Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-28 / 27. szám
u aj Dunántúli napló 1992. január 28., kedd Kétmilliárd forintos keret A pécsi Kitty-butik megpályázta és megkapta a start-hitelt. Fotó: Benedek Tímea Hitel-start Tavaly túlságosan szétaprózódott a pénz Kétmillió forint körüli kölcsönökre lehet számítani Gázolaj helyett biooíaj Átalakuló termelőszövetkezetek (3.) A szervezeti változások átmeneti szabályai A szövetkezetekkel kapcsolatos szervezeti változásokat - egyesülés, beolvadás, szétválás, gazdasági társasággá alakulás és kiválás - a vagyonnevesítésről hozott közgyűlési határozatot követő 15 nap utáni két hónapon belül lehet kezdeményezni. A kiválás a mezőgazdasági és ipari szövetkezet esetében egyénileg, vagy csoportosan és a közgyűlés hozzájárulása nélkül történhet meg 1992. december 31 -ig. Az általános fogyasztási szövetkezetből és lakásszövetkezetből 1992. június 30-ig csoportosan lehet kiválni. Az általános fogyasztási szövetkezet esetében az azonos településen lakók, míg a lakász- szövetkezet esetén az elkülöníthető épületegységben érdekelt tagok válhatnak ki együttesen. A kiváláshoz az érintett tagok által megalakított részközgyűlés legalább kétharmados szavazattöbbséggel meghozott határozata szükséges. A szövetkezet vagyonából a kiváló tagokra jutó arányos részt (a jogokkal és a kötelezettségekkel együtt) a közgyűlés határozata alapján a gazdasági év végéig ki kell adni. Ettől eltérő a vagyonmegosztási eljárás a mezőgazdasági és az ipari szövetkezetek esetében akkor, ha a kivinni szándékozott vagyonrészek összértéke eléri a szövetkezet vagyonának 10 százalékát. Az átmeneti törvény szerint megszűnik a szövetkezeti szakcsoporti forma. A szakcsoport tagjai - ha a szövetkezet, amelynek keretében működtek, nem létesít velük tagsági viszonyt - megszüntethetik a szakcsoportot és szövetkezetét, gazdasági társaságot, egyesületet alapíthatnak. Ha egyik felsorolt döntést sem hozzák meg 1992. június 30-ig - mezőgazdasági és ipari szövetkezeti szakcsoport esetében 1992. december 31-ig - akkor az említett határnapot követő 31. napon a szakcsoport megszűntnek tekintendő. (MT1- Press) H. Á. Hírünk a világban A térség legstabilabb országa Magyarországnak nincsenek karizmatikus politikai főszereplői, mint Csehszlovákiának, vagy Lengyelországnak, de ami hiányzik politikai szexepilben Antall József fontolva haladó, fokozatos programjából, azt bőven kárpótolják az eredmények - olvasható a The Guardian című brit lap kelet-európai összeállításában. Magyarország kevésbé kockázatos és lassúbb átmenetet valósít meg, mint Lengyelország és Csehszlovákia, de két évvel a kommunizmus összeomlása után a jelek arra vallanak, hogy a lengyel modell komoly buktatók felé halad, miközben Magyarország az idén kilábalhat a recesszióból. A magyarok túl borúlátók, semhogy ezt elismernék, de külső elemzők és Budapesten dolgozó nyugati diplomaták egyetértenek, hogy Magyarország lesz az első a volt szovjet szövetségesek közül, amely viszonylag sikeresen lép át a piacgazdaságba. A lap megemlítette, hogy Magyarország a térség politikailag legstabilabb országa, ahol a legkevesebb a politikai kockázat a külföldi befektetők számára. Sokan aggódtak a Start-hitellel kapcsolatban. A közgazdászok azt hangoztatták, hogy nem piackomform egy olyan hitelt támogatni, amely olcsóbb a többinél, mert felborítja a piaci viszonyokat. Az élet viszont azt igazolta, hogy ez nem így van, a Start-hitel konstrukció jól segítette a vállalkozókat - mondotta Kassai Róbert, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) alelnöke azzal kapcsolatban, hogy az idén ismét igénybe vehető ez a típusú kedvezményes kölcsön. Kétmilliárd forint Emlékeztetünk arra, hogy a Start-hitel nagyon nehézkesen indult. Ráadásul működése során is akadt probléma. Például az APEH-nak külön állásfoglalást kellett hoznia arról, hogy a bankok eldönthetik, nyújtanak-e kölcsönt egy-egy vállalkozónak, ha az a felvett összeget már mint társaság kívánja visszafizetni azon egyszerű oknál fogva, hogy bejelentkezett a vállalkozási nyereségadó hatálya alá. Mint emlékezetes, a Start-hitelt csak magánvállalkozó, magánemberként vehette fel az eredeti kiírás szerint. Az élet azonban kikövetelte magának a módosítást. Az idén megszűnt a vállalkozási nyereségadó (ványa), helyette a társasági adó lépett be, a probléma azonban hasonló. Ezért várhatóan a Start-hitellel kapcsolatban ezt a kérdést ismét rendezni kell. Már csak azért is, mert az idén újra startol a Start-hitel. Mintegy kétmilliárd forintos hitelkeret áll a kezdő, illetőleg a három évnél nem régebben működő vállalkozók rendelkezésére. A Magyar Nemzeti Bank a német partnerekkel tavaly kötött megállapodásnak megfelelően az idén 20 millió német márkányi kölcsönt hívhat le a 100 millió márkás kedvezményes keretből. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank által biztosított résszel együtt mintegy kétmilliárd forintos keretből gazdálkodhatnak a konstrukcióban résztvevő kereskedelmi bankok. Tavaly 16 kereskedelmi bank foglalkozott a hitel folyósításával. Sokan arra számítottak, hogy a hitel egy nap alatt elfogy. Hogy ez nem így történt, annak több oka volt. Részben az, hogy a pénz túlságosan szétaprózódott, így volt olyan bankfiók, amely egyetlen hiteligénylés elbírálására volt jogosult. A pénzt hatékonyabban lehetne felhasználni - vélik az IPOSZ-ban a tapasztalatok alapján -, ha kevesebb kereskedelmi bank foglalkozna a konstrukcióval. Ez nagyobb áttekinthetőséget és végsősoron hatékonyabb elosztást eredményezne. Mivel az igények máris lényegesen meghaladják a lehetőségeket, az MNB-ben szerzett információ szerint nem kizárt, hogy a központi bank rövidesen tárgyalásokat kezdeményez a német partnerekkel az 1993-ban, illetve 1994-ben esedékes kedvezményes hitelrész- letek előrehozásáról. Várhatóan még az idén az igényekhez igazítják a Garancia Alap intézményét. A gyakorlatban ugyanis összemosódott az E-hitel, a privatizációs hitel és a Start-hitel. Ezért előbb-utóbb egységes, állami döntésen alapuló Garancia Alap létrehozása várható. Előny a termelő beruházásoknak A Start-hitel révén tavaly megközelítően négymilliárd forintot vehetett fel mintegy 1500 vállalkozó. A német kormány által nyújtott 100 millió márka kedvezményes hitelből 1991-re 40 millió márkát hívott le az MNB. Ehhez a központi bank adta a pénz másik felét. A kedvezményes kölcsönt tavaly is és az idén is azok a vállalkozók igényelhették, akiknek vállalkozása három évnél fiatalabb. A hitelt folyósító pénzintézetek közül a kisebbek 60-100, a nagyobbak 300-500 millió forintot oszthattak szét az igénylők között. Bár a bankoknál sokszoros volt a túljelentkezés, igen sokak kérelmét nem lehettet kielégíteni. Elsősorban az volt a probléma, hogy a bankok megalapozatlannak ítélték az üzleti tervet. A kérelmezők zöme a szolgáltatásban és a kereskedelemben kívánta felhasználni a felvett hitelt, és viszonylag kevesen vállalkoztak termelő tevékenységre. Márpedig a bankok inkább e tevékenységi köröket támogatták szívesen. Erre a kölcsönt igénylők az idén is számíthatnak. A hitelek többsége 2-2,5 millió forint körüli volt. Az idén az előrejelzések szerint a vállalkozók hasonló nagyságú kölcsönökre számíthatnak. (MTI-Press) Ö. Z. A hazai üzemanyagárak sorozatos emelése ismét felélénkítette azokat a próbálkozásokat, amelyek a növényi eredetű energiaforrást célozzák meg. Ezek sorában minden eddiginél közelebbinek tűnik a repce bioolajként történő hasznosítása, legalábbis több bácskai gazdaság számára. Nemrégiben ugyanis bajai székhellyel megalakult az a vállalkozás, amely egyebek között főként egy szabadalmaztatásra benyújtott magyar találmány nagybani kikísérletezésére és az eljárás szélesebb körű elterjesztésére jött létre. A vetéstől az olajnyerésig, illetve a melléktermékek hasznosításáig kiterjedő új technológiai eljárás feltalálója Kovács Ambrus, a bajai Nova-Energia Kft. ügyvezetője. Hosszú évekre visszanyúló kísérletei igen kedvező számokat mutatnak az üzemanyagfogyasztást illetően is: a növényolajjal átlagosan legalább tíz százalékos megtakarítás érhető el, alkalmazásának környezetkímélő hatása pedig közismert, mint ahogy az is, hogy a dízelmotorok esetén minden különösebb átalakítás nélkül felhasználható. A biodízel szélesebb körű elterjedését eddig az akadályozta, hogy előállításának költségei magasabbak voltak, mint az ásványi eredetű gázolajé. Az új eljárás révén a bioolaj már árban is versenyképes, sőt a számítások szerint - igaz egyelőre még csak saját felhasználásra történő termelés esetén - literenként tíz-tizenkét forinttal kevesebbe kerül, mint a gázolaj. A mostani 32-35 forintos literenkénti költséget tovább csökkentheti a technológia nagybani kipróbálásától várható eredmény, valamint az, hogy a hasznosításra létrejött társaság a jövőben vásárlás helyett mezőgazdasági termékekkel ellentételezett barA családi pótlékról szóló törvény módosítása értelmében az együttélő szülők bármelyike igényelheti - előzetes együttes nyilatkozatuk alapján - a saját háztartásban nevelt gyermekek után járó családi pótlékot. A családi pótlék havi összege gyermekenként a következő: egy gyermekes családnak 2 370 forint egy gyermekes egyedülállónak 2 820 forint kétgyermekes családnak 2 830 forint kétgyermekes egyedülállónak 3 250 forint terüzlet keretében tervezi beszerezni a biodízelhez szükséges import adalékanyagot. A Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetség, a Baja környéki mezőgazdasági szövetkezetek, illetve agrártermék-forgalmazók által alapított vállalkozás résztvevői egyébként úgy ítélik meg, hogy legkésőbb a jövő év második felétől már erőgépeik, szárítóik túlnyomó többségét bioolajjal üzemeltethetik. A kalkulációk szerint száz hektáron vetett repcéből - legalább közepes termést feltételezve - 25 darab MTZ 80-as traktor egész évi üzemanyaga nyerhető ki. Az eljárás a rosszabb minőségű földek hasznosítása szempontjából is jelentős, s a mellék- termékként visszamaradó olajpogácsa akár állati takarmányként, akár fűtőanyagként hasznosítása sem elhanyagolható. A biodízelre irányuló kísérletek egyébként nem maradnak a vállalkozó társaság keretei között. Megállapodtak ugyanis a helyi Volán Vállalattal, hogy kipróbálják két városban közlekedő autóbusz üzemanyagaként is a repceolajat, állandó méréssel összehasonlítva a fogyasztási és környezetszennyezési mutatókat. Ezen túlmenően, igen nagy a valószínűsége, hogy a mező- gazdasági termelők körében lesz keletje a technológiának. A jelenlegi feltételek között ugyanis szinte ez az egyetlen módja annak, hogy jogos sérelmüket orvosolják, vagyis hogy megmeneküljenek olyan erőgépek, szárítók, fűtőművek üzemeltetésekor az útalaphoz való hozzájárulástól, amelyek semmi összefüggésbe nem hozhatók közúti közlekedéssel. Az üzemanyagárban ennek ellenére benne van a hozzájárulás, visz- szaigénylésre pedig nincs lehetőség. (MTI) három- és többgyermekes családnak 3 250 forint három és többgyerekes egyedülállónak 3 400 forint. A módosított törvény nyomán a támogatás mértéke az egy gyermekeseknél 9,2 százalék, a kétgyermekeseknél 9,7 százalék, a három- és több- gyermekeseknél 12,1 százalékkal nő. Az egyedülállók esetében e támogatás mértéke magasabb. A január hónapra járó összegeket már a fentiek szerint számítják a társdalombiztosítási szervek. Szálkák Csapatmunka Hiába is fogadkoztam, sajnos végigaludtam a bokaműtétemet, igy csak tapintatlan nyomozással tudnám kideríteni, hogy az általam azóta oly nagyrabecsült Fekecs főorvoson kívül kik is szorgoskodtak a törött bokám helyreállításán. Köszönet a derék munkáért, a műtét előtti és az azt követő lelkierő-infúziókért, amivel elérték, hogy ne hagyjam el magam, bízzak bennük és a gyógyulásomban. Igaz, nem igen hittem akkor, hogy még hosszú hónapok kellenek a felépülésemhez, ami után már csak rossz emlékként juthat eszembe az az augusztusi reggel, amikor oly balszerencsésen léptem le a huszas buszról. Most ismét a csapatmunka dicsőítéséről zeng e kis haza az első, pontosabban immár a második sikeres szívátültetéssel kapcsolatban. Őszintén szólva mindig is fejet hajtottam a nagy célokért minden áldozatra kész, a sikerért mindent fel- és megtevő közösségekért, még ha csapatnak, kollektivának avagy bárminek is nevezték. Az természetes, hogy az adott sikercsapat vezetőjének nevétől hangos a világ avagy a szü- kebb-tágabb környezet,de az is biztos, hogy egy alapos, tisztességes teamvezető tisztában van vele, hogy a csapaté az igazi érdem. Ez így is van rendjén, hisz ő csak az első az egyenlők között. Reménykedem egy sikercsapatban. Olyanban, amelyik ezt az országot, hazát képes mielőbb talpra állítani. S az sem zavar, ha nem én leszek a vezetője, csak egy team-tag. Autósok dühöngése 1. Nyugi! Nem elég a kötelező biztosítás, a súlyadó, a lassan már megfizethetetlen üzemanyagár, a csillagos eget megcélzó szerviz- és alkatrészárak, a casco, a kocsipénzre is kacsingató adó és még ki tudja mi-mi nem, a mindenre elszánt autóst (nevezzük egyszerűen csak krőzusnak) úton-útfélen meglepetések érik, ha még telik rá, hogy beüljön a kocsijába. Vegyünk csak példának okáért egyetlen útszakaszt a sok baranyai közül, melynek megtétele balszerencse esetén az autós agyvizét is felforralja: mondjuk Komlóról Pécsre. Mánfa után az Ar- pádtetőig teherautók és buszok teszik lépéstempójúvá a menetet, mert előzésre vajmi kevés a lehetőség a beláthatatlan kanyarok és a záróvonalak miatt. Nyugi, vigasztalja magát az autós, majd Árpádtetőnél meg lehet szabadulni a csigatempótól. Ám ott éri csak az igazi meglepetés. Mert hiába a jól belátható lejtő, az előzést lehetetlenné teszi a záróvonal, amit ugye, nem szabad átlépni, akkor sem, ha nincs szembejövő forgalom. Szabály, az szabály! Mit tehet a kötelességtudó autós? Ismét felveszi a mások által rákényszerített tempót, s magában dohog, miért nincs ott a záróvonal mellett a felezővonal? A jó ég tudja. 2. Mennyi? Barátom úgy félti nyugati autócsodáját, mint a szemefényét. Új szerzeményével nagyon boldog, ám e felhőtlen öröm sem veszi el józan eszét, cascót szeretne kötni, mert tudja, hogy az ördög nem alszik. Azt is tudja, hogy a casco terén is megindult a versengés a biztosítóintézetek között, így gondos gazdaként eleinte fel szeretné térképezni, hogy melyik nyújt adott esetben nagyobb biztonságot avagy ugyanazt netán melyik vállalja olcsóbban. Az egyiknél percek alatt kapott egy kalkulációt a kocsi típusa, az általa megnevezett egyéb kívánságai függvényében. Jó, gondolta, de ugyanez mennyit kóstálna havonta a másik biztosítónál? Ott először nem találták az ő kocsiját a katalógusban, ezért meg akarták győzni, hogy vagy a típus vagy a gyártási év nem stimmel. Mutatta állítását igazolandó a forgalmi engedélyt, erre megkérték, hogy fáradjon be a központba. Befáradt. Ott az iménti tortúrát megismételték, s a végén megígérték, egy héten belül kiértesítik, hogy mennyi lenne a havi taksa. Mondanom sem kell, barátom azóta sem kapott értesítést. Murányi László Mennyi a fölemelt családi pótlék?