Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-21 / 20. szám
1992. január 21., kedd uj Dunántúli napló ll A birodalom kezdetei és végnapjai 2. Taktika és praktika George Bush amerikai elnök a Fehér Ház ovális irodájában fogadta január 14-én az aktív sporttól visszvonult, világhírű kosárlabdázó Magic Johnsont, aki AIDS-betegségben szenved. Autószenzáció A flotta története (MTI - Panoráma) - Szovjet adatok alapján az alábbiakban foglalható össze az Oroszország és Ukrajna közt heves vita tárgyát képező egykori szovjet Fekete-tengeri flotta rövid története: 1783. május - Ezt az időpontot tekintik az orosz Feketetengeri flotta születése időpontjának. Abban a hónapban futott be ugyanis az addig az Azovi tengeren és a Dnyeperen tartózkodó 28 hajó a Fekete-tengerre. A rákövetkező hónapban orosz tengerészek hozzáláttak az első kőházak építéséhez Szevaszto- polban, amely 1804-ben lett hivatalosan a flotta állandó kikötője. 1790. március - Hivatalosan Fjodor Usakovot nevezték ki a flotta parancsnokává. Vezényletével a flotta több jelentős ütközetet nyert meg az 1787-1791- es orosz-török háborúban. Ezek eredményeként Törökország lemondott a Krim-félszigetre támasztott igényéről és a Krim szilárdan orosz ellenőrzés alá került. 1798-1800. — A napóleoni háborúk alatt az Usakov vezette orosz hajóhad harcolt a franciák ellen az Adrián és a Földközitengeren, részt vett a Jón-szige- tek és a Nápolyi Királyság felszabadításában, s blokád alatta tartotta Genovát, Anconát és más kikötőket. 1812. - Napoleon oroszországi hadjárata alatt a flotta tengerészgyalogosainak négy százada harcolt a franciák ellen. Orosz csapatok végül is eljutottak Párizsba. 1828. - Az ebben az évben lezajlott orosz-török háborúban a flotta nemcsak a tengeren csatázott sikeresen, hanem együttműködött az orosz szárazföldi csapatokkal is. A háború eredményeként Görögország elnyerte függetlenségét Törökországtól. 1838. - Vízrebocsátották a Fekete-tengeri flotta első fémből készült hajóját, az „Inker- man„-t. 1853. november 18. - Az utolsó nagyobb tengeri ütközetet vitorláshajók részvételével a krimi háború (1853-1856) elején vívták. A Pjotr Nahimov vezette orosz flotta a török hajóhad 16 egysége közül 15-öt megsemmisített, saját veszteség nélkül. Francia, brit és török csapatok 349 napon át ostromolták Szevasztopolt, rákényszerítve az orosz tengerészgyalogosokat a kikötő déli részének feladására. Maga a város nem kapitulált. 1905. - A flotta több hajója, köztük a „Patyomkin” is, tevékenyen részt vett az 1905 nyári felkelésben, majd a novemberi szevasztopoli lázadásban. Második világháború - A Fekete-tengeri flotta 835 ellenséges hajót megsemmisített. A szovjet birodalmi politika történetében roppant tanulságos a független grúz tifliszi (tbiliszi) kormány megdöntésének története. A hatalomra szabályos parlamenti választások útján került, főleg mensevik politikusokból álló testület 1918-ban Németországgal, később pedig az antantállamokkal is megpróbálta elismertetni magát. A polgárháború idején ügyesen egyensúlyozott a vörösök és a fehérek között, végig kereskedett velük. A mensevik Grúz Köztársaság addigra már kész oázisnak tűnt az éhínséggel, polgárháborúval küszködő egykori cári birodalomban. Burzsoá nacionalizmus Sztálin és Ordzsonikidze irányításával Moszkvából felkelést szerveztek a köztársaság néhány hegyi falujában, majd egy állig felfegyverzett, orosz katonákból álló hadsereget vezényeltek a helyszínre. Az eredmény: Grúzia hét évtizedre elveszítette függetlenségét. A mensevik kormány emigrált, s az új hatalom ellen fellázadt százezrekre tömeges kivégzés és kitelepítés várt. Röviddel később, 1922-ben, a Szovjetunió kikiáltását megelőző hónapokban kiderült, hogy Sztálin és hívei formálisan is szeretnék bekebelezni Grúziát, Ukrajnát, Belorussziát, és a másik két kaukázusontúli köztársaságot, Azerbajdzsánt és Örményországot, ahol szintén a Vörös Hadsereg jelenlétének nyomós érve segítette a szovjethatalom kikiáltását. A sztálini elgondolás szerint mind az öt „vazallus” köztársaság autonómiát kapott volna, mint Szov- jet-Oroszország része. Ezzel szemben Lenin, aki korábban Sztálinhoz hasonlóan országszerte irtotta a „burzsoá nacionalizmus” vadhajtásait, felismerte, milyen veszélyt jelent a leendő államalakulatra az orosz szupremácia, a birodalmi gondolat. Ezért az autonómia helyett az Európa és Ázsia Szovjet Köztársaságai Szövetsége elnevezésű államalakulat proklamá- lását javasolta. Tervéhez megnyerte Trockijnak és a nemzetiségi pártvezetők nagy részének a támogatását. A cári hagyomány Lenin egészségi állapota azonban 1922 december végén, a Szovjetunió kikiáltásának napjaiban válságosra fordult. Sztálin a reá nehezedő politikai nyomás miatt néhány ponton engedett ugyan, ám mivel a reális hatalom már 1922-ben egyre inkább az ő kezében volt, hamarosan győztek az „orosz nagyhatalmi kurzus” hívei. A szövetséges köztársaságok önálló külpolitikája elsorvadt, mielőtt szárba szökkent volna. A különböző nemzetiségű újoncokat nem a saját köztársaságukba vezényelték, hanem a birodalom távoleső tartományaiba. Felelevenítették ezáltal a rossz emlékű cári tradíciót, amely lehetővé tette a más nemzetiségű hadsereg bevetését egy-egy régió lakosságával szemben. A harmincas évek elejére kialakult továbbá a Szovjetunióban (a legutóbbi időkig fennálló) gyakorlat, amely szerint minden köztársaságban orosz volt a párt másodtitkára, a miniszterelnök első helyettese, a belügy vezetője, a köztársaság területén állomásozó csapatok, meg az ottani hadkerület parancsnoka. Erőteljes áttelepítésekkel sikerült módosítani jó néhány, főleg közép-ázsiai és ukrajnai területen a lakossági részarányt az oroszok javára. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a különböző nemzetiségek kulturális és gazdasági téren a huszas években egy ideig kétségtelenül nagy és látványos fejlődésnek indultak. Volt olyan kis nemzet Szibériában és a Kaukázus vidékén, amelynek soraiból ekkor kerültek ki történelmük folyamán az első értelmiségiek. A különböző autonóm területeken és szövetséges köztársaságokban sorra nyíltak meg az egyetemek és főiskolák, a lap- és könyvkiadók. 1938-ig az orosz nyelvet sem tanították kötelező jelleggel az egész birodalom területén. Ám a harmincas évek elejétől e látványos fejlődés megtorpant. Ukrajnában, Közép-Ázsi- ában majd szerte a Szovjetunióban sorra rendezték a „burzsoá nacionalisták” elleni kirakatpereket. Az „új idők” jeleként abbamaradt a cári hódítók bírálata a történelemkönyvekben. A hagyományos, főleg az arab ábécét a birodalom különböző pontjain rendre kiszorította a latin, majd a ciril írás. Sőt ezt az erőszakos nyelvi politikát alkalmazták a birodalmon kívül is, a vazallusnak tekintett mongol nemzettel szemben. Oszd meg és uralkodj! Kívülről nézve azonban eleinte ez nem volt feltűnő. S hogy ne is legyen, arról tett a sztálini vezetés: az 1930-as években végig széles körű szemfényvesztő propagandakampány folyt a példamutató szovjet nemzetiségi politika dicséretére. Az orosz birodalmi eszme kommunista terminológiával palástolt térhódításával párhuzamosan Sztálin igyekezett további engedményeket tenni az „új osztály” nemzetiségi képviselőinek. A cárok hagyományos politikáját folytatva a moszkvai diktátor jó néhányukat beemelte az országos, főleg pedig a helyi vezetésbe, s a kiválasztottakat egyszersmind szembefordította a saját nemzetükkel. Amikor Sztálin megbizonyosodott róla, hogy hatalma elég szilárd, továbbment. Kö- zép-Ázsiában „a sztálini nemzetiségi politika diadalaként” átrajzolta a határokat, és négy szovjetköztársaságot hozott létre: a kazahot, a tadzsikot, a kirgizt és az üzbéget. Finnország közvetlen szomszédságában a Kreml urai az 1930-as években mesterségesen fenntartották a karéliai autonómiát, Délnyugat-Ukrajnában pedig nagy beruházásokat hajtottak végre a szintén kirakatként létrehozott moldáviai autonóm köztársaságban. Moszkva számítása az volt, hogy egyszer majd, ha kedvezni fog a nemzetközi helyzet, a többnyire román lakosságú Besszarábia, valamint egész Finnország „önként csatlakozik” a Szovjetunióhoz. Ahogy telt az idő, Sztálin egyre bátrabban módosítgatta birodalma belső, láthatatlan határait. Szovjet Közép-Ázsiában erre két alkalommal is sor került. Az eredmény: több százezer üzbég Tádzsikisztán fennhatósága alá került, a tadzsik lakosság jelentős része pedig rákényszerült, hogy ettől kezdve az üzbég vagy a kirgiz fővárosban intézze ügyeit. Sztálinnak így sikerült hosszú távra (a nemrégi véres közép-ázsiai nemzetiségi villongások azt bizonyítják, hogy mindmáig) egymásnak ugrasztani, így a központi politika szempontjából semlegesíteni a térség nyomorgó lakosságát. S hogy ennél a térségnél maradjunk: a huszas évek végétől, a harmincas évek elejétől a mezőgazdaság kollektivizálása, a kolhoz-rendszer bevezetése még inkább összekuszálta a nemzeti-nemzetiségi ellentéteket. Bugyonnij lovassága a folyamat elején ezrével irtotta az egyéni gazdálkodáshoz szokott kazahokat. Azután mind a négy köztársaságból folyamatosan Szibériába telepítették a módos pásztorokat és földművelőket, helyükre pedig százezrével érkeztek orosz és ukrán „kulá- kok”, majd megbízhatatlannak ítélt koreaiak a Távol-Keletről. Kazahsztán őslakossága ílymó- don az 1950-es évek közepére kisebbségbe szorult a saját szülőföldjén. (Folytatjuk) Kun Miklós A General Motors, a világ legnagyobb autógyára, új négykerekű csodákkal rukkolt elő: három „spórkocsival” - azaz rendkívül kis fogyasztású járművel -, melyek alig több mint két liter benzinnel is elfogadható sebességet érnek el. A három fürge paripa közül a legtöbb jót az Ultralite nevűről hallani, amely leginkább egy Hold-béli járműhöz hasonlít. Jobb és bal oldalán egy-egy szárnyasajtó, hátsó kerekeit pedig teljesen elrejti a karosszéria. Az igazi szenzáció a fogyasztás: az Ultralite 80 kilométeres sebességnél csak 2-3 liter benzint fogyaszt kilométerenként. A háromhengeres, 1500 köbcentiméteres autócsoda egyébként a kétüteműek egyre szűkebb családjába tartozik. Végsebessége 200 km/óra, sőt annál is több. A kocsit a General Motors három év múlva akár szériában is tudná gyártani. A másik kocsi a Pontiac Salsa, amely 100 kilométerenként 5 litert fogyaszt. A harmadik az Oldsmobile: 231 lóerős motorját már számítógép navigálja. Fogyasztása 8 liter/100 kilométer. (FEB) Parlez vous deutsch? Sok dolga van ma az egységesedő Európának. Nagy figyelmet kell fordítaniok a politikai és gazdasági kérdésekre, a jogi rendezésre, új védelmi-biztonsági koncepciókra. De mindezek alapja: vajon a szó szoros értelmében megértik-e egymást az európai polgárok? A Szovjetunió maradékát képező államszövetségben könnyebb a helyzet, mint Európa soknyelvű nyugati felében. Még akkor is, ha tény, hogy a lettek, az észtek, az ukránok, a kaukázusiak és sokan mások nem szívesen használják közös nyelvként az oroszt. Az európai konferenciák résztvevői élénken keresik a leghasználhatóbb közvetítőnyelvet. A nem angol anyanyelvűek az angol egészen leegyszerűsített szaknyelvi változatát használják. A botrányos nyelvi egyveleg mindaddig közérthető, amíg fel nem bukkan egy angol. Ekkor sok külföldi ijedten összezavarodik. „Parlez-vous deutsch?”,, It is leider so very difficult, you know” és más hasonló mondatok bizonyítják: európa politikai egységét könnyebb összekovácsolni, mint sok nemzet fiait rendesen angolra tanítani. A kérdés már csak azért is izgalmas, mert a kutatók szerint - hiába nyílnak egyre-másra nyelviskolák és tárul ki a világ lassan már minden náció előtt, egyre kevesebben vannak, akik színvonalasan beszélnek akárcsak egyetlen nyelvet. Sokan nosztalgiával gondolnak vissza arra a korra, amikor még cice-. rói latinsággal íródott minden, vagyis Európának közös nyelve volt, noha ezt akkoriban csak a tudósok birtokolták. A bennfentesek azt állítják, hogy a Közös Piac dokumentumait először „franciául gondolják ki” és csak azután fordíttatják le angolra, olaszra és németre. A jövő programja egészen más: biztosítani a nyelvi határok teljes átjárhatóságát az újonnan formálódó Európában. (FEB) Rambót diszkvalif Komputertechnika a rák ellen Egy új, mágneses átvilágító rendszer segítségével még korai szakaszában felismerhető és gyógyítható a mellrák - közölték a dallasi Raylor Egyetem Gyógyászati központjában, ahol több mint 50, mellrákban szenvedő nőn végeztek vizsgálatokat. A mágneses rákszűréssel azokat a rosszindulatú daganatokat is ki tudják mutatni, amelyeket az eddigi vizsgálatok révén nem fedeztek fel. Ennek köszönhetően az orvos korábbi stádiumban és könnyebben tudja eldönteni, hogy el kell-e távolítania az egész mellet, vagy elegendő annak egy részét megoperálni. Az Atlantic Monthly című amerikai folyóirat szerint szinte semmi nem igaz abból a legendából, melyet állítólag a Fehér Ház és Hollywood alkotott Vietnamban foglyul ejtett és napjainkig rabságban sínylődő amerikai hadifoglyokról. E terjedelmes publikációval egyidő- ben azonban Oleg Kalugin vezérőrnagy, a KGB tábornoka ezzel ellentétes tartalmú szenzációs bejelentést tett Moszkvába. Közölte, hogy 1978-ban, tehát három évvel a vietnámi háború befejezése után a KGB ügynökei három amerikai hadifoglyot hallgattak ki Vietnamban. Kathleen Callo a Reuter hanoi tudósítója ottani nyugati megfigyelőkre hivatkozva azzal a magyarázattal állt elő, hogy Vietnamban voltak amerikai foglyok a háború után, de nem aktív állományban lévő katonák, hanem olyan személyek, akik saját akaratukból kerültek oda. Ilyen volt például Bob Schwab, aki jóval a háború után tért vissza Hanoiba. A Fü- löp-szigetekről, hajóval közelítette meg a vietnami partokat, hogy kimentse onnan barátnőjét. Elfogták és egy éven át fog- vatartották, mielőtt 1986-ban elengedték volna. Két amerikai kábítószerkereskedőt 1978 és 1980 között kapcsoltak le és tartottak több mint egy éven át börtönben a vietnamiak, majd visszatérhettek az Államokba. Ami azokat a hadifoglyokat illeti, akikért Rambo harcolt a vietnami dzsungelekben, létezésükről szavahihető forrásokból 'vagy komoly bizonyítékok alapján nem sikerült meggyőződni, bár a bizonyítási próbálkozások a mai napig folynak. Az amerikai védelmi minisztérium 2267 Indokínában nyomtalanul eltűnt amerikai katonát tartott számon, akiknek mintegy felerészéről már régebben bebizonyosodott, hogy harcban vesztették életüket. Egy részük holttestét fel is kutatták és hazaszállították az Egyesült Államokba. A probléma azokkal van, akiket elveszettnek nyilvánítottak és a mai napig csak sejtik, hogy szintén elpusztultak. A hanoi amerikai misszió vezetője még ma is 82 olyan nevet tart számon, akikről nemcsak azt nem tudják, hol nyugszanak, hanem azt sem, meghaltak-e valójában a háború idején. Az amerikai kormány hivatalosan máig nem zárta le a vizsgálatot, Hollywoodban pedig kalandfilmek egész sorozata készült a vietnami háborúban eltűnt amerikaiakról. Clint East- wood, a híres westrn-színész a nyolcvanas években maga is vezetett egy expedíciót Vietnamba a MIA (missing in action) katonák felkutatására. A vietnami veteránok között sem egységes a vélemény ebben a kérdésben. Gene Musselmann, aki a háború idején a 173-as számú légi deszant dandár katonája volt, jelenleg pedig a HBO amerikai mozicsatornát Magyarországra bevezető Ká- belkoin cég műszaki igazgatója Budapesten, így emlékezik: „Annyit tudok csak, hogy a mi egységünkből senkit nem fogtak el élve, s a halottainkat is mindig magunkkal vittük. Más lehetett a helyzet az Észak-Vi- etnam felett lelőtt amerikai pilótákkal. Elképzelhető, hogy őket elrejtették a világ szeme elől. Bár az erről szóló filmek többnyire szenzációéhesek, nem zárható ki, hogy maradtak ott amerikai foglyok. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy a mai napig ott vannak. Miért hagyták volna életben őket?” Rékássy Zoltán Az amerikai „spórkocsi”
