Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
1992-03-17 / 76. szám
A pálya széléről Bajnoki döntő - tornateremben Sztojkovics (balról) és Pronyina párharca Fotó: Kiss L. A diósgyőri csapatnak otthont adó századelőn épült miskolci, Nagyváthy úti iskolaépület biztosan sok mindent megélt már a történelem folyamán, de, hogy női kosárlabda-mérkőzésen ennyien nem szorongtak még tornatermének lelátóján, a bordásfalakon, a parkettán, a zsüriasztal és a kispadok körül is, minden négyzetcentimétert kihasználva, amit csak lehetett, az biztos. Sőt jónéhányan kint is rekedtek, mert egyszerűen már nem volt több hely. Azt senki ne kérdezze, hogy akkor miért nem a miskolci városi sportcsarnokban játszották a mérkőzést. Erre ugyanis aligha találunk logikus magyarázatot. Annyit mindenesetre sikerült a helyszínen megtudni, hogy a helyi önkormányzat és az együttes közötti huzavona van a háttérben. A csapat korábban nem edzhetett a csarnokban, így most a mérkőzéseket sem vállalják ott. Bárhogy is van azonban, a magyar női kosárlabdasport első vidéki döntőjének méltóbb helyszínt is találhattak volna azok, akik erre illetékesek. A helyszínnél azonban a PVSK szempontjából sokkal fontosabb, hogy a hárommenetes döntő első összecsapása a Vasutasok sikerével zárult. Hiába próbált meg mindent a diósgyőriek idegenlégiósa, Pronyina, és hiába vállalt a végén mindent magára az irányító Madaras, mindez kevésnek bizonyult az első percekben talán a környezettől, talán a fergeteges hazai rohamoktól kissé megszeppent vendégekkel szemben. Aztán ahogy magukra találtak a pécsi lányok, és megfordítottak az állást, egyre gyakoribbá váltak a nézők soraiból kiszűrődő ilyen félmondatok, mint például: - Csak azt a 10-est tudnánk kipontozni, mert még gondok lesznek. Azt a bizonyos 10-est (Sztoj- kovicsot) azonban nemhogy kipontozni nem sikerült, épp ellenkezőleg: fordulás után igazán formába lendülve nem ismert elveszett labdát vagy helyzetet, olyan helyekről is betalált, hogy még az ellendrukkerek is szájtátva bámulták. Mellette Vilutyte volt a másik gólzsák, aki kevésbé látványosan, de ugyanolyan eredményesen rombolt, vagy be-befutva az ellenfél palánkja alá biztos kézzel élt a kínálkozó lehetőséggel. A kezdeti lépést tehát sikerrel tették meg a lányok a labdajátékban soha nem volt pécsi bajnoki cím felé vezető úton, ám aki látta a találkozó lefújása után a diósgyőriek edzőjének, Király Sándornak teljesen nyugodt, magabiztos arcát, arról rögtön leolvashatta: ez a meccs még nincs lefutva. A szerdai második találkozón - amelyre remélhetőleg minden eddiginél többen kilátogatnak majd, biztatásukkal segítve a csapatot - tehát ismét kemény akadályra számíthat a PVSK. Sz. Zs. A szerda esti, 18 órakor kezdődő PVSK-Co-Order - Diósgyőr női bajnoki kosárlabda döntőre elővételben jegyek vásárolhatók a PVSK Verseny u. 2. sz. alatti sportirodájában. Lewis külön szólt a távolugrásról. Ez bizonyos fokig érzékeny téma számára azóta, amióta honfitársa, Mike Powell világcsúccsal elhódította tőle a világbajnoki aranyérmet a tavalyi tokiói eseményen.-Pozitív kihívás'ez - vélekedett Lewis. - Powell 8.95 méteres ugrása akkoriban letört, de mára már újra ég bennem a harci tűz a visszavágásra. Körülbelül olyan formában leszek júniusban, hogy a 8.50 és 9.15 méteres határok között „bármit” elérhetek. A tokiói vereség ténye azért persze emlékezetes a színes bőrű atléta számára, hiszen a távolugrásban tízéves veretlenségi sorozata szakadt meg a Powell-féle kozmikus ugrással. Carl Lewis, a hatszoros olimpiai bajnok amerikai atléta minden eddiginél korábban kezdte meg felkészülését az idény nagy erőpróbáira. Nem kisebb célkitűzéssel maga előtt, mint három arany elnyerése Barcelonában.-Júliusban leszek 31 éves - nyilatkozta Lewis. - Ebben az időben egy emberi szervezetnek a lehető legtöbbet kell „bizonyítania”, én legalábbis így érzem. Nagyon jól bírtam a terhelést. Az év elején azt fontolgattam, hogy a júniusi amerikai olimpiai válogató-versenyeken négy számban indulok. A 100 és 200 méteren, a távolugrásban, de a váltót is „tűzben tartom”. Később úgy döntöttem, legfeljebb 3 számban versengek majd. T otónyeremény ek A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 11. fogadási hetének nyereményei a következők. 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, 13 találatos szelvény nem volt, 12 találatos szelvény 62 darab, nyereményük egyenként 168 740 forint, 11 találatos szelvény 1828 darab, nyereményük egyenként 2289 forint, 10 találatos szelvény 20 034 darab, nyereményük egyenként 313 forint. Ez ám a balszerencse! Egy ponttal kapott ki Baján a PVSK férfi kosárlabda csapata. De hogyan . . . A 25. másodpercben Füzy térde megsérült, végleg kiállt. Egy perc 27 másodpercnél Cziglemek már a negyedik (!) személyi hibát fújták be a játékvezetők (nem rokonszenveztek vasutasokkal). Rögtön a szünet után Klimov szemébe belekaptak, emiatt tovább már nem játszhatott. És hogy még ne legyen vége, az ennek ellenére végig vezető pécsiek a vége előtt 5 másodperccel, egy pontos hazai vezetésnél holtbiztos ziccert hagytak ki, Tyagu- szov hibázott. Mi ez, ha nem balszerencse! Tizenöt keresztneve van Egy bizonyos futballkedvelő angol férfi, Cross úr (keresztnevét nem közlik a hírügynökségek - a szerk.) megrögzött Manchester Uni- ted-rajongó. Ezt jelzi, hogy 1976-ban, amikor a MU bejutott az Angol Kupa döntőjébe, féktelen örömében a fiának tizenöt keresztnevet adományozott. Annak a 15 futballistának a keresztnevét, akik a siker részesei voltak. így örökítették meg az anyakönyvben, hogy a Cross-fiú Graham, Alex, Jimmy, Stewart, Gerry, Brian, Martin, Steve, Sammy, Stuart, Lou, Gordon, David, Tommy és Matt keresztnevekre hallgat. Ráadásul igen tehetséges játékossá nőtte ki magát a most 15 éves, wallsalli fiatalember, aki az iskolaválogatottjának erőssége. Faludi: „Fel kellett áll nőm az öltözőbeli konfrontáció után” Komlón az elmúlt három évben nem volt olyan edző, aki végig dolgozott, végig dolgozhatott volna egy teljes bajnokságot. 1989 őszén, még az NB I/B-ben Czimmer Tamás ült a kispadon. Néhány meccs után Szűcs Ferenc folytatta játékosedzőként, majd az NB I-be már Fenyvesi Károly vezette a csapatot. Élvonalbeli edző csak egy szezonon át maradt, a kiesésre álló gárda Kiss Szilárddal harcolta ki a bentmaradást ’91 tavaszán. Ünnepelték is, mégis mennie kellett. Szenzációnak számított: „leigazolták” az egyik legismertebb hazai szak- tekintélyt, Faludi Mihályt, tavaly nyáron. Amikor szombaton este a 20. komlói meccse után Faludi felállt a kispadról, még nem gondolta, hogy soha többé nem ül le oda.- Egy hónappal ezelőttig nagyon jól éreztem magam Komlón - mondta Faludi még felzaklatott állapotban, alig egy órával azután, hogy szombaton este bejelentette, nem kíván tovább edző lenni Komlón. A miértre így adott választ. - A Várpalota elleni idegenbeli bajnoki után Nagykanizsára utaztunk egy teremtornára, ahol két nap alatt öt meccset kellett játszanunk. Mondtam a játékosoknak, ez nem mindennapi igénybevétel, este 9-kor feküdjenek le. Erre fél 12-kor hátukat ott találtam szobájukban, üres alkoholos üveg társaságában. Nem állítom, hogy ők itták meg, de úgy gondoltam, fegyelminek kell következnie. A szakosztályvezetőség húzta-halasztotta a dolgot. Szombaton a hazai bajnoki után az öltözőben szóba került a prémium, amire én úgy reagáltam, hogy majd a fegyelmi lezárása után beszéljünk erről. Hoffmann György szakosztály-igazgató erre olyan értelmű választ adott, hogy nem lesz már fegyelmi. Ha nem, nekem fel kell állnom, főként a játékosok előtti nyílt összeütközés után. Hazamentem, átgondoltam és telefonon bejelentettem a lemondásomat. Hirtelen döntött, de amikor egy nappal később újra beszélgettünk, elhatározása szilárd.- Ma is csak azt tudom mondani, ha az edzői utasítást be nem tartó, súlyos vétséget elkövető játékosok ellen nem kell fegyelmit lefolytatni, s őket nyíltan megvédik az edzővel szemben, nem tudok tovább azon a szinten munkát, teljesítményt követelni, mint előtte.-Nem az a keserűség mondatta ki a „lemondok” szót, hogy nem sikerült megvalósítani a nagy álmot, a legjobb négy közé jutást?- Ott, Nagykanizsán éreztem meg, ezek a játékosok nem úgy akarják ennek az álomnak a beteljesülését, mint én. De nehogy valaki is azt képzelje, ez számomra szakmai vagy emberi kudarc. Úgy megyek el Komlóról, hogy a csapatnak a továbbiakban csak a hazai meccseit kell megnyerni és az ötödik helyen végez. Mi ez, ha nem siker, amikor egy éve épp hogy bentmaradtak. Szeretem ezt a csapatot. De nem mindegy, hogy egy gyereket egyedül nevel valaki, vagy heten teszik ugyanezt. Hogy ráncigáljam meg a fülét, ha mások ellenemben babusgatják, s neki adnak igazat. Egy csapat olyan, mint egy érzékeny szeizmográf, megérez minden rezdülést. Hézagok, repedések alakultak ki, s nem vagyok rászorulva, hogy bárkivel elkezdjek alkudozni.- És a közönség?- Egyszerűen meghatottak. Fájt amikor azt láttam, nem tudjuk őket maximálisan kiszolgálni. Az a légkör, amit teremtenek, minden elismerést megérdemel és csak köszönhetem nekik a támogatást, a szeretetet. Hoffmann György egy pillanatig sem mondott ellent az öltözőben történtekkel kapcsolatban a Faludi által elmondottakkal.- Tőlem az hangzott el, hogy én nem javaslom a fegyelmit - pontosított. - A szakosztályvezetés azzal, hogy a Nagykanizsán a csapat által nyert 100 ezer forintos pénzdíjat nem osztotta fel, lezártnak tekintette az ügyet. Mi messzemenőkig elismerjük, hogy a csapat nem lenne ezen a helyen, ha nem ő az edző. Elégedettek vagyunk a csapat teljesítményével, amiben, újra hangsúlyozom, nagyon nagy része van Faludinak. Apró dolgokon múlott, hogy nem végezhetünk még előrébb. Nehéz helyzetben hagy itt bennünket. Néhány órával később, miután lezajlott már egy beszélgetés Faludi és Hoffmann között, ennyit fűzött hozzá nyilatkozatához a szakosztály-igazgató:- Két hibát elkövettem, amit Faludi Mihállyal szemben nem lett volna szabad. Ezekből levonom a szükséges következtetést. A hibából nem bvánt szólni Hoffmann György. Arról azonban tájékoztatott, hogyan lesz a későbbiekben. - Keddtől az edzéseket a csapatkapitány Németh Zoltán vezényli, egy-egy szakosztályvezetőségi tag felügyelete alatt. Igyekszünk mielőbb edzőt találni, mert a bajnokság pénteken folytatódik. Grünwald Géza Fotó: Péter Szabó Zoltán Már Baráti Körük is van A Pécsi Kinizsi ősszel megcélozza az NB III-at A Pécsi Kinizsi sportköre az idén lesz 47 éves, de a Baráti Kör csak ebben az esztendőben alakult. Ennek most már kereken 100 tagja van, jelenlegi és régi sörgyári dolgozók. Akik azért fogtak össze, hogy a sportkörnek ne legyenek pénzügyi gondjai. A Baráti Kör az egyre nehezedő gazdasági helyzetben támogatja az SE-t, de nem úgy, hogy a labdarúgókat ösztönzi. Két szakosztálya van egyébként a Pécsi Kinizsinek, labdarúgó- és férfi asztalitenisz. (A sportkör éves költségvetése mindössze 400 ezer forint.)- A futballistáktól azt várjuk, hogy a bajnokság végén dobogóközeibe kerüljenek, és mivel a csapatban benne van az NB III., az ősszel kezdődő új idényben QJ iir.'i'TTMM ■ Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló megcélozzuk azt. Sok a saját nevelésű játékosunk, ami az utánpótlás-nevelésünket dicséri. Olyan szakemberek segédkeznek a szakosztálynál, mint Kamondi Imre vezető edző, Bódi Zoltán ifi-, Csatári Csaba serdülő edző, a kapusokkal Rapp Imre foglalkozik, a gyúró pedig Udvaros Pál. Kovácstelep a focisták főhadiszállása, az ottani salakos pályán edzünk és ott játsszuk a bajnokijainkat is. Nincs pénzünk füvesítésre, de rendben tartjuk a pályát, azt azt övező létesítményeket pedig folyamatosan felújítjuk - mondja Göttlinger Lajos sportköri elnök. Ami pedig az asztaliteniszezőket illeti, tőlük kiegyensúlyozott NB Il-es szereplést remélnek. H. L. Eltiltották a sízőt A Magyar Sí Szövetség hétfői fegyelmii tárgyalásán egy évre eltiltották Mayer Gábor sízőt, aki az albertville-i téli olimpián az edzőkkel és a vezetőkkel szemben sportemberhez méltatlan magatartást tanúsított. Röviden Birkózás. Somogyhatvanban rendezték meg a szabadfogású „A”-kategóriás diákversenyt. Súlycsoportgyőztesek: Nömös, Végh, Szóródi, Bagoly (mind Szigetvári Lepke), Lőrincz (TASI), Bálint (Somogyhat- van), Modok (Szigetvár), Járá- nyi (Pécsi Húsos), Orsós (Mozsgó). Diáksport. Jakabhegyaljai Vándorkupa (alsó tagozatos tanulók ügyességi versenye), 2. forduló: 1. Hetvehely, 2. Abeli- get, 3. Kővágószőlős. Asztalitenisz. PEAC-Zöldért - Budaörs 10-8. NB I. férfiak, Budapest. Pécsi győztesek: dr. Szita, Gyén 4-4, Diófási 2. Az idegenbeli siker értékét növeli, hogy az elvesztett két páros mérkőzés után tudott fordítani a pécsi csapat a bajnokság második helyén álló budaörsiekkel szemben. Labdarúgás. PMSC - Diósgyőr 1-0 (1-0). NB I. tartalékok, Diósgyőr. PMSC: Bogyay (Ku- rucsai) - Farkas, Tallósi, Rózsavölgyi, Schneider - Knézics, Nagy B„ Dienes, Hang (Ami- gya) - Nagy Cs„ Benkovics. Edző: Guzsvány János. G: Benkovics. Jók: Dienes, Benkovics, Rózsavölgyi. Kerékpár A Budapesten megrendezett országos évadnyitó versenyen az ifjúságiak mezőnyében Gyarmati, a PSC-Herkules versenyzője 3. lett. Lewis triplázni akar