Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-15 / 14. szám
1992. január 15., szerda uj Dunántúli napló 3 Az egyik ezt mondja, a másik meg azt... Heten, mint a gonoszok- Ez így nem igaz.-mondja az igazgató - Elküldeni az égvilágon senkit nem akartunk. A lehetőség persze felmerült, van aki élt is vele, de ez nem egyedi dolog. Más vállalatoknál is ezt csinálják. S amit máshol is így csinálnak, az nem más, mint, hogy egyes munkahelyeken úgy vélik, ha jön a tél, a dolgozót legjobb munkanélküli járadékra küldeni. Az ok: ha már nem termel profitot, jobb, ha a megélhetését - átmeneti ideig, általában márciusig - az állam fizeti. Ki fizeti a számlát? Illetve, dehogy az állam: azok, akiktől az állam elveszi. Mi, valamennyien. A Leier BCM Kft. tehát - amikor felajánlja dolgozóinak a közös megegyezéssel történő szerződés bontást - nem csinál mást, mint beáll a sorba, saját, jól felfogott érdekében. A profit érdekében. Weimann Albert igazgatón látszik, nem is érti, miért erről kérdezem. Azt mondja, mikor találkozót kértem tőle, úgy gondolta, a cég eredményeit szeretném bemutatni a lapban.-Említettem Önnek, hogy a vállalatuknál dolgozók kerestek meg, s azt is, hogy miért. - mondom, de csak ingatja fejét. Nem érti mi bajuk van a dolgozóknak, s azt sem, miért ülök fel annak, ha egy-két. ember be akaija feketíteni a céget. Vízmértékgyártókat felveszünk Máskülönben nem egy-két, hanem hét emberről van szó. Egyikük nevetett is, mikor mondtam: heten, mint a gonoszok. Karácsony és szilveszter között, a munkaidő lejárta után, egy belvárosi kiskocsmában adtak randevút.- Nekünk végünk van, így vagy úgy, de előbb-utóbb kiteszik a szűrünket. - kortyol a sörbe Tibor. - De nem is baj. Legalább megszűnik az állandó idegeskedés. Hét ember, hét üveg Szalon. Egymás szavába vágva mesélik történetüket. Két éve, áprilisban, egy újsághirdetésben olvasták, hogy dolgozókat vesz fel a Leier-Hoffmann BCM. Beléptek, mondják, mert a fizetés is magasabb volt, előző munkahelyük, a BÁZIS is dög- lődött, s egy osztrák-magyar vegyesvállalatnál mégiscsak biztosabbnak látszott a megélhetés. Az sem zavart senkit, hogy a szerződés szerint vízmérték- gyártónak vették fel őket - hiszen a főnök mindenkinek előre megmondta: saját szakmájukban dolgozhatnak, s az, hogy mi van a munkakönyvbe írva, ne izgasson senkit. Ha jól megy a munka, meglesz a pénzük is.- Valami nagy baj lehet itt, mert a jelenlegi, immár, ha jól számolom, a negyedik igazgató. - néz rám egyikük - Az embernek nincs is ideje dolgozni. Mindig csak kezet mosunk, nehogy a bemutatkozó jattnál hozzánk ragadjanak az új főnökök ...- harsogja, s a többiek dőlnek a nevetéstől. Aztán el- komorodnak, újra. A vízmér- tékgyártás egyébként igen érdekes ügy. Annak idején, mikor a BCM indult, a BAZIS-tól egy egész vízmértékgyártó-részleg hozzájuk igazolt. Volt piac, volt tapasztalat, úgy tűnt, hosszútávon is jó üzlet lehet a dolog. A krach akkor ütött be, mikor erre maga a vízmértékgyártó csapat is rájött, s úgy döntött, inkább saját zsebre termeli a profitot. Kiléptek valamennyien, s a Leier-Hoffmann BCM (melyből azóta Hoffmann úr kivált) ott maradt vízmértékgyártók nélkül, ami nem is lett volna akkora baj, ha időközben nem nyertek volna el egy munkahelyteremtésre -pont vízmér- tékgyártásra- szóló kedvezményes céltámogatást. Az Állami Fejlesztési Intézet (ÁFI) a 3,6 milliós és csak 7,5 százalékos kamatozású összeg átutalása fejében viszont kikötötte: a BCM-nek öt éven át tizenhat vízmértékgyártót foglalkoztatnia kell. ♦ A vízmértékgyártók viszont ekkor már -mint említettük- régen saját cégükben dolgoztak. S Hpm volt elég, hogy elmentek, vitték magukkal nemcsak a tapasztalatot, de a piacot is. Mit tehetett ebben a helyzetben a Leier BCM?- Mondom, akit felvettek, vízmértékgyártónak írtak be. -veszi át a szót Gyula, aki jogilag a legképzettebbnek számít a hetek között, hiszen sógora jogász, s tőle sok mindent megtudott. - Szerintem még a portást is vízmértékgyártónak tüntették fel.. . Eközben, ha jól tudom, másfél év alatt háromezer vízmértéket gyártott a cég ... Ez nem komoly mennyiség. Két ember három hét alatt megcsinál ennyit. Lelki terror Ezek után persze mondani se kell, a vízmértékgyártás kulcskérdésnek számít a történetben. Gyuláéknak semmi gondjuk nem lenne, ha decemberben, mikor Weimann igazgató úr - mint mondják - felajánlotta, hogy márciusig menjenek el munkanélkülire, nem vízmér- tékgyártóként kellett volna, hogy távozzanak. Kérték, ha már jobb a cégnek, hogy nincsenek állományban, legalább becsületes szakmájukat írják be munkakönyvükbe. Ha netán mégse venné vissza őket a cég, legalább a munka- nélküliek nyilvántartásában úgy szerepeljenek, ahogy kell. Hátha akkor máshol is köny- nyebben kapnak állást. — Ez volt a legnagyobb gondjuk. El is kezdtek szőrözni rendesen. Biztos vagyok benne, hogy azért nem hajlandók átírni a munkakörünket, mert abban a pillanatban gond lenne a céltámogatással. Nem mindegy nekik se, hogy azonnal vissza kell-e fizetni azt a több, mint három és fél milliót, vagy továbbra is használhatják - ráadásul ilyen kedvező kamat mellett... - mondja Gyula, s a többiek bólogatnak. Feri, aki Gyulával együtt először keresett, hozzáteszi még:-Amióta megmondtuk, hogy nem vagyunk hajlandók ilyen feltételek mellett közös megegyezéssel szerződést bontani, elkezdődött a lelki terror. Legutóbb a Weimann azt is megmondta, csinálhatunk, amit akarunk, úgyis mi húzzuk a rö- videbbet. Most azon gondolkodnak, hogyan szállítsák le a munkaidőt heti 32 órára, s hogy arra is csak az alapórabért kelljen kifizetniük. Ebben az esetben felére csökkenne a fizetésünk . . . Igaz is. Elfelejtettem mondani: amióta beléptünk, egy fillérrel sem emelték az órabért, ami nem is volt gond addig, míg jól mentek a dolgok. Nem firtattuk, hiszen nem is a szerződésben foglaltak szerint fizettek, hanem teljesítmény alapján. Csak hát papír erről se készült, s most úgy tolnak ki velünk, ahogy akarnak, ha a papírhoz akarnak ragaszkodni. Ezért mondjuk azt, hogy nekünk már mindegy. A legjobban akkor járunk, ha minél előbb felmondanak, de ők mondjanak fel! „A mai világban ez nem megy” A hetek elmondása szerint nem csak a velük kötött szerződésekkel, de a munkavédelmi szabályok betartásával is gond van. Igaz, míg jól fizették őket, ez se zavart senkit. De ha már így van, miért ne mondják el? Ha valaki kimenne az üzembe ellenőrizni, mondják, azonnal bezárhatnák a boltot.- A munkaruhákat ugyan megvették, de kiosztani már elfelejtették. - mondja egyikük, aki azt kéri, ne írjam le a nevét. Két gyereke van, el kell őket tartani. - Ott van most is a raktárban az összes, nem tudom mire tartogatják. Pedig néhány hete még azt mondta a főnök, hogy öt milliós nyereséggel zárta az évet a cég...A munkaruhán meg spórolni kell? Az igazgató ezzel szemben állítja, a Leier BCM-nél nincs semmi gond. A téli leállás véleménye szerint idén már kötelező.- Igaz, tavaly januárban dolgozott az üzem, de a mai világban ez már nem megy. Csak elsőosztályú árút szabad gyártani. A mínusz tíz fokon előállított betonelemeket piacra vinni bűn, ez az időszak viszont arra nagyon jó lesz, hogy a betonüzemet felújítsuk, így hát nem is akarom elengedni az embereket. S az, hogy most kevesebbet dolgozzunk, az is így merült fel. - magyarázza a tervezett munkaidőcsökkentést az igazgató. A BAZIS-nál, ahonnan idejöttem, ugyanez volt a gyakorlat. Pénteken nem volt műszak, de ezt később, márciusban egy nyújtott munkaidővel le kellett dolgozni. Nem új dolog ez kérem . . . A vízmértékgyártásra térve, az igazgató azt mondja, annyira leszűkült a piac, hogy hiába gyártanának évente több milliót, nem tudnák eladni, ezt tehát butaság is feszegetni. Most az a dolguk, hogy a jelenlegi készletet eladják, s ez sem kis feladat. A válasz nem idézhető Mikor az ÁFI-tól felvett kedvezményes, munkahelyteremtésre kapott kölcsönről érdeklődöm, Weimann úr megkér, kapcsoljam ki a nálam lévő magnetofont. Megteszem, csakhát ez azzal jár, hogy válasza itt nem idézhető.- Ismétlem, ha lenne piac, mind a tizenhét ember vízmértéket gyártana - mondja később, s itt már kicsit szégyellem is magam. Hogy jövök én ahhoz, hogy egy magánvállalat ügyeibe ártsam magam? Miért nem a jól bejáratott érdekvédelmi csatornákon rendeződnek az ilyen dolgok? Csakhát a hetek a fenti kérdésekkel nem tudnak mit kezdeni. Érdekvédelem? Ugyan már. Még szakszervezeti csoport alakításához is minimum tíz ember kell. S ha lennének is tízen, mit érnének el? Néhány példa van már a munkaadók és munkavállalók közötü problémák lerendezésére. S az esetek többségében ugye, nem a tulajdonos húzta a rövidebbet... Próbálom magam nyugtatgatni, én jóelőre megmondtam Gyuláéknak: csak bajuk lehet, ha kiabálnak a jogaik miatt. Persze, ők is tudták. És ennek ellenére is a cikk mellett döntöttek. Hát, tessék . .. * Lapzártakor érkezett a hír: a Megyei Munkaügyi Központ és a munkavédelmi hatóság vizsgálatot indított az ügyben. Pauska Zsolt A harkányban lakó horvát menekültek naponta hozzájuthatnak megszokott otthoni ujságukhoz.Egy eszéki árus hozza át a lapokat, magazinokat a veszélyes úton. Fotó: Läufer László Pécsvárad: Vita a vízdíjakról A Baranya megyei Vízmű Vállalat felosztható közös vagyonából milyen arányban részesülhetnének a községi ön- kormányzatok? S milyen lehetőségek vannak az országosan kiugróan magas vízdíjak csökkentésére? Ezekről a kérdésekről tanácskoztak hétfőn a Megyei Vízmű képviselői és a pécsvárgdi szerelőséghez tartozó 15 község polgármesterei Pécs váradon. Abban mindenki egyetértett, hogy a jelenlegi központosított forma nem tartható fenn. Hargitai János Nagy- nyárád polgármestere, mint meghívott vendég, az e kérdésben Mohácson már lezajlott vita eredményét ismertette. A megyei vállalatból négy körzetet alakítanának ki Mohácson, Siklóson, Szigevá- ron és Komlón, valamint a nehezen felosztható részekből, mint pl. a laboratóriumok egy központi szolgáltató egységet. A körzeten belüli szerelőségek is több önállóságot kaphatnának. A földben futó vezeték egyértelműen az adott önkormányzaté, de a közös tulajdonból, mint pl. a munkagépek, a városok minél nagyobb rész felett szeretnének rendelkezni, ezért a tulajdon fogyasztás szerint elosztását javasolják. (A legnagyobb fogyasztók a városi üzemek). Ezzel szemben a községek a sokkal igazságosabb, a lakosság száma szerinti elosztás mellett álltak ki. Németh László, a komlói üzemmérnökség vezetője elmondta, ha a fogyasztást vennék alapul, Komló város részesedée a közös tulajdonból a 64 százalékot érné el, míg a lélekszám elosztás alapján ez 50 százalék alá csökkenne, a körzethez tartozó községekkel szemben. Kérdés, akamak-e ezek a községek Komlóhoz tartozni? Avagy kisebb egységeket szeretnének alapíkani, pl. Sásd és Pécsvárad központtal, esetleg kivennék részüket a közösből, úgy, hogy egy-egy önkormányzat önállóan működteti vízrendszerét? A víz drágasága is többször szóba került. Egri András, a Vízmű főmérnöke az árfelhajtó tényezők közé sorolta, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű a Duna vízét 36 forintért adja köbméterenként. A siófoki székhelyű DRV nem hajlik a vezetékek ön- kormányzati tulajdonba adására, bár a megye és a települések is komoly összeggel járultak hozzá a vezeték megépítéséhez. Hargitai János az ösz- szes érintett települést összefogásra, egységes fellépésére szólított fel a DRV ellen. Hiszen hiába kapják a későbbiekben az önkormányzatok a vízdíj megállapításának jogát, ha a DRV árkalulkulá- cióját már ma is 49 baranyai településen kell elfogadniuk ... Porth Etelka Képernyő előtt Mind a két fiatalember kinyitotta, szétlapogatta maga előtt az újságot, kényelmesen elterpeszkedett a Breuer Marcel-fo- telban és a napilapok hatalmas fülként leffegő szárnyai mögé bújt. (Első terpeszkedés). Először úgy tűnt, számháborúról tartanak módszertani bemutatót, aztán eszembe jutott, hogy az nem lehet, a számháború ugyanis régi bolsevik játék. Ezt pedig mai helyzetében a televízió nem engedheti meg magának. így lamentáltam, míg egyikük hangja ki nem tört a papírrá sajtolt cellulózfedezékből: „ A porcelánboltban minden elefánt egyforma”. Mi, nézők, zavarba jöttünk, ám amikor a Torgyán József nevével rangjelzett naggyűlésről hallottunk, egyre világosabbá vált, hogy a fiatalemberek olvasnak. Na nem a leggördülékenyebben, de kisgyakorlásnak megteszi. Érdekességeket olvastak fel Hírérzeti közmű különböző napilapokból, a műsorblokknak pedig lapszemle volt a neve. Különösen megrázott és elgondolkodtatott az a hír, ami szerint egy kilencven- kétéves bolgár asszony egészséges fiúgyermeknek adott életet. Hiszen, ha teszem azt egy kilencvenkét éves öregember ad életet egy egészséges lánygyermeknek, ez azonmód bekerül a Leg-ek Könyvébe, megkérdezik az orvost, hogyan lehet beültetni a petefészket egy öregemberbe, ki ejti teherbe és milyen tanácsokat kap a kihordásra - aztán, mint orvosi szenzációt, gyorsan el is felejtik. De kilencvenen felül gyereket szülni? Csak úgy? Annyi keserű történelmi tapasztalat után...? Amíg ezen lamentáltam, a két bemondó kiszállt a Breuer Marcel-ból, és mivel elég sokáig terpeszkedtek a közönségnek félig-meddig háttal, hivatkozással a lakótelepi szobák szűk belméretére elkezdték emelgetni a pamlagot. Nzsa. mielőtt hozzáfogtak volna, megpróbálták rövid úton tisztázni, hogy mi is a neve a kérdéses ülőalkalmatosságnak. Szombat reggel révén, azonban nemcsak arra érünk rá, hogy emelgessük otthon a pamlagot, hanem meg kell etetni macskáinkat. (Keresd még: közönségetetés). Értékét mutatja, hogy a macskát már az egyiptomiak szent állatként tisztelték, amellett jól mutat a képernyőn. Nem beszélve arról, hogy egy kövér macska határozottan szebb egy kövér embernél. A műsor egyik fiatal vezetője viszont - pamlagemelgetés ide, kilencvenkétéves öregasszony oda, elhatározta, hogy nem nyugszik addig, amíg a lamentálni ige pontos értelmezését meg nem találja. Útra is kelt az egyik szobából a másikra, hogy választ kapjon a kérdésre. Mi akkor már a macskára figyeltünk, nem a szöszözésre meg a puffanó könyvekre, majd egy váratlan bejelentés is elvonta figyelmünket. A hazai színházi, moziüzemi etc. struktúrát (lehet hogy általában a struktúrákat, de lehet hogy nem is azokat) összeomlás (kiürülés? elbutu- lás? valami más?) fenyegeti, Demszky Gábor ugyanis betiltotta a plakátolást a vidéki városokban. Bocsánat, a vidéki városokban nem. Az erősebb idegzetűek azonban nemcsak a sztárgázsiért falatozó macskákat figyelhették meg, hanem mintha ismét bób- iskolásra adták volna a fejüket ott a Breuer Marcel-ban. (Második, nem hivalkodó, inkább fáradt terpeszkedés) Egyikük később idegesen felpattant a fotelból és kijelentette, hogy ő bizonyt nem készült. Nem is tudja minek jött. Vajon ki tudja? Bóka Róbert
