Új Dunántúli Napló, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)

1992-03-01 / 60. szám

Surján László: A KDNP a jövőbeni koalícióban is helyet kap Áprilisi, első kongresszusá­val programalkotó munkát kezd a Kereszténydemokrata Nép­párt: 1993-ra elkészíti választási programját, majd ennek alapján 1994-re kidolgozza a választá­sok után folytatandó koalíciós tárgyalások alapelveit - mondta Surján László, a KDNP első embere szombat délelőtt Buda­pesten a megyei és helyi szer­vezetek elnökei előtt. A Gödöl­lőn megtartandó kongresszusra a párt vezetése értékelést készít arról is, mit sikerült megvalósí­tania a KDNP-nek az 1990-ben nyilvánosságra hozott 100 pon­tos programjából. Surján László a szombati fó­rumon röviden visszatekintett az 1990-es választások óta eltelt időre, és kiemelte: az akkor alig háromezres párt taglétszáma ezév áprilisáig várhatólag hú­szezerre emelkedik. A pártel­nök a tagtoborzásban jelölte meg a helyi szervezetek egyik legfontosabb feladatát, és erre buzdította a megjelent elnökö­ket is - abban a reményben, hogy év végéig 50 000-re nö­velhető a párttagok száma. A következő választások után a KDNP azzal számol, hogy he­lyet kap a kormánykoalícióban. Ennek bizonyítéka Surján László szerint az is, hogy több párt nyilatkozott az utóbbi idő­ben a kereszténydemokratákról, mint természetes szövetséges­ről. A KDNP azonban „nem Kató, akit könnyű táncba vinni” fogalmazott a pártelnök, arra utalván, hogy egyes politikai erők ilyen hízelgéssel próbálják feledtetni egyházellenes meg­nyilvánulásaikat. A pártelnököt követően Ghiczy Tibor fejtette ki elképze­léseit a KDNP jövőjéről. Meg­győződése szerint a pártnak nyi­tott, önálló programmal rendel­kező népárttá kell válnia, ami szólni tud mindazokhoz, akik elfogadják a keresztény értéke­ket. Versenyképesebbek az áruszállító kft.-k Tolna megyében A VOLÁN Vállalatból ala­kult Tolna megyei fuvarozó kft-k sokkal versenyképeseb­bek, mint korábban volt maga a vállalat. Pedig ezeket a kis egy­ségeket az ág is húzza: üzem­anyagár, adó és a konkurencia. Az alábbira azt is mondhatjuk, hogy szerencsére. Az igaz, hogy vannak a megyében magányos farkasok, akik hogy kihúzzák egy darabig, mélyen rentábilis ár alatt is vállalnak fuvart. Ugyanakkor felerősödtek olyan magáncégek, mint a Kárpátia, vagy a Flott, vagy a Bonyhádi Fuvarozó Kisszövetkezet. A szekszárdi Gemenc Volán­nál akkor kezdődőt a baj, ami­kor kiszorultak a sör-szállítás­ból, majd a Füszért sem igen tartott igényt a munkájukra. Veszteség érte őket akkor is, amikor leállították a paksi épít­kezés második ütemét, de ki­szorultak az északi szénszállí­tásból is. A vállalatnak az áru- fuvarozáson 1990-ben 31 mil­lió, 1991 első félévében már 53 millió forint vesztesége volt. Több munkásgyűlésre is szükség volt a vállalatnál, hogy a dolgozók bevonásával meg­kezdjék az átalakítást. Nem ke­vesebbről volt szó, mint hogy 500 ember kerül-e az utcára, vagy kevesebb. Végül rendkí­vül méltányos módon, 1991 második felében, vállalati segít­séggel kft-ket alakítottak. Szek- szárdon a Nívót és a Pack-ot, Bonyhádon a Völgység nevűt, Dombóvárott a Mobilt, Pakson a Favoritot és végül a pincehe­lyi gázszállító csapat is áttért az új rendszerre. Ők speciális fel­adatot látnak el: több megyében is szállítják a propán-bután gáz­palackokat. Az átalakulás során a vállalat 200 dolgozója tudott új formá­ban - tulajdonosként is - dol­gozni. A kft-k már az első félévben is értek el szerény nyereséget, amit a többségi tulajdonnal ren­delkező nagy válallat a nyere­ségesség fokozására visszafor­gatott a kft-kbe. Jelenleg 181 teherszállító- és rakodó gépko­csival rendelkeznek ezek a kis egységek, a válallat még 43 gépkocsit kíván értékesíteni. Hazafi József Keszthely a Helikonra készül Tűzijáték a balatoni évadnyitó ünnepen A fiatalság kulturális erő­próbája immáron hagyomá­nyosan a Keszthelyi Helikon, melyre az idén is többszáz résztvevőt várnak az ország középiskoláiból. A program elkészült, mely szerint május 1 -én és 2-án igen színpompás körítéssel áldoznak a kultúra oltárán. A Balaton parton délelőtt 10 órától tartják az évadnyitó ünnepet, majd a Helikon Em­lékműnél Göncz Árpád köz- társasági elnök részvételével startol a kulturális sereg­szemle, több helyszín bevo­násával. A Zeneiskolában természe­tesen az ének, zene, hangszer­szólók, kamarazenekarok kapnak otthont. A Csokonai Művelődési Központban a színpadi mozgásmüvészet és a könnyűzenei együttesek, a Petőfi Moziban a vers és próza, míg a Színházklubban a diákszínjátszók adhatnak bizonyságot felkészültségük­ről. Minden kategóriában külön szakzsűri bírál majd. Egyéb­ként e napot egésznapos vi­rágvásár színesíti Keszthely város Sétáló utcájában. Május 2-án - szombaton - 10 órától a Balaton Múzeum­ban kórusbemutatók és verse­nyek kezdődnek, és egyéb fa­kultatív programlehetőségek várják az érdeklődőket. Folk­lór táncház az Agrártudomá­nyi Egytemen, társas-táncház a Színházban, nyilvános hangverseny a Festetics Mú­zeumban illetve ugyanitt iro­dalmi est neves írók és költők jelenlétével. A nap előreláthatólag 23 órakor Balaton-parti tűzijá­tékkal ér véget. K. F. Új VDN-világhíradó Anaheim, Kalifornia, LISA: Elisabeth Taylor, a világhírű ameri­kai színésznő 6o. születésnapját Disneylandben ünnepelte. A fel­vétel a sztár megérkezése után készült. MTI Telefotó Hemingway kiadatlan írásai Letartóztatták az algériai gerillavezért Tizennégy társával együtt rendőrkézre került Aisza Mesz- szaudi, alias Tajeb el-Afgani, Algéria leghírhedtebb muzul­mán szélsőséges gerillavezére. Erről a francia rádió számolt be szombaton, algériai biztonsági körökre hivatkozva. Messzaudi nevéhez fűződik a Gemmar ha- tárálomás ellen tavaly novem­berben intézett támadás, amely­ben három katona vesztette éle­tét. Az el-Afgani ragadványnév az afganisztáni háborúban való részvételére utal. O Washington: Nagyon veszé­lyes, hogy lecsökkent Ameriká­ban az érdeklődés a közép-eu­rópai demokráciák, Lengyelor­szág, Magyarország és Cseh­szlovákia iránt, mert így veszé­lyes senki földje alakul ki a NATO és a volt Szovjetunió között, s ha ott visszafordulnak a változások, az örvény ezen or­szágokat is lehúzhatja. Erről be­szélt pénteken a szenátus kül­ügyi bizottsága előtt Henry Kis­singer volt amerikai külügymi­niszter. Idő előtt megsült nyulak Tűz pusztított pénteken egy franciaországi nyúlte- nyészetben és 2 000 - étke­zőasztalra szánt - tapsifü­les vált a lángok martalé­kává. A tűzoltók szerint rö­vidzárlat okozta a tüzet a dél-franciaországi Orange közelében levő Ambry nyúlfarmon. A farmról 500 nyulat még sikerült idejé­ben kimenteni. A házinyúl elengedhetetlen tartozéka a hagyományos francia konyhának. A nyilvánosság előtt hetven évig rejtve maradt Heming- way-írásokra bukkantak a To­ronto Star archívumában. A lap, amelynél a neves író 1920 és 1923 között riporterként dolgo­zott, vasárnap különkiadásban adja közre az eddig ismeretlen munkákat. Az összesen tizenhá­rom novella - kizárólag a To­ronto Star számára készültek - egyebek között egy kanadai gengszterüldözést, egy kenutúra viszontagságait és Jack Demp­sey egykori nehézsúlyú ököl­vívó bajnok életének egy színes epizódját eleveníti meg. Az Er­nest Hemingway életét kutató irodalomtörténészek az író 1961-ben bekövetkezett halála óta mindeddig nem akadtak az írások nyomára, valószínűleg azért, mert a történeteket John Hadley, illetve Peter Jackson írói álnéven írta - közölte most Mike Pieri, a lap főszerkesztője, hozzáfűzve, hogy Hemingway 1923-ig dolgozott a Toronto Star-nál, majd váratlanúl meg­vált a laptól. Huszonhét millió dollárt kínáltak Leninért Boszorkányok? Kártya- és tenyérjósok, asztrológusok, természet- gyógyászok, rontásűzők és más „boszorkányságok” mű­velői adtuk randevút a közön­ségnek csütörtökön este Pé­csett, a Vasutas Művelődési Házban működő Értelmiségi Klubban. Az asztrológus példák so­rával bizonyította, hogy a bolygók állásával jelentős történelmi események hozha­tók összefüggésbe, a nyolc­vanadik évén is túl jutott Ró­zsi néni a rontás levételéről, a szerelmesek viasszal történő összegyúrásáról beszélt, Soós Ferenc személyi radiesztéta és természetgyógyász áldá­sos hatású, gyógyító pirami­sának mechanizmusát ismer­tette (miközben energiavizet „varázsolt”), Boris Subotic eszéki (a pécsi Ifjúsági Ház­ban rendelő) természetgyó­gyász pedig már a helyszínen látványos gyógyításba keze- dett. Erdős Csaba jós a jövendö­lések valóságtartalmáról igyekezett meggyőzni a na­gyérdeműt, s bár a vendé­geknek időnként voltak két­ségeik, az bizonyos, hogy igen jól szórakozatak a „bo­szorkány csütörtökként” meghirdetett (Pintér Anna, a klub saját boszorkánya által szervezett) programon. Az okkult tudományok (egyesek szerint tudományta­lanságok) képviselői március 13 és 15 között a kaposvári Korzó kávéházban találkoz­nak az érdeklődőkkel. A ren­dezvényre a pécsi, Diósi út 9. alatt jövendölő Erdős Csaba várja a résztvevők jelentke­zését. (Balog) Schneider Lajos Népdaléneklési Verseny Mohácson Külföldi beruházók levelek ezreivel árasztották el az egy­kori KGB-t, amelyekben nagy összegeket - a legtöbb eddig 27 millió dollár volt - kínálnak fel Vlagyimir Iljics Lenin bebal­zsamozott holttestéért, annnak ellenére, hogy az orosz kor­mány tagadta, hogy szó lenne a forradalom atyja földi marad­ványainak árúba bocsájtásáról. Mint a UPI amerikai hírügy­nökség moszkvai keltezésű be­számolójában rámutat, a híresz­telések alapjául egy amerikai magazinban tavaly december­ben megjelent cikk szolgált, amely szerint az orosz kormány (MTI-Panoráma) Semmi kedvem oroszhoz férjhez menni: unalmas fajankók és ál­landóan berúgnak. Álmaim lo­vagja egy német fiú - akinek motorkerékpárja is van! íme, néhány sor a 18 esztendős Li­lian leveléből, aki reméli, hogy jövendőbelijét Németországban találja meg. Lilian fényképe dí­szeleg (háttérben a moszkvai McDonald's-étteremmel) a Bild am Sonntag című német lap kéthasábos cikke fölött, amely 11 olyan orosz lányt és asszonyt mutat be, akik szívesen kötné­nek házasságot német állam­polgárral. A címekhez és levelekhez a szerkesztőség egy nemrég ala­kult moszkvai házasságközve­azt tervezi, hogy Lenin földi maradványait készpénzért el­adja külföldi vevők egy csoport­jának. Az amerikai magazin „értesüléséről” később kiderült, hogy légbőlkapott. .Jelenleg levelek áradata ér­kezik a címünkre az Egyesült Államokból, amelyeknek írói óriási összegeket ajánlanak fel nekünk, hogy szervezzzünk ár­verést” - jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Andrej Cser- nyenko, az orosz biztonsági mi­nisztérium - a szovjet KGB utóda - szóvivője és részleteket olvasott fel több levélből. Csernyenko hangoztatta, títő irodában jutott. A német lap újságíróit tájékoztatták ott arról, hogy az iroda már kereken két és félezer ügyfelet tart nyilván, akiknek egyetlen vágya: német férjet találni.- Az orosz nők szerények, kisigényűek, alkalmazkodóké­pesek bármilyen körülmények között, és szeretik a családjukat - csap egy kis reklámot a re­ménykedő menyasszonyjelöl­teknek az iroda vezetőnője. A fekete hajú Emma, aki el­adóként dolgozik, biztos a si­kerben: a fénykép esküvői ru­hában ábrázolja, amelyet a biz­tonság kedvéért jóelőre megvar­ratott magának. Olyan türelmes német férjről álmodozik, aki hamar megtanítja őt anyanyel­hogy „az események kezdenek kicsúszni az ellenőrzés alól” (a levelek áradatára utalt) és „ez a dolog nagyon nyugtalanít ben­nünket”. Határozottan cáfolta, hogy az orosz kormány valaha is foglalkozott volna Lenin holt­teste áruba bocsáátásának a gondolatával és annak a meg­győződésének adott hangot, hogy többről van szó, mint os­toba tréfáról (mármint az ame­rikai magazin cikkét illetően). „Meggyőződésem, hogy bizo­nyos emberek egy csoportja jóe­lőre kitervelte az egészet” - mondotta, de nem volt hajlandó részletezni kijelentését. vére. Egy másik eladó, a 18 esz­tendős Natalja már igényesebb: élete párja legyen szorgalmas és munkabíró, ezen felül birtokol­jon egy saját házat és kis kertet hozzá, amelyben felesége az orosz piacon hiányzó zöldséget is megtermelheti majd. De a német agglegények nemcsak a kereskedelmi szek­torból választhatnak maguknak élettársat: a várakozók listáján található egyebek között fizi­kus- és mérnökhallgató, to­vábbá két idegen nyelven be­szélő és számítógéphez értő tit­kárnő is. Erényeik között meg­találhatók a német férfiak által oly nagyra becsült háziasság, gyerekszeretet, szerénység és munkabírás. Schneider Lajos, a mohácsi születésű neves népdalgyűjtő emlékére idén 21. alkalommal rendezték tegnap Mohácson a Dunántúli Népdaléneklési Ver­senyt. Kilenc megye 47 középisko­lás dalosát kellett rangsorolnia a zsűrinek, amelynek elnöke Ols- vai Imre, az MTA Népzeneku­tató Intézetének főmunkatársa volt, tagjai Budai Ilona népdal­énekes, Tihanyi József népdal­énekes, Solymosi János, a Ma­gyar Rádió Zenei Főosztályá­nak főmunkatársa, Horváth László, az Újvidéki Rádió nép­zenei szerkesztője és dr. Várnai Ferenc ének-zenei szakértő, aki egyben a verseny zenei rende­zője is. A Kossuth Filmszínházban este kezdődött gálaműsoron a zsűri eredeti szándékával ellen­tétben nem 10, hanem 11 nép­dalénekes lépett föl. Mint dr. Várnai Ferenc beje­lentette, olyan magas színvo­nalú bemutatókat hallottak, hogy rangsorolni sem tudtak és legalább 30 énekest szerepeltet­hetnének. így helyezési sorrend nélkül a 11 legkiemelkedőbben szereplőt jutalmazták meg. A gálaműsorra, amelyen a Mohácsi Ifjúsági Fúvószenekar Dobos József tanár vezényleté­vel az énekesekkel együtt nagy­sikerű hangversenyt adott, a színházterem zsúfolásig meg­telt. Jelen voltak a franciaor­szági Watreloos város küldöttei is, akik Moháccsal kívánnak partnervárosi kapcsolatot létesí­teni. B. M. Menyasszonyt Oroszországból! 2 vasárnapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom