Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-18 / 17. szám

1992. január 18., szombat üj Dunántúli napló 7 Az ágazatnak elveszett a rangja Az erdőgazda a privatizációról Szebbnél szebb kesztyűk készülnek a Vince utcai gyárban Fotó: Läufer László Kedvezőek a Hunor kilátásai Munkásokat vesznek fel és csak nyugati piacra termelnek „Az elmúlt évszázadok erdő­pusztításai után az utóbbi har­minc év az eddigi legsúlyosabb veszteségeket okozta hazánk er­deiben. ” Bevezető mondata ez annak a felhívásnak, amelyet - még az elmúlt év októberének közepén - a Heves megyei Környezetvédők Szövetsége tett közzé „Óvjuk az erdőket” címmel. Lehet mondani: a kö­zepébe találtak. Közismert, hogy az erdőgazdálkodókat az utóbbi időben mennyi támadás érte, az is, hogy egyre többen és egyre magától értetődőbben fo­galmazzák meg: az erdő nem csak a fakitermelés színtere, de szolgál egyéb - példának okáért közjóléti - célokat is. A felhívás szövegével, az ab­ban megfogalmazott követel­ményekkel korábban lapunkban már szembesítettük ár. Papp Tivadart, az Erdőrendezőség dél-dunántúli igazgatóját és Lehmann Antal természetvé­delmi igazgatót is. Most Káldy Józseftől, a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezér- igazgatójától kértünk válaszo­kat.- A hevesi környezetvédők felhívásának egyik lényeges pontja, hogy az erdészeti ágazat kerüljön a Környezet és Telepü­lésfejlesztési Minisztérium ha­táskörébe tartozó Országos Er­dészeti Hivatal irányítása alá. Mi lesz, vagy lehet ettől jobb?- Mindenképpen szerencsés lenne, ha az ágazat megtalálná a helyét a gazdaságirányítási rendszerben. Ehhez szükség van az Országos Erdészeti Hi­vatalra, mégpedig - és ezt fon­tosnak tartom - államtitkár-he­lyettesi beosztásban lévő veze­tővel az élén. Eddig ilyen pozí­ciójú irányítója az ágazatának nem volt, amiből csak arra kö­vetkeztethetek, hogy elveszett a rangja az erdészeti ágazatnak, az erdőgazdálkodásnak. Ma már úgy tűnik, hogy a két jelen­leg érintett tárca, a KTM és a Földművelésügyi nézetei el- mozdúltak a holtpontról, mind­két minisztérium érzi az erdő­vagyon értékéből eredően az egységes irányítás szükséges­ségét. Mert valóban elletmon- dás feszül az ágazat rangon aluli kezelése és az erdők mind in­kább felismert és értékelt gaz­dasági és társadalmi rangja kö­zött.-A hevesi felhívás legizgal­masabb része kétségtelenül a privatizációra vonatkozik. Eszerint az erdőket ki kell vonni a privatizáció hatálya alól, s ezt eddigi tapasztalatom szerint az ágazathoz bármilyen módon kapcsolódó szakemberek egyön­tetűen támogatják. Attól félnek: szó szerint „szétforgácsolód- hat" az ország erdővagyona.- Ma Magyarországon 1,7 millió hektár erdő van. ennek csaknem 70 százaléka állami tu­lajdonban van. A kezelés töb­boldalúsága az összes erdőt sze­rencsétlenné teheti. Nagyon fontosnak tartom tehát, hogy a kezelés az állami szektornál maradjon. Az más kérdés, hogy az erdőkben végzett különféle munkákat lehet privatizálni, például a fakereskedelmet, a fa- feldolgozást. Természetesen az utóbbi privatizálható sávnak is állami elenőrzés alatt kell ma­radnia. ,- Az erdők privatizációjának legnagyobb veszélyét egyéb­ként abban látom, hogy utat ad­hat a szabadrablásnak, s annak, hogy szakmailag teljesen felké­születlen tulajdonosok is hoz­zányúlhatnak. Az pedig köztu­dott: ha valaki valamit ma el­ront az erdőben, az holnapra nem javítható ki.- Ha már itt tartunk, össze­cseng ez a felhívás egyik pont­jával, amelyik azt sürgeti, hogy készüljön hosszú távú terv az erdők rekonstrukciójára.- Ezzel véleményem szerint foglalkozni sem érdemes ... Megvan ennek már ma is a gya­korlata és az a szervezet-háló­zat, amelyik elvégzi. Én az er­dőrendezőség által készített kö­zéptávú terveket elegendőnek tartom, ezek alapján az erdők rekonstrukcióját korrekt módon el tudjuk végezni.- Éppen erről van szó. Nyíl­ván a felhívás megfogalmazói is tudnak a középtávú tervekről, ám ezekkel szemben tartják szükségesnek az ennél hosszabb időre szóló előregondolkodást.- Fenntartom: a tízévenként megújított tervek az erdők re­konstrukcióját jól szolgálják, ezt a gyakorlat bizonyította.- Végül: szükségesnek tartják a hevesi környezetvédők, hogy törvény mondja ki a nyersfa ex­portjának tilalmát. Első ráné­zésre is fogós feladvány. Vagy pénz veszik el, vagy pénz kell egy feldolgozó kapacitás megte­remtéséhez. Melyiket látja jobb megoldásnak?-Valóban nehéz kérdés! Nem hiszem, hogy az állam könnyen lemondana arról az igen komoly bevételéről, ame­lyet nyersfa exportja biztosít. Ha - mert az erdőkből termé­szetesen mindig „jön a fa”, a ki­termelés szükségszerű „beavat­kozás” - belföldön próbálnánk értékesíteni, a fizetésképtelen partnereknél legfeljebb sokadi­kak lehetnénk a sorban, akik a pénzükre várnak. Ha az expor­tot betiltanák, rendkívül meg­nehezülne az erdőgazdaságok helyzete . .. Márpedig most sem könnyű. Csak egy példát mondok: az eddig tudomásunkra jutott új rendelkezések az egy évvel ko­rábbi kiadásainkhoz képest 40 millió forinttal növelték fizetési kötelezettségeinket. És még csak január eleje van! Erről a 40 millióról sem tudom azonban, hogy miből fogjuk kigazdál­kodni. Mészáros Attila A Hunor Pécsi Kesztyű- és Bőrruházati Gyára lényegesen kedvezőbb körülmények között kezdi az 1992-es évet, mint a tavalyit. A kesztyűs részlegek kapacitása egész évre lekötött, a bőrruházati gyár is 80-90 száza­lékos kihasználtságú. Gazdasá­gilag is jobb évet várnak a válla­lat vezetői, mint amilyen az 1991-es volt, ami enyhítheti a cég anyagi gondjait. Nem kerül sor elbocsátásokra, hanem 60-80 új ember felvételét ter­vezi a Hunor. A vállalt idei ter­melésének 9? százaléka Angli­ába, USA-ba, Svájcba és Né­metországba megy.- Most már biztos, hogy a vi­lágpiacon versenyképes a pécsi kesztyű és a kesztyűs szakma - mondja Horváth Ferencné, a Hunor Pécsi Kesztyű- és Bőrru­házati Gyárának vezérigazga­tója. - A kesztyűs kapacitásun­kat 100 százalékig lekötöttük, sőt a szerződések közül több nem egy, hanem három-öt évre szól. A vevőink nagy része már több évtizede állandó partne­rünk. A nehéz időszakban is si­került megtartanunk őket, mert elégedettek a minőséggel. Első­sorban női és férfi divatkesz­tyűket készítünk. 1991. január­jában a teljes bizonytalanság volt a jellemző. Arról tárgyal­tunk nem egy vezetőségi ülé­sen, hogy mikor és mennyi időre kell leállni. Nem akartunk embereket elbocsájtani, ezért megpróbáltunk egyes gyáregy­ségünkben profilt váltani. A dombóvári és a szászvári rész­legeinkben bérmunkában cipő- felsőrészt kezdtünk el varrni német cégek részére. 1992. ja­nuár első hetében már tudjuk, hogy mit fogunk gyártani az év végén, ami a jelenlegi helyzet­ben nem kis önbizalmat ad az embernek. Az egyetlen kiút a válságból a tőkés partnerek megtartása volt. A nehéz pénz­ügyi helyzet ellenére is mindig határidőre leszállítottuk a meg­rendelt kesztyűket. Ezzel kivív­tuk a vevőink elismerését, és mostmár segítenek bennünket a talpon maradásban. Előre kifi­zetik a megrendelt termékek árát, amiből a vállalat alap­anyagot tud vásárolni. Az el­múlt évben a termelésünk 40 százaléka készült saját anyag­ból, és a 60 százalék volt a bér­munka. Idén ez az arány meg­fordult. Ha mindent eláraszt a bérmunka és a külföldi tőke nemcsak pénzt, hanem márka­neveket is hoz, akkor lassan nem lesz olyan termék, amelyre rá lehetne majd írni Made in Hungary. Meg kell találni egy-egy vállalatnál a bérmunka és a saját termék gyártásának optimális arányát. Évekkel ezelőtt megszűnt a Hunorban a minta műhely. Most újra lesz. Saját tervezőket foglalkoztatnak és a saját mo­delljeiket viszik ki a piacra. A világban hiánycikk a divatkesz­tyű, erre van igény. Ebben a Hunor a világ első kesztyűgyá­rai között van. Saját tervezésű kesztyűket exportálnak Angli­ába, Franciaországba, az USA-ba. 820 000 pár kesztyűre van megrendelésük, de csak 700 000 párra van kapacitásuk, ezért a terveik között szerepel, hogy bérmunkában kisvállalko­zókat és kizüzemeket is foglal­koztatnak. A bőrruhadivat ingadozik, és eddig a mélyponton volt. 1991- ben 50 százalékos volt a gyáregység termelése. 1992- ben olasz és német meg­rendelők részére végeznek 70 százalékban bérmunkát és 30 százalékban saját anyagból ké­szítenek modelleket, és expor­tálják ugyanezekre a piacokra. Ez most 70 százalékos kihasz­náltságot jelent. A szovjet pia­cot cipőfelsőrész készítéssel váltották ki. Dombóváron az egész gyár csak ezt csinálja áp­rilis óta egy német cég részére. Itt a nemzetközi normáknak megfelelően folyik a termelés. Szászváron szintén német bér­munkában gyártanak cipőfelső­részeket.- A Hunor privatizáció és át­alakulás előtt áll, augusztusban már lépéseket tettünk a vagyoni helyzetünk rendezésére - mondja Horváth Ferencné. - Még nem dőlt el, hogy milyen formában dolgozunk tovább, de egy biztos a gyáregységeknek teljes önállóságot kell kapniuk, hogy pontosan ismerjék a gaz­dasági helyzetüket. Dolgozói részvényeket is szeretnénk ki- bocsájtani, amennyit csak lehet. A vállalat jelentős hitelállo­mánnyal rendelkezik, ezért ne­héz partnert találni, a tárgyalá­sok legnagyobb része ered­ménytelenül zárul. A hitelező­ink méltányolják a magas szín­vonalú termékeinket. Megpró­bálunk egyezkedni a hitelezők­kel, hogy a tartozásainkat vált­sák át részvényekre. A hitelező bankot is bevontuk a tárgyalá­sokba, és a szándékaink szerint a bankkal együtt zajlana le az átalakulás, mint első lépés. Ezt követi a külföldi tőkebevonás és munkalehetőség. Később a tőzsdére való bekerülés, és ez­zel a Hunor márkanév még szé­lesebb körű elismertetése. A több, mint 130 éves gyár jövője bíztató. Sz. K. A fakitermelés a fagy és a sár ellenére is folytatódik Fotó: Läufer László Szálkák Létminimum A minap olvastam, hogy Németországban 560 DM a létminimum, tegnap meg azt, hogy hazánkban idén már a havi tízezer forint fölötti lesz ez az összegszint. Namármost, ha ke­rekítve 50 forinttal számoljuk a német márkát, az testvérek kö­zött is 28 000 kemény magyar forintot ér. Azaz, csak érne, mert ugye ezt így badarság számítani, elvégre a német ár­szint magasabb a miénknél. Bár, ki tudja? Idehaza már a csapból is az folyik utalásként, hivatkozásként, összehasonlí­tási alapként, hogy a nyugati ár­szintet kell elérnünk. S lám, mindez nem marad pusztába kiáltott szó, hanem sorra-rendre be is következik. Az árakban, s lassan az összes kifizetnivalónkban. Nahát, ez az a pont, amikor mégiscsak ér­demes - csak játszadozva a számokkal- összehasonlítani az 560 DM-et a forint-egyenérté- kével. Az átszámított nettó 28 000 forint minálunk ugye még egyáltalán nem általános havi jövedelem? Már csak azért sem, mert sokhelyütt még a havi nyolcezres bér kifizetése is lehetetlen feladatnak tűnik. Összegezésül: nem jó össze- hasonlítgatni, mert megfájdul a szívünk, felmegy a vérnyomá­sunk, és még jobban érezzük, hogy milyen kevés az, amiből élnünk kell, itt és most. Csak legalább ne mindig a nyugati árszint lenne az, amit nekünk feltétlenül el kell érnünk. Vagy, ha igen, akkor már végre ez állna a béreinkre is. Tévedni... . . . emberi dolog, s az vessen magára, aki még nem tévedett. Gondolom, a tévedhetetlenség a legritkább valami, bár vannak akik úgy vélik, hogy kivéve őket. Azt tudom, ha tévedek, ezt a hibámat illő mielőbb kijavíta­nom. Mindezt a minapi TV- Híradó egyik anyaga juttatta eszembe, mely arról szólt, hogy a fővárosi APEH számítógépei elromlottak, aminek következ­tében többszáz adóalanynak küldtek ki felszólítást, bünte­tést, tehát nem szerelmeslevelet. Hogyan jöttek rá a tévedé­sükre? Az szinte lényegtelen, de az már nem, ahogyan és ami­lyen jótanácsot adtak a többszáz tévedés-áldozatnak. Azt ja­vallta az egyik illetékes, hogy a kárvallottak fellebbezzenek 600 forintos illetékbélyeggel, és, ha ők - mármint a hivatal- ezt a ki­fogást jogosnak találják, akkor nem zaklatnak tovább, sőt, a 600 forintot is visszautalják. Jó lenne, ha már rémálom­ként említhetnénk csak ilyen eseteket! Mert, aki téved, és ad magára, az igyekszik mielőbb helyrehozni a melléfogását. Je­len esetben az adóhatóság, amint felfedezi tévedését, azon­nal ír a kárvallottaknak, és nagy bocsánatkérések közepette kéri, hogy vegyék tárgytalannak a számítógép hibájából és a fel­ületességükből adódó tévedé­süket. Ez lenne a legelemibb és legemberibb kárpótlás a téves zaklatásért. Ettől ugyan a né- hányszáz „meggyanúsított" nem zengene magában öröm­ódát, de legalább belátná, hogy az adóhivataliak is ugyanolyan emberek, mint ők, s csak nőné­nek a szemükben, hogy lám, be­látták a tévedésüket és azt igye­keztek helyrehozni. De így?! ✓ Átverés Vállalkozó barátom a műhe­lyét bővíti, s mivel ő sincs bővi- ben a forintoknak, kénytelen volt kölcsön után nézni. Meg­tudta, van arra lehetősége, hogy a bankban fiadzó német márkái jelentős százaléka után forint­hitelt vehet fel / igaz, napi tete­mes kamatra/, elvégre a német márkája maga a fedezet. Nosza, telefonon felhívta a bankját, s a kapott tájékoztatás is meg­győzte, sínen van az ügye, kap­hat forint-kölcsönt. A továbbiakban övé a szó: „Képzeld, elém tesznek egy olyan kérdőívet, amiben min­denre kiváncsiak a forgalomtól, az árbevételig, még a takarító­szerfelhasználásra is. Hiába mondtam, hogy ott van fedeze­tül a lekötött márkám, s ráadá­sul nincs is annyi forintra szük­ségem, amennyit százalékos arányban kivehetnék. A tisztvi­selő hajthatatlan maradt, kötöt­ték a kezét a szabályok. Erre bepörögtem, azt mondtam, hogy nem teljes a kérdőív, pél­dául arra sem kiváncsiak benne, hogy hányas cipőt hordok. Fog­tam magam és forintban kértem ki a márkám ellenértékét. Erre abból levontak egy tisztes summát kezelési költségként., így aztán kétszeresen, talán többszörösen is átverődtem. A pénzem bánja .. ."Sorolja az érveit, hogy kivehette volna a márkáját, és, ha azt eladja a fe­kete-piacon, mennyivel jobban jár forintban, nem szólva arról, hogy a kezelési költség-levo­nást is megússza ... Már bánja, hogy bedőlt a banki ügyintéző­nek. ... Végezetül mellékesen jegyzi meg, hogy igazi banki vi­lágban a biztos fedezetre akkor is adnának kölcsön, ha azon nem is zsírosodna meg a pénz­intézet. „Hát csoda, ha begurul­tam?!" Régről ismerem, s olyannak, aki tudja, hogy a ha­rag rossz tanácsadó. De csak a harag? Murányi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom