Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-19 / 18. szám
IGE BARANYA Ausgabe Nem kerülnek az utcára az inasok Szekszárdi székhellyel kft alakult a szakképzésre. A szervezetet a bonyhádi Szakmunkásképző Intézet és a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat volt szakoktatói hozták létre, hogy ne kelljen elbocsátani 130 szakmunkásképzős tanulót. A január 6-ával alakult Mester Kft olyan szervezetet hozott létre, amely szakképzéssel, át- képzésésel és szolgáltatással kíván foglalkozni. Szükségük lenne arra, hogy az intézmények és vállalatok bízzanak meg a szakmunkástanulók munkájában. Levelet írtak a szülőknek és több vállalatnak, intézménynek. íme a kérés: „Az oktatási kft nem költségvetési szerv, ezért működőképessége és egyáltalán a kft életbenmara- dásának feltétele, hogy a gyakorlati képzés során a szakmunkástanulók nagy részben hasznos, produktív munkát végezzenek, s ezzel költségeik egy részét fedezhessék.” A kft kőműveseket, burkolókat, ácsokat, festő-mázolókat képez. Vállalkozik: asztalos és lakatos termékek gyártására és a fent említett szakmákban felújítási és karbantartási munkák végzésére. Az 1992-93-as tanévben szeretnék biztosítani a 90 elsős felvételét, de ehhez az szükségeltetik, hogy legyen munkájuk. Szerencséjükre a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat a szekszárdi tanműhelyt bérleti díj nélkül bocsátotta a rendelkezésükre, így Szekszárdon, Bonyhádon és Dombóváron 90 diák tanulhatja meg a kőműves, a festő-mázoló és tapétázó, az ács és az épületasztalos szakmákat. Hazafi József Körösi Csorna pályázat 1992-ben lesz Körösi Csorna Sándor halálának 150. évfordulója. A nagy magyar utazó egyedülálló vállalkozást hajtott végre a maga idejében azzal, hogy egészen Tibetig jutott el a 18. századi utazási körülmények mellett. Az évforduló alkalomából pályázatot hirdetnek olyan irodalmi, képzőművészeti és zenei művek létrehozására, amelyek valamilyen formában a tudós kitartását, jellemét, szellemi nagyságát fejezik ki. A pályázatokat 1992. március 15-ig kell beküldeni valamelyik címre: 4055 Covasna, str. Petőfi nr. 59., Romania; vagy: Körösi Csorna Sándor Általános Iskola, Dunakeszi, Garas u. 26. 2120. Menedzser- képzés Pécsett A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán megkezdődött az Oxford Open CMS menedzserképző kurzus. A távoktató képzés egy évig tart, a résztvevők ez idő alatt öt témakörből írnak dolgozatot. Záró szakdolgozatukat Oxfordban bírálják el. A mostani kurzusra 19-en járnak Baranya, Somogy és Tolna megyékből. A megnyitón megjelent Francis Ulchs, az oxfordi vizsgabizottság elnöke. Rendőrkézen az álköjálos Pincehelyen őrizetbe vették azt a ’’buzgó ellenőrt”, aki a dél-dunántúli kocsmákban és más vendéglátóhelyeken folytatta tevékenységét. A 41 éves Retzer Ferenc a börtönből való szabadulása után dr. Szabó Géza néven Köják-ellenőrnek adta ki magát és októbertől számos vendéglőst büntetett meg két-háromezer forintra Pécs, Kaposvár, Dombóvár, Tamási, de még Tata szórakozóhelyein is. Jótékonysági bál Politikai póker arcképekkel Antall József arca eltorzult, de maradt a helyén. Göncz Árpád örökébe Boross Péter lépett. Szabad Györgyöt, aki egyébként csengőt tartott a kezében , Csurka István váltotta fel, kezében kisebb ceruza és nagyobb kés. Horváth Balázs helyét Horn Gyula foglalta el. Jelentős változásoknak tekinthető, hogy a politikusok között helyet kapott Nagy Feró is. Nyugodjon meg vagy rémüldözzön a kedves olvasó! Kivételesen nem hivatalos jelentést közöltünk a soros kormányátalakításról. Megjelent a Postabank új franciakártya-sorozata, amely a korábbihoz hasonlóan, most is ismert közéleti embereket szerepeltet a figurákon. Csak sajnálhatjuk. Szóval, csak sajnálhatjuk, hogy legalábbis egyelőre ezek a paklik nem kaphatók a boltokban. Bánjuk ezt azért is, mert a jó minőségű kártyalapok jól keverhetők, így annak sincs semmi akadálya, hogy az ismert emberek közé névtelen kettesek, vagy éppen soros hetesek keveredjenek. Mindenesetre figyelemreméltó reklámfogás a Postabank újabb paklija. Reméljük, hamarosan a boltokban is megvásárolhatjuk, akár hazardírozni akarunk, akár csupán kordokumentumokat kívánunk vásárolni. A figurák pedig gyakran változnak. /Bozsik/ A Csontváry-képek restaurálásáról Szenvedő alkotások A festményeknek megvan a maguk sorsa - fordíthatnánk az eredetileg a könyvek zaklatott történetét tömörítő mondást a képek életére. Ez esetben a Csontváry-alkotásokra vetítve, amelyek egy része, nagy méretük miatt, a festő halála után csaknem fuvarosok kocsijára került - ponyvának. Az utolsó pillanatban sikerült ezeket megmenteni, ám az ezt követő esztendők sem kímélték az egyik legnagyobb magyar piktor alkotásait. Tegnap délelőtt Tarai Teréz és Czakó Ferenc, a Janus Pannonius Múzeum kiváló restaurátorai tartottak előadást a hányatott sorsú képek helyreállításáról. Nem idézzük a tőlük hallott, néha megdöbbentő, a barbarizmus határát súruló korábbi bánásmódot, amelyben Csontváry képei részesültek. Eleddig a festmények 3-4 olyan beavatkozást „szenvedtek el”, amelynek nyomait csak rendkívül aprólékos, gondos munkával tudják eltűntetni és az eredeti festéket napvilágra hozni a szakemberek. A legnagyobb kár 1949-1960 között érte a képeket: összegöngyölítve, félretaszítva, ide-oda dobálva hevertek a Szépművészeti Múzeum pincéjében... A most folyó és a teljes magyarországi Csontváry-kollek- ciót érintő restaurálási munka egyszersmind egyik előkészülete annak a tervezett európai körútnak, amely egy év múlva, 1993. januárjában Brémában, a Kunsthalle-ban kezdődik és mintegy másfél év alatt számos nagyhírű múzeumban nyíló kiállításon teszi lehetővé a művész képinek nemzetközi megismertetését. Mégpedig - hallottuk tegnap Romváry Ferenc múzeumigazgatótól - utolsó lehetőségeként Csontváry-nak ahhoz, hogy legalább európai felfedezést és elismerést kapjon. M.A. Fotó: Proksza László Szombatonként cserebere Lutra-klub Komlón A gyerekek körében mind népszerűbbek a különböző Lutra-albumok. A vele való játék, az ismertetők elolvasása és a képek helyes beragasztása a nagyszülők, szülők köréből is sok felnőttet érdekel. Egyre nő a képeket cserélgetők tábora. Ezért is örültek sokan annak, hogy megalakult az országos Lutra-klub hálózat. Tegnap Komlón a Gyermek és Ifjúsági Házban a „lutrázó” gyerekek és felnőtt kísérőik úgy döntöttek, hogy csatlakoznak ehhez. Czanik Istvánné intézményvezető kérésére többen a leendő klub emblémáját és jelvényét rajzolták. Abban megegyeztek a gyerekek, hogy névadóul a Lutra kiadványok egyikét - a Dörmögőt - választják. Lóga Szabina 4. osztályos kislány épp egy macit próbált rajzolni. Közben mesélte, hogy elhozta a Barbie babáját - otthon kilenc maradt -, mert készült a baba szépségversenyre is. De szívesen „lutrázik” szabadidejében. Karagity István Kökö- nyősből jött le, szintén negyedikes. O ügyesen válaszolt a Lutra-kérdésekre, bizonyítva, hogy többször is átolvasta a „Világ állatai” című albumot. Elmondta, szeretné a főnyereményt, a kenyai utat megnyerni - a szelvényt már rég postázta. Közben egyre többen jöttek Lutra képeket csere-berélni. Blumenschein Mátyásné, me- csekjánosi nagymama Erika unokáját kisérte. Szerinte a legtöbb felnőtt szívesen veszi a Lutra albumot, ragasztja, csere-beréli a képeket, mert érdekes ismeretekre tehet szert e mellett. A gyerekek pedig csendesen tudnak vele, játszani. . . Á. E. Napolaj a fülkében Messze még a nyár, ám - úgy tűnik - a Kristóf 21 nem habozik. A Kereskedelmi és Szolgáltató Iroda kifejlesztett egy napolajozó berendezést. Tetszik nekem a dolog! Olyan snassz volt eddig, hogy az ember kente magát, ókor másokat. Akik figyelték, nem is tudták, hogy most az egészségét védi a fertelmesen ártalmas napsugártól, vagy alibije van egy szép nő simogatá- sára... És most tessék! Van egy fülke, olajtartállyal, flexibilis cső végén szórófejjel, kompresszor nyomásszabályozóval. Csak belépek, némi gondolkodás után dönthetek, napolajat, avagy naptejet... A flexibilis csővel, persze. Mindez tulajdonképpen a szórakozás világába tartozna, ha Kristófunk a rendszer kifejlesztése mellett mindjárt nem igémé munkalehetőséget is, sőt: biztos megélhetést a vállalkozóknak. Már azoknak persze, akik megrendelik a varázslatos belsejű, Hélia D-flakon mintájára készült fülkét. A verseny a biztos siker érdekében kizárva: Kristófunk csak egy fülkét Ígér egy strandra. Mondjuk az orfűire. Ott az a vasárnapi 15 000 ember éppen elegendőnek fogja tartani. Reggel odaáll, estére bejut. Közben jól lepörkölődik a várakozás napfényes óráiban — hacsak be nem keni magát napolajjal. Vagy tejjel. Bár a tej mintha inkább Kristófunkat izgatná. M. A. Az „akció” végén még egymást is meglopták ... Huszonkét fős tolvaj banda Baranyában Szombat este Mánián a Cigány Kultúrális Egyesület jótékonysági bált rendezett a a művelődési házban. Az egysület személyesen hívott meg prominens személyiségeket, de túl rajtuk és Mánfa polgárain, sokan jöttek a környező falvakból, akik belépőjegy fizetésével adakoztak. A mintegy 7-8 ezer forintos bevételt Pécsre menekült jugoszláviai gyerekeknek szeretnék fölajánlani. EXXELL ajándék A pécsi EXXELL Részvény- társaság, amely videókazetták gyártásával foglalkozik, támogatni szeretné az alapfokú oktatás színvonalának javítását. Lévén, szinte minden pécsi általános iskolában van videomagnó, a társaság ezekben a napokban 100 000 forint értékben 500 kazettát ajándékoz több oktatási intézménynek. Nem akármilyen bűncselekménysorozat végére készül pontot tenni a Szigetvári Rendőrkapitányság, melynek fogdájában egy 22 fős tolvajbanda vezéralakjai élvezik a rendőrök vendégszeretetét. Mint Heller Alajos főhadnagytól, az ügy vizsgálójától megtudtuk, a 19 gilván- fai, egy sellyei, egy okorági és egy sumonyi férfiúból álló csapat még az elmúlt év elején verődött össze, s a kezdeti sikerektől megerősödve az év végére már elegáns, bérelt autóval jártak beszerző körútra. Gáz akkor volt, amikor megelőző profiljukról a gázcseretelepek kifosztására álltak át. Először (valamikor novemberben) a gyöngyfái gázcseretelepnél megzavarták és ezzel menekülésre késztették őket, majd a második ügy (Cserdinéi) a végleges lebukásukat hozta. Innen kezdve már csak egy lépés volt, hogy az őrizetbe vett, mattot kapott fiatalemberek élménybeszámolója újabb és újabb ügyeket tereljen a kihallgatást végző rendőrök látókörébe. A 20 és 40 év közötti csapattagokból álló akcióbrigád figyelme 1991 tavaszán a Pécs külterületén lévő, cserkúti raktárbázis telephelyeire összpontosult. Ott is egy kft. lerakatára, ahonnan nem klevesebb, mint 30 mázsa rézkábelt szállítottak el szorgos munkával, valamint az Ércdúsító Üzem telephelyére, ahonnan igen nagy mennyiségben telefonkábeleket „lovasítottak meg.” A két telephelyet együttesen mintegy tíz alkalommal látogatták meg, volt olyan, hogy egyszerre négy kocsival mentek az értékes holmiért. Három Ladával és egy Latviával, amely a helyi Ficu Női cigányszervezet kulturális és más közösségi célokat szolgáló gépkocsijaként kellett, hogy a falubeliek rendelkezésére álljon. Természetesen bűncselekmények végrehajtásában nem vehetett volna részt a gépkocsi a cigányszervezet vezetőinek tudta nélkül. Olyannyira nem, hogy volt, amikor a helyi szervezet elnöke maga is részt vett az anyagbegyűjtő akcióban. A kárérték rézkábel-ügyben másfél millió forintra tehető, az árút (természetesen messze a valós érték alatt) olyan színesfém-kereskedőknél értékesítették, akik nemigen firtatták a kábelek eredetét. Profilt akkor kényszerültek váltani a legények, amikor a kifosztott kft. már jobban odafigyelt az értékeire és megszervezte a telephely őrzését. Ekkor a gilvánfai huszonket- tek a Sellye és Szentlőrinc között lévő vasúti fényjelzők kábeleit szedték fel nagy gyakorisággal, veszélyeztetve ezzel a közlekedés biztonságát. Június és november között tucatnyi bolt feltörésére is jutott idejük a tolvajbanda tagjainak. Különösen a csobokapusztai vegyesboltra járt rá a rúd, ahol a betörők két hónap alatt ötször is megfordultak.A csapat néhány tagja a végén már egy kölcsönzőből bérelt Audi 80-assal járt telefonfülkéket feltörni, méghozzá igen hatékonyan, ugyanis rövid idő alatt 11 készüléket rongáltak meg és fosztottak ki. A tolvajok csapatjátékának a pikantériája, hogy még egymást is meglopták a bűncselekmények végrehajtásában résztvevők. Egy alkalommal 6 mázsa rézkábelt pakoltak be a cserkúti raktárbázisnál a Latviába, ám a simán hazaérkezett, és az egyik csapattag udvarába beállt gépkocsiból reggelre eltűnt az árú egyharmada. (balog) vasárnapi 5