Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-05 / 35. szám

A Salzburgring is kiesik? Öt évvel azt követően, hogy az ausztriai Zelt- weg elveszítette a Forma-1-es autós gyor­sasági világbajnoki fu­tam rendezési jogát, most a Salzburgringet fenye­geti hasonló veszély a motorkerékpáros Grand Prix-viadallal kapcsolat­ban. Az októberben kiadott versenynaptárban még a házigazdák között szere­pelt az ausztriai pálya, ám a napokban az Oszt­rák Nagydíj szervezőbi­zottságának elnöke arról tájékoztatta a sajtó kép­viselőit, hogy a sorozat új főnökétől, Bernie Ecc- lestone-tói - ő nem más, mint az autós F-l-es vilgbajnoki pontvadászat teljhatalmú ura - olyan szerződéstervezetet ka­pott, ami egyszerűen el­fogadhatatlan. Ecclestone többek kö­zött egymillió dollárt szeretne kapni a házi­gazdái jog biztosításáért, emiatt a jegyárakat drasztikusan fel kellene emelni. Mi több, az időponttal is gondok vannak, a ha­gyományos júniusi dá­tum helyett augusztus 9-ét javasolták az osztrá­koknak. A szédítő magasban Pályakarbantartók ellenőrzik a szédítő magasban feszülő kábe­leket a franciaországi Albertville-ben, mindössze néhány nappal a téli olimpia megnyitója előtt. Előtérben az ötkarikás játékok szimbóluma, a háttérben pedig a francia Alpok hófödte csúcsai láthatók. MTI Telefotó. Keményen büntet az UEFA Az Európai Labdarúgó Szö­vetség (UEFA) Fegyelmi Bi­zottsága újabb példás bünteté­sekkel sújtotta a kupafordulók­ban sportszerűtlenkedőket, a rendezési hiányosságokért pe­dig több klubot is. íme az UEFA „repertoárja”: -Híja Najdoszki, a Crvena Zvezda labdarúgója öt UEFA- rendezvényen nem léphet pá­lyára, mert az Anderlecht elleni BEK-csatán kiállították;- Johnny Bosnian (Ander­lecht) eltiltása három mérkőzés, a jelzett kupatalálkozón ő is megkapta a piros lapot;- a portugál Benfica 65 ezer dollárt fizet, mert a Barcelona elleni BEK-mérkőzésen egy fémtárggyal megdobták a néző­térről a partjelzőt;-a Görög Labdarúgó Szö­vetség 32 500 dollárt szurkol le. A hollandok elleni Eb selejte­zőn a hellászi szurkolók által ki­lőtt rakéták eltalálták a partjel­zőt és az egyik vendégfutballis­tát;-a dán BK 1903 drukkerei rekétákkal lőtték a török Trab­zon kapusát az UEFA Kupa-ta­lálkozón, emiatt a játék egy rö­vid időre félbeszakadt (19 500 dollár);- a görög AEK Athén elma­rasztalása 19 500 dollárra rúg. Az ok: a Torino elleni UEFA Kupa-erőpróbán a szurkolók pe- tárdáztak;-az olasz Torino (13 800 dollár) sem úszta meg, rende­zési hiányosságokat tapasztalt az UEFA-ellenőr az AEK elleni olaszországi visszavágó során. Svédország fél az angol futballhuligánoktól Tervek a bajkeverők ellen A január közepén tartott sorsolással az utolsó szaka­szába lépett a labdarúgó Eu- rópa-bajnoki döntőre való fel­készülés. A vetélytársak isme­retében a legjobb nyolc közé jutott csapatok már teljes erő­bedobással készülhetnek a jú­nius 10. és 26. közötti svédor­szági viadalra. De nemcsak az érintett vá­logatottak körében beszéd­téma mind gyakrabban a via­dal. A rendezők a szurkolók „fogadására” is szeretnének megfelelően felkészülni, külö­nösen akkor, ha ezek a labda­rúgó-hívek nem éppen sport- szerűségükről ismertek. Az angol fanatikusokról van szó, akik már számos rendbontás előidézői, vandál akció köz­reműködői voltak, s ezért túl­zás nélkül mondható: retteg­nek azok a városok, amelyeket előzőnknek a szigetországiak. Éppen ezért az EB-házigazda Svédország már felvette a kapcsolatot az angol illetéke­sekkel: hogyan tudnák közös erővel elkerülni a botrányokat. Februárban angol küldöttség utazik Stockholmba és a finá­lénak otthont adó más váro­sokba terepszemlére, tárgyalá­sokra. Az angolok kapcsolatban állnak azokkal az országokkal is, amelyek szintén „veszé­lyeztetettek”, mivel várhatóan rajtuk keresztül vezet majd a szurkolóhadak útja Svédor­szágba. Leginkább a dánok tartanak az angol „inváziótól”. Ennek az az oka, hogy Dániá­ban olcsóbb a megélhetés, mint Svédországban, s ezért bizonyára sokan választják a mérkőzések között ideiglenes állomáshelyül Dániát. Az 1990-es olaszországi világbaj­nokság tapasztalatai alapján többen tartanak attól, hogy a nyári melegben a szurkolók egy része szomjúságát szeszes itallal próbálja majd enyhíteni. A rendezők már bejelentették, hogy a stadionokban tilos lesz alkoholt árusítani, de vannak, akik szorgalmazzák: terjesz- szék ki a tilalmat a stadionok környékére is. Gond az is, hogy az angolok mintegy tízezer belépőre tar­tanának igényt, viszont csak négyezer jegy jut nekik. A rendezők megígérték, hogy az utcákon hatalmas videokame­rákat helyeznek el, így azok is figyelemmel követhetik az eseményeket, akik kiszorulnak a stadionokból. APMSC sima veresége Sima vereséggel kezdett Szlovákiában a PMSC labda­rúgó csapata. A pécsiek 3-0 (3-0)-ra kikaptak Dunaszerda- helyen. így álltak fel: Bogyay - Kónya, Balog, Bódog, Vókó - Jenei, Ulveczki (Szabó), Túri, Kocsis (Bojás)«- Czéh (Ma­gyar), Belansky (Lőrincz). Dr. Tüske Csaba technikai vezető telefontudósítása szerint gyor­saságban messze felülmúlták a PMSC-t a szlovákok. Ráadásul a pécsiek sok helyzetet kihagy­tak. Új VDN Kupa Kaposvári Honvéd-PMSC II. 3-0 (1-0). Kaposvár, 50 néző. V.: Dobai. Kaposvári Honvéd: László (Ferencz) - Borbély (Sólymos), Kulcsár, Somogyvári, Somogyi - Boly- kovszky (Lendvai), Reith, Fo­dor, Schweiszguth - Mácsik, Je- lena. Edző: Köves László. PMSC II.: Baronek (Kurucsai) - Dienes (Amigya), Rózsavöl­gyi, Farkas, Schneider - Hang, Nagy B., Hasenauer, Knézics - Vészi (Benkovics), Nagy Cs. Edző: Guzsvány János. Sok mozgásos játékkal magabiztos győzelmet aratott a honvédcsa­pat. G.: Mácsik, Jelena, Reith. Mészáros Nagykanizsán Annak ellenére, hogy játéko­sínségben szenved a PMSC férfi kézilabdacsapata, a kapu­sok tekintetében túlkínálat van. Éppen ezért talált meghallha- tásra az NB I-be igyekvő Nagy- kanizsai Tungsram együttesé­nek kérése, hogy két éves szer­ződést köthessen a pécsiek ka­puvédőjével, Mészáros Csabá­val. A pécsi kapus a hét végén már bemutatkozhat a kanizsai együttesben. Nyílt túra Nyílt túra indul február 9-én, vasárnap Dömörkapu-Meleg- mányi völgy-Erzsébet út-Hő- sök tere útvonalon (12 km). Ta­lálkozás: 8.50-kor a főpályaud­var a 35-ös busz megállójánál. Túravezető: Lakatosné No­votny Sarolta. Mai sportműsor Labdarúgás. Új VDN Kupa: Beremend - Mohács, Bere- mend, 14.30. PVSK - Boly, Vasút-pálya, 15.00. Kézilabda. Magyar Kupa, nők: PMSC - Vasas, Pécs, vá­rosi sportcsarnok, 17.00. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (FIELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Doppingmentesek a magyar téli olimpikonok A téli olimpián rajtoló magyar versenyzők többsége a felkészü­lés utolsó időszakában - amint erről dr. Bakanek György főor­vos, a MOB hármas különbi­zottságának tagja beszámolt - szúrópróbaszerű, előre be nem jelentett doppingellenőrzésen esett át. Pozitív eredményt egyik vizsgálat sem hozott. Az OTSI főorvosa azt is el­mondta, hogy az elmúlt évben 543 vizsgálatot végeztek el, ezek közül 241 ellenőrzésre előzetes bejelentés nélkül, a versenyek, illetve az edzések alkalmával került sor. Mindösz- sze két pozitív esetet regisztrál­tak, mindkettőt a testépítőknél. Az előzetes tervek szerint ebben az évben 600-650 vizsgálatot kívánnak elvégezni, tovább emelik az előzetes bejelentések nélküli, az edzések idején tör­ténő ellenőrzéseket. A vizsgála­tok többségére még a nyári olimpiai játékok előtt sort kerí­tenek. Most Szófiában játszik? „Házal,, a Crvena Zvezda A belgrádi Crvena Zvezda futballcsapata azzal a kéréssel fordult az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA), hogy engedélyezzék számukra már­cius 18-iki BEK-találkozójuk szófiai lejátszását. Ismert, az UEFA a „Vörös Csillagok” együttesét eltiltotta a belgrádi stadion használatától a polgár- háborús események miatt. Az­óta a CZ „házal”. Többek kö­zött a belga Anderlecht ellen Kispesten küzdött. A CZ úgy hiszi, Szófia azért lenne ideális helyszín a görög Panathinaikos elleni erőpró­bára, mert a bolgár főváros At­hén és Belgrád között helyez­kedik el földrajzilag. Hatvanez­res stadionja nagyszerű feltéte­leket kínál a BEK-ben a Crvena Zvezda - Panathinaikos mérkő­zés lebonyolítására. Röviden Kosárlabda. A rájátszás kö­vetkezik az ifjúsági bajnokság­ban is. Ezt a PVSK-Co-Order kosaras lányai az NB I. A-cso- portjának 7. helyén várhatják 24 ponttal, miután a két utolsó for­dulóban előbb a Tugsramtól 52-51, majd a BEAC-tól 82-73 arányú vereséget szenvedtek. Atlétika. A felnőtt és ifjúsági Budapest-bajnokságon a PÁC atlétái közül az ifi fiúknál Bo- gáty nyerte a súlylökést, Urbán 60 m-en és 200-on 2., Király 800-on és 1500-on 3., Otterbein távolban 3., Horváth 1500-on 6. lett. A lányoknál Gombosi 60 síkon és 60 gáton a 3., Farkas 1500-on és 3000-en a 3. helyen végzett. A középtávfutó Mar­tina a felnőtt férfiaknál 800-on szerzett elsőséget. Labdarúgás. A Pécsett har­madszor megrendezett Kincses Tibor serdülő emléktomán a Rákóczi FC végzett az első he­lyen. A további sorrend: 2. PMSC, 3. Paksi Atom, 4. ZTE, 5. Baranya-válogatott. A külön- díjak közül a legtöbb góllövő­nek járót Pusztai Károly (PMSC) kapta. Kézilabda. Ifi leánytoma, Sellye. Végeredmény: l.PBTC, 2. Pécsi Lepke-Minerva, 3. Radnóti, 4. TÁS1, 5. Hosszúhe- tény. Különdíjak. Gólkirály: Óvári Szilvia (PBTC). Legjobb kapus: Szigár Tímea (Mi- nerva-Lepke). Legjobb me­zőnyjátékos: Szajkó Mónika (PBTC). Teke. P. Gázmű-Dunaújvá­rosi Vendéglátó 6-2. NB II. fér­fiak, Dunaújváros. A rendkívül izgalmas mérkőzés sorsa az utolsó dobásoknál dőlt el. L.d.: Koncsecsko 407, Kismihály 403, Körmöczi 398, Berta 397. Megyei férfi egyéni bajnokság: 1. Tubák 430, 2. Kemsei (Szent- lőrinc) 423, 3. Kismihály 422. (A külön nem jelöltek a P. Gázmű sportolói.) A megyei női egyéni bajnok Barka (P. Gázmű) lett 397 fával. Úszás. A pécsi Tarzan Kupán öt város 17 iskolájából érkeztek gyermekúszók. Az egyes szá­mok nyertesei. Fiúk. 25 m gyors: Tantos (Anikó u.) 50 m gyors: Schwán (Név. Közp. 2. sz.) Leányok. 25 m gyors: Tóvári (1. sz. Gyak.) 50 m gyors: Sebestyén (ANK 2. sz.) Váltó. Az 1-2. osztályosoknál mind a fiúknál, mind a leá­nyoknál az 1. sz. Gyak., míg a 3-4. osztályosoknál az ANK győzött. Jó üzlet volt megvenni „Batigoal”, Firenze hőse Hősnek kijáró tiszteletben ré­szesült az argentin Gabriel Ba­tistuta (23), a Fiorentina csatára, miután jószerével egymaga verte meg az olasz futballbaj- nokságban a Juventust. „A Fio­rentina bajnoki szereplése során az utóbbi években ez volt a leg­fényesebb siker” - fogalmazta meg véleményét Giorgio Mora- lesFirenze polgármestere. Noha a csapat nem veszé­lyezteti az érmes helyekre pá­lyázókat, azért az ilyen részsi­kerek jól jönnek. A dél-ameri­kai csillag jelenleg négy gólnál tart, de ígéri, tízig meg sem áll az 1991/92-es olasz bajnoki idényben. Az ügyes csatárt a Boca Juniorstól szerződtette az itáliai klub, amelynek szurkolói egyelőre még visszasírják ked­vencüket, Roberto Baggiót. (Baggio 15 millió dollárért ment el a Fiorentinától a Juven- tushoz.) Nagyon úgy fest, hogy az ő méltó helyettese lesz hosz- szútávon is az argentin csatár. Pedig a Fiorentina bizony nem szerepelt éppen jól az őszi idényben. Ez volt az oka annak, hogy a brazil válogatott volt szövetségi kapitányát, Sebas- tiao Lazaroni edzőt menesztet­ték és helyére Gigi Radicét ne­vezték ki vezetővé. Radice nagy értékként tartja számon az ar­gentin fiatalembert, akit a druk­kerek is szívükbe zártak, s elne­vezték „Batigoal”-nak. Érdekesség, a klubelnök Ma­rio Cecchi Gori eredetileg Di­ego Latorrét szerződtette. A csatár megsérült, megműtötték, és akkor vetették ki a hálójukat Batistutára. Nem volt rossz csere, a nyári Copa America küzdelmein (A dél-amerikai vá­logatottak tornáján. - A szerk.) remek formában futballozott. Igaz, az elnököt sokan kritizál­ták, amiért újabb argentint kí­vánt a Fiorentinához hozni. Nem sokkal korábban ugyanis Oscar Alberto Dertyciá\a\ na­gyon „befürödtek”.- Nem hiszem, hogy én len­nék a legjobb argentin csatár manapság - válaszolta a Corri- ere dello Sport munkatársának kérdésére Batistuta. - Claudio Caniggia sokkal gólerősebb. Az Atalanta igazán büszke lehet arra, hogy ott futballozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom