Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)

1992-04-19 / 109. szám

Fonyódi pénzek Adók a vendégek után A zene ugyanaz, a gondolkodás más Amerikai blues-gitáros Pécsett A fonyódi önkormányzat is úgy döntött, hogy a többi Ba­­laton-parti településhez hason­lóan idegenforgalmi adót ve­zet be. Ez két részből áll, a tu­lajdonosoknak fizetniük kell az üdülőépületek után - a helytől függően négyzetméterenként 120 és 200 forint közötti ösz­­szeget -, valamint, ha a tulaj­donosok kiadják az üdülőjü­ket, a lakrészüket, akkor na­ponta és személyenként 40-50 forintot. A fonyódi polgármesteri Május 1-től három új város­sal gyarapodik a régiónk: So­mogy megyében Lengyeltóti és Balatonföldvár, Zalában Hévíz kap városi rangot. Furcsamód azonban egyik város sem május elsejére idő­zítette a fényes ünnepet, s az ok elfogadható: hagyománya­ikból eredően akadnak egyéb jeles napjaik. Lengyeltótiról az első tele­pülés-tanúsító okirat 1116-ban datálódik, Villa Tot néven. Mint azt Papft Lajos polgár­­mester elmondotta, jelenleg 3500 lakosa van a település­nek, de nyaranta 5000 főre is gyarapodnak. Híres nemzet­közi autós kempingjük, szál­lodájuk, a a Balaton közelsége okán főleg az idegenforgalmi fejlesztéseket tartják a legfon­tosabbnak. (Egykor Fonyód Lengyeltóti pusztája volt!) A várossá avatási ünnepet a Tóti Napok keretében, június 27-én tartják. Hévíz Keszthely szomszéd­ságában nemzetközi hírű gyógyvizéről ismert, s a két város jó kapcsolatát példázza: május 9-én tartják a városava­- Higgye el, nagyon sokan vannak, akik kedvenc kisállata­ikat méltóképpen akarják elte­metni - mondja Varga József, aki azon munkálkodik mostan­ság, hogy májusban megnyit­hassa az ország első kisállat-te­metőjét Budapesttől 20 kilo­méterre, Alsónémedi határában. Hiszek neki, s nem csupán azért, mert az Egyesült Álla­mokban, s Nyugat-Európában évtizedek óta létezik ilyen szol­gáltatás; azért is, mert igenis az emberhez hozzánőhet egy ku­tya, egy macska, egy kismadár, szinte családtagként élhet kö­zöttünk, s elvesztésük fájdalmát enyhítheti, ha olyan helyen tud­juk, ahová jószívvel kijárha­tunk, emlékezhetünk rájuk. Az Attila Betéti Társaság egy csendes, 20 000 négyzetjjiéteres területet beültetett rengeteg fe­nyőfával és tujával, ez lesz a sírkert.- Arra nagyon vigyázunk, hogy mértéktartó és ízléses le­gyen a kisállatok eltemetése. Éppen ezért a faládákba - olya­nokba, amelyek nem emlékez­tethetnek koporsóra - helyezett tetemet egy 100-as Audival szállítjuk a sírhoz, ahol csen­desen, természetesen minden­féle gyászbeszéd nélkül tesszük a földbe. A megrendelő három­féle elhelyezés közül választhat: tehetünk a sír fölé hantot, kő­vagy márványlapot a kisállat fényképével, illetve anélkül, va­lamint kívánság szerint szobrot. A társaság szolgáltatásainak körébe tartozik, hogy a sírokat gondozzák, rendszeresen virá­gokat ültetnek. Milyen állatok temetésére vállalkoznak? Varga hivataban megtudtuk, az ön­­kormányzat mintegy 30 millió forintos bevételre számít eb­ben az esztendőben, legalább­is ennyit terveztek a város költségvetésében. Mire fordít­ják ezt a pénzt? Fonyód fej­lesztésére, szépítésére: park­­fenntartásra, a közterületek tisztítására, Fonyódligeten szennyvíz-program támogatá­sára, belvárosi útépítésre. Ez utóbbi szem előtt zajlik, ugyanis a Hunyadi utcát ala­kítják át sétálóutcává. R. N. tót, mivel május elején Keszt­hely a Helikonnal ünnepel, s nem akaiják a két eseményt összemosni. Hévíz polgármes­tere, dr. Kiss Lajos elmon­dotta, hogy nincsenek világot váltó álmaik, az eddig kivívott rangot és elismerést szeretnék megőrizni, s a kulturális életet fellendíteni. Hévíz egyébként Zala megye hetedik városa. Balatonföldvár régen vár a városi rangra, pedig a legif­jabb településeink egyike. Talán kevesen tudják, hogy nincs még százesztendős sem: 1896-ban alapította e balatoni települést a Széchenyi-család. Berkes László polgármester szerint az egyébként 2700 la­kosú város nyaranta harminc­ezressé duzzad, s éppen ez az idényjelleg határozza meg tennivalóikat. Szeretnék a tópart legtisz­tább települése rangot kivívni, igazi polgárvárossá tenni Föl­dvárt, régi vonzerejét meg­őrizve, s természetesen ké­szülni az Expo-ra. Hiszen ép­pen 1996-ban ünnepük alapí­tásuk százesztendős jubileu­mát. K. F. József szerint elsősorban négy­­lábúakra gondoltak - kutyákra, macskákra -, de persze annak sincs akadálya, ha valaki ked­venc papagáját, kanáriját, ten­gerimalacát szeretné a kisál­lat-temetőben elhelyezni. Hoz­zátette, bár az érdeklődők kö­zött voltak olyanok, akik „vicc­nek” vették a dolgot, megkér­dezvén például, hogy elefánto­kat is elhantolnak-e, a többség azonban örömét fejezte ki, hogy végre Magyarországon is léte­sül ilyen. R. N. Megfigyelhető, hogy a legkü­lönbözőbb szövegekkel ellátott pólóingek elszaporodása után, egyre kevesebben tudják, mi is van rájuk írva. Csecsemőt talál­tak egy alul összekötött póló­ingbe csomagolva Pécsett, szerdán. A három Mickey-ege­­ret is ábrázoló pólón szereplő angol szöveg magyarul: Ez a sa­ját szabadidőd, és rajtad múlik, hogy megnyered-e a játékot... Pécsett, a Bálicsi út 47/b számú házzal szemben van egy árok. Mélysége nem éri el az egy métert, normál körülmé­nyek között víz is csordogál benne. Itt találták meg, lakos­sági bejelentés alapján, azt a csomagot, amely egy csecsemő holttestét rejtette. A lapunkban megjelent felhívás után lapzár­táig senki sem jelentkezett még, hogy újabb részletekkel szolgál­jon az ügyben. Mindössze néhány fogás egy gitáron, mégis megrengette a vi­lágot az egyszerűnek tűnő hangzás mögötti gondolat. A blues-ról van szó, mert ez a „ke­sergő zenei forradalom”, kár lenne tagadni, így, vagy úgy. korosztálytól függetlenül min­denkire hatott. Hát még a műve­lőire, azokra a jelesebb zené­szekre, mint például Stonira, aki ma már jóformán fogalommá vált ebben a műfajban. Polgári nevét kevesen isme­rik, holott Tátrai Antal több. mint 20 éve gitározik. Szerdán­ként az egykori beatnemzedék nyájmelege hatja át az „Arany­kacsa” vendéglő közönségét, amikor megszólal a „Stoni Blues Band”. Olyan zenésztár­sakkal, mint Ferencsics Gábor basszusgitáros, Somlai Gábor dobos és egy vendég, akit ér­demes meghallgatni: Robin MacAlpine Washington állam­ból. A seattlei fiatalember vég­telenül szerény, pedig csodála­tosan futnak ujjai a hat húron. Otthon szociológiát tanul, Ma­gyarországon angol nyelvet ta­nít, s mindemellett jut ideje a zenére is. Sorra előadják az idő-Különlegesen képzett rend­őrökre nagy szükség van. Közel kétszázan jelentkeztek a Tolna megyei Rendőrfőkapitányság leendő' kommandósokat toborzó felhívására az ország minden pontjáról. S mi több, az orvosi vizsgálatokat követően éppen a hét végén a fizikumot próbára tevő felvételit ejtették meg, s aki a rostákon átevickél, az sem biztos, hogy az elit tagja marad. Még további pszichológiai vizsgálatok után dől el, kik és hányán vehetnek majd részt a speciális kiképzésben. Minderről a főkapitányság őrnagya, Pataki Rezső tájékoz­tatta lapunkat. Az ő feladata e csoport szervezése és majdani parancsnokuk is feltehetően ő lesz. Előrebocsájtotta, a különféle honos jelzőket, kommandósok, akciócsoport, stb, nem igen sze­reti, jobb ha nevén nevezzük a gyereket. A Speciális Beavat­kozó Egység egyébként orszá­gos pályázaton szerzett nevet, a névadó egy győri fiatalember volt. A Neutron-1 ajánlotta, ami köztudottan az atom elektromo­san semleges, de nehéz elemi részecskéje, s ha kell, igen Az újszülött kicsifiú mellett a banánzöld színű trikóban talál­tak egy S-méretű női csipkés bugyit, egy fehér frottírzoknit, három lila csíkkal díszítve és a méhlepény (placenta) büdösödő maradékát. A POTE Igazság­ügyi-Orvostani Intézetében megállapították, hogy a körül­belül három kilós csecsemő életképesen látta meg a napvi­lágot, kiderült az is, hogy külsé­­relmi nyomok nem látszottak rajta. A vizsgálat eddigi állása sze­rint halálát kihűlés okozta, ám korántsem tisztázott, hogy az árokba tételkor élt-e még. Torma Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság életvé­delmi alosztályának vezetője azt is elmondta, hogy továbbra is váiják azok jelentkezését, akik szerdán vagy korábban a környéken jártak, vagy esetleg vei dacoló, lábakat ütemre mozdító nagy nótákat. John Mayall, Fleetwood Mac, Ten Years After dalok követik egy­mást, természetesen a közked­velt régebbi és új saját szerze­ményeik mellett. Robin vidám fürge, s romboló hatása nehezen kivédhető. A speciális egység az előre­jelzések szerint az év végére ke­rül majd bevethető állapotba. Katonaviselt fiukat és arra haj­lamot érző hölgyeket tesztelnek tehát, s jellemző a szűrőkre, hogy repülőorvosi vizsgálattal rendelkező, hajózó pilóta is el­búcsúzott már a felvételi során. A Neutron-csoport szervezése a nagy nyilvánosság előtt folyik - talán ez is szolgálja valamelyest a prevenciót - de természetesén néhány titok is fűződik hozzá­juk. így a csoport várható lét­száma sem publikus, mint ahogy a pályázók névsora is a személyiségvédelem kategóriá­jába tartozik. Annyit elárulhatunk: az első szűrőn egy 69 fős csoportból csak heten jutottak tovább. Je­lenleg 46-an várták a hétvégi fi­zikai próbát, s hogy hányán ma­radnak a pszichológiai próbák után, az még a jövő zenéje. Mint azt Pataki Rezső elmon­dotta, a Neutron-csoport speciá­lisan tolnai lesz, de ha szükség adódik majd, bevethetik őket régiónkban, vagy akár országo­san is. Kozma Ferenc más részletekkel is szolgálni tudnak az ügyben. Feltűnt ugyanis, az eddigi ismeretek alapján, akkoriban egy barnaszínű taxi, amely a csecsemő elhelyezésének felté­telezett időpontjában többször lassított, és egy szőke nőt fuva­rozott. Feltételezhető az is, a ta­lált nyomok szerint, hogy fiatal lehetett, aki ily módon kívánt megszabadulni újszülött gyere­kétől. A rendőrség továbbra is vár minden bejelentést a 11 -666-os pécsi telefonszámon. Meghalt egy pici gyerek, mi­előtt megtudhatta volna, milyen is ez az élet. Annyi bizonyosnak látszik, hogy édesanyja körülbe­lül két hete, nem orvos jelenlé­tében adta neki az életet, a lehe­tőséget arra, hogy körülnézzen a világban. Bozsik L. és mosolygós. Gondtalannak tűnik. Fantasztikus érzékkel sa­játítja el a magyar nyelvet. Nem panaszolja az ilyenkor unos-un­­talan felhozott hang- és mondat­tani nehézségeket. Teszi dolgát: tanul, tanít és játszik hangsze-Budaörsön, ahol a lakosság egy része aggodalommal fo­gadta a helyi repülőtér nemzet­közi légikikötővé fejlesztésének hírét, aláírásgyűjtési akciók kezdődtek az építés elleni tilta­kozásul. A leendő légikikötő te­rülete közigazgatásilag a fővá­roshoz tartozik, ám maga a kifu­tópálya Budaörs közepén húzó­dik, s a várható élénk légiforga­lom zaj- és környezeti káros ha­tásait a 25 ezer lakosú városnak kellene elszenvednie. Ezért a helyi önkormányzat tárgyaláso­kat kezdeményezett a Budapest XI. kerületi Ónkormányzattal, illetve a repülőteret kezelő Air Service Hungary val. Olyan kompromisszumos megoldásra akarnak jutni, amely a leendő Kilenc hónapos ENSZ béke­­fenntartó misszióját teljesítve szombaton hazaérkezett az UN A VEM II. feladat keretében Angolában szolgálatot teljesítő magyar honvédtisztek első öt fős csoportja - tájékoztatta a távirati irodát a HM Sajtóosztá­lya. A magyar katonák Török László alezredes parancsnok­sága alatt részt vettek az angolai rén. Stoni viszont stílszerűen kesergős. Ugyanis hiába ért el régebbi és újabb csapataival or­szágos sikereket, hiába készítet­tek rádió, sőt hanglemezfelvéte­leket, az utóbbiak nem jelenhet­tek meg anyagi és promóciós problémák, valamint menedzse­lési gondok miatt.- Sajnos, még ma sem az igazi tehetségek jutnak célba Magyarországon - mondta a szünetben, s újrakezdés előtt hozzátette: - A jelenlegi látszó­lagos sokszínűség miatt ugyan jobbnak tűnik az összkép, ám a kiadók és a forgalmazók között elvesznek a jó zenészek. Mert manapság a gyors meggazda­godás reményében a legtöbben kommersz, könnyen eladható terméket alkotnak. Robinnal vi­szont hazája és immár az egész világ értékálló zenéjét játsszuk. Ha úgy adódik, akár magunk­nak is, kedvtelésből. De inkább azoknak, akiket a progresszív zene még érdekel. Ruzsinszky Tibor repülőlőtér forgalmát az éssze­rűség határain belül korlátozná. Az éjszakai repülést például eleve kizárnák, ugyanakkor in­dokoltnak tartják, a repülőtér működtetésének előnyeiből is valamilyen formában részesül­jön a város. Ez az önkormányzat állás­pontja szerint annál is indokol­tabb, mert éppen a repülőtér miatt Budaörs legértékesebb te­rületére építési tilalom van ér­vényben, aminek a település eleve hátrányát látja. Az eddigi információk sze­rint a Budapest XI. kerületi ön­­kormányzat és a repülőteret üzemeltető társaság pozitív mó­don reagált a budaörsiek javas­latára. polgárháború befejezéseként a kormánypárt (MPLA) és az UNIT A által aláírt békeszerző­dés betartásának ellenőrzésé­ben, a csapatok begyülekezteté­­sében, a létszám és fegyverzet ellenőrzésében, illetve az új haderő kialakítása feltételeinek megteremtésében. Feladatukat eredményesen végrehajtották, a csoport tagjai egészségesek. Főzzünk változatosan Húsvét után a hűtőben tar­tott maradé főtt sonka és tojás felhasználásával finom étele­ket készíthetünk. KASZÁS LEVES. Hozzá­valók: 1 liter sonkafőzőlé, 10-15 deka főtt füstölt sonka, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 ge­rezd fokhagyma, 2 deci tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 húsleves­­kocka, 3-4 szem bors, 1 babér­levél, ecet; a levesbetét pirított kenyérkocka. A sonkalevet és a kis koc­kákra vágott sonkát fél liter vízzel felengedjük, majd 3 megtisztított vöröshagymát és fokhagymát, a húsleveskockát és a fűszereket belerakjuk. Fedő alatt 15 percig főzzük. A liszttel simára kevert tejföllel besűrítjük, egy kevés ecettel pikánsra savanyítjuk, és szá­razon pirított kenyérkockákat kínálunk hozzá. SONKÁS RAKOTT. Hozzávalók: 30 deka főtt sonka, 5 deka sajt, 4 főtt és 3 nyers tojás, 2 dkg vaj, 1 kiska­­nál reszelt vöröshagyma, vagy 1 csokor metélőhagyma, őrölt bors. Négy főtt . tojást karikákra vágunk. A sonkát ledaráljuk, a három nyers tojás sárgájával kikeveijük, és a reszelt hagy­mával vagy az összevagdalt metélőhagymával, meg csi­petnyi őrölt borssal ízesítjük. Végül a tojások kemény habbá vert fehérjét is hozzáadjuk, és egyharmadát egy vajjal kikent tűzálló tál aljára simítjuk. Ez­után váltogatva a főtt tojást és a sonkahabot, lerakjuk. A saj­tot a tetejére reszeljük. Forró sütőbe tesszük, és öt percig erős lánggal, majd takarékkal tűpróbáig sütjük. Melegen ad­juk asztalra. Új városok régiónkban Hévíz, Földvár és Lengyeltóti Temető - kisállatoknak Csecsemőholttestet találtak Pécsett Továbbra is várják a bejelentéseket Neutron akciócsoport Szekszárdon Leendő' kommandósok szigorú felvételije Budaörsi tiltakozás a leendő légikikötő ellen Hazaérkeztek a honvédtisztek vasárnapi 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom