Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-15 / 14. szám

Komló talponmaradása a tét (5. oldal) Jugoszláviában a kéksisakosok Megérkezett kedden Jugo­szláviába az az ötven ENSZ-megfigyelő, akik a kék­sisakosok tervezett telepítését hivatottak előkészíteni.A 18 or­szágból érkezett fegyvertelen megfigyelők Belgrádban. Zág­rábban és a horvát válságöveze­tekben készítik elő a mintegy tí­zezres ENSZ-békefenntartó kontingens telepítését. Parancs­nokuk, az ausztrál John Wilson ezredes újságíróknak elmondta, hogy az elkövetkező napokban találkozik a szövetségi hadsereg vezetőivel. EK-iroda Pécsett A jugoszláviai kérdés megol­dásának sikere után a háromol­dalú tárgyalás résztvevői szom­baton tartott sikerén felbuz­dulva, úgy döntöttek az EK megfigyelői, hogy Pécsett is irodát nyitnak. Erre a megol­dásra valószínű a jövő héten ke­rül sor, kaptuk az információt a pécsi rádió hírszerkesztőjétől. Állami garancia banki követelésekre KÖZÉLETI NAPILAP Oj Dunántúli napló III. évfolyam, 14. szám 1992. január 15., szerda Ára: 9,60 Ft Sándor új szíve jól működik Sajtótájékoztató a szívátültetésről (Munkatársunk telefonjelen­tése) Magyar orvostörténeti dátum az 1992. január 3. Ekkor hajtot­ták végre Magyarországon az első szívátültetést. Egy 24 éves fiatalember szilvészter éjsza­káján súlyos agysérülést szenvedett; s ezen a januári napon 12 óra 20 perckor a Tra­umatológiai Intézetben beállt nála az agyhalál. A SOTE Il-es belklinikáján egy 28 éves fiatal férfi feküdt, immár több mint fél éve a teljes reménytelenségben. Súlyos ve­leszületett szívrendellenessége oly mértékben rosszabbodott, hogy már csak ágyhoz kötve, ál­landó orvosi felügyelet alatt tu­dott létezni. S a sors kifürkész­hetetlen akaratából ő lett az, aki megkaphatta a balesetet szen­vedett szerencsétlen ifjú szivét. Ismeretes, hogy az orvosok óvatosságból nem akarták azonnal nyilvánosságra hozni. Ám Magyarországon egy titok nem sokáig marad titok, s bár eredetileg későbbre tervezték a közvélemény tájékoztatását, a nagy nyomásnak engedve teg­nap a SOTE rektori hivatalában megtartották a sajtótájékoztatót, amelyen részvett dr. Sutján László népjóléti miniszter, és az a teljes orvosi stáb, akik reszt­vettek valamilyen módon a szívátültetésben. Elmondták, csak azért kerülhetett sor a tájé­koztatóra, mert az új szíves jól van. (folytatása a 2. oldalon) Für Lajos előadása előtt nyilatkozott a televízió pécsi stúdiójának Fotó: Szundi György „A tisztikar a nemzet iránt elkötelezett” Für Lajos Pécsett A magyar állam 10,5 milliárd forint értékű öröklött kereske­delmi banki kétes követelésre vállalt garanciát. Erről már a múlt év nyarán megállapodás született a kereskedelmi bankok és a kormány között, ám meg kellett várni az év végét, amikor is a Parlament elfogadta az ez évi költségvetési törvényt. Ar­ról egyelőre nincs információ, hogy az állami garanciavállalás miként érinti a három nagy ke­reskedelmi bankot, a Budapest Bankot, A Magyar Hitel Bankot és a Kereskedelmi Bank Rt.-t. Munkanélküli járulék Nagyobb munkanélküli járu­lékot fizetnek a dolgozók és a munkáltatók február elején, a januári munkabérek után. A munkavállalók 0,5 és a munka­adók 1,5 százalék helyett 1, il­letve 5 százalékos járulékot fi­zetnek a Szolidaritási Alapba. Ez - 90 százalékos teljesítés esetén - mintegy 40 milliárd fo­rint bevételt jelent az alapnak. Bratinka József Párizsba utazott Elismerés és bizakodás A Baranyában tartózkodó horvát küldöttség tegnap meg­tekintette a megye több mene­külttáborát: a mohácsit, a mária gyűdit, a pécsit, valamint a nagyatádit is. A mohácsi mene­külttábornál a Humánum TV felvételt készített. A horvát kormányküldöttség tagjai, mint elmondták, nagyszerű ötletnek tartják, hogy a menekülteknek horvát nyelven is sugároz mű­sort a Magyar Televízió, főként, mert sok menedéket kérőt az or­szág távolabbi részeiben helyez­tek el, s ők csak ezen adás hírei­ből kapnak információt maguk, hazájuk és a világ helyzetéről. Kásád községben a falvakban menedéket kapott horvát állam­polgárokkal talákoztak a dele­gáció tagjai, Siklóson az 1. sz. Általános Iskolában nézték meg a menekült gyerekek oktatását. A küldöttség elismerte a ma­gyar kormánynak a menekültek befogadásáért tett erőfeszítéseit. Kifejtették, bizakodnak abban, hogy Magyarország az EK or­szágaival egyidőben elismeri Horvátország függetlenségét, megértve persze hazánk diplo­máciai kényszerhelyzetét a fennálló helyzetben. Sz. J. Rendezik a magyar-líbiai gazdasági kapcsolatokat Rövidesen magyar gazdasági küldöttség utazik Líbiába, hogy tárgyaljon a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat nehe­zítő gondok megoldásáról - tá­jékoztatták az MTI-t a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában. A közelmúltban ugyanis Bu­dapesten járt a líbiai gazdaság- tervezési miniszter és kifejezte: mindent megtesznek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkí­tése és fejlesztése érdekében. Hangsúlyozta, hogy a fennálló magyar követeléseket hajlan­dók akár készpénzben, akár olajjal kiegyenlíteni. Jeszenszky Géza Washingtonba utazik Jeszenszky Géza külügymi­niszter vezeti a magyar dele­gációt a január 22-én megnyíló washingtoni nemzetközi kon­ferencián, amelynek résztve­vői a volt Szovjetunió utódál­lamainak nyújtandó támogatás módozatait körvonalazzák. A magyar küldöttség az élelmi­szerellátástól a know-how át­adásig bezárólag mind az öt munkabizottságban képvisel­teti magát - közölte Herman János külügyi szóvivő szoká­sos keddi sajtókonferenciáján. A nemzetközi találkozóval kapcsolatos magyar álláspon­tot ismertetve a szóvivő úgy vélekedett: a legfontosabb fel­adat az élelmiszert és a gyógy­szereket magában foglaló se­gély mielőbbi eljuttatása a FÁK tagállamaiba.-Hazánknak nem kell tarta­nia semmiféle katonai támadás­tól, annak ellenére, hogy Kö­zép- és Kelet-Európábán a vál­sághelyzetek száma valószínű­leg a jövőben sem csökken - mondta Für Lajos honvédelmi miniszter tegnapi pécsi látoga­tásakor. Az MDF ügyvezető el­nöke kijelentette, a honvédség képes az ország határainak megvédésére. A magyar hadse­reg nagy erejének nevezte a mi­niszter a tisztikar függgetlen- ségtudatát, és a nemzet iránti elkötelezettségét, amit az egész társadalom számára mintaként állított. Für Lajos a Pécsi Orvostu­dományi Egyetemen az MDF pécsi szervezete rendezésében tartott beszámolót az ország ka­tonai helyzetéről és biztonságá­ról, kiemelve a Dél-Dunántúlt. Magyarország külpolitikai kapcsolatrendszerérői szólva a honvédelmi miniszter el­mondta, az átszövi egész Euró­pát. A két- és többoldalú, vala­mint a nemzetközi szerződések kívülről is garantálják hazánk biztonságát. Az ország fegyveres