Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-21 / 110. szám
1992. április 21., kedd aj Dunántúli napló 3 Felzárkózni az európai joghoz Pécsi kislány a zongoránál Beszélgetés dr. Isépy Tamás igazságügyi minisztériumi államtitkárral A jogállamiság kialalkulásának történetéről, a jogalkotás és a jogalkalmazás kérdéseiről tartott előadást az elmúlt héten Pécsett dr. Isépy Tamás igazságügyminisztériumi államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője. Az előadás után röviden válaszolt az Új Dunántúli Napló munkatársának.- Ön államtitkár és képviselő is egyben, hogyan tudja összeegyeztetni a kettőt?- A politikai államtitkári tisztség előtt 40 éven keresztül dolgoztam ügyvédként egy vi♦ déki városban, ami azt jelentette, hogy regei 8 órakor bent voltam az irodában és este 8-kor mentem onnan haza. Ez a képviselőséggel és az államtitkári besosztással csak annyit változott, hogy most is reggel 8 órakor kezdek, de nem biztos, hogy este 8-ra be is fejezem a munkám. A politikai államtitkár feladata a miniszter helyettesítése a parlamentben, így valamelyik beosztásomnál fogva szinte mindig ott vagyok az üléseken.- Mit jelent a jogállamiság, illetve mit kellene, hogy jelentsen?- A demokrácia fogalmát Bibó úgy határozta meg, hogy félelem nélkül élni. A jogállamiság azt jelenti, hogy ennek a félelem nélküli életnek kell megteremtenünk a biztonsági kereteit. A jog nem megváltó, hanem életviszonyokat szabályoz, az a jó jogszabály, amely az élet és a társadalom által feltett valós kérdésekre ad választ. Mindig vita van arról, hogy milyen mértékben avatkozzon be a jog. Ez csak olyan mértékű lehet, hogy sem a személyiségi, sem a szabadságjogot, sem az állampolgári egyenlőség elvét ne sértse.- Ön szerint mi a legfontosabb feladata napjainkban a jogalkotásnak?-Fel kell zárkóztatni a magyar belső jogot az Európa Tanács társult tagjainak érvényben levő jogrendszeréhez. Ez egy folyamatos jogalkotást jelent, a jogállamiság követelmény rendszerének megfelelően ki kell gyomlálnunk a megöröklött, az alkotmánnyal ellentétes jogszabályokat. Kettős szorításban él a jogalkotó: egyrészt az Alkotmánybíróság megállapítja egy törvény alkotmányellenességét, határidőhöz szabva ezt ki kell gyomlálni, a másik pedig a magyar belső jognak az európai joghoz való harmonizációjának megteremtése. A legnagyobb probléma az, hogy az etető legények gyorsabbak mint az őrlőmalom sebessége, a parlament előtt annyi törvényjavaslat fekszik, ha a jelenlegi program év végéig feldolgozásra kerül, akkor már túldolgozták magukat a képviselők.-Szétválasztható-e a jog és az állam fogalmai- A jog mindig egy hatalmi akaratot fejez ki. A demokratikus jogrendszer szerint vannak elidegeníthetetlen szabadság- és személyiségi jogok. A végrehajtó hatalomtól független törvényhozói hatalom hozza meg a törvényeket, amelyek a végrehajtó hatalomra nézve kötelezőek, illetve a szabadon választott országgyűlés ezen keresztül fejezi ki a hatalmi akaratát. Hajdú Zs. Hacsaturján-szóló Nyíregyházán Király utcai jubileum A tükék mindig is Király utcának nevezték Pécs fő sétáló utcáját, pedig a nagy átkeresztelkedések idején nem kisebb vetélytársat kapott, mint Kossuth Lajost. S bár a névtáblák cseréje még várat, ismét a régi csengéssel hallatszik az utcanév. De vajon hányán tudják, hogy nem az országvezető méltóságból, a királyból ered a név, hanem egykori pécsi püspök, Király József emlékének áldozott az egykori a pécsi városvezetés, amikor döntését meghozta. A Jókai családdal rokon pécsi püspök 1808-tól 1825-ig állt az egyházmegye élén. (Édesanyja Jókai Mór nagyapjának húga.) Egyéniségéhez legendák fűződtek, de a valóság is humánumáról regél. Már idős korával birkózott, amikor Pécsre került, hiszen 1737-ben született (225 éve), éppen április havában. Adakozó és alapítványokat tevő ember volt: mecénása a tanulni vágyó fiataloknak. Nem csekély öszszeggel járult az esztergomi főtemplom építéséhez, s nevéhez fűződik 1817-ben a mohácsi Kálvária megvalósítása, ahol a térségben élő nemzetiségiek hallhattak többnyelvű misét, s emlékezhettek a mohácsi csata hőseire. Azt írják róla: szociális érzékű ember volt. Érdemes egy mondatot idézni az 1829-es Tudományos Gyűjteményből: „Minden századnak vágynak nagy hírű mind egyházi, mind világi Férfijai, ha bátor (habár) azok úgy ki nem tűnnek, mind az elenyészett századok hősei, kik az együtt élők közt ragyogtak ugyan,' de tán mostani századunkban még sem vonna olly nagy figyelemre bennünket személyük ...” Király püspök születésének jubileuma talán apropó arra, hogy emlékezzünk rá, s hogy ki-ki ismerje meg e szépülő utca névadóját. S ha az utcában bármit elkeresztelnek még róla, boltot, presszót, fagylaltozót, tudja a keresztapa, a Király strasse kiről neveztetett el egykor és ma. - K. F. Beszélgetés Révész Árpáddal, a Baptista Egyház új elnökével „Lábam előtt mécses a Te igéd.. A magyarországi felekezetek sorában egy csepp a Baptista Egyház. A nagyvilágban 37 —millió hívőt tartanak számon, a legtöbbet Észak-Amerikában, de minden földrészen megtalálhatók gyülekezeteik. Ha jegyeiben megpróbálnánk elhatárolni a többi protestáns felekezettől, talán a legjellemzőbb rájuk: nem a gyermeket keresztelik e hitre szüleik, hanem már érettebb korban, az egyén döntésétől, az Evangélium elfogadásától függ e közösséghez való tartozás, a Biblia szerinti megmerítkezés, keresztelkedés után. E külső jegy mellett a baptista közösségek családi, testvéri jellege dominál. Az a krisztusi szeretet, melyet tágabb környezetükben, embertársaikkal szemben tanúsítanak. A Baptista Egyház új elnököt választott, Révész Árpád személyében, akivel néhány szót sikerült váltanunk, s akiről tudjuk, hogy baranyai. Magyarbólyban született 1947-ben, eredendő szakmáját illetően Siklóson, a kesztyűgyár üzemében volt kesztyűszabász, s tulajdonképpen 1968-tól vették fel a Baptista Teológiai Szemináriumba, amelynek elvégzését követően kezdte lelkipásztori munkáját.- Elnök Ur! A baptisták Magyarországon hosszú ideig nemkívánatos személyek voltak.- Ha az állam és az egyház közti viszonyra gondol, igen. Születésem évében, 1947-ben lett teljes jogú felekezet a mienk. Igaz, előtte 1905-ben már elismerték egyházunkat. Egyébként ha arra gondol, az elmúlt negyven évben nekünk különösen kemény küzdelmet kellett vívnunk a vallásszabadságot deklaráló, ám ateizmust terjesztő hatalommal. Az út, amelyet választottam megannyi akadállyal meghintett, különösen göröngyös volt. Ha úgy tetszik: a magunk közösségeiben, zárt világban, négy fal között éltünk, a kívülálló rólunk alig-alig tudott. Életvitelünkkel, hétköznapi helytállással, munkánkkal kellett bizonyítani. Megválasztásom előtti programomban éppen erre céloztam, amikor meghirdettem: ki kell vinni az evangéliumot az emberek közé, erősítenünk kell a közismerten fölvállalt emberbaráti, karitatív tevékenységünket, segíteni mindazokat, akik lelkileg megbicsaklottak.- Mire gondol konkrétan?- Nem öncélú módon, de önmagunkat jobban megismertetni a szűkebb és tágabb környezetünkkel. S ebben az elesettek felkarolása az egyik járható út. El kell jutnunk az árvákat nevelő intézetekbe, a rokkantak közé, ha kell a börtönökbe , felkarolva minden lelki sérültet, beteget és önmagát beteggé tevő embert. Másrészt az eddig nem önhibánkból becsukott ajtókat szélesre kell tárni mindenki előtt, aki Krisztus követésére vállalkozik, aki a hitünk szerinti teljes élet felé fordul.-Magyarországon merre találhatók népesebb baptista gyülekezetek?- Főleg a Nyírségben, Hajdúságban, a déli határ mentén és a főváros környékén. Budapesten 19 gyülekezetünk van, magam a nyolcadik kerületben dolgozom, a többi felekezettel ökumenikus egyetértésben, jó kapcsolattal. A Dunántúlon Pécs és környékén valamint Balatonszemesen akad nagyszámú hívő. De ne felejtse el, mi hivő testvéreink gyermekeit, akik még nem merítkeztek be, statisztikánkban nem szerepeltetjük. Tehát ha azt mondjuk, a világon 37 millió baptista van, akkor képzeletben ezt a számot kettővel-hárommal megszorozhatjuk. így a magyarországi 11 ezer hívő baptista, mert ennyien vagyunk, családi alapon szélesebb kört jelent.- Ön sokfelé járt a nagyvilágban, megannyi diplomával rendelkezik.- Svájcban is tanultam a baptista teológiai szemináriumon, majd a nagyhírű angliai Spurgeon's College-ben végeztem több szemesztert. Itt a lehetetlen szó bibliai előfordulásait, tartalmait elemeztem. Egyébként Európában Németországban és Angliában él a legtöbb testvérünk. A hazai teológiánkon Oláh Sándorról, az utolsó paraszt-apostolról írtam a szakdolgozatomat, majd a debreceni református teológián az Igazság és a jogrend a Bibliában címmel védtem meg disszertációmat.-Ön öt fiúgyermek apja, s úgy tudom, az ünnepeken egy fővel mindig gyarapodik a család.- Sokáig szegedi lelkipásztor voltam, s ott a családdal egy karácsonyi ünnepre készülve, arról beszélgettünk, mi volna a legszebb ajándék. Akkor határoztuk el, hogy elmegyünk a gyermekintézetbe, s ott megkértük a vezetőt, hadd jöjjön el hozzánk egy olyan gyermek, akiért még soha senki se jött el. így húsvét ünnepén is velünk volt az azóta már nagyranőtt gyermek.- Pécs és Baranya mit jelent Önnek? >r Baranyában mindig otthon vagyok.- Holnap Madridba utazik.- Egyházunk több vezetője találkozik egy megbeszélésen, ahol többek között egy jövő évi programot beszélünk meg. Billy Graham neves baptista prédikátor 1993-ban egy nagyszabású igehirdetést tart, amelyet műholdon keresztül a világ szinte valamennyi országában hallhatnak és láthatnak élőben.- Önnek is van bizonyára a Szentírásból merített vezérlő jelmondata.- A Zsoltárok Könyvéből választottam. így hangzik: „Lábam előtt mécses a Te igéd, és ösvényemnek világossága. ” Tartalma mély, számomra mindent jelent. Kissé profánul fogalmazva: ha sötétbe borul a város, egy zseblámpával akár a Déli Pályaudvarig is eljut az ember. De kevés annak, aki messzebbre szeretne jutni. Kozma Ferenc A napokban kaptuk a hírt, az április 11-14 között zajló VI. országos zeneiskolai zongortaversenyről egy pécsi kislány, Mánfai Petra különdíjjal térhetett haza, mi több meghívást kapott az Egyesült Államokba és Németországba is. A hazatérő szakértők a fiatal tehetség Beethoven, Pescetti és Mendelssohn-művek után előadott negyedik veresenydarabját, Hacsaturján „Toccatáját” külön is kiemelik, mivel az igen nehéz műnek az előadására korosztályában, a 10-12 évesek között csak ő vállalkozott. A nemzetközi zsűri különdíját két meghívás tetézte, néhány tehetséges hazai zongoristát ugyanis Dr. Tamás Ungár zongoraművész, a texasi Christian University professzora június elején kezdődő nagyszabású nemzetközi meterkurzusra hívott meg, és Petra meghívást kapott Franz Weilhammertől, az Iserlohni Zeneiskola igazgatójától is. A barna szemű, barna hajú kislány kissé megszeppenve ül és válaszolgat a hétköznapjait Két hónapon helül Ma, amikor Magyarországon már lemondtak a nagyüzemi mezőgazdaság hatékony működtetéséről, ma, amikor sorba jelentenek csődöt az ilyen jellegű mezőgazdasági üzemek, 3 millió 600 ezer forintos adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet faggató kérdésekre, jobban ismeri a nyilvánosságnak a szebbik, zongorához kötött arcát, amit egy-két zongoraversenyen már megtapasztalhatott. Azt mondja, ha zongoraművész mégsem lehetne, szívesen kutatná a természetet is, s hogy mellesleg kitűnő tanuló, több tantárgyból is dicséretesen. A pécsi Testvérvárosok Téri Általános Iskolába jár, 11 éves, a hatodik B osztály tanulója. Zeneiskolai tanára dr. Fodor Ernőné, és időt, fáradságot nem sajnálva segítette a felkészülésben Tényi Zoltán pécsi zongoraművész is. Az időbeosztása persze elüt az átlagtól, hiszen délutánonként szolfézsra és zongoraórákra jár, s leggyakrabban csak a vacsora találja otthon. Petra, aki egyébként a diaporámáiról ismert Mánfai György AFIAP fotóművész kislánya, remélhetjük, hogy sokáig örömét leli a zenében és amíg a kora engedi, megmaradnak kedves játékainak a babák, barátainak - mint eddig is - a könyvek. B. R. nevesítik a vagyont a sásdi Búzakalász Termelőszövetkezet. A napokban megtartott zárszámadási és vagyonnevesítő közgyűlésen a szövetkezet elnökétől megtudhattuk, hogy mivel rendezni tudták elmúlt évi összes adósságukat, sikerült behajtaniuk vevőiktől a tartozásokat, így a csődöt sikerült elkerülniük. Érdemeiket nem csorbítja az sem, hogy semminemű, nem termelési célokat szolgáló pénzfelosztásra - jutalom, prémium - nem volt mód, mert ezzel a lépéssel a jövőjüket kockáztatták volna. A vagyonnevesítést illetően elmondták, hogy két hónapon belül minden szövetkezeti tag pontosan megtudja majd, mekkora üzletrészt birtokol az eddig oszthatatlan közös tulajdonból. A vagyon 20 százalékát az alapítók és a vagyoni hozzájárulást teljesítők között osztják ki, a további 80 százalékot pedig a vagyon gyarapításban való közreműködés mértéke (a tsz-ben eltöltött évek, a munka mennyisége, minősége) szerint nevesítik majd. A teljes átalakulás ez év július elejére várható, mely szerint addigra mindenkinek el kell dönteni és írásban leadni, hogy kivel és milyen formában kíván együtt dolgozni. Megyeri Tiborné Ma csakúgy, mint minden kedden, ébredjen a Kiskegyeddel! A harmadik szám tartalmából: I Elvetetné, ha tehetné Tanácsok második feleségeknek Egy asszony, aki mindent elért Válási botrány a Buckinghamben Ballagási tanácsok, I rejtvények, nyeremények Most 40 oldalon, 29 forintért SSS88B MMS < -r- w 'í-íí, V'ä'v >'■/' ' M 5 Elkerülte a csődöt a sásdi Búzakalász T ermelőszö vetkezet