Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-18 / 48. szám
10 üj Dunántúli napló 1992. február 18., kedd Mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei Kárpótlás - soron kívül Ez a demokrácia? Az Új DN február 5-i számában megjelent „Közlekedési támogatás” című cikkben az olvasók tájékoztatása helytelen volt, kiegészítésre szorul - írja Gaál Péter, a Mozgáskorlátozottak Baranya megyei Egyesületének elnöke. A Magyar Közlöny 145/91. számában megjelent 1991. évi LXXXII. számú törvénye a mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeiről a következőképpen intézkedik: Az Adómentesség című cikkely f/pontja így szól: Bejelentésre a mozgáskorlátozott adóalanynak, vagy az adóalany saját háztartásában ellátott mozgáskorlátozott személynek a helyzetváltoztatáshoz szükséges egy gépjármű. Az értelmező rendelkezések című cikkely 12. pontja értelmében mozgáskorlátozott az a személy, akinek ezt az állapotát a Népjóléti Minisztérium által kijelölt orvosszakértői szerv igazolja. A 13. pontban az az adóalany, vagy a háztartásában ellátott mozgáskorlátozott személy helyzetváltoztatásához szükséges az a gépjármű, amely a mozgáskorlátozott személy hiKishírben jelent meg az Új DN január 29-i számában, hogy Ipacsfán a gazdák lemondtak földről, amelyen szolgáltatóházak, benzinkút épül, és az ön- kormányzat is készséggel veszi azt tudomásul. A valóság azonban az, hogy a gazdák és az ön- kormányzat is abban az esetben értettek volna egyet a föld elidegenítésével, ha a termelő- szövetkezet az eladási összegből, a 12 millió Ft-ból átadott volna bizonyos összeget az ön- kormányzatnak a község fejlesztésére és működtetésére, főleg a folyamatban levő vezetékes ivóvíz költségeinek a céljára. Mivel ilyen megegyezés a gazdák és a termelőszövetkezet között nem jött létre, a gazdák a polgármestert nem hatalmazták vatásszerű tevékenysége ellátásához, vagy oktatási intézménybe, illetőleg orvosi kezelésre történő rendszeres szállításához szükséges. Az átmeneti és vegyes rendelkezések című cikkely 1. pontja szerint az adóbevallást az 1992. január 1-i állapotnak megfelelően 1992. év február 29-ig kell a helyi polgármesteri hivatal adóügyi osztályához beadni. (Bevallási nyomtatványt a Mozgáskorlátozottak Egyesületének irodájában, illetve az illetékes adóhivatalokban lehet kapni.) Az adómentesség megadásához szükséges okmányok a bevalláshoz csatolandók: a. / a munkahelyi igazolás, hogy a mozgáskorlátozott rendszeres munkát végez, b. / a tanulmányi intézet igazolása, hogy a mozgáskorlátozott rendszeres tanulmányokat folytat, c. / orvosi igazolás, hogy mozgáskorlátozott gépkocsiját rendszres orvosi kezelésre történő szállításhoz használja. Természetesen a felsoroltak közül csak a megfelelőt kell csatolni. fel a falugyűlésen olyan megbízással, mely szerint a vagyonátadó bizottsági tárgyaláson aláírását adja ahhoz, hogy a termelőszövetkezet a föld eladását eszközölhesse. Amikor a tárgyaláson közöltem a falugyűlés álláspontját, a bizottság válasza az volt, hogy az aláírásra az ön- kormányzat részéről az érvényben levő földtörvény szerint nincs is szükség. Ezek után megkérdeztem a bizottságtól, hogy a tárgyalásra a meghívásom csak udvariasság volt-e, amire nem kaptam választ. A tárgyalás eredményét a gazdák ismerik, és a föld önkéntes átadásáról közölt hír felháborodást váltott ki. Ózdi Lajos polgármester- Kárpótlási jeggyel szeretnék fizetni a lakásomért, amit megvételre felajánlottak. A válaszadási határidő harminc nap, azt viszont nem tudom, mekkora összegű kárpótlásra számíthatok, azt még kevésbé, hogy mikor. Mi az eljárás ilyen esetben? - tette fel a kérdést Csigó Zoltán pécsi nyugdíjas, aki nem szeretné elszalasztani a lehetőséget. Ha időben kaphatná meg az őt illető kárpótlási jegyet, tulajdonosa lehetne az általa eddig bérelt lakásnak, egyúttal elvethetné a jegy hasznosításának gondját. Mivel a lakások árubabocsá- tásának felgyorsult üteme mellett nem Csigó Zoltán az egyetlen érintett, közzétesszük a Baranya megyei Kárrendezési Hivatal vezetőjének tájékoztatását:- Indokolt esetben van mód a soronkívüli elbírálásra. Kérelmet kell benyújtani, amely tartalmazza a boríték számát és azt az okot, aminek alapján az illető az eljárás gyorsítására tart igényt. Célszerű, ha valamilyen dokumentumot is mellékelnek, például a lakáseladási ajánlat másolatát. R. Zs. Fázunk A Kacsóh Pongrác, a Kodály Zoltán és az Attila utcából 17 aláírással érkezett a következő levél: Fázunk a lakásainkban és a PETÁV nem hajlandó megfelelő hőmérsékletet biztosítani. Ha éjszaka meleg a radiátor, akkor napközben szinte egyáltalán nincs fűtés, vagy fordítva. A város minden pontján meg tudják oldani, hogy meleg legyen a lakásokban, csak itt a nyugati körzetben nem? Megoldást kellene keresni, ugyanis ahányszor reklamáltunk mindig csak vita lett belőle és legfeljebb egy-két nap meleg. Nem fordulhat elő, hogy a Kodály Zoltán utcában lévő hőközpont automatájával van probléma? Ugyanis a legutóbbi csőtörés óta ilyen kriminális a helyzetünk. 72 éves vagyok, 42 év és 172 nap munkaviszonyai 1980-ban mentem nyugdíjba. Az éveimet becsülettel dolgoztam le. 3800 forint nyugdíjat állapítottak meg akkor. Vártam az úgynevezett boldog öregkort, amely nyugodt életet hoz, de számomra csak szenvedést hozott. Aztán jött a „demokrácia”, de nem azt hozta amire vártunk. Tömegnyomort azt igen, ránk és mindenkire. Remélem ezt nem akarják elvitatni. Manapság a nyugdíjam 7940 Forint, ami az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez semmi! Feleségemet 22 év munka után azonnali hatállyal elbocsáj- tották a közelmúltban. Tehát ő is belépett a „boldog munkanélküliek” táborába. Itt a nagy kérdés, mi lesz ezután. Ugyanakkor a volt cégnél olyan is van, aki szép summával ment nyugdíjba és nemsokára visszahívták 10 000 + 3000 forintért dolgozni. Ugyanilyen körülmények között dolgoznak még páran. Az egyik dolgozót elküldik Negyven év nagy idő. Ám a bizalom felette áll az időnek. Ez éltette elődeinket mindmáig, míg az egyházmegye szolgálatára és a krisztusi Örömhír hirdetésére készülő papnövendékek és a hittudományt tanuló civil hallgatók visszajöhettünk az egyházmegye központjába, Pécsre - tanulni és élni, tanítani és éltetni. Bár a pécsi képzés szünetelt, mi ott kívánjuk folytatni munkánkat, ahol idősebb testvéreink abbahagyták. S rendületlenül él bennünk a bizalom, hogy az összekötő szál ébren tartása sikerül. Mayer Mihály püspök atya 1991. szeptemberében újraindította a pécsi Hittudományi Főiskolát és a kispapok otthonát, a Szemináriumot. Harminchárom lelkes fiatal nekivágott egy új évnek, emberré válásuk új szakaszának. Elöljáróink, a főiskola vezetősége - úgy látjuk - még lelkesebbek, mint a rájuk ggyszem állásából, a másikat, aki jó helyzetben van, azt nem küldik el. Felteszem a kérdést, hogyan van ez, hát ez a demokrácia? Nem hiszem, hogy ezt várták az emberek a nagy átalakulástól. így viszik ki az országot a kátyúból? A honatyáknak szép magas a fizetésük, a nép meg marad a nyomorban! Az ország népének oroszlán része a legalsó szinten van, de ez a magas országházból nem látszik. Viszont ha felülnek a repülőre, felülről minden szép, onnan nem látni a nagy szegénységet. Ettől még a nyomor az nyomor! Felteszem a kérdést, mit tudnak segíteni és mentségükre felhozni, azt hiszem semmit. Mi lesz ennek a vége? Antall József miniszterelnök úr azt mondta, hogy demokráciában nyugodtan lehet, sőt kell élni, de azt is mondja meg miből, és hogyan, adjon hozzá receptet is.Ha ez a demokrácia, akkor én nagyon szomorú vagyok és még több millióan. Egy öreg nyugdíjas bízottak. S ezek a tények reményre jogosítanak. Bízunk abban, hogy az elmúlt szomorú és hiányos négy évtized nem tett tönkre mindent. Bízunk abban, hogy Pécs új főiskolája megtalálja helyét a város életében - hivatásának és feladatának meg tud felelni. Gazdagítani szeretnénk ezt az amúgy sem szegény várost. Részt kérünk a tudományos- és lelki életből, hiszen nyújtani tudunk valamit, ami teljesebbé teheti a város összképét. Ehhez azonban S város jóindulata, bizalma is kell, ami lehetővé teszi a hiányok pótlását, a megroppant megerősítését, a felmerülő problémák emberi megoldását, és azt a kontaktust, ami gyümölcsözővé teheti Pécs és új főiskolájának kapcsolatát. Köntös Gyula II. éves papnövendék Gyűrött volt a buszjegyem Nem váltották vissza „Nagypénzű” ember lévén volt jónéhány levél 16 forintos jegyem, így hát elmentem a Pécsett működő beváltóhely egyikéhez - a vasútállomás mellettihez -, hogy visszaváltsam jegyeimet. A nyomdatiszta példányokkal nem is volt baj, a probléma akkor kezdődött, amikor előkerült a zsebemből 5 darab már néhány napja (vagy talán hete) ott lapuló, bizony kissé gyűrött, némileg piszkos, de kétségkívül nem használt jegy. A pénztárosnő közölte, hogy ilyen jegyeket nem vesz vissza, mert a központ tőle ezeket nem fogadja el. Igazát bizonyítva mutatott vagy 25 jegyet, amit ő fizetett ki a gyanútlan autóval nem rendelkezőknek és bizony a központ gyűröttnek ítélte. Hittem neki, nem is rá vagyok mérges! Hazatérve rápirítottam az asszonyra - nyilván ő a hibás -, hogy nem szorított rá a Volán által elvárt minimumra, mármint, hogy nyomdatiszta állapotban őrizzem a buszjegyeket. Végülis az a véleményem, hogy a Volánnak igaza van. Pedánsnak kell lenni! Remélem a buszokon is előbb, vagy utóbb tapasztalni fogjuk ezt. Tisztelettel a gyűrt jegyeket szégyenkezve őrző: Koszorús Pál Pécs, Rét u. 39. Szerkesztői üzenet T. Károlynét a kutya harapta meg. Kérdezi, hogy a kutya gazdájától kérheti-e a kára megtérítését? Igen! Polgári Törvénykönyvünk hatályos rendelkezése szerint, aki állatot tart, az az általános szabályok szerint felel azért a kárért, amelyet az állat másnak okozott. K. Bélát kérjük, hogy írja meg pontos címét, vagy keresse fel szerkesztőségünket. Föld vita Ipacsfán Hazajöttünk ÁFÉSZ bérkertek Gépkocsi súlyadó Rokkantak ügyintézési kálváriája „DÓMUS-keringő” Vásárlás magyar módra ... Egészséges ember lévén fogalmam sem volt eddig arról, hogy a mozgásukban korlátozott szerencsétlen embereknek milyen megpróbáltatásokon kell keresztül vágniuk magukat. Tapasztalataimat szeretném közreadni: Egy hét nem volt elegendő ahhoz, hogy édesapám részére - aki 1987 óta száz százalékos rokkant -, a gépkocsi súlyadóra az adómentességet megszerezem. Régi jogosítványát nem újították meg, így jogosítványa nincs. Édesanyám 58 évesen tanult meg vezetni, hogy legalább orvoshoz el tudja „fuvarozni” őt. A rokkantságát igazoló papírt (pecsét és aláírás is hitelesíti) nem fogadták el az adóbevallás mllékleteként a mohácsi polgármesteri hivatalnál mondván, hogy külön igazolás szükséges a mozgáskorlátozottság igazolásához. Elutasításuk nyomán az általuk ajánlott, pécsi Munkácsy M. utcai Rendelőintézet kerestem meg. Itt újfent elutasítottak, mivel nem ide tartozunk, hanem a lakóhelyen, Mohácson „kell lennie valamilyen egyedi (?) bizottságnak”, amely ezt az igazolást kiadhatja. Az úgynevezett „egyedi” bizottságról senki nem tud. Ha a leírtakhoz valaki el is tudja képzelni, hogy ez kilométerben, (benzinpénz!) idegeskedésben, stb. mennyi, az talán veszi a fáradságot és megpróbál az én szüléimhez hasonló sok-sok szerencsétlen emberen segíteni. Kérdezem, hogy Mohácson miért tudják még mindig úgy, hogy Pécsett adják ki az igazolást? Pécsett, ha leállították annak kiadását miért nem tudták értesíteni a vidéki polgármesteri hivatalokat? Ezeknek az embereknek mérhetetlen nehézséget okoz még a saját lakóhelyükön is eljutni bárhová, úgy mint sok estben a lakásuk szobájából a konyhába. Az újságban közzé lehetett volna tenni tájékoztatót kifejezetten a mozgáskorlátozottak számára, melyben egyértelműen lehetett volna őket tudatni arról, mi a teendőjük, ha kérni szeretnék ezt a kedvezményt. Mi egészséges emberek nem tudunk toleránsak lenni velük? Farkasné Varga Gabriella Vásárlásra szántam el magam, gondoltam meglepem a „pótunokát” egy vesszőből font kisszékkel. Bútorvásárláskor cél a Domus, hiszen ott a legnagyobb a választék. Az emeleti részen találtam is egyet, csakhogy a lába görbe volt. Érdeklődtem, csak ez van? A kompju- teren gyorsan utánanéztek és kiderült, hogy még hat darab van raktáron. - Lehet választani -jött a válasz. Fizetni szerettem volna, de hol lehet? A nyugtát az emeleten állították ki, fizetni lent lehetett a földszinten, mindjárt jobbra, hátul. Lecammogtam, megtaláltam a pénztárat és fizettem. No ez eddig rendben is volt, de hol van az áru? Megtaláltam a raktárát az ajtaja fölött azonban a felirat: „Idegennek a belépés tilos!” De hát akkor hol vehetem át az árut - kérdeztem. - Tessék kimenni, megkerülni az áruházat, és a hátsó ajtón csöngessen! - mondták. Kint esett az eső, fújt a szél. Hol lehet itt a fölmenni a rámpára? Végre megtaláltam, a legvégén. Még egy sorstársam is akadt, ő egy kempingágyat vásárolt. Ajtó, felirattal: „Tilos a bemenet”. Tovább ballagtunk, találtunk még egy ajtót „Árukiadás. Tessék csöngetni” felirattal. A szél egyre erősebben fújt, az eső is mintha jobban eleredt volna. Csöngettünk, majd egy kis várakozás után kinyílt az ajtó. Elmondtuk, mit vásároltunk átadtuk a számlát. Ajtó becsukódott, mi kint maradtunk! Vártunk, dideregtünk a nem éppen kellemes időben. Az ajtó kinyílt - itt van a kisszék!- Megnézhetem?- Természetesen.- Itt, repedt a lába a szeg mellett. Van másik?- Megnézzük. Ajtó be, mi kint. Vártunk . . . Ajtó ki - Tessék itt a szék. Jó lesz?- Igen, ez megfelel. Köszönöm - mondtam, és csonttá fagyott kezemet dörzsölgetve indultam haza, közben morfondíroztam magamban. És mi van, ha nem találtam volna megfelelő árut, pedig már kifizettem? Mi lenne? Élőiről kezdődne a Domus-keringő: emeletre fel, földszintre le, ki a rámpára, ajtó ki, ajtó be... Bandi András Évvekkel ezelőtt országosan elterjedt az az ötlet, hogy a tanácsok olcsón, vagy ingyen állami földterületet bocsájtottak az ÁFÉSZ-ek rendelkezésére. Olyan földek voltak ezek általában, amelyeknek többsége nemhogy nagyüzemi, hanem művelésre egyáltalán nem volt alkalmas. Gondoljunk csak a Komló-Mánfa közötti hegyoldalra, vagy a Nagyárpádi út alatt lévő, úgynevezett Tüskésrétre stb. Ezen területek iránt általában többgyermekes, nyugdíjas, részben rokkant kispénzű emberek érdeklődtek és létesítettek térítés ellenében bérleti szerződést. Időt, fáradtságot nem kiméivé lépésről-lépésre, évről-évre tették termővé a területet. Egymástól tanácsokat kértek a vetést - művelést érintő módszerekről. A talaj tápigény kielégítésére általában istállótrágyát használnak a vegyszerek mellőzésével, mivel figyelembe veszik a termés folyamatos szedését és felhasználását a család részére. Ezért ezekre a területekre nem mondható el az „agyon- vegyszerezett” jelző. A bérlők az ÁFÉSZ felé, minden év őszén bérleti díjat fizetnek. A jelenlegi földprivatizációs és szövetkezeti törvény értelmében ezeket a kerteket a bérlőknek lehetőségük van megvásárolni. Ennek végrehajtási határideje a sajtóban ismertetettek alapján 1992. június 30-a. A televízióban elhangzottak alapján az ÁFÉSZ-ek a határidőt máris rövidnek tartják. Ezt a hozzáállást a kiskertek bérlői érthetetlennek tartják, mivel a tavaszi munkák megkezdése előtt szeretnék tisztán látni, hogy az általuk művelt terület megvásárlására milyen, esély van. Némi aggodalommal veszik tudomásul, hogy egyes területeken máris megjelentek idegen érdeklődők, akik nem műveletlen parlagot, hanem szépen művelt jó termő területet szeretnének. Szükség lenne egy mihamarabbi álláspontra a tulajdonjogot illetően, figyelembe véve hogy a már nyugdíjas és a kiskeresetűek között elterjedőben van a munkanélküli bérlő is. Ezek az emberek egyre kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy a piacra járjanak vásárolni, ezért kétkezi munkájukkal szeretnék továbbra is a zöldségféléket megtermelni. < Orgyán István és bérlőtársai A szerkesztőség postájából