Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-27 / 57. szám
Duna-Dráva Nemzeti Park Megkedte a Dél-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság a Duna-Dráva Nemzeti Park kialakításának előkészületeit. Az előzetes határvonal kijelölése már megtörtént, hamarosan egy különböző szakterületeket képviselő team lát munkához, e határvonal felülvizsgálata a feladatuk. A bizottságnak ez év június 10-ig kell elkészítenie a javaslatát. A cél, hogy a terület megfeleljen az IUCN által támasztott, a nemzetközi gyakorlatban mérvadó feltételeknek. Az új nemzeti park területe várhatóan mintegy 20 000 hektár lesz, de ez még nem végleges. Lemondott a miniszter Beszélgetés Gálszécsy Andrással Saját kérésére, nyugállományba helyezése miatt felmen- tettéséért folyamodott a '■„titkosszolgálat főnöke”, dr. Gálszécsy András tárcanélküli miniszter, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője. A miniszter- elnök elfogadta a február 18-i keltezésű kérelmet, és biztosította arról Gálszécsyt, hogy nyugdíjas éveiben is számít munkájára. Gálszécsy András így a Magyar Köztársaság első nyugdíjas minisztere, és első abban is, hogy miniszteri posztjáról saját kérésére járultak hozzá felmentéséhez. A március elsejéig hivatalában maradó 59 éves miniszter válaszolt az Új Dunántúli Napló kérdéseire.-Nagy képzelőerő nem kell hogy kitaláljam, miért keres - kezdi Gálszécsy András. (Folytatás az 5. oldalon) A Bundestag delegációja a nagyatádi menekülttáborban A nagyatádi menekülttáborba látogatott szerdán a Bundestag menekültügyekkel foglalkozó belügyi bizottságának delegációja. Személyes tapasztalatokat szerettek volna szerezni arról, hogy hazánkban miként szervezik meg a menekültek fogadását és milyen körülmények között élnek a tábor lakói. Kosa András, a Menekültügyi Hivatal dél-dunántúli kirendeltségvezetője és Horváth Lajos, a tábor igazgatója részletesen tájékoztatta a vendégeket. A képviselők az iránt is érdeklődtek: milyen a lakosság viszonya a menekültekhez; van-e munka- lehetőség számukra; mennyibe kerül a tábor fenntartása, és kitől kapnak ehhez támogatást; maradnának a tábor lakói, vagy hazamennének? Bernd Reuter, a delegáció vezetője elismeréssel szólt a magyar lakosság segítőkészségéről. A megbeszélések után Ivan Tarnaj (balról) és dr. Gergácz Elemér tájékoztatták a sajtó képviselőit Fotó: Szundi György Miniszterek Pécsett Piac lehet a horvát mezőgazdaság Ha csak azt vesszük, hogy Horvátországban a harcok kirobbanása óta mintegy 13 ezer traktor semmisült meg vagy tűnt el, máris jeleztük: a túltermeléssel küszködő hazai mezőgazdaságnak kitűnő lehetőséget jelentenének az esetleges horvátországi üzletek. Persze, nem csak egyszerűen üzletekről, de magyar részről segítségről is szó van - nem titkolták ezt a felek a tegnap Pécsett megrendezett miniszteri szintű találkozón sem. Az is biztos viszont, hogy, ha ma segítünk, az újjáépítés után előnyösebb helyzetből indulhatunk a horvát piacon kezdődő versenyben. Ivan Tamaj, Horvátország mezőgazdasági, kertészeti és vízügyi valamint dr. Gergátz Elemér, Magyarország földművelésügyi minisztere a találkozó után sajtótájékoztatón ismertette az újságírókkal a tárgyalás eredményeit, melyen részt vett Nagy Ferenc József tárcanélküli miniszter is. Mint Gergátz Elemér kiemelte, a mezőgazdaság valamennyi ágában együttműködésben állapodtak meg Ivan Tamajjal. Igaz, egyelőre csak keret-megállapodásról lehet beszélni, a konkrét formákat a minisztériumok szakértőinek kell a - nagyon közeli - jövőben kidolgozniuk. Mint a sajtótájékoztatón kiderült, az már biztos, hogy április végén Zágrábban önálló kiállításon mutatkozhat be a magyar mezőgazdaság. Ivan Tarnaj szerint ez jó lehetőség lesz arra, hogy már idén konkrét üzletek születhessenek. Ez, mint elmondta, a horvát félnek is létfontosságú lenne. Kijelentette, a nyugati turisták a dalmát tengerparton már most annyi szállást lefoglaltak, hogy ellátásukat saját erőből nem tudják megoldani. Nagy Ferenc Józsefnek a két ország magyar ill. horvát nemzetiségeit érintő, rövid tájékoztatója után a miniszterek az újságíróknak válaszolva elmondták, hogy elsősorban barter-üz- letekben gondolkodnak, s hogy a kapcsolat zavartalan legyen, ahhoz a horvátoknak még jóné- hány (adó, vám stb.) törvényt meg kell alkotniuk. Pauska Zsolt „Szép magyar beszéd” Csak nem izgulsz? Káposztafej vagy - lökte oldalba a mellette ülő fiatalembert az egyik ünneplőbe öltözött leány, de ahogyan haladt előre az idő, és közeledtek az ő sorszáma felé, bevallotta, bizony egy gombóc a gyomra, pedig alaposan felkészült a „Szép magyar beszéd” versenyre. A felkészítésben tanárok is részt vettek, mindenkivel többször is megbeszélték a kiválasztott szöveget, értelmezték, hangsúlyozva felolvasták. A JPTE Bölcsészettudományi Kara és a Kazinczy Kör rendezte a tegnapi versenyt a volt Tanárképző Karon, amely pécsi elődöntője az országos Kazinczy versenynek. A szép kiejtésre és a helyes szövegértelmezésre alapuló versenyt Pécsen először 1973-ban rendezték meg, Péchy Blanka indítványára egyetemi, főiskolai hallgatókra is kiterjesztették. A tegnapi alkalom kicsit rendhagyó is volt, ugyanis első ízben mutathatták be tudásukat jogász és közgazdász hallgatók, hiszen korábban csak pedagógusjelöltek versenyezhettek. A versenyt Rohonyi Zoltán, a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese nyitotta meg. A tizennyolc hallgató először a szabadon választott, majd a helyszínen megismert kötelező szöveget olvasta fel. A zsűri, melynek elnöke dr. Rónai Béla nyelvész, címzetes egyetemi docens volt, négy hallgatót juttatott az országos döntőre. Budapestre látogat a portugál kormányfő Antall József miniszterelnök meghívására pénteken kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezik Anibal Antonio Cavaco Silva, Portugália mini- szerelnöke. A portugál kormányfőt pénteken kora délután a Kossuth téren fogadják ünnepélyes külsőségek között a magyar politikusok. Cavaco Silva ezután négy- szemközti megbeszélést folytat vendéglátójával, Antall Józseffel, majd szakértőkkel kibővített plenáris tárgyaláson cserélnek eszmét a delegációk. A péntek esti program csúcspontjaként egyezményeket írnak alá a magyar-portugál kölcsönös beruházásvédelmi megállapodásról. Antall József este díszvacsorát ad vendége tiszteletére. Cavaco Silva szombaton koszorút helyez el a magyar hősök emlékművénél, azután tisztelgő látogatást tesz Göncz Árpád köztársasági elnöknél és Szabad Györgynél, az Országgyűlés elnökénél. Ellátogat továbbá az Eötvös Loránd Tudományegyetem portugál tanszékére. A két nap folyamán találkozik az ellenzéki pártok vezetőivel, valamint a magyar pénzügyi és a gazdasági élet vezető személyiségeivel is. Cavaco Silva látogatásával első ízben nyílik alkalom arra, hogy kormányfői szinten találkozzanak Magyarország és Portugália politikai vezetői. Rendkívüli testületi ülés Mohácson A hétfőn berekesztett önkormányzati ülést tegnap folytatták a mohácsi képviselők. A 21 képviselő közül 11-en jöttek össze délután két órára, így éppen a határozatképesség minimumát érte el a létszám. Elsőnek Kuti István polgár- mester előterjesztésében a partnervárosi kapcsolatokról szóló beszámolót értékelték, s a külföldi városokkal tervezett ezévi együttműködést szabályozó tervet véleményezték. Mohácsnak a jugoszláviai Pélmonos- torral, a németországi Benshe- immel és a romániai Aranyosbéressel volt, illetve van aláírt szerződése, előkészítés stádiumába jutott viszont a kapcsolat- felvétel egy franciaországi és egy dániai várossal is. A meglévők közül egyedül a németekkel való együttműködés tartalmas, a másik kettő formális szögezték le a képvielők, és miután dr, Németh Elemér majd Bártfai István is javasolta, hogy áttekinthetőbb, konkrétabb célokat meghatározva szervezzék ezentúl a városházán a feladatokat, az előteijesztés kiegészítéséig levették a témát a napirendről. Egyebek mellett viszont jóváhagyták, hogy a városi kórház által 100 ezer forinttal létrehozott Szili László Alapítványt 20 ezer forinttal támogatja az önkormányzat, és hozzájárultak az új mohácsi iskola kéréséhez, miszerint a Mohácsra átjáró pedagógusok számára a kerékpáros kompbérletet térítheti az oktatási intézmény. Ez nyolc főnek havi 600 forint kifizetését jelenti, az összeget az iskola a dologi kiadásaira kapott pénzből fedezi. B. M. Vezető brit üzletemberek hazánkban A. brit cégek eddig igen óvatosak a magyarországi befektetések terén, bár számos kitűnő lehetőség nyílna számukra. Üzleti tárgyalásainkkal ezen a helyzeten szeretnénk változtatni - hangsúlyozta Brian Corby, a Brit Gyáriparosok Szövetségének elnöke és Hugh Bidwell, a Brit Pénzügyi Intézmények Szövetségének elnöke szerdán a sajtó képviselőinek, a magyar bankok, brókercégek, biztosítók vezetőivel folytatott megbeszélés után. Mint elmondták, megbeszéléseket folytattak Kupa Mihály pénzügyminiszterrel és Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszterrel. Találkoztak a magyar gazdasági élet számos képviselőjével. A siklósi buszvégállomástól transzparensekkel, rajzokkal vonultak a gyerekek a környezetvédelmi kiállítás megnyitójára Fotó: Szundi György Vállalkozások - Üzlet Jótanácsok vállalkozóknak a 7-8-9-10. oldalakon Parlamenti küldöttség utazik Prágába Szerdán Prágába utazik - a Cseh és Szlovák Nemzetgyűlés meghívására - a Magyar Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának küldöttsége. A delegációt Rótt Nándor, a bizottság elnöke vezeti. A parlamenti küldöttség a Bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos gondokról folytatja a tárgyalásokat. A magyar képviselők február 28-ig tartózkodnak Prágában. KÖZÉLETI NAPILAP UJ Dunántúli napló III. évfolyam, 57. szám 1992. február 27., csütörtök Ára: 9,60 Ft A környezetvédelem jegyében Tegnap a város levegőjének tisztaságáért emelték fel szavukat mindazok, akik részt vettek a Környezetvédő Egyesület szervezésében lezajlott demonstráción Siklóson. A felvonulást követően a társadalmi egyesületek szövetségének székházában környezetvédelmi vetélkedőre is sor került, melyen a város iskoláinak tanulói vettek részt. A nemes versengésben a legjobbnak a Hajdú úti általános iskola csapata bizonyult, míg a második és harmadik helyezést egyaránt a Batthány Kázmér iskola tanulói szerezték meg. A vetélkedő helyezettjeinek dr. Máté János polgármester adta át az önkormányzat díjait. Kótány Jenő