ereje technikailag elavult,- sok eset­ben teljesen elöregedett - jelen­tette ki a miniszter. Für Lajos elmondta, hogy a rohamosan fejlődő világban ez megenged­hetetlen, de gazdasági erőforrá- sáink még sokáig elégtelenek lesznek a honvédségi technika fejlesztésére. A gazdasági helyzet a térség országaiban annyira rosszá vált, hogy ezek az államok képtele­nek lennének nagyobb katonai akciókra, a haditechnika min­denhol elavult, s a kiképzés is elégtelen volt.A több mint há­romszáz érdeklődő előtt tartott tájékoztató utáni fórumon a hallgatóság kérdéseire felelt Für Lajos. Az MDF ügyvezető elnöke elmondta: a gazdaság az összes nyomorúság, és az elszegénye­dés ellenére is működőképes, nem fenyegeti az összeom­lás.Kiemelte még, van remény a felzárkózásra, de a nélkülözés­sel járó úton egy ideig, ha aka­runk, ha nem, mindenképpen haladnunk kell. Szíjártó József Heten, mint a gonoszok ... (3. oldat) Bratinka József (MDF), az Országgyűlés Külügyi Bizott­ságának tagja, az Európa Ta­nács Parlamenti Közgyűlésének alelnöke kedden Párizsba uta­zott, ahol részt vesz az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Irodájának ülésén. Bratinka Jó­zsef a testületi ülés alatt megbe­széléseket folytat a nyáron Bu­dapesten megrendezendő Eu­rópa Tanács ülésének részletei­ről. Kárbejelentő nyomtatványok Továbbra is árusítja öt nagy fővárosi posta és a megyei köz­ponti posták a kárpótlási tör­vény alapján benyújtható - föl­ddel, vállalkozással és házingat­lannal összefüggő - kárigények közlésére szolgáló nyomtatvá­nyokat - tájékoztatta az MTI-t a kárpótlási hivatal.A nyomtat­ványokon nem új igényeket le­het benyújtani, hiszen annak ha­tárideje egy hónapja lejárt, ha­nem a hiánypótlással össze­függő adatokat kell közölni. Új egészségügyi központ készült el Pécsváradon. A korszerű orvosi rendelőt a helyi Építőipari Kis szövetkezet építette Fotó: Läufer László Az aknamélyítők is kft-ben folytatják Felszámolás alatt a BAY A működő bányákat sorra felszámolják, így nincs abban semmi meglepő, hogy a fő­ként bányanyitásokból élő Bányászati Aknamélyítő Vál­lalat is fizetésképtelenné vált. A felszámolási eljárást a SZÉSZEK már elindította. Mindenesetre a tartozások ki- egyenlítése nem tűnik meg­oldhatatlan feladatnak, mivel a kintlévőségeket leszámítva a teljes összeg nem éri el a 100 millió forintot, fgy a gé­pek, berendezések, ingatla­nok értékesítéséből könnyen fedezhetők a követelések. A pécsi telephelyű Déli Üzemigazgatóság megelőzte a gondokat, hiszen 1991. de­cember 16-án 155 fővel BAVTRANS mélyépítő kft-vé alakult. A létszámleé­pítést korengedményes nyug­díjaztatással és vállalati vég- kielégítés bevezetésével ol­dották meg. A kft. nem vált profilt, befejezi az igazgató­ság elkezdett munkáit. Ak­namélyítésre már seholsincs igény, Pécs-Vasason végzik az utolsót, itt is már csak ki­sebb szerelvénybeépítések vannak hátra. Féléven belül elkészülnek a Tette víztározó bővítésével és az Ágoston tér környéki csapadékgyűjtő csa­torna kialakításával is. A tár­saság azonban bízik a jövő­ben. A Mecseki Ércbányá­szati Vállalattal tárgyalnak egy 750 méter hosszú vágat kihajtásáról, s több pályázat­tal érdekeltek még más bá­nyamunkákban is. A kft-re vár az István-akna és Pécsúj- hegy közti kötélpálya lebon­tása is. M. E. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom