Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-07 / 66. szám
10 üj Dunántúli napló 1992. március 7., szombat Mérlegen az 1991-es év Lehet-e jobb, ha rosszabb? Az 1991-es évről szóló statisztikai jelentés körültekintő értékelése sokat segíthet annak felmérésében, hogyan is állunk, meddig jutottunk a piacgazdaság építésében. A szomszédokhoz viszonyítva Vizsgálhatjuk helyzetünket a velünk egy cipőben járók teljesítményeivel való összevetésben. Kétségtelen, hogy Magyarország Közép-Kelet-Európa országaival összehasonlítva - a legtöbb fontos mutató alapján - a legjobb osztályzatot érdemelte ki az 1991-es esztendőben. Nálunk volt például a legalacsonyabb az infláció üteme, a KGST-piacok összeomlása itt okozta a legkisebb megrázkódtatást, Csehszlovákiát kivéve Magyarországon volt a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta, a mi fizetési mérlegünk egyenlege mutatta a legelőnyösebb pozíciót, hozzánk áramlott a legtöbb külföldi tőke, és itt töltötték el a legtöbb vendégéjszakát átlagosan a külföldiek. Mindez persze aligha vigasztalja a statisztika által 1,3 millióra becsült létminimumon és az alatta élő embert. Feltehető, hogy a többieket sem villanyozzák fel túlságosan a relatív sikerek, hisz a legvidámabb barakk leszerelő ideológiája sokunk számára ismerős. Egy szűk, elfogult csoport kivételével - akik az elmúlt 40 évet egybefolyó sötét diktatúraként látják, mindenki tudja: a teljesítménytöbbletek abból származnak, hogy Magyarországon a rendszervátlás az An- tall-kormány színre lépése előtt jóval korábban megindult. Csak nem lehetett nevén nevezni a dolgokat. Amögött például, hogy nálunk a fogyasztói árak 1991-ben „csak” 35%-kal emelkedtek, egy 1968 óta folyamatosan tartó állandó árszint- és árarány-kiigazítás húzódik meg. 1968-hoz képest a fogyasztói árszínvonal-növekedés 1991 végéig a magyar gazdaságban is megközelítette a 600 százalékot. A KGST-piacról is - fölismerve annak hátrányos hatásait - már 1987-ben megkezdtük a kiaraszolást. 1990-ben a magyar exportnak már csak 27%-át adta a KGST-országokba irányuló, s ennek 19%-ra mérséklődése 1991- ben a többiekhez képest kisebb gondot okozott. A külföldi tőke is azért kedvelt leginkább bennünket, mert a sorozatos reformok révén itt haladt leginkább előre az áru- tőke- és munkaerőpiac inézményeinek kiépülése és szellemének elsajátítása. A relatív előnyök fölsorolása ezért nem ad megbízható kapaszkodót. 1991 gazdasági mérlegét így célszerűbb az ígéretekkel való összevetés alapján megvonni. Az ígéretek szerint A bruttó hazai termék (GDP) csökkenése kétszerese volt (7-9%) a tervezettnek, ebből következően a lakossági fogyasztás visszaesése is duplájára „sikeredett”, és elérte a fantasztikus 10 százalékot. Egyszersmind a közösségi fogyasztás az előirányzott 3 százalékos csökkenés helyett 3-5 százalékkal emelkedett, és a bruttó felhalmozás sem esett vissza olyan mértékben, mint azt tervezték. Ebben valószínűleg a magasra duzzadt készletfelhalmozás játszott szerepet, hisz a beruházások 10 százalékkal csökkentek a programba vett 4-5 százalékkal szemben. Ennek következtében nem indult be az a fellendülést generáló motor, amire a kormány 1991 második felében már biztosan számított. így módosítani kellett a Kupa-program 1992- re vonatkozó prognózisát is. A jelenlegi előirányzat 3 százalékos bruttó hazai terméknövekedés helyett csak 1-2 százalékkal számol. A tavalyi jövedelemtermelés hanyatlásában az ipar és építőipar járt az élen, a mezőgazdaság bruttó termelése 3 százalékkal maradt csak el az előző évitől. (Szemben például az 50 fő feletti iparvállalatok 21,5 százalékos termelés-visszaesésével a tervezett 7 százalék helyett.) A nagyobb visszaesés természetesen magasabb munkanélküliséggel párosult; az év végére előirányzott 200-220 ezer emberből 406 ezer fő lett. Ezek a mutatók kudarcot sejtetnek. Más téren viszont sikerek voltak, mint például az idegenforgalmi mérleg több mint félmilliárd dolláros, soha nem látott aktívumában, s még inkább az 1200 millió dolláros hiánnyal számoló folyó fizetési mérlegterv 4-5000 millió dollárra teljesülő többletében. A fogyasztói árindex sem nőtte túl a Kupa-programbeli felső határát (35%-át). A lakosság megtakarításai pedig az elgondolt- nál jóval nagyobb mértékben szaporodtak. A jelenségek irányzata Könnyebb az 1991-es esztendő sikereit górcső alá venni, mint a recesszió elmélyüléséből adódó jelenségek irányzatát minősíteni. Az elemzés mégsem elkerülhető, vegyük hát sorra a tényeket. 1. A 10% körüli reálbér-csökkenés ellenére a lakosság 170 milliárd forinttal növelte megtakarításait, ami az utóbbi időben kialakult megtakarítási rátának körülbelül a megduplázódását jelenti. A forint-betétek azonban csak a kamatoknak köszönhetően emelkedtek. A pénzek nagyobb részt (43%) értékpapírokba vándoroltak, de nem részvényekbe. 62 milliárd forintos megtakarítási többlet pedig a devizabetétekből adódott. Ezek a számok egyrészt arra utalnak, hogy a lakosság nagyobb bizalommal volt az idegen valutákkal szemben - noha felhalmozásukkal kisebb jövedelem volt remélhető, mint a forint-megtakarításnál -, másrészt pedig arra, hogy a reálberuházások helyett inkább a pénzfelhalmozást preferálta. Ám a devizatartalékok felduzzadása - más oldalról - az ország bruttó adósságállományának növekedését jelenti. (A lakossági és vállalati deviza-felhalmozás 1991 végén kb. 3 milliárd dollárt tett ki.) 2. Az idegenforgalmi mérleg kiemelkedő többletének az értékelésénél nem feledkezhetünk meg arról, hogy a lakossági valutavásárlások korlátozásának fenntartása mellett jön létre. A szabályok ez évre beharangozott oldása után szűrhetjük majd le azt, hogy normális körülmények közt milyen nagyságrendű dolláraktívumot képes az idegenforgalmi ágazat kitermelni. 3. Az 1991-es esztendő legnagyobb teljesítménye, a tervezettnél kb. 1,6-1,7 milliárd dollárral jobb folyó fizetési mérleg-egyenleg részben még azoknak az 1990-ben termelt dollár-százmillióknak köszönhető, amelyek a forint leértékelésére várakozva gördültek át 1991-re. Másik részében az ún. viszonzatlan átutalások hozama, amely különféle vállalkozói és lakossági befizetéseket jelent, s aminek iránya bármikor megfordulhat. Nagy szerepe volt az eredményben a működő tőkével érkező pénzátutalásoknak. A kedvező fizetési mérleg-kép tehát meglehetősen ideiglenes tényezőkből tevődik össze és a külső pénzátutalók bizalmának köszönhető, zömében. Rontja a külgazdasági eredményeket az a tény - s erről jóformán szó sem esik -, hogy gyakorlatilag három hónap alatt 250 millió rubeles aktívumot sikerült a külkereskedelmünkben kitermelni (szemben például az 1990. évi 36 millióval), ami minden bizonnyal e relációban behajthatatlan követeléseink állományát (több mint 2 milliárd rubel) növeli. 4. Az ugyancsak sikerként elkönyvelt devizatartalék-növekedés azt jelentette, hogy az év végére kb. 3,6 milliárd dollárral rendelkeztünk. Ez azonban csak alig valamivel több mint 3 hónap importját finanszírozza. (Igaz, az egy évvel korábbiból csak 2 hónapra futotta.) A tartalék elismerésre méltó szaporulata a konvertibilis valuta-tulajdonosok bizalmának köszönhető. 5. A kormány sikerként értékeli az infláció ütemének tervezett keretek közt tartását, és azt, hogy az a második félévben mérsékeltebb volt az évkezdetinél. A Kupa-programban előirányzott felső szinten azonban csak a fogyasztói árindex maradt. Az ipari értékesítés árszintje 4-5 százalékponttal meghaladta a tervezettet. A fogyasztói árak nagyobb mértékű növekedését szerencsére ellensúlyozta az olajár-esés, a nyári jó időjárás és a jó zöldség- és gyümölcskínálat, továbbá az árfolyamok mesterséges befolyásolása. Elkerülhetetlen recesszió A felsoroltakból leszűrhető tanulság: a felmutatott sikerek nem a magyar gazdaság belső megerősödéséből fakadtak, ami tartós jelleget kölcsönözhetne nekik, hanem főként külső és gazdaságon kívüli körülményekből. Az persze jó, ha ezekből kedvezőbb külhoni megítélésünk adódik, hisz ez hosszabb távon hozhat a konyhánkra. Más oldalról viszont - nem lebecsülve a gazdaság termelésben, forgalmazásban, beruházásban és fogyasztásban is megjelenő zsugorodását - megállapítható, hogy az öröklött termelési és piaci szerkezetben a recesszió aligha volt elkerülhető. Mértéke mérsékeltebb lett volna, ha az Antall-kormány kezdettől fogva a gazdasággal és nem az ehhez képest lényegtelen kérdésekkel foglalkozott volna. Ezt erősíti az is, hogy az adaptációra képes magyar gazdaságban nemcsak leépülés, de felépülési folyamatok is vannak. Azt ma még nehéz megítélni, hogy mi és milyen sebességgel nő ki a romokon. Annyi viszont bizonyosság vált, hogy a fejlett világ igen igen mérsékelten száll be ebbe az építkezésbe. Ez megsokszorozza annak felelősségét, hogy az ország energiái mire fordítódnak. Petschnig Mária Zita Az idengenforgalmi mérleg több mint félmilliárd dolláros aktívumot mutatott Fotó: Szundi György Egy valóban „régi motoros” Jogosítványának kelte: 1929 Az egykori műhelyről készült képeslap Ha valaki a 82 esztendős Benedek Lajos bácsit hallgatja, nem unatkozik. Nótit idézve, egy olyan „régi motoros” meséli történeteit, akit a járművek már egészen ifjúkorában elbűvöltek, s benzinszagban töltötte egész életét.- Eredeteiig orvosi műszerésznek tanultam, de gyorsan rájöttem, azok a mütyürök nem igen érdekelnek engem. Bezzeg az autók, a motorok! Mint pécsi fiatalembernek szerencsém volt, mert az 1920-as évek vé- gefelé több jó garázs volt a városban, s nekem sikerült elhelyezkednem a Mestrics-félében, ahol kitanultam az autószerelő mesterséget, s 1927-ben segéd lettem. S mivel egy igazi autószerelő már akkoriban is olyan volt jogosítvány nélkül, mintha egy autónak nem lenne fékje, így Lajos bácsi is megszerezte a vezetői engedélyt. 1929 augusztus 19-ét írtak akkor.- Miből állt a vizsga? - kérdez vissza, s elmosolyodik. - Hát, nem volt nagy követelmény. Az ember fogta magát, bement a városházára, ott egy főmérnök várt, aki két percig elbeszélgetett velem, majd lementünk a térre, beültünk a Mestri- cséktől kölcsönkapott kocsiba, hajtottunk két kört, s máris kiállította az engedélyt. A buzgó fiatalember nagy terveket szövögetett szerelés közben, s igencsak spórolt, hogy álmai valóra váljanak. Ahogy fogalmazott, „nem volt ám fagyi, meg bor, meg mozi”, aminek az lett az eredménye, hogy két évvel később megve- hette első saját autóját, egy használt, felújításra szoruló öntöttvaskerekes, tömör gumiab- roncsú platós Fiatot.- Rettenetesen örültem, mert a saját lábamra állhattam, ma talán úgy mondanák, kisvállalkozó lettem. Vásároztam, jártam a vidéket, de volt egy kis bökkenő: a városon kívül 30 kilométeren túl nem lehetett szállítani, mert ha elkaptak a MÁV ellenőrei, akkor 15 pengő bírságot szabtak ki, vagy ha nem fizetett az ember, egy napra elzárták. Nyilván azért, mert a vasút védte a piaci pozícióit. Ha a büntetést kifizettük volna, akkor nem élünk meg, ezért azt találtuk ki a többi autótulajdonossal, hogy összehozunk 4-5 napot, s együtt megyünk a fogdába. .. Mint mondja, tulajdonképpen csak egy közlekedési alapszabály volt igazából, nevezetesen az, hogy balra hajts és jobbra előzz. Persze, figyelni azért kellett, főleg a kereszteződésekben, ahol a balkézszabály érvényesült. Közelekedési vétségért egyszer büntették meg Lajos bácsit, valamikor a harmincas évek közepén. Nem követett el egyebet, mint 40-50 kilométeres sebességgel „száguldozva” két csendőr orra alá porzott, akik ezt nem vették jó néven, s megbírságolták 3 pengővel. Ettől kezdve messze kikerülte a csendőröket, rendőröket. Benedek Lajos nagy álma, a saját javító műhely 1938-ban valósult meg a Citrom utcában. Vezetni tanította a Zsolnay-csa- lád több tagját, s hálából Szi- korszky Zsolnay Miklósné beszállt az üzletbe, s létrejöhetett a Szent Kristóf Gépkocsiszin, garázzsal és szervizzel. Olyan jól ment a bolt, hogy egy évvel később Lajos bácsi kizárólagos tulajdonos lett, s megkapta az Opel autók körzetképviseleti jogát.- Azt vettem észre, hogy elkezdtem gazdagodni, s csak jött a pénz, s csak jött. . . Ezt a garázs korszerűsítésére, bővítésére fordítottam, autókat vettem, volt Olyan, hogy 18-20 emberrel dolgoztam. Aztán Pécsre is elért háború. A kiváló szakembert nem vitték el katonának, arra kötelezték, hogy a honvédségi járműveket javítsa. Amikor bejöttek az orosz katonák Pécsre, az üzlet igazán naggyá vált. Hogyan?- Kaptam egy igazolást, hogy nem vihetnek el málenkij robotra, mert nekik dolgozom. A hadizsákmányként szerzett járműveket odahozták, mi a garázsban felújítottuk, s a megállapodás értelmében, ennek fejében minden negyedik kocsi az enyém maradt. Ámikor kimentek az oroszok, 17 teherautó és 10 személykocsi volt a tulajdonomban. Az őszhajú, őszbajúszu ember ma sem leplezi büszkeségét, szinte szárnyalva meséli, hogyan indította be fuvarozó és taxi vállalatát, mi volt a feles módszer - bérbeadta a kocsikat, s a bevétel felét ő kapta -, még a nevekre is emlékszik, kik akarták átejteni. S kevésbé lelkesen emlékezik az államosításra, amikor mindenét elvették, még a házából is kiköltöztették, mondván: „Maga burzsuj, lakott már itt eleget”, s berakták egy nagy ház folyosójára. Ezután egy ideig az államosított taxinál dolgozott.- Az ötvenes évek elején a Felsőmalom utcában volt a műhely, a kocsikat az udvaron, a sárban szereltük, egyszer csak jött Pestről egy főellenőr, mondtam neki, így nem lehet dolgozni, segítsen már. Azt válaszolta, rendben van elvtárs, utánanézek a dolognak. Tényleg utánanézett, nem sokára átköltöztünk a Citrom utcába.. . Néhány hónap múlva visszajött, megveregette a vállamat, s elégedett arccal kérdezte, na, mit szól ehhez a szép műhelyhez, látja, a párt mindent el tud intézni! Ámikor mondtam neki, hogy ez az én garázsom volt, sarkon fordult, s szitkozódva elment. A történeteknek se szeri, se száma, Lajos bácsi pedig mindannyiszor hozzátette, ezt is túléltük, azt is túléltük. Rengeteg kocsija, motorja volt az elmúlt évtizedekben - most egy Volkswagen Jettája van -, a járművektől soha nem szakadt el; hosszú ideig dolgozott az AKÖV-nél, s a mentőktől ment nyugdíjba 1970-ben. „Karburátor királynak”, a „porlasztók professzorának” nevezik mind a mai napig. Jogosítványa még mindig van - 63 éve! -, de ma már nem vezet, azt mondja rossz a szeme, s nem akarja kockára tenni a saját, de legfőképpen a mások életét. Milyenek tartja a mai közelekedést?-Életveszélyesnek! Az emberek nincsenek tekintettel egymásra, nem tudnak uralkodni magukon. Pedig a járművek nagy fegyelmezettséget követelnek mindenkitől! Roszprim Nándor
