Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-26 / 85. szám
1992. március 26., csütörtök aj Dunöntült napló 5 Nyílt nap a főkapitányságon Bemutatkozás és pályaorientáció Korábbi hagyományokat folytatva ebben az évben is nyílt napokat szervez a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az érdeklődő iskolások részére. Czeglédi László főhadnagy, az események egyik szervezője elmondta, hogy a rendelkezésükre álló eszközök és lehetőségek bemutatásával a rendőrség munkájának népszerűsítése mellett az is céljuk, hogy mind több tehetséges középiskolás válassza a rendőri pályát tanulmányai befejezése után. (Ismeretes, hogy a közeljövőben tovább bővülhet a rendőrség létszáma Baranyában is.) Tegnap középiskolások tanulmányozhatták a megye technikai mikrocentrumát, a nemrégiben kapott új, gyors autókat, megismerkedhettek a kommandósok munkájával, láthatták a nemrégiben újjáalakított lőpá- lyát. A nyílt nap során bűnmegelőzési tanácsokkal is szolgálhattak az érdeklődőknek a rendőrség munkatársai, akik terveik szerint jövő hónap közepén újra találkozóra hívják a középiskolásokat és szakmunkástanuló intézetekbe járókat. A sorozat befejezéseként pedig még a tanév folyamán 'érdeklődő általános iskolásokkal is szeretnének találkozni. B. L. ✓ Uj helyen a KONZUMBANK pécsi fókja Részvényesek, ügyfelek jelenlétében avatták fel tegnap Pécsett a Kereskedők házában a KONZUMBANK Részvénytársaság új helyre költözött fiókját. A kirendeltség három évi eredményes működés után költözött el a Rét utcai bérleményből, hogy idén tavasztól tágasabb, az ügyfeleket jobban megtisztelő környezetben folytassa teljeskörű banki szolgáltatásait. Az új hely azt is lehetővé teszi, hogy a fiók a vállalkozói számlavezetéssel bővítse ki eddigi tevékenységi körét. A számítógépes hálózattal felszerelt kirendeltség a közeljövőben újdonságként tervezi bővíteni lakossági értékpapírforgalmát, és a valutaváltást. K. E. Suzuki az Autófitnél Egy éve alakult a magyar Suzuki Rt., melynek hármas feladata, az esztergomi gyártás feltételeinek megteremtése, a magyar beszállítók kiválasztása és a hazai értékesítési hálózat megteremtése. Az 1920-ban alapított Suzuki ma 14 000 alkalmazottal évi egymillió gépkocsit és ugyanannyi motorkerékpárt állít elő. A hír ezért is érdekes: Pécsett a Szigeti úti szerviz, az Autófit lesz a cég márkakereskedője és egyben szervize. E hónapban, március 27-én délelőtt 10 órakor nyitnak ünnepélyesen. Egyébként az esztergomi ma- gyar-Suzuki próbagyártásának beindítása május hónap végén várható, s az idén mindössze 800 autó készül. Jövőre 25 000 a terv, s teljes üzemben évi ötvenezer darab. K. F. Németországi közműtapasztalatcsere A pécsi közművek szakemberei számára németországi referenciámat szervezett a Zöld Híd Energetikai és Környezet- védelmi Tanácsadó Egyesülés. A népes pécsi delegáció Bam- bergbe megy majd. Módjuk lesz Nürnbergben és Linzben tapasztalatcserére. Bambergben a városi közüzem, vízmű és szénégetőmű megtekintése, a város és környéke környezetvédő együttműködésével való megismerkedés a cél. Lőtt betonos technológia Járműátalány nem? Nem könnyű és cseppet sem olcsó egy-egy megroggyant, megcsúszott támfal, megsérült, korrodált vasbetonhíd, beszakadással fenyegető alagút, omlás-veszélyes pince és boltozat, korrodált födém és körfolyosó utólagos megerősítése, helyreállítása. Hacsak nem lőtt betonos eljárással teszik! Mint például Pécsett, a Megyei Kórházban, ahol is a 138 méter hosszú, tég- laboltozatu csatornát most újítják fel, erősítik meg lőtt betonos technológiával a MonteaM Rt. szakemberei. De mi is az a lőtt betonos technológia? . Tegnap a Pannónia Szálló kistermében a magyar-német vegyesvállalatként tevékenykedő MonteaM Idegenforgalmi Építő- és Üzemeltető Rt. vezető munkatársai vagy félszáz baranyai építő, tervező, üzemeltető, beruházó szakember és főiskolai hallgató előtt ismertették a lőtt betonos technológia alkalmazási lehetőségeit. Amint az az elhangzottakból, a videofilmen és a kórház területén gyakorlatban is bemutatottakból kitűnt, bármely tégla, kő, vasbeton épület, műtárgy utólagos megerősítésére, korrózió- védelmére és javítására kiválóan alkalmas ez a nálunk még nem annyira elterjedt technológia. A bármilyen függőleges vagy fej fölötti vízszintes felületre, akármilyen amorf formára nagy nyomással fellőtt beton „szárazabb” a hagyományos módon bedolgozottnál, tehát nem zsugorodik és repedezik, s megfelelő vasalással statikailag is újjávarázsolja a lepusztult, A tanácskozás résztvevői gyakorlati bemutatót láthattak a Megyei Kórház udvarán. Fotó: Kóródi Gábor végleges tönkremenetellel fenyegető épületeket, épületszerkezeteket, műtárgyakat. A bemutató házigazdája, az Envirotech Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Pallér Gáspár, a MonteaM Rt-től dr.Pásztor Rezső, Heringer János és Biczók Mihály állta a kérdéseket. Válaszaikéi megtudhattuk: az adott és gondosan előkészített felületre nedves keverékes kész betont avagy légárammal szállított, a kilövőfejben vízzel elegyített száraz keveréket is felvihetnek, hogy a másodpercenkénti 30-50 méteres sebességgel kiáramló anyag önmagát tömöríti, hogy a lőtt beton szilárdsága eléri a C-50-es (a korábbi B-600-as) értéket, hogy a fellövendő anyagot akár 60-90 méterről is el lehet juttatni a kilövőfejhez. A most folyó pécsi munkájuk előtt hazánkban már eddig is nagyon sok pinceboltozat állékonyságát biztosították, pincéket és üregeket tömedékeltek, támfalakat építettek és erősítettek meg, födémmegerősítéseket végeztek, betonoszlopokat, gerendákat, darupályatartókat, vasbeton hidakat, alagutakat erősítettek meg, illetve végezték el a korrózióvédelmüket. A MonteaM Rt. legnagyobb megrendelője a vasút, hisz a majd évszázados alagutak megértek a felújításra. M. L. Sokakat érintő rendelettervezet kerül - várhatóan még ma - a kormány elé: a magángépjárművek költségtérítésével kapcsolatos új szabályozás. A tervezetet előkészítő team egyik vezetőjétől, dr. Csizmadia Évától, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium osztályvezetőjétől sikerült megtudnunk, hogy olyan költségtérítési rendszert dolgoztak ki, amely szervesen kapcsolódik a személyi jövedelemadó-törvényhez. A lényege: senki ne juthasson gépjármű- használat címén adózatlan jövedelemhez. Eddig ugyanis sok-sok milliárd forintot fizettek ki az intézmények, a cégek gépjárműátalányként, költségtérítésként úgy, hogy egy fillér adót sem fizettek utána. A KHVM és a Földművelési Minisztérium által készített rendelettervezet a költségtérítést útnyilvántartáshoz, valamint a jármű üzemben tartásának költségeiről való elszámoláshoz köti a kifizetéseket. Pontosabban, a munkáltató és munkavállaló megállapodásától függ, hogy mennyit fizetnek kilométerenként a gépjármű használatáért a tulajdonosnak, ebből azonban azt a részt, amit nem tud számlával igazolni - kivétel a kenő- és üzemanyag - megadóztatják, azaz „besorozzák” a személyi jövedelem- adóba. Az osztályvezető szerint a kocsijukat tisztességesen használók nem károsodnak, bár az eddiginél több adminisztrációra lesz szükségük. Akik pedig csak felvették a költségtérítést, s e mögött nem volt megtett kilométer, azok kétségtelenül rosszabbul járnak. Amennyiben a kormány elfogadja a tervezetet és megalkotja a rendeletet, április 1-jétől hatályba léphet. R. N. Filmforgatás Mecsek- nádasdon és Ófalun A dunamenti svábokról készít filmet az Osztrák Televízió. A filmesek figyelmét már korábban felkeltette Mecsekná- dasd, ez a németek lakta Baranya megyei kistelepülés. A napokban kapott levelet Bécsből Bischof Adám polgár- mester, hogy április 30-án érkezik a forgatócsoport Pécsre, május elején pedig a külső felvételeket is megkezdik Mecseknádasdon és környékén. Mivel korábbi látogatásukkor az osztrák filmesek láttak egy falusi búcsút, melynek atmoszférája nagyon megragadta őket.- Ha ez időre esne egy lakodalom, számunkra szerencsés egybeesés lenne - írják levelükben az osztrákok. A forgatókönyvben szerepel az ófalui tájház-, és múzeum felvétele is. Sántha László Dante Alighieri alapítvány Dante Alighieri néven alapítványt hoztak létre a közelmúltban, amelynek célja az olasz nyelv és kultúra magyarországi terjesztése, az olasz-magyar kulturális kapcsolatok terén végzett kiemelkedő munka támogatása. Az alapítvány most egy részprogramot kíván megvalósítani: a JPTE-en tanuló földrajz és olasz szakos hallgatók részt vehetnek egy évenként ismétlődő tanulmányúton, melynek keretében itá- lia vulkánjait ismerhetik meg. Az alapítvány támogatókat keres! Számlaszámúk: Fondazione Dante Alighieri Pécs, Inter-Európa Bank Rt., Pécs 249-98958/ 9002017910. Milyen manapság kereskedőnek lenni? A hozzáértők szakmai „felhígulástól99 tartanak Bár a kormány vállalkozás- barát politikát hirdet - ahogy a résztvevők fogalmaztak, még a csapból is ez folyik -, ennek nyomát sem tapasztalni! Egyebek mellett ezt is hangoztatták a Baranyai Megyei Kereskedők Egyesületének (KISOSZ) küldöttei, a tegnapi pécsi ülésükön. A tavalyi munkát ismertető beszámoló szerint az 1990. április 1-jétől érvényes jogszabályok nagy káoszt okoztak a magánkereskedelmi vállalkozások körében. A KISOSZ-nak, mint érdekképviseleti szervnek megszűnt a véleményalkotási joga - a képesítéssel, a szakmai gyakorlattal kapcsolatosan; ez megkönnyítette ugyan a vállalkozói igazolványok megszerzését, de a hiányos ismeretek több esetben nehezítették, csődbe juttatták a vállalkozásokat. Sajnos jellemző, hogy a vállalati, szövetkezeti munkahelyek megszűnése miatt sokan úgynevezett kényszer-vállalkozókká válnak. A hozzászólásokból kiderült, hogy a magánkereskedőknek egyáltalán nem jó, hogy a privatizációt az érdekképviseleti szervezetük kizárásával hajtják végre. Nem azért, mert nő a konkurencia, hanem mert olyanok kerülhetnek ebbe a szakmába, akik nem értenek hozzá. S ez a „felhígulás” a vásárlóknak sem jó. Gondként vetődött fel, hogy bár szívesen nyújtanak a bankok hiteleket, ezt azonban olyan magas kamatokkal teszik, ami a vállalkozók zömének megfizethetetlen. A diszkriminatív adózási rendszer tarthatatlanságát többen is felvetették, ez ügyben az Alkotmánybírósághoz fordult a KISOSZ. Az is megfogalmazódott, hogy a kétütemű motorral üzemelő járművek cseréjéhez az állam nyújtson segítséget a vállakozóknak, s hogy az illegális kereskedelmet szüntessék meg a helyi ön- kormányzatok. Az ülésen jelen volt dr. Ba- radlai György, a KISOSZ ügyvezető elnöke, aki szerint a hatékony érdekvédelmi rendszer kialakításához szükséges a kamarai törvény, amelynek kidolgozásában kezdeményezők, s szorgalmazzák, hogy ezt mielőbb tárgyalja a törvényhozás. R. N. Oktatási pályázatok 200 milliós tőkével A magyar közoktatás minőségi megújításának egyik módja lehet a Pedagógus Szakma Megújítása Projekt Programirodája által a napokban meghirdetett pályázati rendszer. A minden oktatási fokozatnak és típusnak lehetőséget kínáló pályázatok az Országos Közoktatási Intézet Iskolakultúra című folyóiratában jelentek meg. Mivel ez a folyóirat nehezen hozzáférhető, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet vállalta a régió tájékoztatását illetve a programok megszervezését. A Pedagógiai Intézet még a pályázatok megjelenése előtt felhívta az érdekeltek figyelmét a lehetőségre. A pontos leírásokat minden oktatási intézményhez és az önkormányzatokhoz is eljuttatták. A most első ízben meghirdetett pályázatok között a programok és taneszközök fejlesztésére, a minőségi pedagógiai munkát végző iskolákra, kísérleti iskolákra, óvodákra és programokra és a pedagógusképzésre vonatkozó lehetőségek valamint tanfolyamok szerepelnek. A tevékenységek finanszírozására az idei évben 200 millió forintos pénzalap áll rendelkezésre. A Pedagógiai Intézet folyamatosan tájékoztatja a pályázni kívánókat. Az intézetben lehet felvenni (személyesen vagy felbélyegzett boríték ellenében) a pályázáshoz szükséges űrlapokat. Szívesen vennék, ha a regionális szervezés segítése érdekében a pályázók még az országos határidő előtt a Baranya Megyei Pedagógiai Intézethez küldenék pályázatukat. Pataki V. A Konzumbank Rt. űj pécsi fiókja a pécsi Kereskedőház második szintjén kapott helyet. Képünkön a reprezentatív ügyfélfogadó egy része látható. Fotó: Proksza László