Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-17 / 76. szám

1992. március 17., kedd üj Dunántúli napló 7 Hasonló esetet aligha jegyzett fel az építészet története IMS és a városépítés Mire fordítják a bevételt? Jön-e a mesebeli tőkés? Ruzsinszky Tibor „IMS-sokk” c. írása figyelemreméltó össze­foglalását adta - természetesen számos új adalékkal kiegészítve - mindannak, ami a jugoszláv építési technológia itthoni csú­fos, katasztrófába torkolló ku­darcáról lapunkban az elmúlt években megjelent. A magas­ház látványos tönkremenetele óta azonban elhanyagolhatóan kevés szó esett az IMS és a vá­rosépítés kapcsolatairól, mint­hogy a kettő a közel két évtized alatt roppant módon összefonó­dott nálunk. Az ideológia Az IMS egy különleges pil­lanatban jelent meg Pécsett. Akkor, amikor Jugoszláviában ráakadtak és diadallal behozták a BÉV szakemberei, hazánk magukra valamit is adó városai a felhőkarcolóépítés lázában. Megvolt ehhez a korabeli ideo­lógia is. Imigyen szólt (amint egy 1977 végén született pécsi tanácsi anyagban megfogalmaz­ták): ,A világon mindenütt a törté­nelmi városrészek sziluettje azért oly csodálatos, mert a há­rom-négyszintes épületek ge­rince fölé a városházak, temp­lomok, tűztornyok karcsú, verti­kális elemei, a kupolák kis dombjai emelkednek, játékos, változatos, karakteres sziluettet képezvén. Vajon a ma és a hol­nap várossziluettjét nem néhány magasház hivatott-e megközelí­tően hasonlóvá tenni a törté­nelmi előképekhez? Pécsett egy-egy új városrész központjá­ban kell magasház, vagy más, épített városképi hangsúly. (Budai városrészbe, Kertvá­Megyek az utcán, mitöbb, annak a gyalogosok részére ki­épített részén, a járdán. Előttem, mögöttem, szemben ugyanezt teszik. Aki siet, kikerüli a mási­kat, sőt van, aki helyet is ad. Az ember már csak ilyen, - aki gya­logosan közlekedik. Nem így az autók! Azok megmozdíthatat- lanok, a járdáról félreállíthatat- lanok, mintha bérelt helyük lenne. Már bocsánatot kérek, ked­ves Toyota úr, hogy pont akkor- jutott eszembe arra gyalogolni, amikor ön éppen ajtót nyitott. Elvégre mit keresek én a jár­dán? Nagyon sajnálom, hogy a ka­bátommal letöröltem a sarat és magammal vittem hazáig. Az eredménytelen kefélés után úgyis a tisztítóban köt ki. Remé­lem nem sértettem fel a kocsi fényezését, mert ha egy-egy karc maradt volna utánam, ret­rosba, Siklósi városrészbe, és az új városközpont is igényel egyet.)" Tulajdonképpen eme ideoló­gia szülötte volt az uránvárosi tizenhétemeletes a városrész központjában, ami jól láthatóan be is tölti(?) a templomtorony szerepét. (Csupán emlékeztfris- sítőül: ez is egy akkoriban fel­tűnt új technológiával, a csú- szózsalus eljárással épült.) Az­tán jött a Szigeti városrész, melynek a panelrengetege fölé is kellett volna valami felkiáltó­jelet tűzni. Az első gondolat még panelról szólt. Ez jelentős kísérlet lett volna, hiszen - tudomásom sze­rint, s legalábbis Magyarorszá­gon - ilyen, 20 emelet körüli magasságú panelház még nem épült. Ám ebből a kísérletből semmi sem lett. Egy időre csend borult a magasházépítési tervekre. Aztán megjelent az IMS. Olthatatlan szerelem Szinte bizonyos, hogy a ma­gasház megépítése végett tá­madt a hirtelen szerelem, hiszen csábító volt a protezsálás: föld­rengésbiztos ez a technológia. Ha pedig földrengésálló, akkor - úgymond - egyedül ez lehet alkalmas a panelból tervezett magasház felépítésére. És ne feledjük: ez a fajta protekció fö­löttébb jól hangzott akkor, ami­kor egy-két kisebb föld­mozgást észlelhettünk itt Pé­csett is. Nem tudni, hogy az IMS dia­dalmas bejövetele milyen nagy üzleti lehetőségként történt. Mert az biztos, hogy va­tenetes lelkiismeretfurdalás gyötörne. Tudom, hogy manapság nagy gondot jelent a parkírozás, kü­lönösen a kis üzletek környékén és a legtöbb helyen még tiltó­tábla is bosszant. Szerencsére az csak az úttestre vonatkozik, a járdán más a Kresz. Pécsett régi szokás, hogy a közlekedési utak rendeltetését felcserélik. A gyalogos az úttes­ten, az autó meg a járdán. Még jó, hogy magyarosan, tisztelet- teljesen figyelmeztetett, misze­rint nem látok a szememtől. Hát igen, egy ekkora nagy, fénylő micsoda-kocsit nem észre­venni? Hiába, meglátszik, hogy csak a lábam elé nézek. A szomszédban meg szépen gyűjtögették a tilosban vára­kozó autókat. Szorgalmasan jegyzetelt a rendőr. Megnyá- lazta ujját, lapozott. Na ez jó munka volt! - gondolhatta. Az laki(k)nek nagy üzlet kínálko­zott, különben a BÉV nem köte­lezte volna el magát szinte pil­lanatok alatt az új technológia mellett. Ezt az is bizonyítja, hogy hamarosan mindent, amit panelból nem lehetett, IMS-ből építettek. Emlékszem, meny­nyire meglepődtem, amikor ér­tesültem arról, hogy ABC-áru- házak építését is e technológiá­val tervezik. Az IMS iránt tá­madt olthatatlan szerelem okozta, hogy nem tudott Pécsett gyökeret verni (más, előttem ismeretlen okból sajnos az or­szágban sem) a Magyarország­ról világhódító útra indult, s az USA-n át Bulgáriából hazatért ún. földémemeléses építési mód (ezzel épült a tűzoltólaktanya és a szigetvári üzletház), ami a vá­rosépítésben kiválóan alkal­mazható, hiszen tetszőleges alaprajzi megoldásokra kínál lehetőséget. De ugyancsak az IMS-nek tulajdoníthatjuk az addig széles körben alkalmazott UNIVÁZ trónfosztását is: az új technológia megjelenése után egyre kevésbé alkamazták. Kinek köszönhetjük Hanem egy gondolatnyira térjünk csak vissza az „ideoló­giához”: tűnődjünk el azon, mi­lyenek is lennének a felsorolt városrészek a maguk felkiáltó­jeleivel, s milyen lenne általuk Pécs? De ez még hagyján! Ha­nem hogy a belváros peremén is .. . Tiszta szerencséje Pécs­nek, hogy időközben lelohadt hazánkban a felhőkarcolóépí­tési láz. Ám magasházak nélkül is te­leépült Pécs az IMS-házakkal, „hála” az önmagát két építési autómentősék kezüket dörzsöl­ték, akár mindennapos akció le­hetne, mert megéri. Jó üzlet! Igaz, a kutyának sem voltak út­ban, de a tábla az tábla.- Álljon már félre, nem látja, hogy útban van? - szólt a fur- gonos alig 50 m-el odébb s köz­ben idegesen rángatta a kor­mányt, míg végre sikerült elhe­lyeznie az autót a díszburkolatot védeni szándékozó oszlopocs- kák között. Védelem? Ki kit és mi mit véd meg tulajdonképpen? Az a kérdés: az aszfalt vagy a díszburkolat olcsóbb? Az alé­pítmény talán már mellékes is, úgyis meg fog süllyedni. A bur­kolat alatt is, meg a járda alatt is. Hogy azt nem gépkocsifor­galomra építették? Ki figyel oda? Nem vagyok rendőr, nem va­gyok közterület-felügyelő, de mint egyszerű polgár, úgy vé­lem, több védelmet érdemelne a város. Az ember, a gyalogos. Szeretném magamat biztonság­technológiássá egyszerűsítő BÉV-nek. És ennek a lehangoló hatásával most szembesülünk. Csak reménykedhetünk abban, hogy az elkövetett hibákat sike­rül kijavítani. Persze ez sem lesz olcsó mulatság! De még mindig olcsóbb, mintha le kel­lene bontani ezeket a házakat. Tessék csak elképzelni a ma­gasház bontását! ... Vajon tud­ható-e, kinek köszönhetjük ezt? Mármint azt, hogy a szigorú ju­goszláv technológiai előíráso­kat itthon lezser nagyvonalú­sággal kezeljék, talán nem is gondolva a katasztrofális kö­vetkezményekre. Mindenesetre összességében (öt-tíz-tizenöt év előtti) milliárdokban fejezhető ki a kár. És mi annakidején még lelke­sedtünk is az új technológia jöt­tén, melynek csúfos bukásához hasonló esetet aligha jegyzett fel az építészet története. De miért is gondoltunk volna ilyesmire? Igaz ugyan, hogy a magasház mint építészeti alko­tás nem aratott osztatlan sikert, viszont kínált egy kitűnő lehe­tőséget a teraszszerűen kikép­zett tető révén: az innen látható csodaszép pécsi körpanorámát, ami azonban soha nem válhatott közkinccsé. A tanácsnak bőven elegendő volt, hogy a saját ré­szére reprezentatív tanácskozó- termet alakíthatott ki az épület legfelső szintjén. Valamikor, az IMS-botrány kipattanása után Kertváros - és Pécs - legdélibb végén járva, épülő, jókinézetű társasházak során akadt meg a tekintetem. „Gyanúsak voltak: mintha IMS lenne a szerkezet. Jobban meg­szemlélve, a gyanúm beigazo­lódott. utána rákérdeztem: ezek is?. . . Megnyugtattak: ezek már nem . . . Úgy legyen! Hársfai István ban érezni azokon a helyeken, amiket a gyalogosoknak építet­tek. A rendőr megnyugtatott, hogy azok, akik a járdán par­kolnak, azoknak engedélyük van rá. Valóban létezik ilyen kivételezés? Képtelen vagyok elhinni. De ha már a rendőr mondja! Akkor viszont én szeretnék kérni az úttesten való szabad közlekedésre engedélyt, legfel­jebb feltartanám a forgalmat. Szándékosan úgysem mernek elütni. Ha a járda lehet az autóké, miért ne lehetne az úttest az enyém? A zöld területen meg miért nőjön ki a fű a keréknyo­mok helyén, hiszen a következő kocsi úgyis letapossa. Volna még egy kérdésem: ha teherautó vagy busz parkol a ti­los helyen, azt hogyan viszi el a „lopóautó”. Vagy áruszállítás, rakodás címén mindenütt min­dig meg lehet állni? Rozvány György Ha a gazdaság kezd magához térni, és nem kell félni az össze­omlásától, ha biztosítottnak lát­szik, hogy megőrizzük jó adós­ságfizetői státusunkat, és to­vábbi hitelekhez juthatunk a nemzetközi pénzpiacokon, va­lamint elegendő tartalékdevizát is sikerült összegyűjteni a jegy­bankban, akkor a pénzgazdál­kodásban is szakítani lehet a rö­vid távú szemlélettel. Ameny- nyiben ugyanis már nem a túlé­lés kényszere határozza meg csaknem minden pénzügyi in­tézkedésünket, sok mindent át kell értékelnünk és másképpen kell csinálnunk, mint annak előtte. Ne napi érdekek döntsenek Kezdjük a példákat, a priva­tizációs bevételek körül folyó máig is eldöntetlen vitával. Közismert, hogy míg korábban alig csurrant-cseppent effajta bevétel, a kincstár a múlt évben már negyvenmilliárdhoz jutott a vállalatok eladásából, és remél­hetően az idén még nagyobb összeg fogja gazdagítani az ál­lamkasszát ebből a forrásból. Ezt a pénzt eddig legfőkép­pen a folyó költségvetés lyukai­nak betömésére fordították, és a parlament által jóváhagyott idei költségvetés is húszmilliárd fo­rint ilyen bevétellel számol. Ez az összeg eltűnik a "nagy ka­lapban", és többnyire napi érde­keket szolgál, nem jut tehát vissza oda, ahonnan származik, és ahol igen nagy szükség volna rá. Főként a súlyos nehézségek­kel küzdő termelőszektorba, amelynek jobb helyzetbe kerü­lése nélkül nem lehet szó valódi gazdasági kibontakozásról. Ezért vélik sokan, hogy gyöke­resen szakítani kellene ezzel a gyakorlattal. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter egy nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy „a privatizációs bevételek egy racionális részét közvetlenül forgassuk vissza a gazdaságba, mert csak így vál­hat a privatizáció önállóvá és társadalmilag elfogadottá”. Ab­ból a tényből kiindulva, hogy a jobb cégek már nagyrészt elkel­tek, miközben még számos el­adósodott, a csőd szélén álló vállalat vár eladásra, az ÁVÜ igazgatótanácsának korábbi el­nöke a visszaforgatás mellett újabb érvet hozott fel. Joggal állítja, hogy ezeket az összegeket „célszerű a jövede­lemtermelő képesség fokozá­sára átcsoportosítani, hiszen egy feljavított vállalatot jobb áron lehet privatizálni. Ez még mindig nagyobb bevételt hozhat a nemzetgazdaságnak, mint az eladósodott vállalat értéken aluli kiárusítása.” Három célra - három alap Nagyon közel áll ehhez Csépi Lajos álláspontja is, aki szintén kiállt a privatizálandó vállalatok feljavítása mellett, és a közel­múltban elmondta, hogy a Va­gyonügynökség javaslatot tett a kormánynak három célalap lét­rehozására. Ezek foglalkozta­Japán diákok, akiknek az an­gol szavak kiejtése problémát okoz, tudásukat telefonon is tesztelhetik. A japán NTT tele­fontársaság nyelvi ellenőrző szolgálata komputer segítségé­vel megvizsgálja és értékeli az előfizető kiejtését. A telefonáló tási, reorganizációs és környe­zetvédelmi célokat szolgálná­nak, és az elgondolás szerint alaponként 10-15-20 százalékos arányban részesülnének a priva­tizációs bevételekből. Ha ezek a javaslatok megva­lósulnának, nem nyelné el a költségvetés az állami vállala­tok értékesítéséből származó összegeket, vagyis a rövid távú érdek kielégítése helyett a több év alatt jóval nagyobb haszon­nal kecsegtető, hosszú távú cé­lok szolgálata lépne előtérbe. A „rövid és hosszú” közötti di­lemma vetődik fel az állami vál­lalatok eladása körül is. Az ugyanis, hogy szabad-e, he- lyes-e a rosszul működő vállala­tokat viszonylag olcsón, esetleg értékük alatt is eladni annak, aki elviszi őket, vagy pedig várjunk a szebb időkre, a mese­beli tőkésre, aki majd megadja érte a jó árat. Nos, ez a várako­zás nagyon sokba kerülhet, hi­szen az idő múlásával tovább halmozódik a vállalat adóssága, és egy-két év múlva a leromlott gyár már bagóért sem kel el. A kompromisszumé a jovo? Itt tehát a gyorsaság lehet a kifizetődő, és az érvek a rövid távú érdek mellett szólnak. Mégis indokolt lehet egy fontos kivétel, bár nem ez jellemzi a hazai gyakorlatot. Ha ugyanis éppen a privatizációs bevéte­lekből sikerül feljavítani a válla­latot és jövedelmezővé tenni te­vékenységét, akkor érdemes várni, mert később jobb árat le­het kapni érte. Az állami vállalatok eladásá­nál másképpen is ütközhetnek a rövid és hosszú távú érdekek. Ma ugyanis, ha egy gyárat, üzemet privatizálásra meghir­detnek, többnyire annak adják el, aki a legtöbbet fizet, és ily módon jut nagyobb bevételhez az államkassza. De a vevők közti választásnál más szem­pontok is megfontolást érde­melnek. így hasznos lehet előnyben részesíteni azt a vevőt, aki ugyan kevesebbet ígér, ám ga­ranciát vállal például a tőke­emelésre és a dolgozók további foglalkoztatására. Hosszabb tá­von ugyanis feltétlenül jobban jár az állam, ha bízhat benne: néhány év múlva számottevő adót szedhet be a jól prosperáló vállalattól. És ami szintén nem elhanyagolható: nem növekszik az állás nélkül maradók tábora, és az újabb munkanélküliek se­gélyezése, átképzése nem zúdít többletterhet a költségvetésre. Az államkincstár közvetlen érdeke nyilván továbbra is meghatározó lesz a privatizáci­óban. Ezen nehéz változtatni, mint ahogyan azon is, hogy az állami vagyon adásvételében döntéseket hozók gondolko­dásmódja átalakuljon, s a gyors és biztos haszon reményében a nemzetgazdaság távlati érdekeit se szorítsák háttérbe. Mégis remélhető, hogy előbb-utóbb a privatizációs ügy­letekben is a kompromisszumos megoldások győzedelmesked­nek a rövid és hosszú távú érde­kek között. egy kazettára rövidebb-hosz- szabb szöveget mond, amelyet a számítógép a benne tárolt előí­rásszerű kiejtéssel hasonlít ösz- sze és közli az értékelést. A te­lefontesztet az NTT az amerikai SRI International céggel közö­sen fejlesztette ki. Mi célt szolgál a járda? Nyelvi teszt telefonon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom