Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-17 / 107. szám
Minden pénteken 1992. április 20.április 26. Nadzsibullah elmenekült Nadzsibullah afgán államfő elmenekült az országból - jelentette be az afgán kormány. A kabuli rádióban felolvasott ilyen értelmű nyilatkozatot az AFP szerint Iszlámábádban hallgatták le. A nyilatkozat szerint az ország válságos időszakot él át. A kormány ezért felhívja a hadsereget és a népet, teljesítse a béke és a haza iránti kötelességét, és tanúsítson hazafihoz méltó felelősséget mohamedán lelkesültséggel - idézte az AFP a kabuli rádiót. Előadás a jogállamiságról Pécsett Dr. Isépy Tamás igazságügyminisztériumi államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője tartott előadást tegnap Pécsett a Lenau-házban. Többek között szólt a jogállamiság kialakulásának történetéről, áttekintette a jogalkotás és a jogalkalmazás folyamatát. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy gyenge jogkört biztosítanak a törvények a köztársasági elnöknek, szólt a kárpótlásról, illetve néhány konkrét példán kersztül mutatta be, hogyan mentették át a volt állami vagyont kft.-be. Kormányátalakítás Zágrábban Átalakították a zágrábi kormányt. Ezt Franjo Tudjman horvát elnök és Franjo Greguric kormányfő közölte szerda esti közös tévényilatkozatában. Összesen hat poszton, köztük a belügy élén történt változás. Ivan Vekic belügyminisztert helyettese, Ivan Jarnjak váltotta fel. A jelek szerint a kormányt nem politikai nézeteltérések miatt alakították át. Az AP idézte Franjo Tudjmant, aki azzal indolkolta a döntést, hogy a horvátországi háború végeztével az új feladatok megoldásához egy dinamikusabb és határozottabb kabinetre van szükség. Szöul: maradnak az amerikai csapatok Az amerikai csapatok tovább maradhatnak Koreában, azután is, hogy Észak és Dél esetleg egyesül - jelentette ki az AP hírügynökségnek csütörtökön adott nyilatkozatában Ro Te Vu dél-koreai elnök. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az újraegyesülés még az évezred vége előtt megtörténik. Ro Te Vu úgy ítélte meg, hogy Phenjan vésősoron elfogadja a nemzetközi ellenőrzést nukleáris létesítményeiben, tehát nem szükséges nyomást gyakorolni rá. Miként döntött az olvasó (3. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP aj Dunántúli napló III. évfolyam, 107. szám 1992. április 17., péntek Ára: 9,60 Ft Kormánynyilatkozat a levegőszennyezésről Fontos környezetvédelmi nyilatkozatot fogadott el csütörtöki ülésén a kormány az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásáról, az energiafogyasztásból eredő hazai széndioxid-kibocsátás korlátozásáról és a nemzetközi éghajlatváltozási keretegyezményről. Csatlakozva a nemzetközi állásfoglaláshoz a kabinet vállalta, hogy 2000-re az 1985-87-es évek szintjére csökkenti az energiafelhasználásból eredő fajlagos széndioxid kibocsátást - hangzott el a tagnapi kormányszóvivői tájékoztatón. Juhász Judit az ülés további témáit ismertetve elmondta, hogy a kormány foglalkozott a büntetésvégrehajtási vállalatok ellen indított csődeljárások ügyével. A háziorvosi szolgálat idei finanszírozásával ugyancsak foglalkozott a kormány. Ügy határozott, hogy teljesítményarányos kiegészítést folyósít a háziorvosi szolgálat működtetőjének - többnyire az önkormányzatnak. A népviseletbe öltözött szebényi asszonyok a gyerekeket is megtanították a hímes tojások készítésére Fotó: Läufer László Régi baranyai, sárközi minták Húsvéti tojáshímző bemutató Pécsett Egykori népi játékok felidézése Városok jövője a Duna Mohács szervező lesz a fejlesztésekben Második találkozójukon a fejlesztés fő irányairól, az egyes elképzelések összehangolásáról tárgyaltak tegnap a paksi városházán a Duna menti kikötővárosok önkormányzatainak képviselői. Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, az Európát átszelő folyam magyarországi szakaszán érintett városok, települések önkormányzatai egy szervező, a közös érdekeket érvényre juttató szövetség létrehozásának gondolatával foglalkoznak. A tegnapi tanácskozásra már vázlatos fejlesztési elképzeléseikkel érkeztek meg a program iránt érdeklődést tanúsító polgármesterek, jegyzők. Az általuk vázolt tervekből világosan kiderült, hogy az együttműködésnek két fő iránya lesz, egyrészt a kikötőfejlesztés és kereskedelem, másrészt pedig az idegenforgalom területén. Míg az előbbiben főként a közlekedési csomópontokban elhelyezkedő városok - Mohács, Baja, Dunaföldvár, Győr, Dunaújváros - kaphatnak támogatást, az utóbbiból - egy idegenforgalmi lánc kiépítésével - alapító egyenlő eséllyel veheti ki részét. Az elképzelések iránt máris komoly érdeklődés mutatkozik mind a hazai vállalkozók, mind a külföldi befektetők körében. A kereskedelmi elgondolásoknak nagy lökést adhat, ha megvalósul a GAGMAN'S BT terve, a dunai viziutat Ukrajnán keresztül a FÁK-kal összekötő szélesnyomtávú vasút kiépítése. A projekt létrejötte széles távlatokat nyitna hazánk számára az európai kereskedelemben. A kikötővárosok együttműködésében határmentisége folytán komoly szerepet kaphat Mohács. A város vezetői egy hamburgi céggel tárgyalnak a kikötő fejlesztéséről, formálódó elképzelések vannak vámudvar, kereskedelmi centrum, jachtkikötő létesítésére is. A város rendelkezik az idegenforgalmat vonzó létesítményekkel, a vizitúrizmust lehetővé tevő hajókkal is. A szövetség létrehozásáig az együttműködő városok idegenforgalmi és kikötőfejlesztési, kereskedelmi szekciót alakítottak. A szervezőmunkát az előbbinél Esztergom, az utóbbi esetében pedig Mohács városa vállalta. Kaszás E. Az EBEE elítélte a jugoszláv fegyveres erőket Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet utótalálkozója csütörtökön elítélte a szerb és jugoszláv fegyveres erők bosznia-hercegovinai intervencióit és közvetetten azzal fenyegette meg Belgrádot, hogy kizárják az EBEÉ-ből, amennyiben nem vet véget az erőszakos cselekményeknek. Az AFP szerint a helsinki értekezleten jelenlévő EBEÉ-országok nyilatkozatot fogadtak el, amelyben mélységes nyugtalanságuknak adtak hangot az erő alkalmazása miatt és felhívták a Bosznia-Hercegovinával szomszédos államokat, hogy tartózkodjanak mindenfajta beavatkozástól. Az EBEÉ-tagállamok követelik valamennyi katonai és félkatonai erő kivonását Bosznia-Hercegovinából a béke idején szokásos állomáshelyükre. Az időjárás is kedvezett a hagyományos húsvéti tojáshímző bemutatónak tegnap Pécsett a Széchenyi téren. A Megyei Művelődési Központ szervezésében a kétévente húsvét előtt megrendezésre kerülő, „gicázott” vékony viaszréteggel írt régi baranyai és sárközi mintákat felelevenítő tojáshímző bemutató sok érdeklődőt vonzott. Most 14 tojásfestőt hívtak meg: legtöbben Bátáról jöttek, de Magyaregregyről és a vas megyei Kőszegszerdahelyről is érkezett ügyes kezű „tojásíró” asszony. Közülük legidősebb volt az erdélyi születésű, régóta Bátán élő 81 éves Sümegi Mihályné. Az általa gyűjtött mintákat, és az ezek szerint festett tojásokat Bécs és Kolozsvár környékére viszik évek óta. Nemcsak megcsodálni lehetett a sokszínű, kész hímestojásokat - a nézelődők szeme előtt készültek az újabb darabok. Lépésről-lépésre mutatták be a munkafázisokat. A vállalkozó kedvű felnőttek és gyerekek a délután folyamán kipróbálhatták, mennyire sikerült ellesniük a tojásfestők tudományát. A magyar és a külföldi szemlélődők közül többen leírták a hagyományos húsvéti hímestojás festésének technikai fogásait. Másokat a fonott kosarakban lévő tojások vásárlásra csábítottak. Mint mondták: ez a valódi ajándék. Ezzel egyidőben Laknemé Brückler Andrea és mások gyűjtése nyomán régi, baranyai népi játékokat, gyermekmondókákat, kiszámolókat és rigmusokat elevenített fel a Széchenyi téren kétszázhatvan abaligeti, kémesi, siklósi, szigetvári és pécsi általános iskolás. A színpadi bemutatót szintén Laknerné állította össze. A hagyományos népviseletbe öltözött kisebb és nagyobb gyerekek önfeledt játéka, vidám éneke megállásra késztette az embereket. Hangos tapssal jutalmazták a kisdiákok szereplését. Az unokákkal érkező nagyszülők örömmel ismerték fel saját gyermekkoruk „elfelejtett” dalait, játékait. A fiatal anyukák, apukák sajnálkoztak, hogy az óvodákban ezeket a mondókákát, kiszámolókat nem tanítják meg gyermekeiknek. Á. E. Tablóversenyt hirdetünk (13. oldal) Nyitásra vár a harkányi Casfrum-kemping Fotó: Proksza László Májusban nyit a harkányi gyógykemping A Castrum Részvénytársaság hatodik láncszemeként a tűzoltóság, a rendőrség, az ÁNTISZ, a Vízmű, a beruházók, Bakonyi Attila tervező és a kivitelező Romonád kft. részvételével tegnap megtörtént a harkányi gyógykemping műszaki átadása. A meglepően rövid idő alatt felépült kempinget május elsejével nyitják meg a vendégek számára. A korai „nyaralókat” három hektáron 300 lakókocsi számára elegendő terület várja, mindegyik kocsi részére külön kialakított víz- és áramvételi lehetőséggel, televízió-csatlakozóval és csatornázással. A különálló vizesblokk mellett a most elkészült, impozáns főépületben is rendelkezésre állnak fürdőblokkok, a Harkányban pihenni vágyó mozgássérültekre gondolva, speciálisan kialakított helyiségekkel. A főépületben található a recepció és a vállalkozók által üzemeltetett étterem és üzletrészek. A Castrum kemping gyógy jellegéhez tartozik majd a vendégek számára rendszeresített, a fürdő és a kemping között közlekedő, külön autóbusz is. A tervek szerint a későbbiekben a főépület tetőterét beépítik, ami téli üzemeltetésre is alkalmassá teszi a gyógyüdülőt. Bár a Castrum kempingei nem tartoznak az olcsó üdülési lehetőségek közé, a harkányi kemping egyelőre reklámáron kínálja szolgáltatásait. P. V.