Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-12 / 11. szám

Verseny rímekben Országos versmondó elődöntő' Pécsett A középiskolások számára első ízben kiírt Csokonai Vitéz Mihály országos vers-, és pró­zamondó verseny tegnapi bara­nyai elődöntőjén különleges élményben lehetett része a zsű­rinek. Csokonai költeményei mellett Goethe, Puskin, Byron és Berzsenyi verseit adták elő a mohácsi Kisfaludy Gimnázi­umból és a pécsi Pollack Mi­hály Szakközépiskolából érke­zett diákok - „nem középiskolás fokon”. A minden évben más-más költő nevével fémjelzett vers­mondó versenyek közül a mos­tanit a Somogy megyei és ka­posvári önkormányzat, a So­mogy megyei Művelődési Köz­pont, a kaposvári művelődési központ, a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium, az Or­szágos Közművelődési Köz­pont Módszertani Intézete, és a Nemhivatásos Színházak Szö­vetsége írta ki. A hagyományos vetélkedő­ket azonban úgy tűnik a leépü­lés veszélye fenyegeti. A teg­napi megyei döntőn ugyanis mindössze hat versenyző jelent meg, Pécs összes középiskoláját csak ketten képviselték - ők is egy iskolából. Petkó Jenő, a Ba­ranya Megyei Művelődési Köz­pont munkatársa, a zsűri egyik tagja szerint ez elsősorban an­nak köszönhető, hogy nincs igazi gazdája a hasonló rendez­vényeknek. A művelődési köz­pontok módszertani felügyelő szerepe megszűnt, nincs felmé­rési lehetőségük és pénzük se. A mostani Csokonai versmondó verseny elődöntőit nem is tudta minden megye megrendezni, hiszen sok helyen megszűntek a művelődési központok. Baranyában most még sze­rencsére sikerült megszervezni (úgy ahogy) az elődöntőt. A megjelent diákok nem hoztak szégyent iskoláikra. A hat versenyző közül a Bo- komé Magvasi Ágnes tanárnő, Petkó Jenő és Sólyom Katalin színművésznő által alkotott zsűri a Kövesy Józsefné által felkészített Puch Évát ítélte a legjobbnak, második helyezést pedig Szloboda Emerencia ért el. A két mohácsi gimnazista képviselheti tehát Baranyát a február 7-8-9-én Kaposvárott megrendezendő országos ver­senyen. Pataki V. Ha nem vagy telefonközeiben Személyhívás NOKIÁ-val Az információ, a gyors tájé­kozódás egyre inkább nélkülöz­hetetlenné válik sok ember számára. Ez érthető is, hiszen a gyorsaság pénzt jelenthet... Ehhez kíván segítséget nyúj­tani a NOKIA személyhívó rendszer, amely a Magyar Mű­sorszóró Vállalat közreműkö­désével az egész ország terüle­tén elérhetővé teszi - még akkor is, ha telefontól távol van - a készülék tulajdonosát. Jelenleg két féle személyhí­vót forgalmaz a Selectronic Kft., a NOKIA TEXT-et és a NOKIA FINDER-t: előbbivel szöveget lehet továbbítani, míg az utóbbival, melyen 12 szám­jegyes kijelző van, kódolt üze­neteket. Hogyan dolgozik a rendszer? Aki rendelkezik ezzel a te­nyérnyinél is kisebb, alig több mint lo dekagramm súlyú be­rendezéssel, éjjel-nappal elér­hető, ugyanis a 155-5211-es te­lefonszám tárcsázása után - ez az MMV diszpécserközpontja - az üzenetet adni kívánó be­mondja, mondjuk a keresett üz­letember személyi hívó számát, bediktálja az üzenetét, amit a központ az URH rádiósáv, Pe­tőfi műsorának hullámhosszán szövegesen vagy numerikusán továbbít. A személyhívónak három kü­lönböző száma lehet, így a ké­szülék tulajdonosa az üzenet ér­kezésekor, még mielőtt elol­vasná azt, már a hang- vagy fényjelzéskor tudja, hogy üzleti vagy magánjellegű a hívás. Ugyancsak érdekesség, hogy a kódolt üzeneteket mindig a személyhívó gazdája határozza meg, így ezek értelmezése csak a két fél, a hívó és hívott által lehetséges. Nyilván, egyelőre csak azok veszik igénybe ezt az érdekes és hasznos, bár nem éppen olcsó szolgáltatást, akiknek például horgászás közben, távol a világ zajától is fontos, hogy ennek el­lenére „bent legyenek” az élet­ben. Mert manapság ez az át­lagembernek még igencsak lu­xus .. .-Bár tegyük hozzá, jó­pofa dolog. R.N. Új VDN-világhíradó Eszék polgármestere új offenzívától tart II. János Pál pápa Horvátországról Nem nyugodhatunk bele, hogy Európa arculatát eltorzítsa a horvátországi seb. Semmilyen indokkal sem lehet figyelmen kívül hagyni az emberi jogokat, a különbözőség tiszteletét, a jog becsületét, amit lábbal tipornak azon a földön - mondotta II. Já­nos Pál pápa szombaton Vati- kánvárosban, a Szentszéknél akkreditált 127 diplomáciai misszióvezetővel tartott talál­kozóján. A pápa felszólította mindkét felet, hogy Isten színe előtt gondolkodjanak kötelességei­ken. A népnek joga, hogy de­mokratikusan döntsön saját sor­sáról - mondotta Horvátor­szágra és Szlovéniára utalva. A katolikus egyházfő leszö­gezte: Európa jövőjét nem nem lehet bombákkal építeni. A vi­lág szégyenének nevezte, hogy hovatovább normális állapot­ként veszi tudomásul a katoli­kusok és a protestánsok hada­kozását Eszak-írországban. Horvátországban a szemben álló felek általában tiszteletben tartják a tűzszünetet. Eszék déli külvárosában néhány robbanás hallatszott az éjszaka. Zvadko Kamaric polgármes­ter a mai sajtóértekezleten el­mondta, hogy a szövetségi erők nagy mennyiségű fegyvert hal­moznak fel a körzetben és félő január 15-én Horvátország vár­ható nemzetközi elismerésének napján újabb offenzívát indíta­nak. A zágrábi rádió jelentette, hogy a megszállt Baranyából gyakran robbanásokat hallani, aminek csak egyetlen logikus magyarázata lehet. A külön­böző szerb szabadcsapatok egymás ellen harcolnak. Sibe- nikben fegyvemyugvás volt, de a város védői azt állítják, hogy január 3-a, a tűzszünet életbe lépése óta a szövetségi alakula­tok 34-szer szegték meg a meg­állapodást. Az Európai Közösség kül­ügyminisztereinek pénteki ál­lásfoglalásához, amelynek lé­nyege, hogy minden tagállam önállóan dönt január 15-e után az egyes jugoszláv tagköztársa­ságok elismeréséről még nem fűznek kommentárt Belgrádban és Zágrábban. A horvát fővá­rosban tudni vélik, hogy Fran­cesco Cossiga olasz államfő a közeljövőben Ljubljana és Zág­ráb vendége lesz. O Guatemalaváros. Szerdán ismét kitört Guatemalában a Pacaya vulkán, köveket és ha­mut lövellve közel 200 méteres magasságig - jelentette az or­szágos szeizmológiai intézet. Az intézet szóvivője szerint a Guatemalavárostól 130 kilomé­terre délre fekvő vulkánból fo­lyó láva a környéken lakó 5000 embert is veszélyezetheti. O Belfast. Hatalmas pokol­gépre bukkantak brit katonák szerdán Eszak-írország déli ré­szén, egy gazdátlan házban. A közel kétszáz kilós szerkezetet sikerült hatástalanítani. Az Eszak-írország önállóságáért küzdő ír Köztársasági Hadsereg emberei néhány napja két - gépkocsiba rejtett, igen nagye­rejű - pokolgépet robbantottak Belfast központjában. A me­rényletek több millió fontos anyagi kárt okoztak, s azóta a rendőrség nagyon megszigorí­totta a biztonsági intézkedése­ket a város környékén. O Szófia. - Egészséges fiú­gyermeknek adott életet egy 92 esztendős asszony Bulgáriában. Ivanka Bukaova, egy kis falu közismert természetgyógyásza. O Szaud-Arábia. Egy repülő­gép fedélzetén csütörtökön kü­lönös „utas,, érkezett Szaud- Arábiából a brit fővárosba: egy hatalmas, 13,2 kilogrammos burgonya, amelyet termesztői fel akarnak vétetni a világhírű, Guiness-féle Rekordok köny­vébe. Erre meg is van minden esélyük, mert az előző rekorder „csak” 3,2 kilót nyomott, ám a Guinessbe való bekerüléshez előbb szükség van a brit Nem­zeti Növénytermesztési Társu­lat vizsgálatára. O Bogota. - Az amerikai kábí­tószerellenes hivatal (DEA) szerint közel 30 milliárd dollár fordul meg évente a kolumbiai kábítószer-kartellek bankszám­láin. Ez megadja nekik a hatal­mat ahhoz, hogy korrumpálja­nak és fenntartsanak egy megfé­lemlítésre alkalmas katonai struktúrát. O Párizs. - Szőrén-szálán el­tűnt kétmillió frank a francia jegybank roubaix-tourcoingi fiókjának páncélszekrényéből. A négyezer darab friss nyo­mású, ötszáz frankos bankjegy hiányát az év végi rovancsolás- nál fedezték fel. Megválasztották a dékánokat Dr. Borhidi Attila A pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetem volt Tanár­képző Kara két karra vált. Meg­alakult a Természettudományi és a Bölcsészettudományi Kar. Az elmúlt napokban tartották a két kar dékánjainak választását. A Természettudományi Kar ve­zetője dr. Borhidi Attila egye­temi tanár, a Társadalomtudo­mányi Kar dékánja dr. Horányi Özséb egyetemi tanár lett. Dr. Borhidi Attila biológusként végzett az ELTÉ-n 1955-ben. Fő kutatási területe az ökológia és a növényrendszertan. Szá­mos könyvet és tudományos publikációt írt. A JPTE-n 1988 óta oktat, s a Tanárképző Kar dékánja volt 1989-től. Dr. Ho­rányi Özséb 1942-ben született Budapesten. Villamosmérnök és nyelvész. Kutatásainak kö­zéppontjában a kommunikáció, elsősorban a vizuális kommuni­káció áll. Nyolc éve tanít a JPTE-n, a kommunikációs tan­szék vezetője. Szintén több könyv és tudományos publiká­ció szerzője.- A Természettudományi Kar létrehozásának gondolata évekkel ezelőtt felmerült­mondja dr. Borhidi Attila. -Fej­lődött az oktatógárda, színvona­lasabbak lettek a tudományos kutatások. A Pécsi Orvostudo­mányi Egyetemmel közösen a kar kiépítésére pályázatot is ad­tunk be a Világbanki Hitel el­nyerésére, s kaptunk is kb. százmillió forintnyi összeget. A karon fejleszteni szeretnénk, többek között, a kémia és a ma­tematika oktatást, s erősíteni fogjuk a már egyetemi képzést nyújtó tanszékeinket is. Ez azt is jelenti, hogy továbbra is lesz­nek a mi karunkon is, olyan tan­székek, amelyek főiskolai képe­sítést adnak. Képzési rendsze­rünkben követjük a 30-as évek­ben Magyarországon már jól bevált, és az ELTE-n egy éve Dr. Horányi Özséb bevezetett modellt, miszerint lehet egy szakra is felvételizni, illetve a szakképzés mellé, kü­lön lehet felvenni, vagy sem, a tanárképzést. Ezzel megszűnik az a kényszer, hogy bizonyos képesítéshez csakis a tanári pá­lyán keresztül lehet eljutni. Az egyszakos képzést csak az egye­temi szakokon vezetjük be, s melléje több specializációs le­hetőséget kínálunk a hallgatók­nak.- Egy kart megszervezni aprómunkát jelent, amely min­den napra rengeteg feladatot ad. Nem látványos, de annál kemé­nyebb küzdelem. Abból kell ki­indulni, hogy milyennek kép­zeljük el a bölcsészettudományt és a hozzátartozó kart. Vélemé­nyem szerint a bölcsészkarnak egy egységes szellemet, irá­nyultságot kell kifejeznie, ami több, mint az egyes tanszékek összesége. A bölcsészkarnak a tradícióra kell épülnie, s elérnie azt, hogy hozzájáruljon az ala- kotó értelmiség folyamatos új­rateremtéséhez. Egy egyetemi karon a közös munka a jó munka, ahol a tanárt és a diákot nem a hatalom eltérő megosz­lása, hanem az különböztet meg, hogy az egyiknek több a tapasztalata, mint a másiknak, s azt kívánja megosztani kollegiá­lis alapon. Ezt a kollegialitást igen fontosnak tartom mind a tanár-diák, mind a tanár-tanár és az egyetem többi dolgozója között. Úgy gondolom, ennek a karnak az egyetemen belül, nem eltekintve a társadalmi kihívá­soktól, egy boldog szigetnek kell lennie, ahol a diákoknak is egyre több lehetőségük nyűik a munkára, az öntevékenységre. Ennek érdekében fogunk dol­gozni, s a magam dékáni meg­választását is ez ügy érdekében kifejtendő szolgálatnak fogom fel - vall nézeteiről dr. Horányi Özséb. B. A. Farsangolás négy megyében (Folytatás az 1-es oldalról) Kaposváron a hagyományos Dorottya-bálon kívül három év után ismét megrendezik febru­árban a Dorottya szálló farsangi bálját. A zenével, hidegtálakkal, tánccal dúsított programmal a rendezők a hagyományokat sze­retnék feléleszteni. A bál külön­legességeként: belépés csak álarcban! Zala megyében bőséges programok biztosítják a szóra­kozást. Zalaegerszegen az Apáczai Csere János megyei művelődési központ örökzöld slágerekből összeállított rock­bulit indít, ami ezentúl kéthe­tente péntekenként mozgatja meg a fiatalokat. Az Aranybá­rány szállodában pedig március közepéig a hagyományos bálo­kat rendezik meg. A művelő­dési központok közül a nagy- kanizsai kínálja a legtöbb prog­ramot: február 15-én 200 fősre tervezett farsangi nosztalgia lesz a középkorosztály részére, február 9-én a nagykanizsai szimfonikus zenekar tartja far­sangi koncertjét a színházte­remben. Szekszárdon január 18-tól tombol a farsangi szezon a Ge­menc Szállóban. Az ekkor ren­dezett társtalanok bálját március végéig számos egyéb táncos program követi, így svábbálok, kempingezők-, nyúltenyésztők, vadászok-, utazási irodák-, ál­latorvosok-, horgászok bálja és a lövészbajnokság bankettje. A március 21 -én rendezett megyei nagy vadászbál tombola-nye­reménye egy szarvasbika kilö­vése lesz. Pécsett a Pannónia Hotel sangi programokban, annál in­kább a Palatínus Hotel. Itt, mint minden évben, most is sok bál lesz. Az elsőt - a KIOSZ ren­dezvénye - január 18-án tartják és ezt március közepéig minden hétvégén különféle intézmé­nyek, társaságok báljai követik. A Palatínus, saját rendezvénye­ként februárban a gasztromiai rendezvénysorozatok keretében törzsvendégeit hívja meg egy fogadásra. Már január 11-én el­kezdődött és február 29-ig tart a Tettye vendéglő népszerű sváb­bál sorozata. Péntekenként és szombatonként sváb ételek és jellegzetes zene mellett farsan­golhatnak a vendégek. Pataki V. Idén is megrendezik Kaposváron a hagyományos Dorottyabált.'Felvételünk a tavalyi rendezvé­nyen készült.) Fotó: Läufer László 2 vasárnapi Új karok a JPTE-n

Next

/
Oldalképek
Tartalom