Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-19 / 49. szám

1992. február 19., szerda aj Dunántúli napló 5 Nem hiszünk a forintnak? „ Kellően fontolják meg a bankalapítást ” Tarafás Imre, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke volt hétfőn este Komlón a Gon­dolkodó Klub vendége. A többségében banki dolgozók jelenlétében lezajlott két órás beszélgetés után tette fel kér­déseit munkatársunk a bank- szakembernek.- Mint elmondta, ide utazása előtt értesült a januári infláció mértékéről, s bár hozzátette, a konkrét számot nem áll módjá­ban elárulni, információja alap­ján optimistán úgy nyilatkozott, hogy van esély a kormány által ez évre meghatározott 20-25 százalékos infláció betartására. Feltételezem, az elhallgatott adat 2 százalék körüli. — Nem, mert januárban sze­zonálisan mindig magasabb az átlagosnál az infláció. De kulcs- fontosságú, hogy lassuljon. Sta­bil üzleti kalkulációkat nem le­het magas ütemben emelkedő árak és magas kamatok mellett csinálni. Továbbá az életszín­vonalra is kedvezően hat a csökkenő infláció.- Említette, hogy várhatóan 1994-től a forint is importból jön, azaz nem itthon készülnek a bankjegyek.- Pénzjegynyomdánk a 30-as évek technikai színvonalán van. De csak addig fogják külföldön nyomni a forintot, amíg el nem készül itthon az új, a mai tech­nikai követelményeknek megfe­lelő pénzjegynyomda.- Ön egy logikus, számokkal, kamatnagyságokal alátámasz­tott magyarázatát adta annak, hogy nem érdemes márkában, dollárban tartani a pénzünket, mert többet fial forintban. A la­kossági devizamegtakarítás mégis 800 millió dollárral nőtt tavaly. Nem hisz a magyar em­ber a forintnak?- Ez a fajta kalkuláció új. Idő kell, amíg elterjed. A másik fon­tos dolog, hogy ez ma még egy­irányú utca. Valutából mindig lehet forintot csinálni, fordítva törvényes keretek között csak korlátozottan. Akkor válik két­irányúvá, ha meglesz a konver­tibilitás.-Nem lehet, hogy az embe­rek attól tartanak, a konvertibi­litást megelőzi majd egy nagy­arányú forintleértékelés, ezért biztosabb a deviza.- Ez biztosan nem következ­het be. Gondolja el, mi történne az árakkal egy masszív forintle­értékelésnél, ami tönkretenné az inflációelleni harcot is.-Pécs, Szekszárd és Kapos­vár regionális önkormányzati bank létrehozását fontolgatja. Mi a véleménye erről?- A konkrét tervről nem hal­lottam. Úgy érzem, ezekben a pénzinséges időkben is sokkal könnyebb a bankalapításhoz szükséges legalább egymilliárd forintot összerakni, mint annyi bankszakembert találni, ameny- nyi a jó működtetéshez kell. Sokan gondolják, a bank na­gyon nyereséges befektetés. Az elmúlt évek ilyenek voltak, ma már más a helyzet, az előttünk álló esztendők még kevésbé lesznek ilyenek. Kellően fontol­ják meg. Grünwald Géza Módosította döntését a mohácsi képviselőtestület Se csarnok, se tornaterem A tornacsarnok építése több mint tíz éve kezdődött, a befejezés azonban még mindig bizonytalan Fotó: Läufer László. Előjegyzések az Opel Astrára Megkezdték az előjegyzések felvételét Szombathelyen az Opel Astrára, amelyet a tervek szerint márciustól sorozatban szerelnek össze a szentgotthárdi Opel gyárban. Az előjegyzéseket a vasi me­gyeszékhelyen, az Agroker vál­lalatnál működő Opel márkake­reskedésben lehet kérni, 100 ezer forint előleg befizetése mellett. A hazánkban gyártandó személygépkocsi ára várhatóan egymillió forint lesz - közölték az MTI munkatársával a már­kakereskedésben. A hátralévő 900 ezer forintot egy összegben akkor kell befizetni majd, ami­kor a gépkocsit április-május hónapban átveszik. Gazdakörök együttműködése A Baranyai Gazdák Kft. kül­döttsége a napokban ért vissza erdélyi tanulmányútjáról. A Ko- lozs megyei Gazdaegylet meg­hívására a gazdakörök együtt­működésének lehetőségeit ku­tatták. Ennek első jelei: Jegenye község testvérfalui megállapo­dása Vásárosdombóval, a közel­jövőben pedig hasonló kapcso­lat jön létre a Kolozs megyei és a baranyai Szentlászló közsé­gek, illetve Belvárdgyula és Kövend között. M. A. Kibővített áruválasztékkal, új fazonú arany ékszerekkel szeretettel várjuk kedves vevőinket Siklóson, az Ékszerüzletben. PANNONGOLD KFT. dolgozói (1690) A februári soros testületi ülésre módjukban állt áttanul­mányozni Mohácson a városa­tyáknak az előterjesztéseket, kivéve azokat, melyeket a ta­nácskozás kezdete előtt osztott ki a titkárság. Ezek egyike a „Dr. Marek József Mezőgazda- sági Szakközépiskola tornate­rem építésének lehetséges mó­dozatait” címet viselte. A városháza műszaki osz­tályvezetője egy sebtében ösz- szehozott tájékoztatóval igye­kezett a döntéshozók állásfogla­lását megkönnyíteni. Szemléle­tesen vázolta föl a minimális programnak nevezett, 30 mil­liós beruházási költséget je­lentő, illetve a második válto­zatban az esetleges városi igé­nyeket is kielégítő tornacsarnok építésénél a 60 millió forintos beruházással járó munkát. A két módozat közül a szeré­nyebbet a képviselőtestület tag­jai közül jelenlévő 19 fő 18:1 arányban leszavazta, míg a drá­gább mellett voksoltak tizenhe­ten. Február 10-én Mohácson tehát kimondták, hogy 60 millió forintért egy 1300 négyzetméter alapterületű, 24x45 méteres küzdőterű tornacsarnokot épí­tenek, két év alatt a mozi mö­gött, a szakközépiskola és a vá­ros számára. Tény, hogy ehhez máshonnan kellett volna el­vonni borsos összegeket. A képviselők a tervet a dön­tés előtt sokáig boncolgatták. Dr. Németh Elemér például - egyedüliként - mindkét terv el­ten szavazott, s mint elmondta, ha már 60 milliót tud e célra ál­dozni az önkormányzat, akkor érdemes megcélozni a 10 éve elkezdett sportcsarnok építésé­nek befejezését. Ugyanakkor kifejtette, hogy sem ennek, sem a 60 milliós munkának nem látja a realitását. Winternitz Fe­renc viszont - többekkel együtt- úgy vélte, a sportcsarnok megéri a „nadrágszíj-húzást”, no, nem a megkezdett, hanem a 60 milliós. Máyer Árpád, a pénzügyek szakembere a pénz­ügyi osztályvezetőt kérdezte, van-e fedezet a munkára? „Nincs” kapta a tömör vá­laszt. A kérdésekkel, vélemények­kel együtt a szavazás végered­ménye ismert. És majdnem be­lement Mohácson másodszor is egy testület - a megvalósíthatat- lanba . . . (Egy ugyanilyen megalapozatlanul, a nyolcvanas évek elején elindított építkezés miatt a legutóbbi tanácsi veze­tés jócskán kapott, pedig arról ők nem is tehettek, hiszen az előzőtől örökölték. Az e témában a legtapasztal­tabbnak számító, volt tanácsel­nök a téma tárgyalásakor most is hiába érvelt, leszavazták!)Am néhány nap elteltével a maga nemében mindeddig páratlan esemény történt: Kuti Ist\’án polgármester az összehívott rendkívüli testületi ülést azzal kezdte, hogy bejelentette, felül­vizsgálta a Marek tornatermével kapcsolatos döntését és módosí­tani kívánja a határozatát. Nem járul hozzá sem a 30, sem a 60 milliós beruházáshoz. Példáját követve a testület tagjai is jobb belátásra jutottak és most már többségi szavazat­tal a terveket elvetették! Tehát hiába kellene annyira a városnak a sportcsarnok, s hi­ába csináltak belőle korábban is bizalmi kérdést, a pénz híján, belátható időn belül még torna­terem sem épül. Berta Mária Vadászat: pénz nélkül nem megy Kicserélődik a tagság, a költségek az eddigiek többszörösére növekednek A megyei fővadász, Gon­dos Gyula szerint az emel­kedő költségek, s az új enge­délyeztetési eljárás miatt már idén várható, hogy Baranyá­ban mintegy két-háromszá- zan elbúcsúznak kedvelt hobbijuktól, a vadászattól. S ha becslése pontos, jövő ilyenkorra ez a szám akár a nyolcszázat is elérheti. Az új jogszabály szerint, mely a vadászfegyverek tartá­sát (is) szabályozza, október el­sejétől kezdve fél év áll azok rendelkezésére, akik szeretnék megújítani engedélyüket. Igaz viszont, hogy az orvosi vizsgá­latokat csak január végén tud­ták elkezdeni, így a dömpinget a rendőrségen a következő he­tekre várják. Nagyüzem lesz ugyanis még akkor is, ha sokan valóban kénytelenek megválni fegyve­reiktől. Baranyában, mint a fő­vadásztól megtudtuk, közel kétezer ember rendelkezik va­dászatra jogosító papírokkal - jelenleg. A tagság nagyobbik hányada azonban nyugdíjas és kiskeresetű ember, így, ha idén még össze is tudja kaparni a tagsági díjat, az engedély meg­újítására és a lőszerre valót, jö­vőre ez már sokuknak biztosan nem fog menni. Egy-egy lövés ugyanis a go­lyós puskák esetében - a lőszer árától függően - idén már mi­nimum nyolcvan, maximum száznyolcvan forint, míg a sö­rétes patron huszonöt forintba kerül. A megye huszonnyolc vadásztársaságánál a havi tag­sági díj 1 000-1 500 forint kö­zött váltakozik, de egy új va­dásznak a belépéskor ötvenezer forintot is le kell tennie. A va­dászatnak azonban a már-már horribilis összegek ellenére sem fellegzett be. Információ­ink szerint minden távozó he­lyére, ha lehetne, ketten is je­lentkeznének - természetszerű­leg pénzes emberek. Szükség is lesz az általuk letett össze­gekre, hiszen a társaságok által ezután fizetendő bérleti díjak, s a vadkárok miatti térítések, biz­tosítási költségek a néhány év­vel ezelőttinek többszörésre növekedtek. Pauska Zsolt Húsvéti vásár előzetes Vállalkozókat, iparművészeket várnak A budapesti TEXMAR- KANT Kereskedelmi és Kép­viseleti GMK új típusú hús­véti vásár megrendezését ter­vezi április ll-18.között Pé­csett, a Helyőrségi Művelődési Házban. Lehetőséget kínálnak ezzel a Baranyában élő fiatal vállalkozóknak bemutatko­zásra és piacteremtésre. A vá­sárprogram keretén belül szí­vesen látják a megyebeli képző- és iparművészeket, va­lamint a nemzetiségi hagyo­mányőrző csoportokat. Tegnap Pécsett a Helyőrségi Művelődési Házban a GMK vezetői tartottak sajtótájékoz­tatót elképzeléseikről. Manfred Hanika Németor­szágban húszéves tapasztalatot szerzett a különböző alkal­makhoz kötött vásárok lebo­nyolításakor. Hangsúlyozta, céljuk mindenkinek maximu­mot nyújtani. Ne csak a kiállí­tók legyenek elégedettek - a vásárlók is. Hosszabb időre szóló bemutatkozási lehetősé­get kínálnak a náluk jelentke­zőknek. A húsvéti vásárt más rendezvények követik majd ebben az évben. Mint üzletember, óriási le­hetőséget lát az épületben: a város központjában található és a célnak megfelelő nagy­ságú. Az udvar fedett és sza­bad része többféleképpen hasznosítható. GMK-juknak fő profilja a lakáskultúra - természetes, nemcsak szerve­zői, kiállítói is a tervezett vá­sárnak. Az érdeklődőkre feltét­lenül számítanak. Felnőttek­nek és a gyermekeknek válto­zatos programokat terveznek a vásári hét minden napjára: ha­gyományőrző népi együttesek, BMX-verseny, bábozások váltják egymást. M. Molnár Judit közös kép­viselő programtervezetüket az újdonságok varázsa, a műso­rok kavalkádja és a nyugodt nézelődés összefoglaló cím­szavakkal jellemezte. Ez utób­bira „gyermekparadicsomot” álmodtak meg. A nagyobbak ugrálhatnak, rajzolhatnak, festhetnek, tánc házba gyakorolhatnak. A ki­sebbek felügyeletét szakkép­zett gondozókkal „óvodában” látnák el, amíg a szülők néze­lődnek, vásárolnak. Ehhez kapcsolódva az egyik leendő játékkiállító jelezte, hogy az apróságok kipróbálhatják ter­mékeinek többségét. S a legfontosabb : március 5-ig Pécsett, a Jókai utcai In- terpress irodába várják a jö­vendő partnereiket : vállalko­zókat és műsorszplgáltatókat. Adám Erika Közönyös szigetváriak Teljes érdektelenség a közmeghallgatáson A demokrácia alapja a nyil­vánosság. Ha ezt - egyik oldal­ról - nem igénylik az állampol­gárok, a másik oldalról pedig nincsenek hatékony törekvések a szélesebb körű tájékoztatásra, akkor még nagyon sokáig nem alakulhat ki egy városban pár­beszéd az állampolgárok és a választott vezetés között közös, a mindkét felet érintő témák­ban. Nem tudni, hogy igazából melyik fél „mulasztása” miatt fulladt szinte teljes érdektelen­ségbe február tizenhetedikén Szigetváron a város 1992-es költségvetésének kérdéseiről tervezett közmeghallgatás. A mindössze három érdek­lődő számára dr. Hompola György alpolgármester adott tá­jékoztatást a költségvetés irá­nyelveiről, számadatairól, majd a fűtéssel és a vízdíjakkal kap­csolatos kérdésekre válaszoltak a polgármesteri hivatal illetékes szakemberei. Darázsi Mátyás polgármester szerint az emberek a társadalmi problémák iránt egyre inkább közönyössé válnak, még a köz­vetlen környezetüket érintő kérdésekben sem igazán érdek­lődők. A közmeghallgatásról időben tájékoztatás jelent meg az újságban, s hirdették a falra­gaszok is.- A város költségvetését meg kell vitatni a lakossággal, erre lett volna alkalmas a közmeg­hallgatás, ahol az emberek kér­dezhettek, sőt javaslatot is te­hettek volna ezzel kapcsolatban, bár e témában a bizottságokban már hosszú ideje folyik az elő­készítő vita. Az elmondott javas­latokat, jogos igényeket a meg­lévő keretek terhére be lehetett volna még építeni a jövő héten a képviselő-testület elé kerülő költségvetésbe. - mondta la­punk kérdéseire a történtek kapcsán kissé elkeseredett pol­gármester. S. M. Országos konferencia Pécsen Látássérült gyermekekről A látássérült gyermekekkel foglalkozó intézmények vezetői találkoztak tegnap Pécsen a Vi­lág Világossága Alapítvány lá­tássérült gyerekek rehabilitá­ciós központjában. Az országos konferencia fő célja a közös szemléletmód kialakítása, az in­tézmények munkáinak jobb megismerése volt. Központi témává vált az integráció kér­dése, vagyis annak a lehetőség­nek, azoknak az eddigi tapaszta­latoknak a megbeszélése, hogy mikor lehet látássérült vagy vak gyermekeket a látók iskoláiba járatni. A pécsi intézmény is beszá­molt hasonló kezdeményezésé- ről% a Jurisics Úti Általános Is­kolával elkezdett kapcsolatuk­ról. Tizenkét gyengénlátó gye­rekjár az iskola különböző osz­tályaiba. A rehabilitációs in­tézmény egészségügyi részle­gének vezetője, az alapítvány létrehozója, dr. Sebestyén Ibo­lya szerint a tapasztalataik ked­vezőek, de mivel az iskola kö­zössége is nehezen fogadja el a másságot, vak gyermekek in­tegrációjával még nem próbál­koznak. A beszélgetésekből kiderült, nagy szükség lenne az ország­ban fejlesztő központokra és a szakképzett utazó tanárok mun­kájára, akik a családokat, isko­lákat rendszeresen felkeresnék, tanácsokkal és segédszeközök- kel látnák el. Dr. Mikecz Pálné, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium gyógypedagógiai főosztályának képviselője el­mondta, gondoltak fejlesztő centrumok létrehozására és azt is szeretnék bevezetni, hogy a rászoruló gyermekek már a sé­rülésük megállapításának pilla­natától kapják meg a szükséges kedvezményeket szakszerű ellá­tásukhoz. Bejelentette, a korai gondozásra, az utazó tanárok státuszára országosan 20 millió négyszázezer forintot biztosít a minisztérium. B. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom