Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-25 / 114. szám
$ qj Dunántúli nopiö 1992. április 25., szombat Szép magyar vers Füst Milán Egy tesszáliai költő az Erinniszekhez Vaj’ mit akartok tőlem, ti lányfejűek. Oh keselyűk ti, őrjöngök, habos alkonyaiban kik elültök S csakis akkor hagytok némi nyugtot az öregnek, Ha már mindenki neveti, mert négykézláb mászik a bortól. Én vagyok ez az öreg, mondom, én vagyok, igen. S mit vijjogtok a fülembe még mindig, ti vicsorgók S vad riogással kergetitek fáradt telkemet egyre a célja felé? S mi a célja? Sírjának barna permete, igen az, Mert Tesszáliában barna az anyaföld. Ott majd megállók s szembefordulok véletek, igen. S ott majd megkérdem, hogy mit is nevettetek annyit s oly hevesen, Oly hangos csivogással, amely felverte az alvó földmivelőt, hogy azt kérdezte:- Hol a feleségem? S vaj’ itt vagyok-e még, vagy már repülök? -S hogy mért átkoztatok egyre? Igen, majd ezt kérdezem ott. Tán ti vagytok azok a lányok, Akik oly rég számonkérik tőlem elmulasztott, bús életemet? Pályázat A SOMOGY című kulturális folyóirat szerkesztősége - Poldesz Albert Svájcban élő költő anyagi támogatásával - pályázatot hirdet fiatal költők számára, hogy alkossanak és küldjenek be címünkre korunk változását tükröző verseket, ciklusokat. Új, még nem publikált művekkel pályázhat minden 30. életévét be nem töltött, Somogy megyében élő vagy Somogyból ideiglenesen elszármazott alkotó, akinek nem jelent meg még önálló könyve. Különösen számítunk diákok részvételére. A beküldendő anyag terjedelme lehetőleg ne haladja meg a százötven sort. A pályázat jeligés. Az összeállítás mellé kérjük a szerző nevét, címét és születési évét mellékelni. Az anyagot 1992. augusztus 15-ig kéijük a szerkesztőség címére eljuttatni: 7401 Kaposvár, Pf: 145. Eredményhirdetés 1992. szeptember 21-én a Kaposvár Városi Művelődési Központban. Díjak: I. 15 000 Ft, II. 10 000 Ft, III. 8000 Ft. További jutalmak: 14 000 Ft. A SOMOGY szerkesztősége Egy ősbemutató elé „A pécsi Bazilika hangjai” Újabb alkotás Kocsis László verssoraira „Basilicae Voces Quinqueecclesiensis” - olvasom Károly Róbert legújabb művének partitúráján, melynek megkomponálását kettős évforduló inspirálta: 100 évvel ezelőtt fejeződött be a dóm újjáépítése, és ugyanabban az esztendőben született Kocsis László papköltő. Az ő, 1938-ban megjelent A Dóm című verseskötetét lapozta fel megzenésítendő sorokat keresve Károly Róbert, akárcsak fél évszázaddal ezelőtt Horváth Mihály, aki akkoriban a Pius gimnázium tanáraként vette kezébe Kocsis László másik kötetét, a Szent Ferenc miséje címűt. „Szent Ferenc életöröme, az Isten és az emberség, a természet szeretete bennem munkált, amikor Írtam a kótafejeket. Ezért alkalmaztam a gyermekhangot is...” -mondta a korabeli újságíró, Zsikó Gyula kérdéseire a zeneszerző. A művet 1940. április 22-én a Pécsi Nemzeti Színházban ötven tagú zenekar, nyolcvan tagú vegyeskar, férfikar, negyven tagú gyermekkar, szavalókórus és nyolc szólista adta elő. ,lenyűgöző élmény volt a Szent Ferenc Mise bemtuatója” - címmel számolt be a Pécsi Napló 1940. április 23-i számában a kiemelkedő zenei eseményről, melynek jelentőségét fokozta, hogy összefogásra késztette a pécsi zenei élet valamennyi képviselőjét. A szólistákon kívül a kritikusok külön megdicsérték Agócsy László kitűnő Szeráfi Kórusát, a székesegyház pompás gyermekkarát, a Polgári Daloskört, a MÁV Ébredés Dalkört, valamint a Zenekedvelők Egyesületének és a 8. honv. gyalogezred zenekarának együttesét. E rövid zenetörténeti visszapillantás után örömmel állapíthatja meg a krónikás, hogy baranyai kórusok hasonló összefogása tette lehetővé Károly Róbertnek Kocsis László verseire komponált A Dóm c. alkotásának ősbemutatóját. Az Operakórus mellett közreműködik a Mátyás király utcai Ének-Zenei Általános Iskola kórusa (Molnár Jánosné vezetésével, és ők adják a három fiuhangot: Sárosát Péter, Pál Dániel és Németh Iván személyében.) Színes népviseletben lép fel a Palotabozsoki Énekkar (Jeckl János), a Villányi Asszonykórus (Guttján Józsefné) és az August Senoa Asszony kórus (Matusek László a karnagyuk). A tenor szólót Pataki Antal, az Operaház tagja énekli, orgonái Witterte Gábor. E nagylétszámú együttest, valamint a Pécsi Szimfonikus Zenekart a szerző, Károly Róbert vezényli az ősbemutatón, mely holnap délután 4 órakor kezdődik a Bazilikában. N. T. Kiss János Nem rejthet el Mint a rezzenés ott vagyok az őrt-álló őzek szemében s nem rejthet el sem a búzatenger sem a közeli berek Rajtam pihen már az örök vadász hideg acélkeresztje „Lelkűnkben őrizzük a gyermekkort” Harmincéves a Bóbita Nem túlzás, 1965-ben berobbantak a magyar és a külföldi bábművészetbe. Újszerűek voltak, ötletesek, bámulatosan tudtak bánni a kezükkel. Még a konzervatívabb nézők is megbarátkoztak a bábok nélküli bábművészed stílussal, amely a pécsi „Bóbitások” nevével kapcsolódott össze. Az 1965-ös KI MIT TUD-os első helyezést még kettő követte, és számtalan külföldi meghívás, ami különösen nagy szó volt akkoriban. A Bóbita együttes a hetvenes években sem mondott le a kéznek, mint önmagában is helytálló alkotóeszköznek a szerepeltetéséről, de előtérbe a képzőművészet került a zene örökérvényű fontossága mellett. A bábegyüttes történetében újabb fordulópontot jelentett az 1981-es év, amikoris az amatőr együttes hivatásos bábszínházzá lépett elő a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként. Tagsága jóformán teljesen kicserélődött, mert sokan nem tudták vállalni, hogy feladják korábbi kenyérkereső munkájukat, hiszen a bábszínészi fizetés nemigen lett volna elég családok eltartására. A bábszínházi lét újabb feladatokat is jelentett, amihez szakmailag is igazodni kellett. Két évvel ezelőtt pedig ismét a változás szele kavarta meg a bábszínházát, amikoris Kós Lajos, az 1961-ben alakult Bóbita vezetője nyugdíjaztatását kérte. Lapunk olvasói talán még emlékeznek az utódlás körüli viharokra, és a társulat szavazatára, amellyel az Egerből jött Lénárt András pályázatában látták további jövőjük megvalósításának biztosítékát. Most ismét változik a Bóbita. Két bábszínész Kecskemétre szerződött, egy hölgy szülési szabadságra készül, egy másik pedig hosszabb-rövidebb ideig külföldön kíván dolgozni. A tíz évvel ezelőtti csapatból így ketten maradnak, és várják a leendő új tagokat, akik az ország különböző helyeiről szerződnek majd a Bóbita Bábszínházhoz. A várakozáshoz, a változáshoz feszültségek, bizonytalanságok is társulnak, amit mindenki másként él át, de a hangulatot befolyásolja. • A harmincéves jubileumra viszont még együtt dolgoznak. Kós Lajos két régebbi nagysikerű show-műsorát újítják fel Bánky Gábor keretjátékába illesztve, és ma este adják elő. Egy csokrot szeretnék most átnyújtani az olvasóknak és a bábszínháznak. A csokor az emlékezés és a megújulás mozzanataiból áll, és ők maguk állították össze, amikor leültek velem beszélgetni. A Kós-korszak Kós Lajost munka közben zavarom. Az Operasaláta egyik jelenetét próbálja. Mit meséljek, kérdez vissza. írja könyvét, amely a Bóbita történetét tárja majd az olvasók elé a Pannónia Könyvkiadó gondozásában.- A báb az én igazi világom, de mindennek hasznát vettem, amit előtte tanultam. Tizenötévig én voltam a Bóbita mindenese. írtam a darabokat, rendeztem, koreografáltam, de én terveztem, készítettem, festettem is a bábokat. Az összes gépesítés egy varrógépből állt.-Mi vonzotta a báb világából?- A bábjáték lényege, hogy összművészeti, és ez igen tetszik nekem. Nem lehet valaki csak irodalmár, hanem konyítania kell a zenéhez, a képzőművészethez is. Az is érdekelt mindig, mi fogja meg a közönséget a bábszínházban, mire vágynak. Volt idő, amikor pszichológusokkal is dolgoztunk, akik beszélgettek a gyerekekkel, mit is szeretnének látni. Ahogyan keményedik a világ, úgy nő a romantika iránti vágy. Én harcolok most is a video ellen, és a bábjátékkal több mindent pótoltunk. Adtunk mesét, igazit, szépet, Andersent és népmeséket, de nem feledkeztünk el a paródia, a humor lehetőségéről sem. Szeretem a paródiát, és mindig figyeltem a divatokra. Nagyon szeretem az ígéretes kísérletezést is.- Nem sajnálta a Bóbita első, igazi nagy sikereket hozó korszakának a lezárását?- Az természetes, hogy egy bábegyüttesnek megvannak a sajátos korszakai, amikor kiéli az éppen aktuális művészi hangulatát, ám a vállalt feladatokra is gondolni kell. Amikor bábszínházzá alakultunk, ezeket is tudomásul vettük. Ezenkívül mindig van egy-egy stílusnak kifutási ideje, ami után váltani kell, mégha később vissza is tér az ember. A bábszínházas korszakomban is váltottam némiképp, noha az uralkodó gondolat, az az életfilozófia, amit mindig követtem, változatlan maradt, és akkor sem módosítottam, ha gyerekeknek vagy ha felnőtteknek játszottunk. A gyerekeket egyébként jobban szeretem.- Milyennek látja a mai Bóbita Bábszínházát?-Van Pécsen egy bábszínház, meghatározott feladatokkal, elképzelésekkel. Én nem vagyok külső ellenőr, hogy minősítsek. Viszont, ha megkérnek, adok tanácsot. Azt is tudom, hogy minden ötlet megvalósításához kell kifutási idő, nem alakul ki egy profil máról holnapra. A régi játszótársak Páldy Gézáné kirakatrendező egykor tagja volt a Bóbitának.- Igen jól éreztem magam Kós Lajos együttesében, s amíg féijhez nem mentem 1970-ben, dolgoztam velük. Később is kicsit báb- és díszlettervezőként, de a gyerekeim születése óta csak közönségként járok vissza a gyerekeimmel.- Szép emlék, és a csapat több tagjával ma is tartjuk a kapcsolatot. Ha nem is rendszeresen, de össze-összejövünk néha, és beszélgetünk a közös múltunkról, nevetünk a csak számunkra érthető vicceken. A szívemhez egyébként a Bóbita első korszaka nőtt a leginkább, ma is örömmel néznék ilyen előadásokat.- Én ma is a klasszikus bábozást kedvelem leginkább. Adjuk meg a színháznak, ami megilleti! Legyen csillogó, látványos, fantáziát megmozgató-mondja Somossy László, aki élénken tiltakozik, amikor a bábos múltjáról kérdezem. Ő ma is bábozik a pécsi BI-BÁ-BÓ amatőr bábegyüttesben, és a múltja, jelene így összekapcsolódik. A bábozás szinte életformájává vált, érte feladta korábbi foglalkozását. Kertészmérnök, ám ma kézbesítő a postán, mert így délutánonként próbálhat, elutazhat a fellépésekre. Gyakran saját autójával hozza-viszi a bábokat, de nem bánja, a játék öröme megéri.- Amikor állandó bábszínházzá lett az együttes, elváltam a Bóbitától, mert háromszor annyit kerestem, mint amennyi ott lett volna a fizetésem. Érdekes egyébként, hogy mindig azért harcoltunk, hogy bábszínházzá legyünk. Ma viszont úgy gondolom, a hivatásosság kicsit megkeményíti az embert. Bármilyen furcsa, szerintem jobb, ha nem abból él meg, amit a legjobban szeret, így jobban megmarad a varázsa. Illés Ilona és Tilesch Nándor már 1981 óta tagjai a Bóbitának. Illés Ilona tanító akart lenni, Tilesch Nándor viszont már édesapja kis bábegyüttesében is játszott Balatonfüreden. Közel a gyermekekhez- Mindenkinek elmondom, véletlen, de igaz: egyidős vagyok a Bóbitával - neveti el magát Tilesch Nándor.-Egy békéscsabai fesztiválon léptünk fel apámmal, és utána kaptuk az értesítést, hogy a Pécsi Nemzeti Színház Bóbita Bábszínháza bábszínészképzést indít, tartanak meghallgatást, felvételit. Sikerült, és a bábszínészképző tanfolyam elvégzése után természetes volt számomra, hogy itt maradtam.- Én vagyok itt a naíva, viszont tényleg jó szerepeket kaptam, kipróbálhattam magam. Szeretem a klasszikus meséket, a kesztyűs bábokat, de az élő játékot is - jelenti ki Illés Ilona.- Nem titok, hogy az igazgatóváltáskor én is pályáztam - veszi át a szót Tilesch Nándor. Az én ideális bábszínházam olyan, ahol a gyerek már a színpad meglátásakor eltátja a száját és álmélkodik a mesebeli világ láttán. Mi, úgy érzem, megőriztük magunkban a gyermekkorunkat, a gyermek-leiket. Nem félvállról játszunk a gyerekeknek, hanem beleéljük magunkat a világukba. Ezért szeretem a bábszínházát.-Hogyan látják a bábszínházak jövőjét?-Több bábszínház is alakult az országban, van igény az előadásaikra. Én nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy nincsen elég bábdarab. Van, és az ember maga is írhat. Bánt, amikor hivatalos körök lenézik a bábszínházát, és azt is utálom, ha valakik csak ugródeszkának tekintik a bábszínházát, miközben a „nagy” színházak felé kacsingatnak. Költészet, zene-Szeretnénk folytatni azt a hagyományt, amit már Kós Lajos meghonosított a bábszínházban. Arra gondolok, hogy minél több rendezőt, vendégművészt hívni a társulathoz. Ez mindig üdítően hat, és sok újat tanulunk egymástól. - Lénárt András már sorolja is a célokat. Költészet, zene, humor és mese jellemezze a Bóbita Bábszínházát, ahol mindig helye van a kísérletezésnek is. Szeretnék, ha az értékes művek őriződnének meg. Törekednek a látványosságra, a mesebeli színház megvalósítására.-Négy új bábművészt kíván szerződtetni, a régi Bóbita bizonyára átalakul kissé.- Amióta új bábszínházak alakultak, a bábszínészek előnyösebb helyzetbe kerültek. Válogathatnak a színházak között, nincsenek egyhez kényszerítve, nem lesznek kiszolgáltatva a munkahely-nélküliségnek. Akik elmennek tőlünk, nem csukták be maguk mögött végleg ezt az ajtót, vissza is jöhetnek. Az újonnan induló bábszínházak sok tekintetben jobb körülmények között dolgoznak, mint mi. Nekünk van ugyan külön épületünk, de rozoga. Az autóbuszunk ősrégi, éppen most mondtunk vissza egy külföldi meghívást, mert ezzel már nem utazhatunk. Nem egy bábszínházban kedvezőbbek a fizetések, mint nálunk. A színészek újdonságra vágynak, hadd próbálják ki. A régi Bóbitából itt marad két nagytudású, rutinos ember, s remélem az új színészekkel jó kapcsolatokat tudunk kialakítani. Barlahidai A.
