Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-26 / 115. szám
Kell a színházban az illúzió, a látvány Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlettervező Varga Mátyás, a ma 82 éves, kiváló erőnlétnek örvendő Kossuth-díjas díszlettervező mester, már az 1937-es párizsi világkiállításon is fődíjat nyert. Már fiatalon a legtehetségesebbek között dolgozott, olyan színészekkel, rendezőkkel, akik mára a magyar színjátszás klasszikusainak számítanak. De hogy is kezdődött ez a pálya?-Mikor végeztem az Iparművészeti Főiskolán, Szegedre kerültem, a Városi Színházhoz mint díszlettervező és festő. Ott már voltak ügyes emberek, említenem kell például Gyarmaty Miklóst, aki a párizsi Folies Berger-ben is dolgozott, vagy éppen Amerigo Tot. Ott kezdtem beletanulni a szcenika művészetébe. Első feladatom Erkel „Hunyadi László”-ja volt.- Miként lát neki egy díszlettervező a munkának?- Két aranyszabály van: először is, egy díszlettervezőnek a barlanglakástól az űrutazásig mindent meg kell tudnia csinálni, ráadásul úgy, hogy az hihető legyen. Színészből is az a nagy színész, aki egy esenyőről is elhiteti, hogy kard, de úgy, hogy az ezer néző akár meg is esküszik rá, hogy az esernyő kard. A másik ilyen alaptétel, hogy mindig a rendező a fontos. Persze, van nekem is egy elképzelésem, neki esetleg egy másik, ezt a két dolgot kell öszszegyúmi; de a rendezők nagy része egy idő után beleálmodja magát a kapott térbe. Én mindig nagyon készülök az első találkozásra, alaposan elolvasom a darabot, sőt elővázlatokat is készítek.- Számtalan sikerben, élményben volt része az elmúlt fél évszázadban a pályán. Mire emlékszik vissza igazán szívesen?- Ó, rengeteg mindenre. Egyszer például meg kellett csinálnunk József Ferenc főherceg „Kolombusz” című művét. Itt aztán úgy kellett ügyeskedni díszlettel, körítéssel, hogy legalább némi protokolláris sikere legyen a darabnak. Vagy: egyik legnagyobb sikeremben, az „Amerikai Elektrá”-ban olyan jól sikerült a halottasházi jelenetet megcsinálni, hogy nem csak a közönség sikongott, de maga Csortos Gyula is alig mert bemenni a színpadra, annyira dermesztő volt a hangulat. Az egyik legnagyobb feladat azonban mindig is „Az ember tragédiája” volt, tizenkétszer segédkeztem a színrevitelében, de úgy érzem, egyszer sem volt tökéletes.- Milyennek látja mai kollégáit, milyenek a mai díszletek?- Ma egy ötletre építenek mindent, és nem a darabból indulnak ki. Én mindig is díszlet-hívő voltam, mert az a véleményem, hogy a látványra szükség van, az illúziót meg kell teremteni. M. K. Magyar Jazz Ünnepe ’. A Magyar Jazz Szövetség hétfőtől Pécsett rendezi meg a „Magyar Jazz Ünnepe ’92”-t. A megnyitó április 27-én, délután fél 5-kor lesz a pécsi Színház téren, ahol köszöntőt mond Bornemissza Géza, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja. A három napos rendezvénysorozatban helyet kap a magyar jazz történetét bemuató dokumentációs kiállítás, melyet Simon Géza Gábor tart lemezbemutatóval egybekötve a Művészetek Házában. Kedden is itt illetve a Helyőrségi Művelődési Házban lesznek koncertek, majd a szerdán rendezik meg a gálaestet a POTE Aulában, budapesti, szekszárdi, pécsi együttesekkel. Minőség a toronyban Magányos értelmiségiek klubja Jelenet a Tíz kicsi Gershwin c. játékból (1985) Jubilál a pécsi Bóbita Új távközlési szolgáltatás Lehetőség üzletembereknek, túristáknak Nemzetközi Zöld Szám A hívott fél fizet Qualitás, azaz minőség néven hamarosan új klub alakul Pécsett. Kimondottan magányos értelmiségieknek létesül, azzal a céllal, hogy legyen hol összejönniük. A klubot három huszonéves pécsi lány szervezi, akik tavaly ősszel úgy gondolták, hogy ők sem ülhetnek ölhetett kézzel, miközben körülöttük mindenkivel fordul a világ. Először az jutott eszükbe, hogy információs lapot szerkesztenek, amit kéthetenként jelentetnek meg. A „Visítás” című lapból egyetlen szám jelent meg, s amíg készült, rájöttek, hogy nem ez az igazán nekik való feladat. HER Bt. néven, - ami a keresztnevük, Henrietta, Eszter, Renáta kezdőbetűiből származik - különböző programok szervezésébe kezdtek. Termékbemutatóktól kezdve, az üzleti partikon át a társkereső bálokig mindennel foglalkoznak. Az utóbbi időben különösen ezekre a bálokra összpontosítottak. Azokra a magányos értelmiségiekre gondoltak, akik nagyon szeretnének társaságot, barátokat találni, de nehezen szánják rá magukat az ismerkedésre. Kimondottan nekik szólóan szerveztek április elején egy bált a Misinán, a Tv-toronyban - meglepő sikerrel Az első felhívásra kevesebben és főként nők jelentkeztek, másodszorra már több, mint nyolcvanan iratkoztak fel, köztük szép számban férfiak is. A szervezők mindenkit vissza hívtak telefonon. A bejelentkező intézmények nyomán tudják, hogy számos orvos, pedagógus, mérnök vett részt az első összejövetelen. Az így összehozott társaságban többségben voltak voltak a középkorúak, de akadtak köztük huszonévesek és jó ötvenesek is. Nem csak Pécsről, hanem a megye más településeiről is jöttek. A három szervező - valószínűleg ők voltak a legfiatalabbak - mindenkit az ajtóban fogadott és a helyére kísért. Úgy gondolták ugyanis hogy az első alkalommal életkor szerinti ülésrendet csinálnak. Játékos vetélkedővel oldották a hangulatot. Könnyű kérdéseket kaptak az asztaltársaságok, de a megoldáshoz össze kellett dugniuk a fejüket. A vetélkedő után kezdődött a tánc. Bizonyára akadtak, akik nem érezték igazán jól magukat, de a többség igen. Már akkor sokan kérdezgették, mikor lesz a következő alkalom, amire szívesen eljönnének. Úgy tervezik, hogy május 8-án, megint a Tv-toronyban. s ekkor szeretnék megalakítani a Qualitás klubot is, amelybe a magányos értelmiségieket várják. Ez a klub már túlnőne a bálokon. Más közös programokat is szerveznének, s rendszeresen találkoznának. Ha összeforr a társaság, a három iíjú hölgy magukra hagyja őket. Csak úgy tartanák a kapcsolatot, mint más partnereikkel, akiknek programot szerveznek. Lehetőleg mjnőségit. T. É. Sokan emlékeznek ma is a pécsi Bóbita bábegyüttes sikersorozatára, amely az 1965-ös KI MIT TUD verseny első díjjával kezdődött. A kéznek, mint alkotóeszköznek a szerepeltetése újszerű stílust eredményezett, gyerekek, felnőttek egyaránt rajongtak érte itthon és külföldön egyaránt. Számos meghívást kaptak Európából és Ázsiából. A hetvenes években némileg megváltoztatta profilját az együttes, majd 1981 -ben a Pécsi Nemzeti 'Színház bábszínházává váltak, és újabb feladatoknak tettek eleget. Pécsi előadásaik mellett rendszeresen szerepelnek más városokban, kis falvakban, repertorájukat kisebb és nagyobb gyerekeknek állítják össze. A bábegyüttes 1961-től Kós Lajos vezetésével dolgozott 1990-ig. Kós Lajos nyugdíjba vonulása óta a bábszínház élén az Egerből érkezett Lénárt András áll. Elképzeléseik között szerepel vendégrendezők hívása, hogy minél többfajta előadást tudjanak nyújtani. Szeretnék, ha a bábszínház műsorait a költészet, a zene, a humor és az újfajta törekvések jellemeznék. Az őszi évadra változik is a Bóbita, mert a társulattól négy tag válik meg, és helyettük az ország többi bábszínházából pályázó bábszínészeket szerződtetik. A harminc éves jubileumot szombaton este bábszínházi előadással ünnepelték. Kós Lajos két régebbi, nagysikerű, paródiákra épülő zenés show műsorát újították fel, amihez Bánky Gábor írt keretjátékot. Új szolgáltatással rukkol ki májusban a Magyar Távközlési Vállalat. A Nemzetközi Zöld Szám azoknak jelent igazán nagy lehetőséget, akiknek az állandó külföldi kapcsolattartás nélkülözhetetlen. Gyors információ A Nemzetközi Zöld Szám, mint szolgáltatás, régóta ismert a nyugati országokban. Elsősorban azok az üzletemberek értékelik, akik számára a gyors információ nélkülözhetetlen, mert pénzt jelent. Lényege, hogy az adott ország előfizetője akár több országba egy, vagy több megkülönböztetett számot kap. Ezen a speciális számon keresztül díjmentesen hívhatják őt mindazok, akiknek az információira számít. A beszélgetés díját pedig - pont ebből az érdekeltségből adódóan - a szám tulajdonosa fizeti. A zöld szám tehát nem új távbeszélő állomást, vagy külön vonalat, hanem egy rendszerhez kapcsolódást jelent. Ennek a nemzetközi rendszernek a számítógépes központja garantálja a gyors hívás lehetőségét és azt is, hogy fizetendő díj a hívott fél számláján, elkülönítetten jelenik meg. Magyarországon egyelőrecsak ízlelgetik a cégek ezt a szolgáltatást. A legtöbb előfizető eddig a fővárosból jelentkezett. Közöttük többségben vannak azok a kft-k, amelyek külföldi partnerrel dolgoznak. Az üzletemberek körében is népszerűbbnek tűnik a másik, a már élő Hungary Direct, azaz a„ magyarországi közvetlen” szolgáltatás, amelynek legnagyobb előnye, hogy a külföldről haza telefonáláshoz nem kell valutával fizetni. A beszélgetést - miután megkérdezik tőle, hogy vállalja-e -, a hívott fél költségére, forintban számlázzák. Ez a szolgáltatás előfizetői telefon állomásokról, nemzetközi, pénzbedobós és kártyával működő nyilvános telefonokról egyaránt igénybevehető. Távhívásban Hazai szépséghibája az egésznek, hogy csak a távhívásba bekapcsolt településeken lakókat lehet űy módon elérni. S ha valaki egy ilyen településen élő rokonát, barátját akarja mondjuk Olaszországból felhívni, akkor a 172 0036-ot kell tárcsáznia. A bejelentkező budapesti kezelőtől kérheti azt a számot, amellyel beszélni akar.Egy percnyi beszélgetés díja, hatvan forint. Török E. Rádió mellett... Hangulatos „csevej” az éjszakai műsorban: a riporter és egyik - ám ismert - zenei szerkesztő, Csermely Zsuzsa közreműködésével, akiről ezúttal kiderült, hogy érdekes karrier áll mögötte. Bárzenekarokkal - mint zongorista - több európai országban fellépett és most mesélt. Közben odaült a zongorához és eljátszott néhány közismert dalt, sőt, saját szerzeményét is, közülük néhányat portugál nyelven adott elő, mert énekelt is. Nagyon szépen. Aztán arról beszélgettek, hogy ma már aligha találnánk akár Pesten, akár a nagyobb vidéki városokban olyan kávéházakat vagy presszókat, ahol nem diszkózene szól, hanem csupán egy zongorista szolgáltatná a hangulatos háttérmuzsikát. Nincs is. „Mondj egy olyan diszkó-nótát, amelyet eldúdolgatsz ... Ugye, ez képtelenség? Mert a diszkózene csupa ritmus, szinte melódia nélkül” - mondja csüggedten Cs. Zs. a riporternek. - „Eltűntek ezek a hajdani slágerek, amelyeket a fél ország ismert, de még a magyar stílusnak is nyoma veszett .. De elsorvadt a zene a szórakozóhelyeken is, valószínűleg anyagi meggondolások miatt. A három-négy, esetenként öttagú nagyszerű Vér Ernő-zenekart (Hullám étterem) egyetlen szórakozóhely nem vállalná manapság az amúgy is magas rezsiköltségek miatt. De nem tudnák megfizetni ma a híres pécsi cigányzenekarokat sem, mint amilyen Dörömböző Géza, Sántha Ferenc, Szalai Dodi, vagy Horváth Ádi együttese volt. Az egy-zongorás eszpreszszók hangulatát akár el is felejthetjük, csupán Kada Rudira vagy hajdanán a Mecsek cukrászdában játszó Koronits Imre bácsira emlékezhetünk. Művészek voltak. Ők is. A zongoraszónak éppen a háttéijellege volt a varázsa. A tenyérnyi presszóasztaloknál ülő vendégek órákon át cseveghettek amellett, hogy zene szólt és még hozzá az akkor éppen divatos slágereket idézve. Volt, amelyik már a könyökén jött ki az embernek, de hát a vendégek másik részének tetszett. De semmiképpen nem volt zavaró. Hazai, de nagy, sikeres külföldi filmek is ontották a filmslágereket - közülük az „örökzöldek” még ma is élnek - de a szórakozóhelyek pódiumairól már ritkán vagy egyáltalán nem halljuk őket. Amikor az erősítők megjelentek a szórakoztatóiparban, a szolid törzsvendégek behúzták a nyakukat, a muzsikusok meg megőrültek. A gitárokra rákapcsolták a kábeleket, aztán adj neki. A zongora sem volt már elég, csak úgy, pucéran, minden drót nélkül, hanem rászerelték a mikrofont, a művész úr pedig belebődült. A vendég megsüketült, idegbajt kapott és rángatózott. Ismerek ma is egy pécsi - hozzáteszem: kitűnő - kéttagú zenekart; tagjai szenvedélyesen szeretik saját produktumaikat, annyira, hogy még a kötelező ötven perc utáni tíz perc szünetet sem tartották be, ami persze, nem lett volna baj, ha nem imádták volna olyan ragaszkodással konyhaszekrény méretű hangszórójukat. A hangerőt fokozta az étterem magas menynyezetű óriási méfete, ami visszhangot vert, akár egy öreg bérházi lépcsőház. El is maradoztunk lassan a különben nagyon kedvelt belvárosi étteremből. A zenekar is elköltözött, s ha ma ritkán betérek - már csend fogad - de most meg hiányérzetem van. A jó ég érti ezt... Most azon töprengek, hol van csak Pécsett is „egyzongorás” - s főként erősítő nélküli - kis presszócska vagy vendéglő. Aki tud ilyentől, értesítsen. Csermely Zsuzsa mondta a műsorban, hogy Pesten még akad egynéhány, de zsúfolt is: a külföldiek - nosztalgiából - vagy talán feléledő divatból, keresik a zongorát meg a rekedt, agyoncigarettázott torkú zongoristát. Jól érzik magukat. Diszkózenével tele van már az ő hócipőjük is. Nemzetközi bábfesztivál Pécsett 1969 óta jelentős esemény a nemzetközi felnőtt bábfesztivál, amelyet három évenkint rendeznek meg. S bár a közönség nagy tömegeit nem mozgatta meg, a szakma jelentős találkozójának számít. Az idén Franciaoraszágból, Svájcból, Olaszországból, Ukrajnából jönnek társulatok - hivatásosok is, amatőrök is -, Romániából kettő: Marosvásárhelyről magyar, Konstanzából román együttes. Itthonról 11 társulat jelentkezett, egy-egy szombathelyi, budapesti, kecskeméti, egri, gyömrői, győri csoport és két pécsi: a Bóbita és a Bi-Bá-Bó. A fesztivál junius 21-én kezdődik, négy napig tart. A nem szakmabeli nézők számára is ingyenes a részvétel, de jegyeket igényelni kell. G. T. Zongora és hócipő 4vasárnapi
