Új Dunántúli Napló, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
1992-02-11 / 41. szám
1992. február 11., kedd uj Dunántúli napló 3 Tartalmasabb nyugdíjas-programok Beszámoló közgyűlés Pécsett (Rá)fízető vendéglátás Egyre kevésbé éri meg... Fotó: Szundi György A két rossz közül melyik előnyösebb? Vetőmag van, pénz nincs (Folytatás az 1. oldalról) a vetőmag megvásárlásához, akkor nemcsak az idei termést, hanem (a vetőmagtermelő üzemek tönkremenetelével) az elkövetkező évek termelési alapjait is veszély fenyegeti.-Nem elég, ha csak a korszakos jelentőségű változásokra, a vagyonnevesítésekre, a privatizációra, az átalakulásokra fordítjuk a figyelmünket - jegyezte meg dr. Nagy Ferenc. - Oda kell figyelnünk a mára, az előttünk álló hónapokra is, különben igen komoly nehézségek elé nézhetünk. Mint az igazgató elmondta, mindenképpen szerették volna elkerülni azt az esetleges vádat, hogy a vetőmaghiány akadályozná az életképes kisüzemek működését, vagy a nagyüzemek gazdálkodásának folyamatosságát. Ezért a lehető legjobb ellátásra törekedtek (az említetteken kívül a kis csomagolású, lakossági vetőmagellátásban is), és a kereslet élénkítése céljából szűkebbre vették az árrésüket. Ennek ellenére megdöbbenéssel tapasztalták, hogy csak tavaszi árpából futott be hozzájuk számottevő rendelés.-Zabból csupán egytizedét, kukoricából alig az egynegyedét igényelték a tavalyinak, s ami a legmeglepőbb: a megszokott 300-400 tonnás lucemamag rendelés helyett idén csupán 0,2 tonnára futott be rendelés. A magyarázat - persze meglehetősen egyszerű: A növénytermesztők nagy része azt sem tudja, hogy mit érdemes, mit szabad elvetni, s ha lenne is tip- pük, hát nincs a vásárlásra pénz. Áthidaló megoldásként gyakorta saját - nem magas szaporítási fokú - vetőmag kiszórását tervezik, amelytől már eleve kevesebb hozamot remélhetnek. A konzervipari célra termesztett borsó vetőmagjára például azért nincs igény, mert a konzervgyárak privatizációja miatt egyelőre nem tudják a cégvezetők, hogy lesz-e piaca a borsónak, hogy milyen profillal akarnak előállni az új tulajdonosok. Lapunk azon kérdésére, hogy a jelenlegi piaci helyzet két- vállra fektetheti-e a Kaposma- got, az ügyvezető kertelés nélkül válaszolt. „Ennek megvan az esélye.” Kifejtette, hogy bár korrekt partnerek, de nagyvonalúságra, fizetés, árúellenérték biztosítása nélküli vetőmagszállításokra nincsen pénzügyi lehetőségük. Vagy a nyakukon marad tehát az egy milliárd forint értékű termény, vagy pedig a finanszírozási lehetőségek megnyílásával mégiscsak „megmozdul” a piac. Balog N. A legteljesebb egyetértést és legnagyobb tapsot ezúttal is azok az álláspontok, vélemények váltották ki, amelyek a nyugdíjak magasabb összegű, emelését szorgalmazták. Ugyanakkor más bejelentések elhangzásakor is érzékelhető volt a teremben az azonos, egyben tetszést jelentő vélemény. Elsősorban a saját kezdeményezésű, bevált, illetve az idei esztendőre tervezett programoknál tapasztalhattuk ezt a Nyugdíjasok Pécsi Egyesületének közgyűlésén. Az utóbbiak sorába tartozik a szombat vasárnapi kirándulások rendszersítése, a belvárosi klub A József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány pályázatot hirdet 1992-ben ötvenmillió forint odaítélésére a következő feltételekkel: 1. / Pályázhatnak azok a magyarországi természetes és jogi személyek, akik vagy amelyek szociális tevékenységet folytatnak, illetve ilyet kezdeni kívánnak. Az Alapítvány a hazai társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeinek életfeltétlein kíván ily módon segíteni. 2. / A szakkuratórium a pályázható összeget nem kívánja segélyként kiosztani, nem tudja támogatni a profitorientált szervezetek, valamint az önkormányzatok közvetlen pályázatát. kialakítása, a jogi tanácsadás, amit tavaly csaknem ezren vettek igénybe. Az egyesület beszámoló és egyben vezetőségválasztó közgyűlését tegnap Pécsett, az Ifjúsági Házban tartották. Mint Bleyer Jenő elnök elmondta tavaly lényegesen nőtt a taglétszámuk, most már 8000- ren vannak. Szorosabbá vált a kapcsolatuk az önkormányzattal, amelytől - a megyei közgyűléshez hasonlóan - 50 000 forint támogatást kaptak. Az országos szövetségtől kapott pénz, illetve a tag- díjbevétel tette lehetővé többek között a kirándulásaik megszer3. / Az elbírálás során a pályázónak más alapítványoktól, intézményektől kapott támogatását a szakkuratórium a döntésénél figyelembe veszi. 4. / A pályázatnak tartalmaznia kell: a. / A pályázó nevét, címét, te- lefon/telefaxszámát, továbbá azt a bankszámlaszámot, amelyre a megítélt összeget kéri, valamint a bejegyzési okirat számát. b. / Rövid indoklást. c. / A támogatandó tevékenység költségigényét, a pályázó saját erőforrásait, valamint az igényelt összeg felhasználásáról részletes tervet. d. / Ha a pályázó más alapítványnál, intézménynél pályázavezését, illetve a nehéz helyzetben lévő társaik segítését, ajándékozását. A vitában új hangnak számított az a vélemény amely szerint meg kell találniuk a saját vállalkozási lehetőségeiket, amelyekkel rendszeresen tudnák egymást támogatni. Módosították az alapszabályukat, amely szerint a jövőben önkéntesen, társult tagként szívesen látnak soraikban önálló nyugdíjas szervezeteket. A cél, hogy minél többen sorakozzanak föl közös érdekeik képviselete mögött. Az egyesület elnöke ismét Bleyer Jenő lett. __ Török Éva tot vagy kérelmet nyújtott be, annak pontos megnevezését, címét és az eddig odaítélt ösz- szeget. 5. / A pályázatot 3 példányban - lehetőleg az alapítvány által összeállított űrlapon - a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány címére kérjük eljuttatni. 6. / A pályázatok benyújtásának határideje: 1992. március 31. Az Alapítvány postacíme: 1300 Budapest 3., Pf. 227. A késve beérkezett pályázatokat a Szakkuratórium nem tudje elbírálni. A pályázati űrlap igényelhető és további felvilágosítás kérhető a 1-732-486-os telefon/ telefaxszámon, illetve az Alapítvány címén. Pécsi rokkantnyugdíjas olvasónk egyetlen biztos jövedelem kiegészítése, a fizető vendéglátás is kérdésessé vált az új rendelkezéssel. Választania kell: a bevételeinek már csak 10 %-át tudhatja be rezsiként, vagy áttér a tételes költségelszámolásra. " Melyik mellett döntsék?- kérdezi- Bármelyikre voksolok is, így, vagy úgy, de ráfizetek." Aggályait a Mecsek Touristnál és a többi, a régiónkban fizető vendéglátással is foglalkozó idegenforgalmi cégnél is osztják. Érdemes még az idegenforgalmi idény előtt számbavenni az ország legnagyobb befogadóképességű állandó és alkalmi szállodájának, a fizető vendéglátásnak a fenttartási, üzemeltetési és érdekeltségi ellentmondásait. Már csak azért is, nehogy kitegyék mindegyikre a táblát: „Ráfizetés miatt zárva". Hogy a fizető vendéglátással foglalkozók a felkínált két lehetőség, mint két rossz közül melyiket válasszák? Fogas kérdés. Ha ugyanis eldöntik,hogy a fizetővendéglátásból származó jövedelem 10 %-át kitevő részt tudhatják be rezsiként és a maradó 90 %-kal növekszik az adóalapjuk, biztosan nem járnak jól. Azt kár is említem, hogy alig néhány éve az ugyanilyen szolgáltatást nyújtók a bevételeik 60, aztán már csak 40, az elmúlt két évben még 30 %-át tudhatták le eleve a fenttartási és működési költségeik ellentételeként adómentesen. Ez az idei 10%, félő, a (rá)fizető vendéglátást eredményezi. Hogy miért? Mert az utóbbi években a csillagos egekig emelkedtek a víz, az energia és az egyéb (takarítószerek, szemétszállítás stb.) árak, nem beszélve a festetés és a szinten- tartás költségeiről. Tehát a bevételek engedélyezetten adómentes egytizednyi része e célra édeskevés. Aki ezt a formulát választja, az futhat a pénze után. A fizetővendéglátást a megélhetésükért kényszerből vállalók (kisnyugdíjasok stb.) többsége járatlan az adminisztráció útvesztőiben, avagy annyira félnek a temérdek papírmunkától, hogy az idegenforgalmi cégek szerint is kénytelenek ezt a megoldást választani. így aztán csökken az érdekeltségük . .. A másik út is kevésbé járható, mert túlontúl sok útvesztőt rejt. Igaz ugyan, hogy tételesen elszámolhatók a költségek, de melyek, milyen mértékben, hogyan? Mert a tételes felsorolásból eleve száműzetett a teljesség igénye, így meg a „ha akarom igen, ha akarom nem" utólagos megítéléstől joggal tarthatnak a háziurak. Vagy alkalmazzanak a paragrafus-tengerben úszni kiválóan tudó adótanácsadót, netán könyvelőt? Miből? És mi a garancia, hogy utólag nem kérdőjelezi meg az adóhatóság mondjuk a hűtő- szekrény (színes tv, rádió, vasaló stb.) javítási költségét, netán az új megvásárlását a tönkrement helyébe? Kérdezik is, megnyugtatásukra miért nem adnak ki ilyen listát? Közhely: a jogszabályok arra valók, hogy azokat kijátsszák. És, ha azok betartásával a becsületes ember nem tud megélni? Marad, a fekete-vállalkozás, a lebukás lehetősége. Még jó, hogy a falusi turizmus évi 300 ezer forintig nem adóköteles. Ez ugyan sovány vigasz azoknak, akik a fizető vendéglátásból kénytelenek megélni, illetve az így szerzett forintokkal kipótolni az amúgy is egyre kevesebbet érő bérüket. Murányi László A jászberényi Elektrolux Hűtőgyár - az egykori Lehel - állatkertjében gólyatelelőt létesített. A mezőgazdasági munkák során megsérült, beteg, ittrekedt madarakat a mesterséges tó szomszédságában kialakított telelőben gondozzák. MTI-Fotó: H. Szabó Sándor József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány Pályázat ötvenmillió forintra Elképzelhető-e a fiatalok „narancsuralma ”? Akkoriban 1988-at mutatott a naptár, és valami Fiatal Demokraták Szövetségének képviseletében bizonyos Deutsch Tamás vállalt nyilvános vitát Nagy Imrével, a KISZ KB akkori első titkárával Orfűn, az egyetemisták és főiskolások országos találkozóján. Háromezer ember a helyszínen, a többség szimpátiája természetesen az ellenzéké. A hidegedő, inkább ágybabújásra kárhoztató idő ellenére is kitartó közönség. Nagy Imre visszahúzódó érvelései, Deutsch Tamás akkoriban még kirohanásnak nevezhető ellenérvei. No és a hangulat, a tapsokkal fűszerezett hatalomellenesség. Lapunkban hosszabb tudósítás jelent meg a FIDESZ ezen nagy- rendezvényéről, elsők között írtunk a szervezet létéről politikai napilapban. Leírtam, nem feltétlen csak ellenzéki léte miatt volt népszerűbb Deutsch, mint ahogy azóta nem feltétlenül azért szűnt meg a KISZ, mert az állampárt ifjúsági szervezet volt. És nem azért népszerű most a FIDESZ, mert később a választásokon sikeres győzelmet aratott. És lám, ma negyedik kongresszusán már arról beszél a FIDESZ, hogy az ország egyik legnépszerűbb pártja, hogy kormányképes lehet bármikor, hogy tagja lesz a Liberális In- temacionálénak, hogy gyakorlatilag már-már neki udvarolnak az együttműködési lehetőségért. Valamennyiünkben felvetődhet, mi lehet a népszerűség és a remélhetőleg csupán ebből fakadó önbizalom oka a FIDESZ berkein belül. Feltétlenül meg kell említeni ez esetben, hogy forduló világunkban a FIDESZ újra ellenzéki szerepkörbe kényszerült. Akkor is fontos népszerűsítő tényezőnek látszik ma ez a tény, ha hozzátesszük. 22 parlamenti képviselőjük van, ám mégiscsak kisebbségként szavaznak az Országgyűlésben. A FIDESZ vezetői szerint, akik utólag értékelve kampánynyitónak, a következő választások első jelentős lépésének szánták a kongresszust, kormányképes alternatívájuk is van. Megpróbálták megmagyarázni véleményüket. Kinyilvánították, hogy nem generációs párt az övék, hozzátették: nemzetközi kapcsolataik is kiválóak, ajánlást tettek a korhatár eltörlésére is. Más oldalról pedig élesen támadták a kormány politikáját, és a pécsi kongresz- szuson szekcióüléseiket a jelenlegi minisztériumok felállásának megfelelően állították össze. Országos választmányukba nyolc képviselőjüknek szavazott bizalmat a küldöttek túlnyomó többsége. A legkülönbözőbb, sokak számára hangzatosnak minősíthető propagandafogásokkal próbálták nyilvánvalóvá tenni, hogy a jövőben többet kívánnak foglalkozni az egyházpolitikával, a határon túl élő magyarok problémáival is. Nemzetközi kapcsolataik szélesedése pedig éppen közvetett utalás lehetett arra, hogy az újabb választások idején, talán már a korábbi időszakban is mely pártokai kívánnak esetleg együttműködni. Ugyanakkor persze, nem elhanyagolható adu a FIDESZ kezében a legkülönbözőbb helyi önkormányzatok vezető tisztségeiben elfoglalt előkelő százalékos arány sem. Mindezek ismeretében látszik talán leginkább jogosnak a párt tovább növekvő önbizalma. Az önbizalom, amely egy párt esetében mindigis jelentheti vezetői elismerését. Az önbizalom, amely azért nem mindig feledtetheti a 13 ezres tagság javarészének passzivitását, mint ahogy nem ellenkezhet a kívülállóknak a párt meghirdetett programjai által kínált szimpátiájával sem. A pécsi kongresszust nehéz értékelni. Egy hosszú úton a kongresszus mindig csak egy lépcső, sok esetben volt már arra is példa, hogy egy lépcsőt jelentősebbnek ítéltek, mint magát az utat, és orraestek az érdekeltek. A pécsi kongresszusnak számomra három jelentős politikai momentuma volt. Mindenekelőtt a csatlakozási kérelem a Liberális Internacionáléhoz és az ehhez fűződő ideológiai következetesség lehetősége, másrészt a küldöttek bizalma saját pártjuk országgyűlési képviselőiben és más vezetőiben. Harmadrészt pedig az Orbán Viktor nyitóbeszédében is hangsúlyozott tény, mely szerint a FIDESZ továbbra sem tart senkit ellenségének, megfelelő párbeszédre törekszik minden politikai erővel. A FIDESZ, mint a parlamenti demokráciákban működő politikai egységek többsége, választási párt. A soros választásokra készül, ha bevallja, ha nem. A pécsi kongresszuson már felvetődött a „Narancsuralom”, a kormányzóképesség lehetősége. Az idő múlik. Bozsik László