Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-21 / 51. szám
1992. február 21., péntek a j Dunántúli napló 13 Jön a VOSZ elnöksége Soros ülésüket Pécsett tartják a Vállalkozók Országos Szövetségének vezetői március 4-én, Palotás János elnökletével. Az összejövetel célja a szervezet működési szabályzatának megvitatása, valamint a vállalkozók szerepének pontosítása a szakmai utánpótlás képzésében. Az elnökségi ülést kerekasztal beszélgetés követi majd, melyre a vállalkozók mellett a város érdekképviseleti szerveinek és az önkormányzatnak a képviselői kapnak meghívást. Csökkenő kereslet az idegen- forgalmi piacon A mérséklődő fizetőképes kereslet - főként a kiutaztatásoknál - nehéz helyzetbe hozza az utazási irodákat. így az IBUSZ is, amely a valódi társasutazások közel felét bonyolítja Magyarországon, arra kényszerül, hogy elsősorban az olcsóbb utazási lehetőségek bővítésével növelje bevételeit - hangzott el a vállalat központjában rendezett sajtóreggelin. Többek között elmondták: az IBUSZ által ajánlott társasutazások több mint 60 százalékának ára nem éri el a 30 ezer forintot. Azonban ennél még olcsóbb utakra lenne szükség. 10- 15, maximum 20 ezer forintos áron kellene ajánlani a magyar lakosságnak a külföldi utakat. Ezeknek az olcsóbb utaknak az arányát szeretnék növelni. Szóba került még a barcelonai olimpia is, hiszen az IBUSZ a MOB hivatalos utazási irodája. A cég képviselői elmondták: sajnálatos módon még megközelítőleg sem azokra az eseményekre kaptak belépőket, amelyekre ők igényeltek az utazók érdeklődése alapján. Más feltételek is kérdésesek még, és a rendezőktől gyakran nem tudnak pontos információkat beszerezni. Nem véletlen tehát, hogy az olimpiai útjaikra egyelőre igen kevesen jelentkeztek. * Átmeneti szállások Baranyában, ingyenesen Hajléktalanok otthonai Hajléktalanok Pécsett a Gomba utcai átmeneti szálláson Fotó: Läufer László Becslések szerint: mínusz 65 millió A legnagyobb bukás Nem estek kétségbe a Terraholdingnál Hónapok óta itt vagyok, nincs egy fillérem se, keresnék én munkát, de nem találok, bármit vállalnék, még szerencse, hogy itt ingyen van minden, mondja a tetovált karú, életerős fiatalember, Varga Károly, közben hátradől a pécsi, Gomba utcai átmeneti szállás egyik kopott vaságyán, jelenlegi otthonában. Éjjeli menedékhelynek becézik ezeket a szállásokat, utalva Gorkij drámájának címére, amelynek eredetileg különben Na dne, szószerinti fordításban talán Legalul a címe. A hajléktalanok közül pedig nem mindenkire jellemző ez a titulus. Baranyában most Mohácson, Komlón és Pécsett vannak átmeneti szállások. A megye- székhelyen külön nőknek és férfiaknak. Valamennyi helyen a város eldugott részén található a kisebb-nagyobb terület. A komlói csupán éjszakai szállásként működik, a többihez úgynevezett népkonyha is kapcsolódik, ahol ingyen adnak ebédet a lakóknak és mindenkinek, aki kellő módon igazolni tudja teljes anyagi kiszolgáltatottságával összefüggő életkörülményeit. A Borbála telepen lévő női szállásra nem juthattunk be tegnap. Váratlanul érkeztünk, így a gondozónő úgy döntött, nem nézhetjük meg 16, zömében nemrégiben az állami gondozásból kikerült fiatal hölgy és két pici gyerek otthonát. Később tudtuk meg, hogy a hölgyek túlnyomó többsége dolgo-. zik, és éppen tegnapelőtt rácsot is szereltek a korábban óvodaként működő földszintes épület ablakaira. Fonal László, a két pécsi átmeneti szállást üzemeltető Támasz Alapítvány titkára elmondta, hogy kilencvenezer forintba kerül egy ember évi ellátása, a pénz jelentős részét pályázaton nyerték korábban. No, persze nem arról van szó, hogy bárki meghúzhatja magát. A jelentkezést követő éjszaka után azonnal az orvosi rendelő következik, majd egy hónapos türelmi idő, amely a legkülönbözőbb dokumentumok beszerzésére adhat lehetőséget a Támasz 22 fős főállású stábjának, aztán újabb félévig maradhatnak az emberek, de van, aki a 89 decemberében, még Pécsbá- nyán megnyílt első átmeneti szállás gondoskodását is élvezte. A Gomba utca a Hőerőműtől nem messze van, korábban munkásőr-bázis volt ebben a félbemaradt felhőkarcolóra emlékeztető, alacsony épületsorban. Most több mint hatvan férfi otthona ez a néhány, zörgő vaságyakkal telezsúfolt hálóterem. Ingyenes az ellátás, sőt a nem messze lévő népkonyha ebédjét is igénybe veheti, aki kívánja. A létszám negyede szokott erre igényt tartani. A többiek munkát, pénzt vagy valami más felüdülést keresnek délidőben is, javarészüknek legfeljebb alkalmi munkája van. Az egyik hálóban tíz ágy, egy úr, kezében harminc forinttal arról beszél, ennyi az összvagyona, szívesen megosztja velünk. Mások kisomfordálnak, talán más nem is tudja, hogy itt vannak. A Támasz alapítvány pedig saját bolt beindítását és a város további támogatását várja, hogy törődhessen azokkal, akik feltethetően csak átmenetinek gondolják hajléktalanságukat és kiszolgáltatottságukat. Bozsik L. A gazdasági élet híreit nyo- monkövetve bizonyára több olvasónk is észrevette már, hogy az annak idején, majd' hatvan termelőszövetkezet által alakított Terraholding nevű vállalkozás (a pécsi TSZKER utódja) az elmúlt esztendőben nem a legjobb évét zárta. Mi több, a 106,95 millió forintos alaptőkéjű cég tavaly, a tőzsdén lévő vállalatok között relatíve a legnagyobb - előzetes becslések szerint 65 milliós - veszteséget könyvelhette el. Az eddigi elnök-igazgató, az ötvennyolc éves Becker József helyéi egy, a szakmában energikus hölgyként jellemzett üzlet- asszony, ár. Máméi Edéné vette át. Sajnos, az új ügyvezető igazgatóval két hét alatt sem sikerült beszélnünk, de mint megtudtuk, a cégnél egyelőre egyetlen lapnak sem nyilatkoztak, s bizonyára így lesz egészen addig, míg soraikat nem rendezik. Bár a tőzsdei híreket közlő lapok - köztük a HVG - a veszteséget a jugoszláv piac összeomlásával hozták összefüggésbe, információink szerint nem is annyira a felvevőpiac beszűkülése, mint inkább az eddig fizetőképes, jugoszláviai cégek csődje, s az emiatti behajthatatlan tartozások jelentenek gondot. A főként állatforgalmazással, takarmány és növényvédőszerek exportjával foglalkozó Terraholding, miután Jugoszláviában a közeli jövőben várhatóan nem számíthat komoly üzletekre, a nyugati országok felé nyitott. Elsősorban olasz kapcsolatai révén, a tavalyi 5 millió dolláros forgalom a tervek szerint idén megháromszorozódhat, de ahhoz, hogy ez valósággá legyen, a görög, belga és luxemburgi üzleteket is realizálni kell. A Terraholdingnál egyébként, mint más forrásokból megtudtuk, pánikról szó sincs, annál is inkább, mert a társaság 142 milliós felhalmozott vagyona a tavalyi veszteségre - az bármennyire is nagy volt - megfelelő fedezet nyújt. Arról nem is beszélve, hogy veszteségük csak relatíve (tőkéjükhöz képest) volt a legnagyobb, hiszen a Konzum Rt. például ennél jóval több milliót bukott el az elmúlt esztendő során. Igaz, viszont az is, hogy ahhoz, hogy a Terraholding jelenleg névérték alatt jegyzett részvényeire érdeklődés mutatkozzon, még egy tavalyihoz hasonló évet nem szabad a vállalkozásnak produkálnia. Persze mi is tudjuk, manapság minden a piaci körülményeken múlik ... Pauska Zsolt Új pizzéria a belvárosban Márciustól a vendég előtt sülnek az ízletes falatok A pécsi Konzum Kereskedelmi és Ipari Rt. újításai sorában nemrég egy olasz pizzéria kialakítása kezdődött el. A közkedvelt Dairy Queen gyorsétterem nyitása és' az áruház ABC részlegének teljes átalakítása után most a volt alagsori étterem mintegy 300 négyzetméter alapterületű helyiségében folynak a munkálatok. A Konzum, egy európai holding és egy olasz befektető társaság közreműködésével november óta készül a Pizza pasta gyorsétterem. A leendő pizzéria helyiségében ugyan még javában dolgoznak a kivitelezők, a tervek szerint azonban március elején megnyitja kapuit az olasz ételek kedvelői előtt. A Pizza pasta látványkonyhájában az éhes vendég szeme előtt sülnek majd a különféle pizzák, de a kínálatot egyéb olasz tésztaételek is színesítik. A Konzum jóvoltából Pécs belvárosában már egy helyen kóstolhatja meg a nemzetközi ízek kedvelője a francia pékség, az amerikai gyorsétterem, az olasz cukrásztermékek egyedi zamatát. Az olasz étterem nyitása ezt a kínálatot bővíti ki az itáliai konyha legjellemzőbb ételével, a tésztával. P. V. A-napfebruár 22-é HIPERMARKET TEJTERMÉKEK: vaj 10 dkg, Margaréta vaj 25 dkg, tejföl, túró, Edami és 5- féle darabolt sajt 20% engedménnyel a Budapesti Konzervgyár egyes termékei 20% engedménnyel Rain-x, láthatatlan ablaktörlő, párásodásgátló 100 ml 579 Ft 200 ml 865 Ft GALÉRIA női magassarkú papucs bőr felsőrésszel 299 Ft pamut bakfis ruha, kék-rózsaszín 299 Ft női hosszú ujjú mintás selyemblúzok 2400 Ft helyett 799 Ft bakfis kordbársony nadrág és sötétkék gyermek pantalló 50% engedménnyel FRANCIA TAPÉTAVÁSÁR 40% engedménnyel MIRELIT ÉS FRISSEN VÁGOTT BAROMR AKCIÓ: előhűtött csirke 117 Ft/kg előhűtött csirkemell 160 Ft/kg előhűtött csirkecomb 153 Ft/kg egész kacsa 42 Ft/kg bontott tyúk 85 Ft/kg SERTÉS ÉS BORJÚHÚS KEDVEZMÉNYES ÁRON a FELIX AUSTRIA termékét, a ketchupöt a reklámfilm szereplői személyesen kínálják kedves vásárlóinknak, 11-13 óráig VIRÁGCSERÉP- VÁSÁR 8-28 cm átmérő 11-152 Ft-ig fehér kaspók nagy választékban indiai bakfis szabadidőruha színekben 999 Ft férfi hosszú ujjú ing női színes pólók 350 Ft 199 Ft farsangoljon velünk! jj Nyitva tartás: Hipermarket 7.00-19.00 óráig Galéria 8.00-19.00 óráig