Új Dunántúli Napló, 1992. április (3. évfolyam, 91-119. szám)
1992-04-10 / 100. szám
Kulturális ajánló Rádió FEMA-napon! A stúdió szombat délelőtti magazinja ezúttal is reggel 9-től 11 óráig tart, és lévén a FEMA áruházban ezúttal is jeles nap - a húsvét előtti bevásárlás jegyében - a műsor is az áruházból, az alkalmi stúdióból jelentkezik. A szerkesztő Kovács Imre viszont számos riportot ígér a kétórás programbaqn, nemcsak „FEMA-témákban”. így szól a műsor a Költészet Napjáról, a 4. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus fesztiválról, a cigány alapítványról és a cserkészek közelmúltbéli pécsi - regionális jellegű - tanácskozásáról. Lengyel György pécsi színházigazgató elmondja az új évad műsortervezetének immáron biztos pilléreit, kaposvári munkatársunk a Csiky Gergely Színház Y erma-bemutatójával foglalkozik, és ha hajlandó a megnyilatkozásra, megkérdezzük Czérna Sándort, a PMSC „örökös sérültjét”, hogy mivel töltötte idejét a hosszú hónapok alatt, amikor a test gyógyításával kellett az időt múlatnia... Vasárnap, fél 9-10-ig a szokott hullámhosszon jelentkezik stúdiónk „Szerkesszünk együtt” című kívánságműsora, melyet a levélben és telefonon érkezett kérések alapján Gungl László vezet. Muzsika Április 14-én a Művészetek Házában, 19 órakor Papp Gábor (hegedű), a Salzburgi Camerata Academica Művészének bemutatkozó hangversenye. Közreműködnek a Pécsi Szomfónikusok művészei. Április 21-én, 19 órakor Trio D’Anches Ozi koncertje. Műsorukon: Poulenc, Beethoven, Mozart, Weber. Apáczai Nevelési Központ Április 11-én, 14 órakor: Húsvéti nyitott nap (húsvéti ajándékkészítés, tojásfestés, bábműsor, táncház, mesefilm). Április 14-én, 19 órakor: Korda György és Balázs Klári koncertje. Április 15-én, 18.30-kor: Kino Casino. Thelma és Luise, színes amerikai kalandfilm. Rendező: Ridley Scott. Ifjúsági Ház Április 11-én, 19-23 óra: Diák Disco, vezeti: Tuczai József. Április 12-én 14-17 óra: Lutra csereklub. Április 13-án 19 óra: Binder Károly és Juhász Gábor közös jazz-koncertje. GYÁR Április 11-én a Másfél együttes koncertje. 14-én Death fesztivál: Fleshcrawl. Cemetery (német), Cultic Pulp (Pécs) - baszszusalapot kémek. 16 órától beállás!. Művészetek Háza Április 10-én, 18 órakor a Breuer-teremben: Költészet napja a Jelenkor Kiadónál. Vendégek: Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó és Somlyó György. Házigazda: Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója. Közreműködnek a PNSz művészei, Sebők Klára és Héjjá Sándor. Bemuatásra kerülnek a kiadó új kötetei: Károlyi Amy: Mindent mindenért; Takács Zsuzsa: Viszonyok könnye; Tolnai Ottó: Wilhelm-dalok; Somlyó György: Nem titok. Április 13-án 19 órakor kerül sor Sirisaka Andor: Anyósok könyve c. művének bemutatójára. A kötetet a Pécsi Nemzeti Színház művészei, Bellus Attila, Füsti-Molnár Éva és Papp Zoltán (zongora) mutatják be. Ságvári Művelődési Ház Utoljára játssza a Harmadik Színház Kornis Mihály: Halleluja című komédiáját április 13-án. Azonosságok Mohács A Költészet Napja alkalmából vers- és rajzkiállítást rendeznek a Gyűjtők Boltjában április 11-én, délelőtt 11 órakor. Méltató beszédet mond Kuti István Mohács város polgármestere. Közreműködik: Horvai Zuzsanna gitáron. Kilállítanak: Makay Ida, Bartis Ferenc, Mihalik Zsolt, Sarusi Mihály, Veress Miklós. A Mohácsi Irodalmi Társaság 16-18 óráig irodalmi matinét rendez a Hotel Csele presszójában. A Bartók Béla Művelődési Ház programjából: 12-én: Koszorúcska bál, zene: Mixer. 19-én: Húsvéti bál go-go-görlökkel. Zene: Esterix. DOZSO Április 13-án 19 órakor efZámbó István lesz a Dozso vendége (videovetítés, zene, beszélgetés a kortárs képzőművészettől). Belépő: 50 forint. Április 15-én 19 órakor: „Csóközön” címmel Bajor Imre élő lemezbemutatójára kerül sor. Vendég: Ihos József. Szivárvány Gyermekház Április 11-én 9 órakor: általános iskolák városi Kazinczy-versenye. 13-án, 15- 17 óráig: Sárkány Klub- különös állatok, különös emberek, különös találkozások... 14-én, 10-15 óráig: készülődés Barbie-val - húsvéti üdvözlőkártya, ajándék batikolással, ékszerkészítés, új tavaszi modellek a Barbie-ruhatárba, húsvéti finomságok. 15-én 10-16 óráig: számítógépes börze, játékos versenyek; szintén 15-én: Utazás a Föld körül - kirándulás Budapestre, ismerkedés az indián kultúrák tárgyi emlékeivel. 16- án 14-18 óráig: „Szabad-e locsolni...?”, néprajzi játszóház: tojásfestés, ünnepi asztal, locsolóversek, vidám népszokások, hagyományok. Komló Gyermek- éa ifjúsági Ház: tavaszi szünet! Április 11-én, 9 órától: Horzs-emléktúra, Lutra-csere-bere, 18 órától: Tinidiszkó. 13- án de. 10 óra: Tátika próba, videoklippek-tánc. 14- én 15.30-kor: számítógépes játékok, gombfoci verseny. 15- én de. 9 órakor: ping-pong verseny. 16- án de. 9 órakor: játszóház, húsvéti díszek. 17- én de. 9 órakor: kirándulás Sikondára. 18- án de. 10-12-ig: Lutra-klub, tojásfestés. 20-án este 18-22-ig: Locsoló-bál. Szigetvár T ermészetgógy ászát mindenkinek. Április 13-án 17 órától: Természetgyógyászat Klub a Múzeum kávézóban. 25-én 15 órától Kis Árpád tart előadást a bioenergetikáról, reflexológiáról, íriszdiagnosztikáról. Nádasi Zoltán: radiesztézia, a földsugárzás szerepe életünkben. Ro vatszerkesztő: Méhes Károly „Azonosságok” címmel nyílik meg április 11-én, 16 órakor a Néprajzi Múzeumban Simon Wintermans fotókiállítása, mely negyvenhat fekete-fehér fotóból állt össze. A kiállítást megnyitja Mikes Éva alpolgármester. AZONOSSÁGOK MAGAZIN Mary Poppins íme a jó kedvű család dadavárás közben. Derűs másfél órát ígér a sikeres amerikai fi'm Nápolyban kezdődött A parádés szereposztás: Sophia Loren, Clark Gable (a képen) és Vittorio de Sica biztosíték arra, hogy az 1960-ban készült amerikai film sok nézőt vonz VASÁRNAP, 19.40 Az utolsó táltos A történet mészégető cigány közösségben játszódik. A megrázó erejű magyar tévéfilm főszereplői: Jónás Judit és Posta Máté PENTEK, 19.45 Az 1987-ben forgatott francia film központi figurája egy kisfiú, aki váratlanul felborítja vélt nagypapája életét A zseniális nagypapa Testestöl-lelkestöl Mi lesz a sorsa a kisváros gyárának ? A kérdésre a kép szereplői adhatnak feleletet: Jutta (Despina Pajanou), Wilhelm Danecker (Ulrich Matschoss) és Deutz úr (Hannes Kaetner) --------CSÜTÖRTÖK, 19.00 L “ J Töltsön velem egy estét! Vitray Tamás (Kallus László karikatúrája) új műsorral jelentkezik a képernyőn. Feltehetően sok meglepetést tartogat, mert lapzártakor műsorának csak a címe ismert HÉTFŐ, 20.35 fÜTj Süsü A tavaszi vakáció délelőttiéin ismét kedves vendége lesz a gyermekeknek: Süsü, a különleges sárkány KEDD 1,10.50 (_ I, j