Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-23 / 112. szám
Vállalkozások — Üzlet Jó tanácsok vállalkozóknak a 7-8-9-10. oldalakon Közgyűlés Pécsett Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése ma 9 órai kezdettel tartja ülését a Városháza nagytermében. Az előzetes napirendi javaslatok között szerepel népi kezdeményezésre a lakásértékesítésről szóló rendelet módosításnak a kérdése, helyi népszavazás kezdeményezése ugyanezzel a rendelettel kapcsolatban, rendelet-tervezet a települési folyékony hulladék szenyvíztelepi befogadásának díjáról, az avar és kerti hulladék nyilt téri égetéséről, valamint a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díja és a magánerőből állami telken épített garázsok tulajdonjogának rendezése. Az ülés nyilvános, azon bármely állampolgár jelen lehet. Magyar-kazah tárgyalások Várhatóan pénteken írják alá a szándéknyilatkozatot 400 ezer tonna idei termésű magyar takarmánykukorica kazah importjáról - jelentette be, Szőke Károly, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerdán Turszumbajev Balta Moldabajevics kazah miniszterelnök-helyettessel, mezőgazdasági miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón. A tájékoztatón a kazah delegáció magyarországi látogatásának eredményeit ismertették. A kazah miniszterelnök-helyettes utalt arra, hogy jó lehetőséget lát a két ország mezőgazdasági együttműködésére. Külön hangsúlyozta, hogy Kazahsztán érdekelt a politikai kapcsolatok fejlesztésében hazánkkal - beleértve a nagykövetségek kölcsönös megnyitását is egymás országában. A delegáció e kérdésekről tárgyalt a Külügyminisztériumban Jeszenszky Géza külügyminiszterrel és Katona Tamás államtitkárral. Épségben megérkezett a MALÉV-gép Budapestre Épségben megérkezett Budapestre a Malév Szófia-Budapest közötti járatának gépe, amelyet Szófiában felrobbantással fenyegetett meg egy, a keddi járatról lemaradt izraeli utas - tájékoztatta az ORFK Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóságának koordinációs igazgatója szerdán az MTI-t. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a bolgár hatóságok értesítették az esetről az illetékes magyar szerveket. Az értesítés alapján Budapesten is megfelelő vizsgálatnak vetették alá a repülőgépet. Az eredmény azonban, akárcsak Szófiában nem mutatott arra utaló jeleket, hogy az izraeli állampolgár konkrét lépéseket tett volna fenyegetése beváltására. Borbírálat Pécsett, egy donátusi vendégházban tartják ma délelőtt a Pécs városi és városkörnyéki termelők borversenyének értékelését. A térség borászati hagyományainak jegyében meghirdetett versenyt a Mezőgazdasági Kistermelők Baranya Megyei Szövetsége, a Bortermelők Baranya Megyei Szövetsége és az Ifjú Borászok Egyesülete szervezte. A gazdák 1991-es évjáratú és muzeális jellegű saját készítésű boraikkal nevezhettek, az eredményhirdetésről külön értesítést kapnak. KÖZÉLETI NAPILAP pj Dunántúlt napló III. évfolyam, 112. szám 1992. április 23., csütörtök Ára: 9,60 Ft Alkotmányellenesek a szakszervezeti vagyon védelméről szóló törvény rendelkezései Alkotmányellenesek a szakszervezeti vagyon védelméről szóló 1991. évi XXVIII. törvény azon rendelkezései, amelyek a vagyonkezelő szervezet rendelkezési jogát, illetve a VIKSZ igazgató tanácsának összetételét szabályozzák - állapította meg az Alkotmánybíróság szerdán hozott határozatában. Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes rendelkezéseket 1992. június 30-ai hatálylyal megsemmisíti. A testület alkotmányellenesnek ítélte azt a rendelkezést, amely a VIKSZ-et feljogosítja a rendelkezési jog gyakorlására az alapítványba bevitt vagyonok tekintetében is, mert az alapítvány önálló jogi személy, s az alapítványi tulajdon a volt szakszervezettől idegen tulajdon. Sérti az alkotmányt az a rendelkezés is, amely a vagyon átmeneti biztosítását a leendő tulajdonosok csak egy meghatározott körére ruházza, ezért alkotmányellenesek a VIKSZ igazgató tanácsának összetételére vonatkozó előírások. Az Alkotmánybíróság ugyancsak szerdán hozott határozatában elutasította azokat az indítványokat, amelyek a (Folytatás a 2. oldalon) A közelmúltban készült el az árvízvédelmi fal Mohács belvárosában a kompkikötőnél Fotó: Läufer László Tavaszi áradás előtt Tanszékvezetői választások a POTE-n Nem mindennapi esemény zajlott a Pécsi Orvostudományi Egyetem történetében tegnap. Tizenkét intézet, klinika, laboratórium élére kellett a nyugdíjba vonuló professzorok helyére az Egyetemi Tanács tagjainak egyetemi tanárt, tanszékvezetőt választaniuk. A választási előkészületek, amint arról a POTE rektora, dr. Kelényi Gábor beszámolt, háromnegyedévvel ezelőtt kezdődtek. Kiírták a pályázatokat, majd a professzori jelölések esetében öttagú, a docensi kinevezéseknél pedig háromtagú jelölő, javaslattevő bizottságot alakítottak a rektorhelyettesek és az egyetemi tanárok részvételével. A jelöltekre az intézetek, illetve a tanári testület is külön-külön szavazott. A szavazások eredményét és a bizottságok véleményét tegnap olvasták fel az Egyetemi Tanács ülésén. Medikus napok ’92 Tegnap este Pécsett a POTE aulában megkezdődtek az idei Medikus napok. Az immár hagyományos rendezvénysorozatot a szervezők, az Anzix Kft tagjai igyekeztek megújítani. Az ünnepélyes megnyitón Jászai Joli színművész mondott ünnepi beszédet majd Koncz Zsuzsa nagysikerű koncertje következett. A rendezvénysorozat ma a Republic Együttes koncertjével folytatódik, szombat este medikus bál lesz. Csütörtökön Szabó Zoltán professzor és Szentágothai János akadémikus tart előadást. A pénteki napon vidám rendezvények és sportvetélkedők lesznek. A rendezvénysorozat idején a hallgatók egyes vendéglátóhelyeken kedvezményeket kapnak. Ezek az eredmények, javaslatok tájékoztató jellegűek voltak, a döntő szavazásra az Egyetemi Tanács a jogosult. A pályázók tudományos munkásságát, publikációs jegyzékét az egyetem könyvtárában közszemlére helyezték, hogy az érdeklődők, illetve a tanács tagjai információkat kapjanak a jelöltekről. Azok a pályázók, akik nem a POTE dolgozói, lehetőséget kaptak bemutatkozó előadás tartására is. A tegnapi tanácsülés sokakat vonzott, és az Egyetemi Tanács tagjai is kilencvenhárom százalékban képviseltették magukat. A Klinikai Kémiai Laboratórium és a II.sz. Sebészeti Klinika esetében, megfelelő pályázatok hiányában, arról szavaztak, hogy az egyetemi tanári választást későbbre halasztják. Második lépcsőben azoknak (Folytatás a 2. oldalon) Magyarcsehszlováklengyel kormányfői csúcstalálkozó Május 6-án Prágában kerül sor a magyar, a csehszlovák és a lengyel kormányfők újabb csúcstalálkozójára - jelentette be Herman János, a külügyminisztérium szóvivője. A tanácskozáson a háromoldalú együttműködésről, az Európai Közösséghez fűződő kapcsolatokról és egyéb fontos nemzetközi kérdésekről lesz szó. A magyar küldöttséget Antall József miniszterelnök vezeti. Ezt megelőzően, szintén Prágában a Visegrádi Hármak külügyminiszterei - Magyarország képviseletében Jeszenszky Géza - folytatnak eszmecserét az EK vezető testületének, a trojkának a tagjaival, a holland, a portugál és az angol külügyminiszterrel. Az árvíz- és belvízvédelmi teendőkről tartottak eszmecserét a Dél-dunántúli szakaszmérnökséghez tartozó terület szakemberei tegnap Mohácson. Szappanos Ferenc, a Vízügyi Igazgatóság pécsi vezetője a kezelésükben lévő védelmi művek állapotáról és a védekezésre való felkészülésről adott tájékoztatást a tanácskozás résztvevőinek, majd a Duna jobb parti védvonalának állapotát szemlélték meg helyszíni bejáráson. Árvíznek vagy belvíznek egyelőre nyoma sincs, ám az elhangzottak, illetve a látottak alapján megállapíthatták, hogy a szűkös anyagi körülmények ellenére az esetleges nagyobb árhullám levonulásához a biztonságos körülményeket megtartotta a vízügy. Idén befejező' dik Mohácson a várost védő betontámfal magasítása és szélesítése, amely a védelmi szempontokon túl megjelenésében is esztétikus látványt nyújt. Frankofon napok díszdoktoravatással Nemzetközi társaság alakul Van abban valami jelképeken is túlmutató erő, hogy éppen a németek és horvátok-lakta, többnemzetiségű Baranya székvárosa, a mediterrán Pécs ad helyet a II. Nemzetközi Frankofon Napoknak. De nemcsak házigazdája, hanem a francia tanszéket Pécsett megalapító dr. Vígh Árpád révén elindítója is ennek a konferenciának, amely a francia nyelv, a francia kultúrkör híveinek, tudósainak, sőt íróinak ad találkozót. A Bécsi Egyetemmel szövetkoncz Zsuzsa énekel az ünnepélyes megnyitó utáni koncerten Fotó: Läufer László kezve 1989 után a második alkalommal kerül sor erre a nagyszabású találkozóra a Janus Pannonius Tudományegyetem rendezésében, amelyre ezúttal huszonöt országból hozzávetőleg nyolcvanan érkeztek. Több országot - Kanadát J. G. Mandon, Franciaországot R. Jansen, Svájcot Yvonne Baumann személyében - a nagykövetsége is képviselte. De mielőtt a rangos névsorból kiemelnénk néhányat, hadd említsem a (Folytatás a 3. oldalon) Új belföldi légiszolgáltatás Repülőjárat Pécs és Budapest között Belföldi repülőjáratokat indít a budaörsi Air Service repülőgépes szolgálat. Május 1-jétől hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken Szombathelyről, Nyíregyházáról, Szegedről és Pécsről startolnak az AN-2-es típusú, 12 személyes gépek Budaörsre, ahol az utasok átszállhatnak, s tovább repülhetnek az említett városok valamelyikébe. A repülőtérről a városközpontokba az Air Service szállítja az utasokat. A menetjegy ára a vonatjegyének hozzávetőleg háromszorosa. A Pécs-Budapest oda-vissza út például 5540 forintba kerül. E belföldi járatok mellett május 4-től heti 4 alkalommal Ungvárra is indít charter-járatokat az Air Service.