Új Dunántúli Napló, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-14 / 13. szám

10 üj Dunántúlt napiö 1992. január 14., kedd A szerkesztőség postájából Karácsonyi ünnepség - segítséggel Nehezen leírható élményben volt részük azoknak a szülők­nek, akik ott voltak a látássérült gyerekek karácsonyi ünnepsé­gén, s láthatták, hogy gyerme­keik milyen örömmel veszik birtokba a karácsonyfa alatt ta­lált ajádékokat - írta levelében Simonyi Zsolt. A nagy örömet azok a pécsi óvódák szerezték a vak és gyengélátó gyerekeknek, ame­lyeknek dolgozói nagy mennyi­ségű játékot és könyvet juttattak el a Polgármesteri Hivatal In­tézményirányító Irodájának közvetítésével a Látássérült Gyermekek Rehabilitációs Központjába. Azokon kívül, akik fel sem tüntették nevüket az ajándékon, csomaggal ked­veskedett az Ajtósi Dürer utcai, a Bártfa utcai, a Bimbó utcai, a Hajnóczi utcai a Karikás úti, a Közraktár utcai, a Majorossy utcai a Mezőszél utcai és Türr István utcai, valamint a Móricz Zsigmond téri és a MÁV óvoda. December 19-én a Keresz­ténydemokrata Néppárt Buda­pest I.—II. kerületi szevezete adományából, a Keresztény- demokrata Néppárt Baranyai Szervezete az öreg, beteg hor­vátországi menekültek részére karácsony-estet rendezett ­kaptuk az örömteli hírt dr. Ná­dor András szervezőtől. Az est megrendezésében se­gítettek a Konzum Áruház ABC-osztály dolgozói, az MDF-piac, a Lateranum Szálló vezetői és dolgozói, a Menekül­tügyi Hivatal és a szociális ott­hon dolgozói. Az ünnepségen, meghatóan szép műsorral ked­veskedtek a horvát-szerb iskola tanárai és diákjai, valamint a menekült horvátországi gyere­kek és tanáraik. * Kanczler Csaba, a Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Szociális Intézménye I. Gondozási Köz­pontjának vezetője irta a követ­kezőket: A Széchenyi István Gimná­zium és Szakközépiskola, az Egészségügyi Szakiskola és a Nagy Lajos Gimnázium szín­vonalas karácsonyi műsort ad­tak az idős embereknek az Ágoston téri, a dr. Majorossy I. utcai Átmeneti Szociális Ott­honban, illetve a Geisler Eta ut­cai és a Vöröskereszt utcai Idő­sek Klubjában. A Magyar Vörökereszt Pécs Városi Szervezete és a Széche­nyi István Gimnázium és Szak- középiskola diákjai az I. Gon­dozási Központ 150 házigondo­zottjának ajándékot adtak át. Mikor volt a határidő? Pécs-Vasasról kilencven aláírással érkezett a következő le­vél: 1990 októberében szerződést kötöttünk a NET-COM Kft-vel, hogy Pécs-Vasason műholdprogramok vételére is al­kalmas rendszert építenek ki a szerződő feleknek. E munka elvégzésének határidejéül 1991 június 15-ét jelölték meg. A rendszer a mai napig műszakilag nincs átvéve, a magyar prog­ramok minősége élvezhetetlen és egyes műholdas programok vétele is sok kívánnivalót hagy maga után. Felháborítónak tartjuk, hogy hibabejelentéseinkre nem rea­gálnak. Pénzünket felhasználták, de a munkát hanyagul vé­gezték el. Semmiféle kártérítést nem kaptunk. Szeretnénk, ha problémánkat mielőbb megoldanák az ille­tékesek. Személyautó ütközött a különbusszal Az Új DN november 26-i számában „Tartalék” címmel megjelent újságcikkel kapcso­latban az alábbiakról tájékoztat­juk panaszosunkat: A Pannon Volán tulajdonát képező autóbusz november 24-én a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium tanulóit Budapest­ről színházi előadásról szállí­totta haza, amikor Százhalom­battánál az autóbusz személy- gépkocsival ütközött. Gépko­csivezetőnk vétlen volt, a busz mozgásképtelenné vált. Autó- buszvezetőnk a rendelkezéseink szerint azonnal mindent megtett az ilyen esetekben szükséges in­tézkedések végrehajtására. A cikk megjelenésétől füg­getlenül megkezdett kivizsgálás során megállapítást nyert, hogy a baleset este 18.30 órakor kö­vetkezett be. Erről vállalatunk 20.25 órakor kapott értesítést. Ezt követően azonnal intézked­tünk az autóbusz utasainak ha­zaszállítására, valamint a moz­gásképtelen autóbuszunk Pécsre történtő vontatására. Annak ellenére, hogy vállal­tunknál ezen a napon (vasárnap lévén) rendelkezésre állt autó­busz és gépkocsivezető, azon­ban a Pécs és Százhalombatta távolságot figyelembe véve, az intézkedő szolgálatunk a buda­pesti székhelyű társvállalattól kért mentést az utasaink haza- szállítására. Megállapítottuk azonban azt is, hogy telexen megerősített segélykérésünk ellenére sajnos igen nagy késéssel küldte a mentesítő autóbuszt a hely­színre, amit nem is vettünk igénybe, mert időközben az új­ságcikkben is említett autóbu­szok nyújtottak segítséget utasa­ink továbbutazásának biztosítá­sára. Nem kívánjuk minősíteni a fenti vállalat intézkedő szolgá­latának eljárását, azonban szük­ségesnek tartjuk megjegyezni, hogy vállalatunk hasonló ese­tekben nem ilyen eljárást tanúsít a közúti közlekedésben bajbaju­tottak segítségnyújtásában. E valasz keretében szeret­nénk megköszönni azoknak az autóbuszvezetőknek önzetlen segítségét, akik utasaink to­vábbszállítását elvégezték. To­vábbá elnézést kérünk utasaink­tól, akik szenvedő alanyai vol­tak a sajnálatos balesetnek. Kálsecz Károly a Pannon Volán üzemigazgatója A víz- és csatornahasználati díjról Válaszol Pécs alpolgármestere Az Új DN november 27-i számában B. Somogyi Mária Pécs, Endresz Gy. út 15. szám alatti lakos levele jelent meg „Tiszta vizet a pohárba” cím­mel. Válaszomat azt érdekeltek véleményének figyelembevéte­lével a következők szerint adom meg: A Vízmű a PIK felé a lakó­házaknál lévő fogyasztásmérő adatai alapján számláz. A bér­lők a víz- és csatornahasználati díjat a kezelő szervnek a 18/1990. (1.31.) MT rendelet szerint meghatározott norma alapján fizetik meg a lakbérrel együtt. Ezen norma tartalmazza a melegvízfogyasztási díjat is. A Pécsi Távfűtő Vállalat az ér­vényes központi előírások alap­ján csak a hidegvíz felmelegíté­sének díját számlázza le közvet­lenül a bérlő felé. A PlK-től kapott információ szerint a víz- és csatornahaszná­lati díjakból a vállalatnál töblet­bevétel nem keletkezik. A Vízmű pedig csak annyi ellenér­téket kap a szolgáltatott vízért, amennyi fogyasztásmérő alap­ján megilleti őt. Egyet kell értenem azzal, hogy az ilyen formában történő számlázás a bérlők egy részére hátrányos. Minderre figyelem­mel döntött úgy az önkormány­zatunk 1991. évi 23. számú ren­deletével, hogy a bérlőknek nem általány alapján, hanem létszámarányosan kell a víz-és csatornahasználati díjat megfi­zetni. Természetszerűen, ahol fogyasztásmérőt szereltettek fel, ott ennek alapján számláz­hat csak a vállalat a fogyasztó felé. Figyelemmel a kiadott jog­szabályok nem egyértelmű sza­bályozására önkormányzatunk az érintett szolgáltató vállala­tokkal egyetértésben szabá­lyozta a hideg és melegvíz mé­résének és számlázásának rend­jét. Ennek leglényegesebb eleme, hogy azon fogyasztó, aki lakásába hitelesített meleg- és hidegvíz mellékmérőt szerelte­tett fel, az a mért adatok alapján fizeti meg a fogyasztása ellenér­tékét. A hivatkozott szabályzatnak az állampolgárokat érintő részé­ről a Pécsi Ingatlankezelő Vál­lalatnak kell a bérlőket tájékoz­tatni, melyre rövidesen sor is kerül. Végezetül szeretném a pana­szos levél íróját megkérni arra, hogy a Polgármesteri Hivatal (Széchenyi tér 1.) II. em. 66. és 67. szobájába szíveskedjék be­fáradni, ahol az általa hivatko­zott rendelet megtekinthető, ezen túlmenően az általa még felvetendő problémákra a szük­séges tájékoztatást készségesen megadják az iroda dolgozói. Dr. Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere Gyaloglásra jogosít a bérlet? December 20-tól január 1-ig a Pannon Volán Komlói Üzem­egysége szombati menetrend szerint közlekedtette járatait. Ez azt jelentette, hogy Mágocs és Sásd között megszüntette mun­kásjáratait, semmiféle buszköz­lekedés Tiem volt ezeken a na­pokon. Mivel hétköznapi mun­karend szerint dolgoztunk, kénytelenek voltunk gyalo­golni, stoppolni, és vonathoz alkalmazkodni. Az egész havi bérletünket megvettük, de fél havi szolgáltatást kaptunk érte. A plussz kiadásokat ki téríti meg? (Vonatjegy, benzinkölt­ség.) Milyen előzetes felmérés alapján döntötték el a járatok kimaradását? A panasz nem­csak engem érint, hanem Má­gocs és Sád között több intéz­ményi és vállalati dplgozót. Ács Antalné Csikóstőttős Jótékonysági koncert Nemrég mutatkozott be a pé­csi Pius templomban Dániel Spees Rézfúvós Kvintett, amely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatának hallgatóiból alakult. Az együttes több pécsi és vidéki is­kolában szerepelt már rendha­gyó énekórában. Hangszerbe­mutatóval egybekötött vidám hangversenyükre bizonyára sok gyerek emlékszik.A most egy éves együttes karácsonyi kon­certje jótékony célú volt. A templom bejáratánál elhelyezett úrnában összegyűlt adományo­kat a Pécsi Gyermekklinikának ajánlották fel. A koncert az OTP-Bank támogatásával jött létre. A reneszánsz, barokk és romantikus darabokból álló mű­sort karácsonyi dalok és versek színesítették. Szokatlan módon nyilvánította ki nemtetszését az udvaron ugató kutya miatt Pécsett, a szomszéd. Reméljük, hogy a kérdést sikerül tárgyalások útján megoldani. Fotó: Szundi György Ideiglenes útátadások Ideiglenesen átadták a forga­lomnak a Bor utcát, és a Posta­völgyi utat, amely Remény­pusztától a város felé egyirá- nyúsítva van. A végleges forga- lombahelyezés a közművek tel­jes megépítése után várható, ami hónapokat jelent. Szerkesztői üzenet Kiss Józsefnek üzenjük Mo­hácsra: a végkielégítést sajnos nem kaphatja meg az 1991. évi XLVIII. törvény 1 § előírása szerint. Második kérdésére javasla­tunk: szükség esetén a munka­könyvi bejegyzést kell módosít­tatni az általános szabályoknak megfelelően, Jogi tanácsadó Kiss T. kérdezi, hogy a bér­beadó, milyen esetekben mondhatja fel a bérleti szerző­dést? A többször módosított 1/1971./II.8./ Korm.sz. sz. ren­delet 71 §-ában előírtak szerint a bérbeadó a lakásbérleti szer­ződést felmondhatja, ha a. / a bérlő a lakbért a fize­tésre megállapított időpontig nem fizeti meg, vagy a lakás karbantartására vonatkozó kö­telezettségét nem teljesíti; b. / a bérlő vagy a vele együttlakó személyek a bérbe­adóval, a ház kezelőjével, a házfelügyelővel vagy a lakók­kal szemben az együttélés kö­vetelményeivel ellentétes, bot­rányos tűrhetetlen magatartást tanúsítanak; c. / a bérlő vagy a vele együtt­lakó személyek a lakást, a kö­zös használatra szolgáló helyi­ségeket és területet, az épület állagát rongálják, illetőleg ren­deltetésükkel ellentétesen használják; d. l a bérlő vagy a vele együttlakó személyek az épület karbantartásával, felújításával, hel y reál 1 ításá val, átalakításá­val, bővítésével vagy korszerű­sítésével kapcsolatos munkák elvégzését akadályozzák, ille­tőleg a lakás használatának el­lenőrzését - nekik felróható módon - ismételten meghiúsí­tották. Bérlőtársi jogviszony esetén a bérbeadó felmondása - a há­zastársak kivételével - vala­mennyi bérlőtársra csak akkor terjed ki, ha a felmondási ok velük szemben is megvalósult és a felmondást valamennyi bérlőtárssal közölték. T. N. kérdezi, hogy ki jogo­sult közgyógyellátásra? A ' 125/1991./XI.29./ Korm.sz. rendelet szerint ala­nyi jogon és méltányosságból lehet jogot szerezni közgyó­gyellátásra. Alanyi jogon jogosult köz­gyógyellátásra a. / az ideiglenes beutalt, az intézeti elhelyezett, az intézeti és állami nevelt kiskorú, b. / a rendszeres szociális se­gélyben részesülő, c. / a pénzellátásban része­sülő hadigondozott. d. l a sorkatonai családi se­gélyben részesülő, e. / a központi szociális se­gélyben részesülő, f. / a rokkantsági járadékos, g. / aki I., II. csoportbeli rok­kantsága alapján részesül nyugellátásban, baleseti nyu­gellátásban, h. / aki után szülője, vagy el­tartója magasabb összegű csa­ládi pótlékban részesül. Méltányosságból megálla­pítható közgyógyellátásra való jogosultsága a nem kielégítő egészségi állapotú és nehéz szociális helyzetben lévőknek, közülük különösen annak, aki: a. / a nyugdíjkorhatárnál ma­gasabb életkorú, b. / jövedelme a mindenkori sajátjogú öregségi nyugdíjmi­nimum összegét nem éri el, c. / három vagy több kiskorú gyermekét nevelő nagycsalá­dos, d. l gyermekét egyedül ne­velő szülő, és gyógyszer, vagy gyógyá­szati segédeszköz-költsége olyan magas, hogy azt saját vagy háztartásban élő gyerme­kei egészségi állapota miatt megélhetése tartós veszélyezte­tése nélkül viselni nem képes. A közgyógyellátásra szol­gáló igazolványt a jogosult ál­landó lakóhelye szerinti helyi önkormányzat jegyzője állítja ki. % Balog P. kérdése, hogy a rokkantsági nyugdíjat mikortól lehet leszállítani. A 89/1990./V.1./ MT. sz. rendelet 278 §-a értelmében a nyugellátásnak és baleseti nyugellátásnak orvosi vizsgá­lat alapján történő leszállítását az orvosi vizsgálat napját kö­vető második hónap első napjá­tól, megszüntetését az erről szóló határozat keltét követő második hónap első napjától, felemelését pedig az állapot­rosszabbodás orvosilag megál­lapított napját, legkorábban az állapotrosszabbodás bejelenté­sét, hivatalból történő felül­vizsgálat esetén az orvosi vizs­gálat napját követő hónap első napjától kell foganatosítani. Ha a rokkantsági, vagy bale­seti rokkantsági nyugdíjas azért nem tekinthető rokkant­nak, mert keresete lényegesen nem kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél, e tény megál­lapítását követő hónap első napjától kell a nyugdíjat meg­szüntetni. % B. K. azt kérdezi, hogy mikor lehet a családi pótlékot vissza­fizettetni? Az 1990. évi XXV. törvény 10 §-a szerint az, aki a családi pótlékot jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni, ha erre a kiutalástól számított harminc napon - nyugellátás­sal, baleseti nyugellátással és egyéb nyugdíjszerű ellátással együtt folyósított családi pótlék esetén kilencven napon - belül határozattal kötelezték. S.Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom