Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-27 / 116. szám
1992. április 27., hétfő aj Dunántúli napló 15 Teremben sem megy Valenciában vasárnap befejeződött a FIFA teremlabdarúgó világbajnoki selejtező. A magyar csapat utolsó mérkőzésén a FÁK együttesével játszott, s mindenáron győzni kellett volna a továbbjutáshoz. Nem sikerült, a 4-4 (1-1) arányú döntetlen annyit jelentett, hogy Spanyolország es Lengyelország mellett a FÁK válogatottja került a hongkongi döntő mezőnyébe. Both József, a magyar csapat szakvezetője az MTI-nek telefonon elmondta, hogy nyeretlen maradt a válogatott, hiszen csak három döntetlent szerzett és egy vereséget szenvedett a négy mérkőzésen.- Sajnáljuk, hogy nem sikerült az előbbre lépés, noha nem marasztalhatom el a csapatot, mert a körülményekhez képest megfelelő teljesítményt nyújtott - említette. - Ezt egyébként az itt jelenlévő szakemberek is elismerték, s az volt a véleményük, hogy a spanyolok mellett mi játszottuk a legjobb teremfutballt. De a dicséret enyhe vigasz ... Az igazsághoz tartozik, hogy szinte minden segítség, háttér nélkül jöttünk el a világbajnokságra, a szövetségen kívül más nem támogatott bennünket. Ami pedig az összeállítást illeti, az általam elképzelt csapatból mindössze két játékost tudtam magammal hozni. Készül a kínai aranycsapat? A kínai labdarúgás az ezredfordulóig be akar tömi a világ élvonalába, s leendő aranycsapatát Brazíliában próbálja felkészíttetni a majdani sikerekre. Az Új-Kína hírügynökség szombaton közölte: az állami sportbizottság 22 tehetséges labdarúgópalántát küld hamarosan ötéves „edzőtáborozásra" Brazíliába, hogy a most 14-15 éves fiúk a nagy labdazsonglőröktől ellessék a sportág minden csínját-bínját. Autósport Ha valakiknek, a magyar ralisport két versenyzőjének rosszul indult az idei szezon, Salgótarjánban, a MOGÜRT-Salgó ralin.- Körülbelül 2000 km-t tréningeztem, s alig 8 km-t autóztunk a versenyen! - mondta a tavalyi abszolút első helyezett Ranga László, aki már a kisterenyei körgyorsaságit sem tudta befejezni a Lancia motorjának dugattyútörése miatt. A 9. nemzetközi MOGÜRT-Salgó ralin 78 páros indult. Az első, szombati nap negyedik gyorsasági szakaszán ifjabb Tóth János ugrott az élre egy, a rali világbajnokságot is megjárt Toyota Celicával.- Sajnos, a Lancia egyre gyengül, a turbó nyomja kifele az olajat - panaszkodott már az első nap végén, 11 gyorsasági szakasz után Ferjáncz Attila. A ralisport nagy visszatérésének lehetett tanúja a többezer néző. Dudás Gyula két és fél év után ült vissza egy raliautó volánja mögé. A második nap kilenc gyorsasági szakaszán gyakorlatilag az élen álló trojka között nem változott a sorrend, mögöttük viszont potyogtak a kocsik. Többen kiestek, így a pécsi Lajtai-Kiss duó is, Toyotával. Végeredmény, abszolút sorrend: 1. Ifj. Tóth, Gergely, 2. Ferjáncz, dr. Tandari, 3. Dudás, Gábor. Labdarúgó NB I. Volt ok az ünneplésre Újmecsekalján Nyugodtan lehetett volna összevont ceremóniát is rendezni, annyi ünnepelni való volt szombaton délután az újmecsekaljai stadionban. Kezdjük azzal, hogy Huták Antal játékvezető 150. NB I-es mérkőzését vezette.- 1980. augusztus 23-én Pécsett voltam először NB I-es bíró. S milyen a véletlen? A 25., a 75. meccsem is itt volt. Nem akarom elkiabálni, eddig valamennyi jubileumom alkalmával nyert a PMSC - mondta Huták még a találkozó előtt. A másik ünnepelt dr. Tüske Csaba, a piros-feketék technikai vezetője volt, aki most tartotta a születésnapját.- Nem engedtem a játékosok közül senkinek sem gratulálni előre. Megmondtam nekik: kabalából csak a lefújás után fogadom a jókívánságaikat, és csak akkor, ha nyer a csapat - hallottuk tőle a kezdősípszót megelőzően. Ä harmadik ok az ünneplésre az volt. hogy megszerezte első tavaszi hazai győzelmét a PMSC. Már nagyon nagy szükség volt erre a két pontra, ezzel egy kicsit fel is lélegezhet a pécsi csapat. A nehezen kivívott siker okán ugyan még nem lehetett madarat fogatni Garami József vezető edzővel, de vasárnap, amikor felébredt, azért másként látta már a világot, mint korábban, néhány héten át. A szemléletváltozást nem anynyira a ragyogó reggeli napsütés és a frissen ébredés okozta nála, hanem az, hogy most már volt mire egy jót aludni.- Kellett már ez a győzelem, mindenképpen nagyon jól jött. Ha rendbe jönnek a sérültjeink, egyre jobbak leszünk. Itt van például Belansky. Hosszú kihagyás után, néhány edzéssel a háta mögött beállt. Látszott rajta, hogy nem labdabiztos, erővel sem bírja, de adott egy gólpasszt azzal, hogy a szögletrúgását Czéh befejelte. Ezért is hiányzott már annyira nekünk Belansky. A hazai játékosok közül a lefújás után valamennyen örömmel nyugtázták a győzelmet, egyedül Medgyes nem tudott úgy örülni, mint a többiek. Már mindenki lefürdött, átöltözött, többen haza is indultak, de ő teljes (futball)harci díszben fájdalmas arccal ott térdelt orvosi felügyelet mellett a játékoskijárónál lévő szögletzászlónál.- Hát nem akar múlni már ez a rosszullét? Szédülök, hányingerem van, a héten hasmenés gyötört. A meccs alatt sem voltam jól, most is csak lassan javulok - panaszkodott a szlovák középpályás. A pályáról hazafelé menet Garami József beugrott Medgyes lakására, és a szakvezető tegnap délelőtt már újságolhatta, hogy a szlovák fiú állapota javult, ami jó hír. Hát még milyen lesz az, ha visszanyeri formáját, és úgy játszik, ahogy tud. Amennyiben kondícióban utoléri magát a csaknem egy éves kényszerpihenő után, akkor erre sem kell sokat várni. H. L. A második pécsi gól két képben. Czéh fejét már elhagyja a labda (balról), utána pedig felugorva örül a gólszerző. Szundi György felvétele. Pécsi MSC - BVSC-NOVÉP 2-1 (1-1) Pécs, 4000 néző. V.: Huták. Pécsi MSC: Kovácsevics - Bódog, Balog, Palaczky - Kónya, Jenei, Túri, Medgyes (Belansky 62. p.), Kocsis - Magyar (Lőrincz 66. p.), Czéh. Edző: Garami József. BVSC-NOVÉP: Erdélyi - Kroner (Rácz 79.), Nahóczky, Iscsak - Garas, Morzsa (Balogh a szünetben), Huszák, Farkas, Nyikiforov - Molnár, Gracsov. Edző: Kisteleki István. 28. perc: Az első adódó gól-ZTE - Vác 1-2 (1-0). Zalaegerszeg, 3 ezer néző. V.: Drigán. G.: Kovács J., ill. Orosz (1 l-esből), Horváth. Kispest HFC - Diósgyőr 3-0 (2-0). Bozsik-stadion, 3 ezer néző. V.: Vavika. G.: Vincze, Kovács E., Pisont. UTE - Veszprém 0-1 (0-0). Megyeri út, 2 ezer néző. V.: Szilágyi. G.: Gersics. Haladás - Vasas 0-0. Szombathely, 8 ezer néző. V.: Pillér. Videoton-Waltham - Siófoki Bányász 0-0. Székesfehérvár, 10 ezer néző. V.: Németh L. Rába ETO - FTC 1-6 (0-4). Győr, 15 ezer néző. V.: Varga L. G.: Urbán, ill. Lipcsei (3, egyet 1 l-esből), Fodor, Kuznyecov, Balogh G. MTK - Tatabányai Báhelyzetét kihasználta a BVSC, Huszák indításából Nyikiforov talált 14 m-ről a pécsi kapuba (0-1). 32. perc: Túrit Morzsa buktatta a 16-oson belül. A megítélt büntetőt Balog biztosan értékesítette (1-1). 68. perc: Palaczky közeli lövése a kapufán csattant. 78. perc: Belansky szögletét Czéh négy méterről fejelte a vendégek kapujába (2-1). A közepes iramú és színvonyász 2-1 (2-0). Hungária körút, 4 ezer néző. V.: Bay. G.: Morozov, Balog, ill. Süveges. (Ezt a mérkőzést tegnap játszották.) • Az NB I. állása a 23. forduló után: 1. FTC 23 11 10 2 42-16 32 2. Kispest 23 14 4 5 41-21 32 3. Vác 23 12 7 4 41-24 31 4. MTK 23 12 5 6 36-23 29 5. Videoton 23 8 11 4 32-22 27 6. Siófok 23 11 5 7 32-24 27 7. UTE 23 8 9 6 34-28 25 8. Vasas 23 7 9 7 25-21 23 9. PMSC 23 8 7 8 18-20 23 10. BVSC 23 6 8 9 22-23 20 11. Rába ETO 23 7 6 10 26-34 20 12. Veszprém 23 6 8 9 17-31 20 13. Haladás 23 6 7 10 21-28 19 14. Tatabánya 23 5 8 10 20-36 18 15. Diósgyőr 23 4 7 12 17-36 15 16. ZTE 23 1 5 17 13-50 7 nalú mérkőzésen a szinte végig fölényben játszó PMSC győzelme megérdemelt. Jók: Czéh, Palaczky, ill. Iscsak, Farkas. Garami József: -Izgalmas, változatos mérkőzésen a helyzetek alapján megérdemelt győzelmet arattunk. Kisteleki István: - Mindkét együttes kiválót nyújtott. Akár győzhettünk is volna, ám két nagy hibánkat a Pécs jól kihasználta. T ar talékbaj nokság PMSC - BVSC-NOVÉP 3-0 (2-0). Újmecsekalja, 400 néző. V.: Dravecz. PMSC: Kurucsai (Kende) - Farkas, Rózsavölgyi, Dienes, Schneider - Knézics (Vészi), Nagy B., (Hang), Tallósi, Kulcsár - Hánzs, Benkovics. Edző: Guzsvány János. G.: Knézics, Benkovics, Hánzs. Jók: Rózsavölgyi, Dienes, Knézics. • Következik A labdarúgó NB I-ben a következő, számszerint 24. fordulót május 2-án és 3-án játsszák. A párosítás. Szombaton lesz: Tatabánya - PMSC, Vasas - ZTE, Veszprém - MTK, FTC - UTE, Siófok - Rába ETO. Vasárnapi találkozók: BVSC - Haladás, Diósgyőr - Videoton, Vác - Kispest HFC. További eredmények Esküt tettek az olimpikonok Szombaton Budapesten, a Magyar Állami Operaházban letették az ünnepi esküt a barcelonai olimpia magyar szereplői. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében elmondta:-Jóllehet, a Játékokon majd érmekben és pontokban összegezhető, mérhető az elvégzett munka, azt is tudom, hogy a következő időszak megalapozását is jelenti majd erkölcsileg, anyagilag is egy sikeres szereplés. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az olimpiára kijutó minden egyes sportoló és sportszakember önmagához képest a legjobbat, a legtöbbet nyújtsa, fejtsen ki tisztes erőfeszítést azért, hogy dicsőséget szerezhessen önmagának és a Magyar Köztársaságnak. Schmitt Pál után Göncz Árpád köztársasági elnök lépett a mikrofonhoz, közvetlen hangon köszöntve a jelenlévőket azt mondta, hogy ez az ország fiainak-lányainak tekinti a sportolókat. Majd azt fejtegette, hogy Nobel-díjat ugyan kapott már arra érdemtelen is, olimpiát viszont csak az nyer, aki megérdemli.- Az ország sikert vár tőletek - hangsúlyozta Göncz Árpád. - Ma erre van igazán szüksége ennek a hazának. Nagyon jó, ha aranyérmeket hoztok haza, boldogok leszünk, de annak sem szabad szégyenkeznie, akinek a bajnoki cím nem sikerül. Az a jó, ha a tétet tudva is nyugodtan, jókedvűen versenyeztek Barcelonában, hiszen a sport végsősoron játék, és mindaz, amit nyertek, ajándék. A köztársasági elnök e szavakkal zárta gondolatait: „Szeretettel, tisztelettel, aranyesővel várunk haza benneteket!” Göncz Árpád beszédét követően ismertették Antall József miniszterelnök üdvözletét, aki levélben küldött köszöntőt, miután szándéka ellenére másirányú hivatali kötelezettségei miatt nem tudott résztvenni a rendezvényen. „ Tisztában vagyok azzal - írta Antall József -, hogy a felkészülési időszaknak a legnehezebb, mondhatni drámai szakaszába léptek, hiszen ezekben a hónapokban dől el a versenyeken való részvétel joga. Ebben az időben van a legnagyobb szükség a kölcsönös bizalomra, amely nélkül elképzelhetetlen a valódi sport, a teljes embert kívánó próbatétel. Ehhez kívánok a fogadalomtétel minden résztvevőjének hitet és lelkierőt abban a tudatban, hogy számíthatnak nemzetük féltő szeretetére, megbecsülésére. ” Ezután következett a XXV. nyári olimpiára készülő sportolók ünnepélyes fogadalomtétele. Két olimpiai bajnok, az úszó Egerszegi Krisztina és a kajakozó Gyulay Zsolt, valamint a paraolimpiára készülő sportolók nevében a tolókocsihoz kötött tőröző Szekeres Pál, s velük együtt a nézőtéren helyetfoglaló többszáz olimpikon mondta el az ötkarikás eskü szövegét, megfogadva, hogy becsületesen, töretlen akarattal, legjobb tudása szerint készül a barcelonai játékokra. Az egyetemi-főiskolai labdarúgó bajnokság döntője Pécsett Április 27-én, kedden kezdődik Pécsett, a kisállomás melletti Egyetemi sporttelep füves pályáján az országos egyetemi-főiskolai bajnokság négyes döntője. A résztvevők: az Egri Tanárképző Főiskola, a Szombathelyi TK, a Szegedi TK és a pécsi JPTE. A felsőfokú oktatási intézmények csapataiban több NB I-es futballista lép pályára, a JPTE-ben (amely zömmel PEAC-játékosokból áll - a PMSC-ből Vókó és Lőrincz. Utoljára 1967-ben rendezett ilyen finálét Pécs, akkor a rendezés jogát az egyetem 600 éves jubileuma alkalmából kapta meg. Kedden és szerdán 15 órakor kezdődik az első mérkőzés, 17.00-kor a második, csütörtökön délelőtt tartják az utolsó fordulót, akkor 9.30-kor és 11,30-kor lesz egy-egy találkozó. Mindenki játszik mindenkivel, így alakul ki a végső sorrend, amelyet csütörtökön, az utolsó meccs utáni ünnepélyes díjkiosztón hirdetnek ki. Pácban vannak a francia klubok? Pierre Bérégovoy francia miniszterelnök korábbi nyilatkozataiban említette, mindent meg kell tenni a korrupció ellen. Ez a sportra „lefordítva” annyit jelent, hogy az igazságügyminisztérium haladéktalanul vizsgálatot rendelt el kilenc francia futballklub ellen. Az elmúlt két-három évben meglehetősen sok hír szólt pénzügyi visszaélésekről. Legendák keltek szárnyra bizonyos csúszópénzekről, „feketekasszákról”, amik arra voltak jók, hogy adóelőírásokat áthágva sajátos módon gazdálkodhasson egy-egy klub. Hogy ezen pletykák mögött akadt valóságtartalom, mi sem bizonyítja jobban: Claude Bez, a Girondins Bordeaux volt elnöke immár egy hete börtönben ül, mert kiderült, hogy jószerével minden pénzügyi manővere jogellenes volt. Most tehát „roham” indul az Olympique Marseille, a Cannes, a Toulouse, a Montpellier, a Nantes, a Lille, a Patris SG, a Nice és a Racing Club Paris főkönyvei ellen. A helyi adóellenőrök és rendőrségi nyomozók megszállják a klubok hivatalos helységeit, vizsgálják: mit és hogyan tettek az említett egyesületek vezetői financiális téren. A helyiek vizsgálódásait követően összefoglaló jelentés kerül Michel Vauzelle igazságügyminiszter elé. És utána? Ez foglalkoztatja most a futballkedvelő francia közvéleményt. Mert ugye a bordeaux-i elnök, Bez lakat alá kerülésére senki sem számított, holott sokat beszéltek róla. Mi jöhet még?