Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-20 / 19. szám

Elszomorodtak a munkaügyi bírák A demokrácia nem a munkáltatói trükkök szabadsága (10. oldal) Bulgária: második elnökválasztási forduló Bulgáriában vasárnap dönt­hette el több mint 6,5 millió vá­lasztópolgár, hogy a következő 5 esztendőben ki legyen az or­szág köztársasági elnöke. Az egy héttel ezelőtt tartott elnök- választási fordulóban egyetlen jelölt sem szerezte meg a szava­zatok több mint 50 százalékát, így újabb választási fordulót kell tartani. Az első fordulót a Zselju Zselev-Blaga Dimitrova páros (elnök- és alelnökjelölt) nyerte a szavazatok 44 százalé­kának a megszerzésével, a má­sodik helyen a Velko Valka- nov-Rumen Vodenicsarov ket­tős végzett 31 százalékos ered­ménnyel. Vasárnap csak e két jelöltpáros között választhattak a szavazók. Ukrajna nem igazodik Moszkvához Ukrajna az óraigazításban sem hajlandó követni a nagy orosz szomszédot, s ez csakúgy mint a politikai kérdésekben, nem kis felfordulást okoz a két köztársaság között. Oroszor­szágban ugyanis vasárnapra vir­radóra egy órával előbbre igazí­tották a mutatókat, ezzel három órával előbbre járva a greenwi­chi időnél. Ukrajna azonban ra­gaszkodik a régi időzítéshez. Kijev sérelmezi, hogy Moszkva az Ukrajnával való előzetes konzultáció nélkül vezette be az új időszámítást. így évtizedek óta először fordul elő, hogy Moszkva és Kijev különböző időzónákba kerül. A kijevi re­pülőtéren például hatalmas fennakadást okozott, hogy a va­sárnap útnak indulók a moszk­vai idő szerint tervezték utazá­suk időpontját. Határjelentés Csendes a zöldhatár a bara­nyai háromszögben, harci zajok nem hallatszanak - közölte az MTI érdeklődésére vasárnap Krisán Attila, a Határőrség he­lyettes szóvivője.Elmondta még, hogy egy nap alatt össze­sen 145 - korábban ideiglenes védelmet kérő személy - tért vissza hazájába Magyarország­ról a horvátországi és szlovéniai átkelőkön. Szombat óta 61-en kíséreltek meg a zöldhatáron il­legálisan bejönni hazánk terüle- tére.A határátkelőhelyeken nyugodt, kiegyensúlyozott a forgalom. Az utasoknak sehol sem kell 30 percnél többet vá­rakozniuk. A röszkei határátke­lőhelynél a kamionoknak 10 órát kell várakozniuk. (MTI) KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló III. évfolyam, 19. szám 1992. január 20., hétfő Ára: 9,60 Ft Kinyitott a pécsi Vásárcsarnok A MO-HO gmk a hét végén takarította a vásárcsarnokot a hétfői nyitásra. Fotó: Proksza László Mától újra a vásárlóké A pécsi Vásárcsarnok a me­gye határain kívül is közismert. Szívesen hozzák ide áruikat az őstermelők és válogatnak közöt­tük a háziasszonyok, kisnyugdí­jasok. Sokaknak hiányzott, hogy január elsejével kedvenc vásárlóhelyük bezárta kapuit. Márfy Miklós, a Piac és Vá­sárcsarnok Felügyelőség igaz­gatója a kényszerű intézkedés okait sorolja: — Viszonylag új épületnek számít a pécsi Vásár- csarnok - 1980-ban adták át. Hat éve mégis elkezdődtek vele a gondok. A beázások miatt először a tetőt kellett felújítani, majd a hőközpont cseréje vált időszerűvé. Az utóbbi években egyre többször dugult el a szennyvízrendszer és a víz a legkülönbözőbb utakon próbált elfolyni: nagy beázásfoltok tűn­tek fel a csarnok falain. A szennyvízrendszer cseréjére több vállalkozótól kértek ár­ajánlatot. A legkedvezőbb ha­táridővel és díjtétellel a RO- MONÁD Építőipari Kereske­delmi és Szolgáltató Kft nyerte el a munkát. A Piac és Vásár­csarnok Felügyelőség menet­közben úgy döntött, hogy a Vá­sárcsarnokot kifesteti, az oldal­falakat kicsempézteti és a köz­kutat is felújíttatja. Ezzel egy- időben kicseréltették az igazga­tósághoz vezető ajtót is. Az épületen kívül egy eddig ki­használatlan parlagföldet lebe­tonoztatok - így 6-8 újabb el­adóhelyet nyertek. A munkát végző kft dolgozói határidőre elkészültek: megtörtént a mű­szaki átadás. Közben a pecse­nyesütők elszívóberendezései­nek a tisztítására, szükséges cseréire is sor került. A munká­latokat összekötötték egy nagy- takarítással, rovar- és rágcsáló­irtással. Mindez kétmillió fo­rintjába került a Piac és Vásár­csarnok Felügyelőségnek. A vásárlóknak három hetükbe: addig kellett nélkülözniük a csarnok szolgáltatásait. Most a hét végén ablakokat tisztogat­tak, asztalokat, korlátokat he­lyeztek vissza. Az általános rendtevéshez szinte minden bü­fés, kereskedő csatlakozott, akinek bérleménye van a csar­nokban. Ma hajnaltól ismét nyitva a Vásárcsarnok. A. E. Időközi választások Baranyában Január l-jével önálló község lett Hóból, ennek egyik legfon­tosabb eseménye a választás. Hóból polgármestere Vas László lett, képviselők: Marosi József, Nagy László, Vas László, Pap Ferenc, Papp Imre, Pénzár Mihály, Tóth László. A választók 45,18 szá­zaléka vett részt a szavazáson. Szintén választottak a szétvált Kisdobszán és Nagydobszán. Kisdobszán a 222 választásra jogosultból 162-en mentek el szavazni, polgármester lett Horváth István, a testület tag­jai pedig: Bőzsenyi József, Fe- kecs László, Gáli Ferencné, Horváth István és Venicz Kálmánná. Nagydobszán Büki István lett a polgármester, a kéviselő-testület tagjai: Füle Zoltán, Illés József, Litkei Csaba, Újfalvi Tiborné, Vajda Dezső, Varga Józsefné, Zám- bóné Csengéi Ágota. Mile (sötét mezben) veszélyezteti a zalaegerszegi kaput. A komlói teremtorna eredményei a 16. oldalon Fotó: Proksza László Eladhatatlan a brikett Csökkentett termelés Nagymányokon A kereslet teljes visszaesése miatt csökkentett ütemű terme­lés folyik a Mecseki Szénbá­nyák nagymányoki brikettgyá­rában. Míg tavaly januárban a megrendelések alapján 30 ezer tonna tüzelőanyagot állított elő az üzem, idén a bejelentett bel­földi igény a 3 ezer tonnát is alig teszi ki. A pangás okáról és következményeiről Szilas Lász­lót, a vállalat megbízott mű­szaki vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.- A brikettgyár jelenlegi ne­héz helyzetét egyértelműen az elmúlt nyáron meghirdetett szé­náremelés eredményezte. Au­gusztus végéig minden közület, illetve magánszemély kielégí­tette a téli fűtéshez szükséges igényeit, így az áremelés életbe­lépésével eladhatatlanná vált a termék. Jellemző, hogy január első dekádjáben (1-től 10-ig) a hazai gyárak mindössze 10 ezer tonna brikettet gyártottak, ebből a „Mecsek” 2,5 tonnát. Az ada­tokból kitűnik, hogy a többi üzem még sanyarúbb helyzet­ben van. Az igényekhez igazított ter­melésben hetente kedden, szer­dán, csütörtökön délelőtt és délután dolgoznak Nagymá­nyokon éjszakánként, valamint hétfőn egész nap és pénteken délután karbantartás folyik. Ez természetesen jelentősen drá­gítja önköltségünket, ennek el­lenére 100 százalékos bért fize­tünk dolgozóinknak. Remény­kedünk a piac megmozdulásá­ban, előrejelzéseink szerint ez márciusra várható, rövid időre, a fűtési szezon végéig. Addig akciókkal próbáljuk meg érté­kesíteni a felhalmozódott bri­kettet. Engedményünk 10 százalék, illetve még több, ha valaki készpénzért és Nagymányokról viszi el a terméket. Némi bízta­tást adhatnak számunkra a Hor­vátországgal folytatott export­tárgyalásaink is, a béke megszi­lárdulásával talán több, előzetes megállapodásunk megrendelést eredményez. K.E. Kormányválság Izraelben Az izraeli legutóbbi kormá­nyülésén két szélsőjobboldali párt, a Tehija és a Moledat öt képviselője vasárnap közölte, hogy kilép a kormánykoalíció­ból. Ezzel megszűnt a Likud párt vezette, hajdan nnagy tekinté­lyű koalíció többsége a tör­vényhozásban - jelentette poli­tikai összefoglalójában az izra­eli rádió. A képviselők a kor­mánynak a közel-keleti béke­tárgyalásokon képviselt merev álláspontja miatt mondtak le mandátumukról. A kényszerű lépéssel leginkább azt kívánják megakadályozni, hogy a tárgya­lásokon megegyezzenek a meg­szállt területek autonómiájáról. Egy szóra ... Vámmentes agrárexport a volt NDK területére Vámmentesen vihetők be a mezőgazdasági termékek az egykori NDK területére a kelet­európai országokból. Elsősor­ban vetőmagok és növényi sza­porítóanyagok, tartós tésztafé­lék szerepelnek a listán, illetve fűszerpaprika, friss gyümölcs, zöldség- és gyümölcskonzerv, valamint bor került fel arra jegyzékre, amelyet a Frankfurti Élelmezési és Erdészeti Szövet­ségi Hivatal tavaly, december közepén állított össze. A német importőrök a listán szereplő termékekre azonnal megkapják a behozatali engedélyt. Az im­portőrök engedélye január 1—jé- től négy hónapig érvényes. Nem szeretnék bizalmas­kodni, és nem hiszek abban mint sokan vélik, hogy végső gondunkban segítséget kapha­tunk, mondjuk Göncz Árpádtól. Bár Európa keleti felében min­dig is hajlamosak voltuk szol­gálni egy cár-atyuskát, remélve, várva a gondoskodását. Itt a Pa- ralament Nándorfehérvár ter­mében - Göncz Árpádot hall­gatva - (magyar újságírókat hí­vott meg, lehettünk talán hú­szán) nem jut más eszembe: a nemzet nagypapája. Eztendeje egy hideg hajnalon Sikondán tőle hallottam először: Magyar- országon rólam amolyan nem­zet nagypapája kép alakút ki. Kinyitnak egy ólomüveg ab­lakot, a Duna felől hűvös le­vegő suhan át a termen. A kettes villamos csikorogva fordul az Építészeti Múzeum előtt, a fo­lyón egy szovjet (?), orosz (?) Éüggetlen Államok Közössége (?) hajó ereszkedik lefelé... A köztársasági elnök hosszú be­szédre készül - papírokat vesz elő. Készülünk mi is. Magnók­kal, toliakkal, jegyzetfüzetek­kel. Boldog újévet! Azért hívta­lak meg benneeteket, hogy le­öblítsük a „tavalyit” ne legyen rossz szájíze senkinek. Köszö­net az országnak adott segítsé­gért, akármilyen pártállásból vagy független újságíróként tet­tétek. Két dolgot vár a haza tőle­tek: igazmondást és eligazítást. De ki mit tart igaznak (?), mi legyen az az eligazítás, kinek szóljon (?). Gondolom ezt for­gatjuk mindannyian a fejünk­ben. Göncz Árpád felemeli a pezsgőspoharát, s azt mondja: ez az ország sikerre van Ítélve! A terem fő falán a freskó a Nándorfehérvári diadalt ábrá­zolja. Jobbra Kossuth, ceglédi beszédét felidéző mű. A beszéd egy percig tartott. Az ezt követő beszélgetés két óra után szakadt félbe. Az újságírók mindegyi­kéhez volt egy-két személyes megjegyzése - honnan emlé­kezhet mindere, örök titok ma­rad számomra. Bennem három kifejezés maradt meg: pana­szok, pesszimizmus, statisztika. A szerkesztőségre zúduló pana­száradat nagy hányada eljut a köztársasági elnökhöz s minden bizonnyal a miniszterelnökhöz is. Megélhetési gondok, kilátás- taslanság, félelem a bűnözéstől, a háborútól. Pesszimizmus. Két vesztett forradalom és háború után miért is ne lennénk pes­szimisták - mondja Göncz Ár­pád. Az egyik alapvető tulajdon­ságom, hogy szenvedek gond­jaim súlya alatt, de ez a szenve­dés erőt is ad: megbirkózom ve­lük. Gondolataimban már-már valamiféle szentimentális elmé­lethez jutok - miközben a köz­társasági elnök gondjaink a va­lóság megítélésének más olda­láról beszél. Azt mondja a sta­tisztika régen évtizedekig eredményeink bizonyítékaként szolgált, a valóságnál sokkal szebbé formáltuk a trendeket, grafikonokat, számokat. Most a statisztikák pontosak, csak mintha a mintavétel nem lenne reprezentatív. Vagyis az elem­zésre kerülő csoportok mintha nem képviselnék a statisztikai átlagot. így ismét kialakulhat a kép: a jót látjuk, az ígéretes jö­vőt. Persze nem kell mindig szenvednünk, szenvelegnünk. De sokszor hallottuk. .. és ke­restük a szépet, a jót, az előre­vivőt. Göncz Árpád: én bizakodva tekintek az 1992-es esztendőre is. Ezen a szép januári vasárna­pon megkíséreltük meg mi is. Lombosi Jenő A nemzet nagypapájánál

Next

/
Oldalképek
Tartalom