Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-28 / 27. szám
Antall József fogadta az angol és az amerikai nagykövetet Antall József miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta John Allan Birch-et, Nagy-Britannia és Észak-írország Egyesült Királyság, valamint Charles H. Thomast, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagyköveteit - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Sajtóiroda. A kormányfő megbeszélést folytatott a diplomatákkal az ENSZ Biztonsági Tanácsának a hét folyamán New York-ban sorra kerülő csúcsértekezletéről, és átadta nekik a John Major brit miniszterelnöknek, valamint a George Bush amerikai elnöknek szóló levelét. Találgatások Jelcin elutazásáról Borisz Jelcin elutazott Moszkvából, és nem vesz részt a keddei közel-keleti értekezleten - erősítette meg a Reuter tudósítójának Pavel Voscsanov, elnöki szóvivő a hétfői japán lapjelentéseket. Voscsanov ugyanakkor kategórikusan cáfolta, hogy Jelcin távolmaradása egészségügyi problémákkal függne össze, mint ezt az Aszahi című lap tudni vélte, és kijelentette, hogy az elnök a hét második felében elindul tervbe vett nagy-britanniai, amerikai és kanadai útjára.-Az elnök egészséges -hangsúlyozta a szóvivő. A francia szocialisták vereségei Kínos vereségeket szenvedett - alig két hónappal a helyhatósági választások előtt - a kormányzó Francia Szocialista Párt a hét végén több helyi választáson, és egy nemzetgyűlési pótválasztáson. Ez utóbbinál, Nord megye egyik választókerületében a második fordulóba csak a szélsőjobboldali Nemzeti Front és az egyesült ellenzék jelöltje jutott tovább. A szocialista párt szóvivője, Jean-Jack Quey- ranne elismerte, hogy választóikat nem sikerült mozgósítani, és nehéz helyzetbe kerültek. Átalakulás előtt a BVM Úgy tűnik, a Budapesti Vegyi Művek Illatos-úti gyárában januárban bekövetkezett robbanás beleszól a BVM már korábban megkezdett átalakításába is: a folyamatot lelassította. A vállalati tanácsnak ugyanis január végéig kellett volna tárgyalnia az átalakulásra vonatkozó elképzeléseket. A tervek szerint azonban 1992. harmadik negyedévére a folyamat befejeződik. Ez érinti a BVM hidasi gyáregységét is. Hogy milyen mértékben, ez attól függ: milyen lesz a vállalat új működési formája. Mindenesetre egyelőre az alapkoncepción nem változtattak: a BVM-et lehetőleg egyben kell tartani. M. A. Pécsi díjazott Brunn József, a Möbiusz Húsipari Vállalat vezérigazgatója rangos elismerésben részesült hétfőn az OTP budapesti székházában. Az Aschner Lipót alapítvány kuratóriuma évente két olyan menedzsert jutalmaz, akiket kimagasló gazdaságszervezői tevékenységük alapján méltónak tartanak a százezer forinttal együttjáró elismerésre. A komlói kőbánya nyereséggel termel az elmúlt évtől kezdődően a kőbányászat Darabokra hullott Fotó: Läufer L. Az elsőként kezdte, s az utolsóként fejezi be a magyarországi kőbányászati vállalatok közül az átalakulást a Pannolit. Míg a többiek egy kft.-be tömörítették összes termelő egységüket, addig a dél-dunántúli cégnél előbb levált a polgárdi és a gánti kőbányavállalat - még 1990-ben, majd alig egy hónapja, december 16-án két leányvállalatba tömörültek a megmaradó bányák. A komlói (Komló, Bükkösd kőbányája, a pécsváradi homokbánya és a jelenleg szünetelő erdősmecskei gránitbánya tartozik ide) és a nagyharsányi ( a Villányi hegy- ' ség kőbányái) központú üzemek ezt azért nem tehették meg korábban, mert a mecsekvidéki kőbányák esetében az önálló talponmaradás a múlt év elején még reménytelennek tűnt. De a gánti, polgárdi kiválás is hátráltatták az átalakulás újabb lépését. Végülis az elmúlt esztendőben mindkét egység bányászkodása minimális nyereséget hozott, így már megvalósítható az önállósításuk. Igaz, a koncessziós törvény szigorításai és az új bányatörvény hiánya miatt mostmár csak a leányvállalati szervezeti forma jöhetett létre. Az Állami Vagyonügynökség két hónapon belül nyílt pályázatot hirdet résztulajdon-vásárlásra, melyre az előrejelzések szerint a Bau- holding osztrák társaság és a Beremendi Cementművek fokozott érdeklődése várható. Mindenesetre az is eredmény, hogy a pályázati feltételek meghatározásában kikérik a vállalatvezetés véleményét is. (folytatás a 2. oldalon) Jó tanácsok kistermelőknek (8. oldal) Elnapolták a kárpótlási vitát Hétfőn délután 3 órakor az Országgyűlés megkezdte rendkívüli téli ülésszakának 14. munkanapját. Napirend előtt ismertették a jelenlévő Göncz Árpád köztársasági elnök átiratát Botos Katalin felmentéséről, és Szabó Tamás tárca nélküli miniszterré való kinevezéséről. Szabó Tamás az Országgyűlés előtt letette az esküt. A kormány csütörtöki ülésén dönti el, hogy kezdeményezi-e a december 31-én elfogadott költségvetés módosítását. Ezt Szabó Tamás újonnan kinevezett tárca nélküli miniszter jelentette be a távollévő Kupa Mihály pénzügyminiszter helyett, azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Közlönyben az elfogadott költség- vetési törvénytől eltérő szöveg látott napvilágot. A miniszteri bejelentés szerint az eltérések egy részének oka kézirat- illetve nyomdahiba. A témában szót kért Orbán Viktor fideszes frakcióvezető, aki megengedhetetlennek nevezte a történteket. (Folytatás a 2. oldalon) Az átadási ünnepség résztvevői együtt keresték fel a pécsi Irgalmasok Kórházát. Képünkön balról: dr. Kelényi Gábor, dr. Surján László és Hilár atya. Fotó: Läufer László A tulajdonjog visszaszáll A POTE és az Irgalmasrend szerződése A családegyesítésre1 Valamennyi érintett vöröskeresztes szervezet részvételével tartottak kétnapos tanácskozást a múlt hét végén Pécsett a jugoszláviai polgárháború következtében kialakult helyzet egyes konkrét kérdéseiről a Nemzetközi Vöröskereszt szervezésében. Értesüléseink szerint ezen a megbeszélésen a volt Jugoszlávia valamennyi tagköztársaságában működő Vöröskereszt-szervezetek képviseltették magukat. Elsősorban az egymás közti információcsere volt a tanácskozás központi témája. Különös tekintettel arra, hogy déli szomszédainknál és Magyarországon is sokan, összességében becslések szerint naponta többszázan szeretnének érdeklődni ismeretlen helyen tartózkodó rokonaik iránt. Dr. Kárpáti Júlia, a megyei Vöröskereszt titkára elmondta, hogy a közösen elfogadott dokumentum után a résztvevők nem zárták ki annak lehetősé-- gét, hogy Pécsett folytassák megbeszéléseiket. A nemzetközi tanácskozáson első alkalomal vettek részt a Magyar Vöröskereszt képviselői is, így elmondhatták tapasztalataikat. Ezeknek megfelelően kiderült, hogy hazánkban elsősorban telefonon keresik rokonaikat a volt Jugoszlávia területéről érkezettekkel kapcsolatban. Napi harminc bejelentést tartanak nyilván. B. L. Szórványos lövöldözések a horvát-szerb frontvonalakon A jugoszláviai frontszakaszokról érkező jelentések arról tanúskodnak, hogy a szemben álló felek a kivárás időszakában vannak: csak kisebb lövöldözések történtek. Eszéken az éjszaka két robbanás hallatszott; a detonációk nem okoztak nagy károkat. A zord időjárás mellett a szlavón fővárosban gondot okoz a több mint 9 OOO menekült, akik a megszállt környező falvakból kerestek oltalmat Eszéken. Jeszenszky Géza és Alois Mock megbeszélése Jeszenszky Géza és Alois Mock egyaránt elégedett a két ország közötti kapcsolatok alakulásával. A két külügyminiszter hétfő délben, a terve- z-ttnél hosszabb bécsi megbeszélése után tartott sajtóértekezleten egybehangzóan ezt az értékelést fogalmazta meg. A találkozón szóba került kétoldalú problémák közül a legfontosabbakban haladás mutatkozik. A kitoloncolási egyezmény szükségességét mindkét fél elismerte, és egyetértett abban is, hogy a problémát délkelet-európai méretekben kell rendezni. - A nyitott határ nem jelenthet nyitottságot az illegális bevándorlókkal szemben - mondta a magyar külügyminiszter. - Ausztria megérti, hogy Magyarországnak 'a rá nehezedő nyomás csökkentése érdekében más szomszédaival is hasonló egyezményt kell kötnie. Tegnap a POTE rektori tanácstermében ünnepélyes keretek között aláírták azt a szerződést, amely rendezi az Irgalmasrend és a POTE között a II-es belgyógyászati és sebészeti klinikát érintő tulajdonjogot. Az ünnepélyes aláíráson a város és az egyetem vezetői - és természetesen Dömötör László, vagyis Hilár atya, az Irgalmasrend tartományi rendfőnöke, a pécsi Irgalmasrend újraalapítója - mellett részvett Brian O'Donnell prior generális Rómából, dr. Paskai László bíboros érsek, dr. Surján László népjóléti miniszter és Mayer Mihály megyés püspök. Elsőként dr. Tekeres Miklós rektorhelyettes köszöntötte a vendégeket, dr. Kelényi Gábor rektor arról beszélt, hogy ez a nap az egyetem, az Irgalmasrend, de a város életében is rendkívüli napnak számít, bár amit tesznek az teljesen természetes, mert nemcsak az európaiság, a kereszténység szellemének felel meg, de a józan ész követelményeinek is, hiszen az ápolórend és az orvosi hivatás törekvései és céljai alapjaiban megegyeznek. Ez a szerződésaláírás a Rend újraindulásának szimbóluma. Mayer Mihály püspök azt fejtegette, hogy ennek a szerződésnek a megszületése azt is szimbolizálja, hogy minden nehézség ellenére kezdünk a normális életbe átjutni. dr. Surján László azt emelte ki, hogy ezen a napon egy nagyszerű helyi kezdeményezést lehet ünnepelni, aminek azért van jelentősége, mert a helyi kezdeményezések lesznek döntőek a jövőben az ország működésében. Az állami vezetés feladata pedig ezek támogatása, nem a fölülről való irányítás. Brian O'Donnell gratulált és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik támogatták a pécsi Irgalmasrend újraindulásának ügyét. Dömötör László, Hilár atya pedig ugyancsak megköszönte mindenkinek, akik lehetővé tették, hogy immár hivatalos szerződéssel is deklarálva visszakapja a rend az egykori kórházát. A szerződés szerint a POTE II-es sebészeti és belgyógyászati klinikájának tulajdonjoga visszaszáll az Irgalmasrendre, az egyetem az érintett klinikák épületeit ingyenesen használja. Ugyanakkor a klinikák dolgozói továbbra is az egyetem alkalmazottai. Az egyetem segíti a rend újraindulásához szükséges feltételeket, a rend pedig támogatja a klinikák gyógyító, oktató tevékenységét saját szellemiségével, és minden lehetőségével. A szerződést egyrészről Dömötör László Hilár-rendfőnök, dr. Kelényi Gábor rektor, dr. Krippl Zoltán polgármester, másrészről Brian O'Donnell prior generális és dr. Surján László miniszter írták alá. Ezt követően került sor a klinikák Bem utcai bejárata melletti új névtáblák leleplezésére. S. Zs. Megyei menekültügyi szemle <s. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP OJ Dunántúli napló III. évfolyam, 27. szám 1992. január 28., kedd Ára: 9,60 Ft