Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)

1992-04-28 / 117. szám

10 uj Dunántúli napló 1992. április 28., kedd A szerkesztőség postájából Engedélyezett, vagy tilos a szemétlerakás a Budapest felé vezető út mentén - a bogádi elágazás után? A szél hordja-viszi a papírokat, nylonzsákokat, zacskókat és - amint képünkön is látható - mindent beborít a szemét. Fotó: Läufer László Tavaszi megújulás Szelíd gyógymódok Megtérült a kár! Nyílt levél Kulin Ferencnek, az Országgyűlés Kulturális Bizottsága elnökének Tisztelt Elnök Úr! A Magyar Televízió 2-es csa­tornáján a nemzetiségi műsorok 16.05 illetve 16.10-kor kezdőd­nek. Ez túl korai időpont, a leg­több néző ilyenkor még nem ér haza a munkából. így sokan vannak megfosztva attól a lehe­tőségtől, hogy legalább heti egy alkalommal, az így is rövid, mindössze 25 perces nemzeti­ségi információt tartalmazó hír­adást megnézzék. Kérjük járón közbe, hogy ez a műsor átkerüljön egy későbbi időpontba, például a 18 órakor kezdődő Híradó után 18.15 órai kezdésre. A nemzetiségi fiatalok gene­rációja, főleg a városiak, az asz­­szimiláció következtében nagy­részt elvesztették anyanyelvű­ket. Az ő érdekükben lenne igény a nemzetiségi műsorok feliratozására. Itt ahhoz kérjük közbenjárását, hogy ezek felté­telét biztosítsák. Matkovits Eleonóra elnök Magyarországi Németek Pécsi Nemzetiségi Köre Útkarbantartás Beremenden Az Új Dunántúli Napló ápri­lis 10-i számában megjelent „Beremend gyarapodik” című újságcikkhez szeretnék hozzá­szólni, a Baranya Megyei Ön­­kormányzatok Társulása nevé­ben. Az újságcikkben Heindl Jó­zsef polgármester nyilatkozta, hogy a „30 éve nem javított utakat felújítják.” A Megyei Útfelügyelet 1978-ban 15 300 négyzetméter nagyságrendben a község ösz­­szes akkori tanácsi, most ön­­kormányzati kezelésben lévő út­jait aszfaltszőnyeggel látta el. 1986-ban a szükséges fenntar­tási munkákat elvégezte a tele­pülés összes kiépített útjain. Ezen kívül 1976-1990 közötti időszakban az akkori település vezetői saját erőforrásból még körülbelül 8500 négyzetméter szilárd burkolat kiépítését is az útfelügyeleten keresztül elvé­geztette. így kissé furcsának tartom, hogy 30 éve nem lett volna gaz­dája a beremendi úthálózatnak. Balázs Gyula körzeti útfelügyelő Szem-akupresszúra Szem*akupresszúra beveze­tésére kerül sor a Felsővámház utcai általános iskolában. Az intézmény szerződést kö­tött az „Egészség-Biztonság” alapítvánnyal (Budapest, Sas u. 25.), mely vállalja, hogy díj­mentesen ad oktató-videokazet­tát, szakembert küld, aki elvégzi a pedagógusok betanítását - ugyancsak díjtalanul. Az iskola viszont a prgogam indítása előtt védőnői szolgálat­tal megvizsgáltatja a gyermekek szemét, kikérte a szülők véle­ményét, beleegyezését, majd ezt követően félévenként elvégez­teti a szemészeti kontrollvizsgá­­latot is. A szerződésben foglaltak szerint dr. Csaba Magdolna, budapesti szemorvos megtar­totta tájékoztató előadását, amely során a pedagógusok a gyakorlatban is elsajátíthatták az akupresszúra alapjait. Felsővámház Úti Általános Iskola Vezetősége Végre megérkezett a tavasz. Ahogy a természet változik, a testünkben is hasonló folyama­tok zajlanak, hisz a szerveink mindig reagálnak a külvilág je­lenségeire. A napfénymennyi­ség növekedésével, a hormon­háztartásunk megváltozik. Ajánlatos a gyermekek mozgá­sát a szabadlevegőn ösztönözni, ugyanis a D-vitamin képzését segíti a napfény. A tél vége táján jön elő pél­dául a fáradékonyság, látásza­varok, hajhullás, a bőr ráncoso­­dása és rugalmatalansága, álta­lános levertség és megvastago­dott zsírszövetek bizonyos testtájakon. A téli zsírpárna nö­vesztés teljesen természetes, amit hosszabb-rövidebb kopla­lással, illetve hiányos táplálko­zással és megfelelő mozgással tavaszra ismét leadhatunk. Ez esetben részleges, vagy teljes koplalókúrát ajánl a természet­­gyógyász: zöldségek kicentri­fugált levét, sok gyümölcsöt, nyerskosztos időszak beiktatá­sát, amely látványos frissessé­get idéz elő, és mélyreható vál­tozásokat teremt a vitaminhiá­nyos szervezetben. A hiányokat lehetőleg ne szintetikus vitaminokkal, ha­nem friss gyümölcsökkel, vagy rövid ideig párolttal pótoljuk, így ásványi anyagok, enzimek, rostok nyomelemek együttesen fejtik ki jótékony hatásukat; a sejtek megújulnak, regenerá­lódnak. Ebben az időszakban kerüljük a túlfinomított fehér cukrot, az alkoholt, az erős ká­vét, a konzerveket, a túl sok ál­lati fehérjét és húsokat. Ajánla­tos használni a hidegen sajtolt olajakat, amelyek megőrizik a magvak értékeit. Fogínyvérzékenység, gyulla­dás esetén hasznos a borsmenta, vagy a hidegen sajtolt olajos öb­lögetés. Székrekedés és emész­tési panaszoknál segít a lenmag, vagy a fehér mustármag kúra. (Egy hónapig reggel, illetve na­ponta kétszer egy kiskanálnyit gyümölcslével vagy teával nyel­jünk le.) A vérdúsító hatása mellett alkalmas asztmaroha­mok csökkentésére és főleg a vastagbél fodrai közt megtapadt gyulladásokat okozó lerakódá­sok elhárítására (feloldására). Egészségünk teljes helyreállítá­sához nem elegendők csak a gyógynövények, a reflexmasz­­százs, az étkezés megváltozta­tása, a relaxáció, a mozgás. A szelíd gyógymódok akkor hoz­nak teljes sikert, ha komplex gyógyító terápiát építünk fel, amely az egész napunkat és éj­szakánkat áthatja. Ez nem jelent kényszeres kínos érzéseket, sem az asztalnál, sem a munkánk fo­lyamán. A természetes életmódba minden beletartozik, amely a nem ártás szellemében, a min­­denség tiszteletére építi fel a rendszerét a nap és vízkúrák, a gyógyító növények, ásványok alkalmazása, a személyiség fej­lesztése, a reflexmasszázs. Aki a természetes életmódnak csak egy részét fogadja el, és azt va­lósítja meg - az részleges javu­lást érhet el. De minden lépés­nek van eredménye, amelyet a természetes élet felé vezető úton teszünk. Kovács Mária Köszönet a segítségért Hosszú hónapok óta tartóz­kodunk Magyarországon, mert menekülni kényszerültünk Eszék és Szentlászló körzeté­ből. Jó érzéssel tölt el bennün­ket, hogy lépten-nyomon talál­kozunk a magyar lakosság segí­tőkészségével. Sajnos mindin­kább rászorulunk a szervezett anyagi segítségre - gondolunk itt az élelmiszer, a ruhanemű, esetleg pénzadományra. A Cari­tas szervezete mellett legtöbbet a Máltai Szeretetszolgálat Ba­ranya megyei Központja segít az ellátásunkban. Az emberies­ség és szeretet jegyében próbál­nak gondjainkon enyhíteni, amelyet mi csak megköszönni tudunk. Kilmajer, Kovács és Tóth család Túra a Tenkesen A közelmúltban, gyönyörű napfényes időben került sor a „Tenkes 40” teljesítménytúrára. A 180 induló között, budapesti és szegedi turisták is voltak a környékbelieken kívül. Most is, mint minden éven, a túra főren­dezője Navratil Géza volt. Lakatosné Novotni Sarolta. Az Új DN január 28-i számá­ban megjelent „Nem tudok be­lenyugodni ..című írásra Sági Dezső, kereskedelmi igaz­gatóhelyettes és Szántay Balázs marketing igazgatóhelyettes, a Magyar Olaj- és Gázipari Rész­vénytársaságtól a következő tá­jékoztatást adta: Éberling Antal (7700 Mo­hács, Felszabadulás út 5. sz. alatti lakos) 1991. december 12-én az üzemanyag vásárlás után több mint 2 héttel később telefonon jelezte kárigényét a MÓL RT. (ÁFOR) pécsi labora­tóriumának. A laboratórium dolgozója felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy a meghibá­sodott motor szétbontása meg­bízottunk jelenlétében történ­jék. Erről megbízottunk a pana­szost táviratban értesítette. A motorbontás alkalmával a pana­szos - a meghibásodott motor eredeti állapotát nem tükröző, egyszer már szétszerelt, majd részben használt alkatrésszel újra összeszerelt motort - mu­tatta be. Megbízottunk mintát vett a kifogásolt üzemanyagból, me­lyet laboratóriumunk megvizs­gált. A vizsgálat szerint a gép­kocsi tankjában lévő üzem­anyag gyakorlatilag tiszta ben­zin, mely eredmény eredmény azonban eltér a panaszos által vásárolt, a panaszbejelentőre beírt üzemanyag mennyiségek­ből számolt eredménytől. Műszaki szakembereink fe­lülvizsgálták a mohácsi töltő­­állomás kifogásolt, keverék üzemanyagot kiszolgáló kútosz­lopát, és ennek eredményéről jegyzőkönyvet készítettek. Megállapították, hogy a vá­sárlás időpontjában a kútoszlop kifogástalanul működött (nem Harkányban, a MÁV - évti­zedek óta jól működő, s ezalatt tízezrek állapotát javító, rehabi­litáló gyógyházban - a Pécsi Területi Egészségügyi Központ Balneo- és Fizikoterápiás Re­habilitációs Intézetében fejtem ki e gondolatokat —__ írja Kiss László nyugdíjas, MÁV főfelü­gyelő. Husznnyolc évvel ezelőtt - 33 évesen - ismertem meg a gyógyházat szolgáltatásaival, s a gyógyulást elősegítő harkányi gyógyvizet. Az akkor kritikus­nak mondható egészségi álla­potból itt épültem fel olyany­­nyira, hogy tizenkét éven át csak turistaként látogattam Harkányt. Most néhány esztendő kiha­gyása után újra ide utaltak be, és az itt eltöltöttt három hét elmúl­tával úgy érzem, regeneráltan, Nemrég tartotta meg a Bara­nya megyei Természetbarát Bi­zottság 1991 évi évzáró közgyű­lését, ahol beszámoltak az el­múlt év munkájáról és az ezévi tervekről: A tavalyi évben 44 nyílt túrát szerveztek, s ezen összesen 926-an vettek részt. Megalakí­tották a kerékpárosok klubját. A megyei kulcsosházak jól mű­ködnek, összesen 8532 vendég­nek adtak szállást, több mint 18 ezer vendégjéjszakára. A szakosztályi pontverseny­ben az első a Vándorsport, má­sodik a PTTE nyugdíjas, har­volt arányváltó stift-szakadás, fogaskerék törés és az olajhi­ányból származó tiszta benzin adagolást megakadályozó ún. mikro-kapcsoló is működőké­pes volt). A fenti megállapítá­sokat igazolja az a tény is, hogy más fogyasztó részéről a mai napig nem érkezett reklamáció. Ezen rendelkezésre álló ada­tok alapján nem tudtuk elfo­gadni a panaszos kárigényét. A reklamáció kivizsgálásá­nak módjára vonatkozó megál­lapításaink: A kétütemű motorok meghi­básodásának az olaj szegény benzin-olaj keveréken kívül még nagyon sok oka lehet. Te­kintettel a meghibásodást ki­váltó okok nagyszámú lehető­ségére, valamint arra, hogy csak a cégünk kúthálózatánál vásá­rolt és nem megfelelő ben­zin-olaj keverék kiszolgálásá­ból eredő károkért vállalunk felelősséget, szakértőink a beje­lentett panaszokat igen rövid határidőn belül korrekt módon kivizsgálják. Fenti vizsgálatok eredmé­nyeit figyelembe véve a Ptk. rendelkezései alapján készült „Vállalati belső utasítás” szerint döntünk a kárigény jogosságá­ról. Éberling Antal panaszos ese­tében is jogszerű, a „Vállalati belső utasítás”-t figyelembe vevő eljárás történt. Éberling Antal kijelentését - mely szerint „biztosra veszem sokan jártak és járnak hasonló­képpen” - hangulatkeltésnek tekintjük és visszautasítjuk. Mindezek ellenére, vállalatunk jó hírnevének megőrzése érde­kében, Éberling Antal panaszát méltányosságból elfogadjuk, igazolt kárát megtérítjük. megpihenve, felfrissültén térhe­tek haza. Mindez az én magá­nügyemnek tűnik. Hogy mégis mindezt leírom, annak oka, hogy rajtam kívül nagyon sokan térnek innen haza 3-4 heti gon­dos kezelés, fürdőzés után. A fizikai állapot javulása mellett feltétlenül szót kell ej­teni arról a körülményről, hogy itt úgy érzik magukat a beutal­tak, mintha második otthonuk­ban lennének. A „saját” házunkban va­gyunk, ahol az igazgató főor­vostól kezdve a kezelőorvosok, a gondnoknő, a nővérek, a konyhai és takarító személyze­ten át a technikai személyzetig bezárólag „családtagként” ke­zelnek bennünket, mindent el­követnek, hogy otthonosan érezzük magunkat, s felépülten távozhassunk. madik a Pécsi Terv szakosztá­lya lett. Egyéni versenyben első Vá­mos Mihály, második Keczeli Vilmosné, harmadik Schwillin­­ger Ferenc. Arany minősítést öt termé­szetjáró ért el: Braumann Jó­zsef, Braumann Józsefné, Kön­­tis Katalin, Plaszauer István és Vass Aranka. Idén is sok és gazdag prog­rammal várja a természetjárókat a bizottság, többek között a rendszeresen szervezett nyílt tú­ráin, túraversenyein, teljesít­ménytúráin. dr. Tóth Jánosné Jogi tanácsadó T. I. kérdése, hogy a téve­sen kifizetett munkabért minden tájékoztatás nélkül le lehet-e vonni a fizetésé­ből? A Munka Törvényköny­vének Végrehajtási rendelet szerint a munkabér vagy egyéb díjazás téves kifize­tése esetén a dolgozót erről harminc, a kollektív szerző­désben meghatározott ese­tekben hatvan napon belül írásban kell értesíteni. Ennek elmulasztása esetén a dol­gozó visszafizetésre csak akkor kötelezhető, ha a kifi­zetés helytelenségéről tudott, vagy a téves kifizetést maga idézte elő. A visszafizetésre kötelező határozat ellen benyújtott kérelemnek halasztó hatálya van. A hatályos előírások szerint a dolgozó részére a munkabéréről és egyéb díja­zásairól részletes elszámo­lást kell adni. A dolgozót megillető munkabérből és egyéb díj­szabásból levonásnak csak a jogszabályban meghatáro­zott esetekben van helye. Kiss G. olvasónk az iránt érdeklődik, hogy házastársi pótlék milyen nyugdíj mel­lett állapítható meg? Az 52/1992./III.25./ Korm. sz. rendelet 8 §-ában meghatározottak szerint az 1991. december 31 napját követő időponttól megállapí­tott ellátásoknál az az ösz­­szeghatár, ameddig az öreg­ségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, illető­leg a növelt összegű öreg­ségi, munkaképtelenségi já­radék mellett házastársi pót­lék megállapítható, havi 6600 forint. A. L. kérdése, hogy mit kell a munkaviszony kezde­tének tekinteni? A Munka Törvényköny­vének Végrehajtási rendelete a 15 §-ában úgy rendelkezik, hoy a munkaviszony kezdete a munkába lépés napja, ki­véve, ha jogszabály eltérően rendelkezik. Ha a felek más­képp nem állapodnak meg, a dolgozónak a munkaszerző­dés megkötését követő na­pon kell munkába lépnie. Gyógyulás Harkányban Természetjárók 1991 -es eredményei--* - - |

Next

/
Oldalképek
Tartalom