Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)

1992-02-14 / 44. szám

2 üj Dunántúli napló 1992. február 14., péntek Közgyűlés Pécsett (Folytatás az 1■ oldalról) Mindjárt az első napirendi pont költségvetési vonatkozású volt. Az MDF frakció nevében dr. Mednyászky Sándor java­solta, hogy a költségvetési kon­cepció elfogadásakor az ön- kormányzati intézmények dol­gozóinak meghatározott 10 szá­zalékos bérautomatizmust emeljék ki a költségvetés tár­gyalásából, s azonnali végrehaj­tását mondják ki. A javaslatot egyhangúlag elfogadták. Ezek után a kulturális bizott­ság előterjesztései következtek. Közülük kiemelendő, hogy a testület a bizottság javaslatára- támogatta a Pécsi Szimfonikus Víz vita, szak­emberek nélkül A kormányzát 39 száza­lékkal emelte Pécsett az ivóvízdíjat, a FIDESZ frak­ció ezt próbálta volna 25 százalék alá csökkenteni, egy a távfűtéshez hasonló támogatással, amelyhez a város és a szolgáltató is hozzájárult volna. Mivel a Pécsi Vízmű képviselőit nem hívták meg az önkor­mányzati ülésre, ezért nem tudtak pontos választ adni, hogy a beterjesztés módosu­lása miatt - amelyről ellen­tétes, nem hivatalos infort- mációik voltak - továbbra is vállalják-e, a rájuk jutó összeg kigazdálkodását. terem céljára szánt, s meg nem épült nagytermének megvalósí­tását vetették fel. Ezzel a válto­zattal jelentős összegeket le­hetne megtakarítani a beruhá­zásból. Ennek a lehetőségét az előterjesztők sem zárták ki, bár nem túlzottan szimpatizáltak a gondolattal. Végül az a határo­zat született, hogy a közgyűlés egyetért a konferencia központ létesítésének szándékával, s en­nek érdekében szükségesnek tartja a tervpályázat feltételei­nek kidolgozását. A másik FIDESZ javaslat a lakossági ivóvíz- és csatorna­használati díjak csökkentésére vonatkozott, mégpedig hasonló megoldással, mint korábban a távfűtés esetében: amennyiben a Pécsi Vízművek a lakosági ivóvíz- és csatornahasználati dí­jat 54 Ft./köbméter egységáron számlázza, akkor a különbözet felét az önkormányzat átvál­lalja. Ez a javaslat a politikai propaganda gyanújával kísérten széles körű ellenállással talál­kozott. A legjellemzőbb ellen­érvek szerint szociális igazság­talanságot teremt, visszaállítja az ártámogatások felszámo­landó rendszerét, s inkább a vízmüvet segíti, mint a fogyasz­tókat. Ilyen értelemben szólt többek között dr. Révész Mária, dr. Csordás Gábor, Lévai Al­bert Csaba és Helmrich Ferenc. Végül a testület dr. Csordás Gábor javaslatára úgy döntött, hogy az ártámogatásra szánt 25 millió forintból szociális támo­gatási alapot kell képezni a Zenekar 12 millió forintos ál­lami céltámogatási pályázatát, illetve a korábbi ülésén nyoma­tékosan kifejezett óhaja szerint a Kisszínház igazgatójának az eredetitől eltérő második javas­lat alapján Mikuli Jánost ne­vezte ki 3 év időtartamra. A Közgyűlés tegnap két ala­pítvány létrehozásáról is dön­tött: a helikopteres mentőszol­gálatot támogató alapítványról, illetve a „Környezetünkért” alapítványról. Határozat szüle­tett a kertvárosi tüzoltóőrs kia­lakításáról is. Költségeit a terü­leten érintett cégek közérdekű felajánlásai fedezik majd, s az őrs a volt Bajcsy-Zsilinszky lak­tanyában lesz elhelyezve. Két hosszasan vitatott téma került ezután terítékre, s mind­kettőt a FIDESZ frakció terjesz­tette elő. A pécsi konferencia központ létesítésének elképze­léséről januárban lapunkban már írtunk. A FIDESZ javaslata általános elvi egyetértéssel ta­lálkozott, de több fontos rész­kérdésére hangzott el észrevé­tel. így például Várnagy Péter, dr. Csordás Gábor és Tillai Au­rél képviselők részint azt vetet­ték fel, hogy ilyen konferencia központ létesítését tervezi a Ku- lich Gyula utcai hajdani me­gyeháza épületében a megyei közgyűlés is, s netán egyeztetni kellene a két elképzelést; más­részt a Búza téren befejezetle­nül álló MTESZ épületkomle- xum eredetileg szintén konfe­rencia központ és hangverseny­Kérdőjeles tűzbiztonság A kertvárosi tűzoltóőrs létrehozásának tárgyalása­kor felmerült az a kérdés, hogy a város hiába támo­gatja a Tűzoltóságot anyagi és egyéb eszközökkel, ha a megyei parancsnokság mintegy „válaszul” 4 gép­járművel és 15 fővel csök­kentette a pécsi állományt. Dr. Farkas Károly jegyző elmondta, a városi parancs­nokság létszáma nem felel meg a lakosság után kötele­zően előírt állománylét­számnak, sem technikailag, sem tűzvédelmi szempont­ból nem tudják elvégezni maradéktalanul feladatukat. közműdíj emelkedése miatt rá­szorulók segélyezésére. Végezetül a város nagy lehe­tőségéről, amelyet dr. Zadra- vecz György terjesztett elő: Pécsre kerülhet a nagy tudós, Selye János több millió kötetes könyvhagyatéka és egy angol nyelvű magánegyetem alapját is képezhetné, ha a város megfe­lelő méretű épületet adna erre a célra. A Nagysándor laktanyát a HM hajlandó lenne átadni a könyvtár számára. így a köz­gyűlés igennel válaszolt a rend­kívül megtisztelő és fantaszti­kus értékű ajánlatra. Dunai Imre - Hajdú Zsolt Alapítvány az életért Támogatják a Helikopteres Mentőszolgálatot Pécs önkormányzata teg­napi ülésén a Reparautó és Szilvánusz Kft. által létreho­zott és működő Helikopteres Mentőszolgálat fenntartásá­nak és hatékony működési fel­tételeinek biztosítására, a személyzet szakmai tovább­fejlődésének elősegítésére, a hazai és nemzetközi ismeret- szerzés lehetőségeinek bizto­sítására, a technikai fejleszté­sére, valamint a szakember- gárda kiképzése céljából lét­rehozta a For Life (Az Életért) Alapítványt, 100 000 forintos induló vagyonnal. Az elmúlt fél évben több mint 40 órát repült a mentőhe­likopter, volt bevetésen, első­sorban a baleseteknél segéd­kezett a betegek és sérültek el­látásában, illetve a sürgős szállítási feladatokat végezte el. Állandó ügyeleti rendszer­ben dolgoznak a szolgálat al­kalmazottai, gyakorlatilag bármikor riaszthatok. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ashabad: Népviseletbe öltözött fiatalok köszöntik James Baker amerikai külügyminisztert. Az amerikai diplomácia vezetője a FÁK-nak nyújtandó segély ügyében látogatott az egykori Szovjet- únió tagállamaiba. MTI Telefotó O London: A törvény teljes sú­lyával akart lecsapni a londoni rendőrség, de nem bírta - a lift. Egy toronyház 28-ik emeletére hívták őket egy zajos családi je­lenet lecsendesítésére. Öt mar­kos tiszthelyettes vonult ki, de az ötödik emeletnél nem jutot­tak tovább, mert súlyuk alatt le­szakadt az elöregedett lift. Vé­gül a lakók mentették ki őket. FÁK-találkozó Minszben 13 dokumentumtervezetet fogadtak el Liz Taylor ünnepelni készül (MTl-Panoráma) Eliza­beth Taylor Disneylandben készül megünnepelni feb­ruár 27-én 60. születésnap­ját - közölte Los Angeles­ben a díva szóvivője. A pompás ünnepségre, amelynek ötlete Taylor fér­jétől, Larry Fortenskytől származik, 1.000 vendéget szándékoznak meghívni, köztük Hollywood leghíre­sebb filmcsillagait. Röviddel az ünnepség megkezdése előtt lezárják a nagyközönség előtt egész Disneylandet és rendőrök kutatják át a környéket, ne­hogy hívatlan vendég me­részkedjék elkeveredni az ünneplők között. A vendé­geknek a világ minden ré­széből származó ételeket és italokat szolgálnak majd fel, s az asztalokat sötét lila színű abroszokkal borítják, Liz „Deep Purple” parfüm­jére emlékeztetve - közölte Chen Sam kisasszony, a színésznő szóvivője. Az Államközösség védelmi miniszterei és szakértőik egész napos feszült és kemény tárgya­lások után Minszkben 13 do­kumentumtervezetet fogadtak el az előterjesztett 14-ből. A megvitatott okmányokat pénte­ken az államfők testületé elé ter­jesztik, hogy ezek alapján mondják ki a végső szót a volt szovjet fegyveres erők jövőjé­ről. Hírek szerint a vitában Uk­rajna és Fehéroroszország kép­viselt eltérő álláspontot. Az orosz parlamentben ugyanakkor Borisz Jelcin nyu­gati körútját értékelte, s közölte, rendezte viszonyát Ruckoj alel- nökkel. Az orosz elnök leszö­gezte: kőrútján mindenütt tá­mogatást kapott a gazdasági-po­litikai reformok folytatásához. Jelcin közölte, hogy a kabinet még csütörtökön megvonja a re­form első hat hetének mérlegét és meghozza a szükséges mó­dosításokat, főleg a szociálpoli­tikai intézkedéseket. Nagy hangsúlyt kap az agrárreform, s ezt az ágazatot ezentúl Ruckoj alelnök felügyeli - jelentette be. Közölte továbbá, hogy szerdán kétórás megbeszélést folytatott Ruckojjal, aki az elmúlt hetek­ben többször nyíltan bírálta fő­nökét. - Tárgyalásunk konst­ruktív volt, tisztáztuk nézetelté­résünket - mondta. Ruckoj egy csütörtöki cikkében viszont is­mét bírálta az orosz kormányt, kezdő üzletemberek diktatúrá­jának nevezve a kabinetet. Csurkin orosz külügyi szóvivő Moszkvában kijelentette, hogy Borisz Jelcin és a japán kor­mányfő new yorki találkozóján nem vetődött fel az „északi terü­letek” ügye és a békeszerződés­ről ezen a héten Moszkvában folytatott kormányközi megbe­szélésen sem vitatták meg a szi­getek Japánnak való átadásának ügyét - mondta Vitalij Csurkin. A külügyi szóvivő visszautasí­totta azokat az állításokat, hogy ehhez hozzájárultak volna Moszkvában, s cáfolta azokat az értesüléseket, hogy Jelcin to­kiói látogatása alatt írnák alá a szigetek átadásáról szóló egyezményt. Aggasztó jelentések érkez­nek a köztársaságok gazdasági helyzetéről: Oroszországban például idén a termelés 15 szá­zalékkal esik vissza a tavalyi 14 százalékot követően - véleked­nek a 135 bankot tömörítő Nemzetközi Pénzügyi Intézet, az IIF szakértői. Ismét veszélyben az afrikai elefánt Ismét veszélybe került az af­rikai elefánt, azt követően, hogy az elefántcsont-kereskedelem 1990-ben történt betiltása után rövid ideig úgy látszott, az ele­fántok megmenekülhetnek a vadorzóktól - közölte a napok­ban a World Wide Fund for Na­ture (WWF). A kihalástól fe­nyegetett állatfajták megóvá­sára alakult nemzetközi szerve­zet jelentésében aggodalommal állapítja meg, hogy a vadorzók elleni védekezés hatásossága rendkívül nagy mértékben függ attól az eléggé bizonytalan anyagi támogatástól, amelyet a WWF világszerte kap. O Riga: Papírhiány miatt a jövő héten Lettországban fel­függesztik a lapok megjelené­sét. A Diena című lett lap jelen­tésében a papírszállításokra vo­natkozó egyezmény megszegé­sével vádolta Oroszországot. A rigai rádió szerint a lettországi papírtartalékok kimerültek és ezek feltöltése lehetetlen az új orosz exportszabályozás miatt. A balti államok függetlenné vá­lása óta Moszkva javarészt ke­mény valutát kér a papírexpor­tért. O London: A rubel konvertibi­litásának megvalósulására még abban az esetben is legalább 5- 10 évet kell várni, ha a Nyugat stabilizációs alapot hoz létre - jósolják nyugati illetékesek és magánelemzők, köztük John Flemming, az Európai Újjáépí­tési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezető közgazdásza is. O Washington: A volt szovjet vállalatoknak tavaly sikerült több mint 14 milliárd dollárt megőrizniük külföldön, a kor­mányfok) valamennyi, ellen­kező irányú erőfeszítése elle­nére - közölte az AP banksza­kemberekre hivatkozva. Azt a szakemberek sem tudják, hogy valójában hol vannak ezek a milliárdok. Feltételezik, hogy egy részükön értékpapírt vásá­roltak, egy részüket nyugati bankokban helyezték letétbe. Freud unokája - díszdoktor A héten a Kölni Egyetem Fi­lozófia Tanszéke diszdoktorrá avatta a 77 éves W. Emest Fre- udot, Sigmund Freudnak, a_ pszichoanalízis megalapítójá­nak első unokáját. A világhírű osztrák pszichoanalitikus egye­nes leszármazottja Köln köze­lében lakik és mindmáig aktí­van dolgozik mint gyakorló or­vos és kutató, különösen az új­szülöttek és a gyermekek lélek­tanának területén. Az Egyetem közlése szerint munkássága nyomán jelentős változáson ment át a kórházak szülészeti osztályainak gyakorlati mun­kája. W. Ernest Freud ráirányí­totta a figyelmet a csecsemők pszichikai szükségleteire, ame­lyek időnként ellentmondanak az orvosi követelményeknek. Emellett kutató társaival együtt mélylélektani megalapozott­ságú „rövid terápiát” dolgozott ki. A Freud-unoka Hamburg­ban született és Bécsben nőtt fel. A nácik ausztriai bevonu­lása után - akárcsak nagyapja és annak Anna lánya - Londonba emigrált. Ott pszichológiai ta­nulmányokat folytatott. W. Er­nest Freud 1983 óta él és dolgo­zik Németországban. Az orosz „cári leszármazott” és a szerb trón (MTl-Panoráma) Az orosz történelemből ismert trónköve­telők nem haltak ki véglegesen az utolsó álcár száműzésével. Az orosz uralkodók rejtélyes halála után a középkorban me­netrendszerűen megjelenő ön­jelölt cári utódok ma sem rit­kák. A legutóbb felbukkant „Romanov” azonban kivétele­sen nemcsak az orosz trónra tart igényt, hanem egy sor or­szág trónját tartja jogos örök­ségének, sőt mitöbb szerdán közölte: kész elfogadni a szerb koronát is, ha netán ismét ki­rályság lesz Szerbia. A történet dióhéjban a kö­vetkező: egy spanyol honpol­gár, bizonyos Alejo Brimeier nem kevesebbet állít magáról, mint azt, hogy ő az utolsó Ro­manov, II. Miklós cár déduno­kája, s magát egyszerűen csak Alekszej Romanov-Dolgoru- kij-Nemanic hercegnek nevezi, akinek ereiben - legalábis állí­tása szerint - a Romanovokon kívül az ugyancsak történelmi Dolgorukijok, sőt mitöbb az ősi szerb dinasztia, a Nemani- cok vére is csörgedez. A hosszúnevű cári dédunoka az orosz trón mellett, ha a sor úgy hozza, kész elfogadni a szerb királyi koronát is, amit nem más ajánlott fel neki, mint a szélsőséges nézeteiről ismert Seselj csetnik vajda, aki sze­mélyesen kereste fel, mivel „nem tartotta méltónak” a szerb és montenegrói királyi dinasztiák leszármazottjait a trónra. Alekszej herceg nem sokat habozott és igent mon­dott Seseljnek, igaz egy mo­dern gondolkodású cári utód­hoz méltóan előbb népszava­zást látna szükségének, kiderí­tendő, hogy mit szólnának mindehhez jövendőbeli alatt­valói. A szerb trón esetleges várományosa mindenesetre meglehetősen színes, törté­nelmi szenzációkban és talá­nyokban felettébb gazdag öné­letrajzot mondhat magáénak. A 46 éves Alejo Briemer, aki­nek apja egy luxemburgi mér­nök, anyja pedig bizonyos Be­atrice Difonso, kora ifjúságától azt állította, hogy nagyanyja II. Miklós egyik lánya, Mária nagyhercegnő, aki csodával határos módon menekült meg Jekatyerinburgból, ahol a bol­sevikok 1918-ban meggyilkol­ták a cári család tagjait. A csa­ládfát egy 1982-ben Párizsban megjelent könyvben fedte fel a „Romanov dédunoka”, aki nemcsak az orosz, hanem az ukrán, a görög és a szerb trónra is feljogosítva érzi magát. Igaz van viszont az életrajzában egy sötét folt. Brüsszelben 1971-ben 18 hónap börtönre ítélte egy bíró­ság hamis név- és titulushasz­nálat miatt, de ez csakúgy mint évszázadokkal ezelőtt (igaz, az akkor még lényegesen szigo­rúbb büntetés, azaz a felnégye- lés, kerékbe törés stb.) az üldö- zöttség látszatát keltve újabb bizonyíték a cári származásra - legalábbis Alekszej herceg szerint. ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom