Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-03 / 93. szám
1992. április 3., péntek uj Dunántúli napló 13 Itáliai régiók bemutatkozása Veneto és Friuli-Venezia-Giulia, a két hozzánk legközelebb eső olaszországi régió természeti szépségeivel, kulturális értékeivel és idegenforgalmi lehetőségeivel ismerkedhetnek az érdeklődők a pécsi Művészetek Házában, a Dante Alighieri Társaság és a hasonnevű alapítvány április 4-én, szombaton 18 órakor kezdődő nyilvános rendezvényén. A magukkal hozott videofilmeket bemutatják és kommentálják: dr. Danuta Tarczynska Velencéből, illetve dr. Alessandra Trampus Triesztből. A vendégek tartományuk képviseletében érkeztek Pécsre, hogy részt vegyenek az Alpok-Adria Munkaközösség „Turizmus” munkacsoportjának ülésén. Eredményes pályázat A szigetvári I. számú Általános Iskola az idei évi kettős Kodály évforduló megünneplésére tervezett éves programjával elnyerte a Pro Renovanda Culture Hungarie alapítvány „Kodály Zoltán emlékére” szakalapítvány támogatást. A programnyitó rendezvényt, a népdaléneklési versenyt március vé-r gén tartották az iskolában. Korcsoportjukban első lett: Nagy Boglárka, Batka Bernadett, Varga Mónika, Hipp Judit és Tolnay Mária. A Felsőszentmártoni horvát nemzetiségi csoport a zsűri dicsérő oklevelét kapta, míg Hipp Judit és Varga Mónika meghívást kaptak a „Magyar népdal napján” Pécsett megrendezendő hangversenyre. 35 éves a Művészeti Szakközépiskola A Múzsák szolgálatában Nevéhez méltó két napos programmal, tanárok-tanítványok találkozójával ünnepli 35. évfordulóját a pécsi Művészeti Szakközépiskola. Az esemény tegnap emlékezéssel, video-programokkal, vette kezdetét, délután a Képcsarnok Vállalat Király utcai bemutatótermében a képzőművész-szakos diákok munkáiból nyílt kiállítás Bükkösdi Lászlónak, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója munkatársának köszöntő szavaival. Az eseményen a zene- és tánctagozat diákjai is felléptek, este a szakközépiskolában a bécsi és salzburgi zeneakadémián tanuló volt növendékek adtak koncertet. Az iskola - Antal György irányításával még zenegimnázium - később képző- és iparművész majd tánctagozattal bővült. Hírneves tanítványok sora indult a Múzsákat testvérré avató falak közül Jandó Jenő zongoraművésztől Ligeti Andrásig, fiatalok közt Várnai Beátától Balogh Józsefig, olyan művészek irányításával, mint a most Németh László-díjjal elismert Polgár Mariann zongora-tanszak vezető vagy Paláncz Tamás klarinétművész. Itt tanult Pilaszanovich Irén művészettörténész, Pócs Péter, Pinczehelyi Sándor, Kismányoki Károly, Kertészfy Agnes, Jegenyés János, itt oktat ma is Valkó László, Erdős János, az igazgatóhelyettes Knoll Eva képzőművészek, nem szólva Eck Imre és Végvári Zsuzsa balettagozatáról. Ma a szavalóversenyt 10 órától jubileumi koncert és a régi tanárok köszöntése követi. Féltizenkettőkor tárlat nyílik a volt tanítványok iskolának ajándékozott munkáiból, 15 órától a táncosok majd a Fagyöngy együttes ad műsort. A napot az After Child Bird Big Band koncertje záija. B. R. Dr. Herta Heidinger kiállítása Fotó: Läufer László Textilképek Grazból Szeretnének önálló múzeumot létrehozni Bosnyák ünnep Szigetváron A szigetvári Bosnyák Hagyományőrző Klub Húsvét hétfőn bosnyák szokásokat felelevenítő programokat szervez. „Bosnyák portrék” címmel a Helytörténeti Múzeumban Pálffy Cézár közel 60 képből álló fotókiállítása nyílik, majd a bosnyákok közt húsvétkor hagyományos tojásütést, narancsütést elevenítik fel. Bosnyák ételek és sütemények bemutatója is lesz, valamint turbéki borok kóstolója. Este az Oroszlán étteremben bál zárja a rendezvényeket. Mint Kapronczai János, a klub vezetője elmondta, a bosnyákokról Kapronczai József helytörténetkutató írt könyvet „Bosnyákok Szigetváron” címmel. Ő kezdeményezte az elmúlt évben azt a kiállítást is, amely alapja, elindítója volt a klub működésének, melynek célja a még fellelhető tárgyi emlékek, hagyományok felkutatása. A Klub tagjai egyébiránt alapítványt szeretnének létrehozni „Bosnyákokért” címmel, önálló múzeumot létesítenek, s talán egy tájházat is sikerül megvásárolniuk. S. M. Vento — ■M.A1 / Új szél tört be az autópiacra. Éppen abban a gépkocsi-kategóriában, amely ma Magyarországon a legkedveltebb. A Vento a jövő szele. A középkategória csúcsa. Új normákat testesít meg a komfortban, a sportosságban, a biztonságban és a környezetvédelemben. Mindezt meghökkentően kedvező áron, már 1,3 millió forinttól. Vento. A jövő szele. A középkategória csúcsán. Megtekinthető: Autó Profi Kft. Új Centrum Áruház Pécs, Légszeszgyáru. 17. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 4. Tel.: 72/33-777 Volkswagen. Biztos lehet benne. Vörös Autóház Pécs, Csillag u. 4. Tel.: 72/31-400 Előadások Pécsett a tőzsdéről Két napos tőzsde-szemináriumot rendez a Dél-Dunántúli Gazdasági Kamara és a GOLDMARK Kft. április 25-26-án a pécsi Palatínus szállóban.- Az előadásokat olyan neves személyiségek tartják majd többek között, mint a magyar származású francia tőzsdeszakember, André Kostolany, valamint Surányi György, Bőd Péter Ákos elődje a Magyar Nemzeti Banknál -, jelenleg a CIB elnöke, és Bokros Lajos, a Budapest Bank RT. elnöke. A szakmai fórumon való részvételre a gazdasági kamaránál a (72)13-040, 10-878 és 11-073 telefonszámokon lehet jelentkezni. A Stájer Hét negyedik napján a történelem és a művészet kapott hangsúlyt a programokban. A csütörtöki nap a JPTE történelem tanszékén tartott előadásokkal kezdődött. A történelem iránt érdeklődők dr. Othmar Pickl egyetemi professzortól hallhattak az 1686-1687-es évek hadjárataival kapcsolatos előadásokat. Délután a stájer kultúrális napok résztvevői, előadói, szereplői a BASTEI Kultúrális Egyesület szervezésében városnézésen vettek részt. A nap egyik érdekessége a Megyei Könyvtárban nyílott stájer textilképek kiállítása. A Mendl Zsuzsa művészettörténész által megnyitott tárlaton dr. Herta Heidinger textilkollázsait láthatják a meglepő, modern formák iránt érdeklődők. A grazi alkotónő 15 kiállított darabja között az ágytakarótól a képekig minden megtalálható. A tegnapi napon mutatkozott be a Forum Stadtpark színház is a Leőwey Gimnáziumban és a Lenau Házban tartott, Hödlmoser életéből című előadásukkal. Az előadást követően Alfred Stingl, Graz tartományi főváros polgármestere nevében Hubert Heuberger, udvari tanácsos, tartományi tanfelügyelő adott át a pécsi Lenau Háznak számos német nyelvű könyvet. A nap zárásaként a történelem tanszéken dr. Götz Pochat professzor beszélt a barokk kor művészetéről. P. V. A stájer hét mai programja Délelőtt 10 órakor a Hotel Hunyorban az Alpok-Adria idegenforgalmi munkacsoport ülésével folytatódik a Stájer hét Pécsett. Este 17 órakor az Ifjúsági Házban „Steiermark és lakói” címmel nyílik a Gösta Pongratz grazi fotóklub kiállítása, majd 19 órakor a Hotel Palatínusban ünnepi koncert és dr. Franz Schmid osztrák nagykövet fogadása zárja a napot. REMITEL EZ NEM „OLYAN” MINT A TÖBBI! EZ NEM „OLYAN” MINT AZ IGAZI! EZ AZ IGAZI! A TELEFUNKEN electronic GmbH licence alapján a REMITEL eiectionik Kft. által gyártott, Hali-jeladóval vezérelt környezetkímélő elektronikus GYÚJTÓMODUL A REMITEL gyújtómodul milíószorosan bevált konstrukciói Minden darab -40 C°-tól + 110 C°-ig lepróbált és bevizsgált! LEGLÉNYEGESEBB ELŐNYEI: környezetkímélő, a CO 40-50%-kai csökken, csökken az üzemanyag-fogyasztás, hidegindftási képesség javul, gyújtás-utánálltási igény megszűnik, szikraenergia-növekedés: 100% Használható LADA SAMARA. VOLKSWAGEN, OPEL, WARTBURG, TRABANT (négyütemű) AUDI, PORSCHE és egyéb gépkocsikban, melyek HALL-szenzoros gyújtáselosztófejjel és nagyteljesítményű gyújtótrafóval rendelkeznek. Ragaszkodjon a REMITEL minőséghez! REMITEL a gyújtómodul előnyeit biztosító komplett átszerelő szettel kínál SKODA 120L, DACIA, LADA, ZUK és ARO gépkocsikhoz. Legújabb termékünk a hagyományos vezérlésű, négyütemű, négyhengeres, benzinüzemű gépkocsikba beszerelhető, az elektronikus gyújtás tulajdonságait biztosító gyújtómodul (trafóval és csatlakozó kábellel). KÖRNYEZETVÉDELMI VIZSGÁN BIZTOSABB A SIKER, HA GYÚJTÁSA REMITELI REMITEL electronic Kft. 1102 Budapest, Szent László tér 20. (volt Pataky István tér) Telefon: 157-37-34 Fax: 157-13-74. Bsszsrszhstő: Magyar Autóklub 7400 Kaposvár, Április 4. u. 14. I2045] A Ferroglobus Vas- és Acél TEK V. VISZONTELADÓ telepei megtalálhatók az ország minden pontján! Időt, energiát takarít meg, ha az általunk ajánlott telepek közül az Önhöz LEGKÖZELEBBIT keresi fel! Ferroglobus TEK Vállalat 7600 Pécs, Mecsekalja-Cserkút Telefon: (72) 13-571 Ferroker-Ker. Kft 2400 Dunaújváros, Verebély u. 4. Telefon: (25) 10-046