Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-21 / 349. szám
8 aj Dunántúli napló 1991. december 21., szombat Szép magyar vers Bajza József: Emma Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpülnék, Messze, hol érzelmim kínja nem érne utol. Volnék bérei patak, lerohannék sziklatetőkről, S eltűnnék a nagy tengerek árja közé. Lomb vagyok, a szerelem szép fáján hervadozó lomb, Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört. Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vígan a patak árja, Száradok én; a bú lassú halállal emészt. Szó-hidak Közös forrásból címmel kétnyelvű, magyar-horvát antológiát jelentetett meg a pécsi Pannónia Könyvek, Lábadi Károly, Pál József és Tüskés Tibor szerkesztésében. A ’’Magyar írók Dráván innen, Dráván túl" alcímet viselő kötet kizárólag magyar nyelven író alkotóktól válogat, azonban verseik, novelláik horvátul is szerepelnek a könyvben. Horvátország területén ma mintegy harmincezer ember vallja magát magyarnak. Azonban ez a kisebbségben élő népcsoport lassan, de biztosan fogy. Ki ír mabgyar verset vagy elbeszélést Horvátországban? Ki olvas magyar költőt magyar nyelven a Dráva és a Száva között? Ki érti az idegen nyelvi közegben anyanyelvén a magyar író szavát? A könyv szerző között találjuk Apró Istvánt, Arató Károlyt, Baranyai Júliát, Berták Lászlót, Csorba Győzőt, Csörgits Józsefet, Dudás Károlyt, Fehér Ferencet, Herceg Jánost, Kontra Ferencet, Makay Idát, Pákolitz Istvánt, azokat az írókat, akik a Dráva két partján, a magyarországi vagy a horvátországi Baranyában élnek vagy innen származtak el. M. K. Lemezek karácsonyra Javában tart a karácsony előtti nagy ajándékhajsza, s legtöbben még mindig könyvet vagy hanglemezt szeretnének odatenni a fa alá. A pécsi boltokban is nagy a roham. Rengetegen keresik a most megjelent Larousse lexikon első kötetét, „A korai reneszánsz” című albumot, mely A művészet története című sorozat legújabb darabja; lassan elfogy a „Kárpátalja” című fotóalbum.és nagy keresletnek örvend Gabriel Marquez „Száz év magány” című regénye és a néhai miniszterelnök, Kállay Miklós életrajza. A lemezek közül természetesen a karácsonyi témájúak a slágerek, de sokat visznek a népszerű Vivaldi „Négy évszakából, Mozart „Re- quiem’’-jéből illetve a „Varázs- fuvolá”-ból is. Elhallgatott szobor 1. Meglátogatom Dózsa szobrát. — Volna most néhány szavam hozzád. Beszélgetünk a szokott módon. Te hallgatsz. Én mondom monológom. Úgy állsz, ahogyan százezerszer ide álmodott András mester: súlyos kardodra támaszkodva, nem hős, de gondolkodó Dózsa. Sutyomban téged elhallgattak, igazában fel se avattak, le sem lepleztek, kiváncsi véletlen szemeknek eyszerűen csak átengedtek ... ha villant is pár lázító szem, nincs szónoklat, és rádió sem figyelt versekre, kórushangra — csak néhány virág hullott lábadra. Mert parancsuralom azzal jár; nem kell a parasztforrdalmár emléke, neve, képe, szobra, se tüzes trónra ültetett, se hős, se gondolkodó Dózsa. 2. Egy kiáltásnyi távolságra templom falán két márványtábla, rajtuk négy nyelven szánt a végső: „Innen indult a forradalom ...” (De nem a végső) Virág nem adta hírül néked, s azt se hozta, mennyi halottja, mennyi hőse — és Ő se tudja: az őse. 3. Én szólok neki. Te légy elnéző. — Forradalom, koszorúzd meg, amíg nem késő! Temesvári rézkarcok a Anavi Adám versei Amikor a nyáron tíz napot Temesváron töltöttem, kísérőm két napig Anavi ádám volt. Ő mutatta meg a város nevezetességeit: a dómot, a lövésektől szaggatott operát, a piacot, úgy ismeri a várost, mint a tenyerét. Dózsa György szobra Végigsétáltunk a Béga partján. - Dózs György szobra nagyjában azon a helyen áll, ahol a máglyát 1514-ben meggyújtották - mondta. - Olyan távolságban a várfalaktól, hogy az egyik ablakból Szapolyai János még látta a lángot és a füstöt, de nem kellett már éreznie a sült emberhús szagát. - Az egyik szűk utcában egy házra mutatott: - Ennek a háznakaz udvarán valamikor kocsma működött. Amikor Ady fiatal korában néhány hónapig dánokként a temesvári királyi táblánál dolgozott, ide szokott járni.. . Anavi ádám hosszú évtizedekig temesvári iskolákban filozófiát és magyar irodalmat tanított. Mindemelett több verseskötete és a gyerekek számára írt munkája jelent meg. Költő és színműíró. Színpadi munkáit sikerrel játszották a romániai színházak. Most, amikor a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban megnézem a rá vonatkozó adatokat, nem akarok hinni a szememnek: 1909-ben született. Nyolcvankét éves? Az alacsony, élénk mozgású férfi korát meghazudtoló fürgeséggel jött mellettem. Aktatáskáját a hóna alá szorította, és hol az egyik, hol a másik épületre mutatott: - Itt volt a piaristák gimnáziuma ... A Dicasteriumot az osztrákok építették. Négyszázötven helyiség van ... Ez volt Tőkés László temploma ... Temesváron ma is sok minden emlékeztet a két éve kiro- bant forradalomra. A virágpiac mellett, a járdán sárga viaszgyertyák égnek egy orvul egy- onlőtt román fiatalember halálának a színhelyén. A volt ferences rendház falán, ahol ma a művészeti líceum működik, fehér márványtábla hirdeti: itt tanított az a magyar származású tanár, aki 1989. december 16-án mártírhalált halt.Városnéző sétánk végén Anavi Ádám hazatelefonált a feleségének: - Kedvesem, mi volna, ha vendéggel érkeznék? - Hallom a kagylóból: Csak sóskalevest és sült krumplit készítettem ... De örömmel várlak benneteket ebédre. - Virágot és söröket vásárolok. Az egyik vendéglőben Anavi protekciójával három üveg cimkétlen sört kapok. A belvárosi lakásban a házigazda az ablakhoz hív: - December 16-án a szekusok innét akartak a színház előtt összgyűlt tömegbe lőni... De sikerült lebeszélnem őket... Azt mondtam, hogy nincs rálátás innét a térre ... - A szoba falán remek festmények lógnak. Párizst járt magyar és román expresszionista és kubista mesterek munkái. A sarokból egy szakállas arc néz rám aranyozott keretből. - Az egyik ősöm - mondja Anavi Ádám. Asztalhoz ülünk.Látom, hogy a sóskaleves és a sült krumpli mellé kevéske sült hús is került a tálba. Verssel köszöntjük A romániai forradalom második évfordulója alkalmából közöljük a temesvári költő, Elhallgatott szobor című versét. Tüskés Tibor Könyvespolcomon A szív iskolája A karácsonyi könyvvásár idén alaposan próbára teszi pénztárcánkat. Hadd szóljak hát olyan könyvekről, melyek különleges értékük folytán nemcsak megvigasztalnak, hanem kárpótolnak is bennünket a vállalt áldozatért. A Magyar Larousse első kötetének megjelenését felfokozott várakozás előzte meg. Érthetően, hiszen tudjuk, mennyire nélkülözzük az efféle korszerű ismerettárakat. Ahogy végiglapozom a lexikon, az enciklopédia és az értelmező szótár ismérveit egyesítő nevezetes könyvet, először a gondos tipográfia és a gazdag képanyag tűnik szemembe. Aztán, csak úgy találomra, felütöm a Balzac-szó- cikket, s máris meggyőződöm arról, hogy e művet méltán előzte meg a híre. Kétszázötven sorban tömör, világos összefoglalást kaptunk arról az íróról, aki Isten után a legtöbbet teremtett, ahogy Gautier mondta róla. A szerző röviden ismerteti Balzac művészi módszereit, a visszatérő figurákról és „a mindenható ötfrankosról” alkotott nézeteit, majd tárgyszerűen bemutatja világképének változásait, írását az Émberi Színjáték pontos „tervrajza” egészíti ki. Ezzel a kötet tetszésem után a bizalmamat is megnyerte. S ha, mondjuk, keveslem is, hogy Gottfried Benn mindössze tizenhét sort kapott, vagy Robert Bresson, a filmművészet talán legnagyobb egyénisége ennél alig többet, örömmel fedezem fel a magyar tárgyú szócikkeket, s lám, Babits, Balassi, Berzsenyi és Bartók társaságában megpillantom Bódy Gábort is. (Larousse — Akadémiai Kiadó). A Babits Mihályról írt ösz- szefoglalás joggal emeli ki Az európai irodalom története című könyvet, melynek most új-régi kiadását vehetjük kézbe: a Nyugatnál megjelenő mű hasonmását az eredeti illusztrációkkal. Sokadszor olvasom, s most sem tudom letenni. Ma, mikor a posztmodem ízlés szószólói különböző korok értékeinek egy- másmellettiségét hangsúlyozzák, főként az döbbent meg, hogy a „poéta doctus”-ban mennyire együtt élt, egységes élményben létezett a világirodalom. Anélkül, hogy egy pillanatra is mellőzné a különbözőség históriai mozzanatát. Kedves Ágostonát idézi egy helyen: „amint anyám is szokta, mert így tanulta szíve iskolájában”. Aztán hozzáfűzi: „In schola pectoris: ezt nem írtam volna le senki Ágoston előtt”. S Babitsnak ennyi elég is, hogy rávilágítson az antik és a bensőséges modern szellem különbségére. (Auktor Könyvkiadó). S ha már a hippói püspökkel az ókeresztény korban kötöttem ki „könyvespolcommal”, szólnom kell a Muraköz nagy szülöttjének, Szent Jeromosnak „Nehéz az emberi léleknek nem szeretni” című könyvéről, mely a Vulgata készítőjének válogatott írásait tartalmazza Adamik Tamás kísérő tanulmányával. Ennek a finom, urbánus léleknek gyötrelmes drámát kellett átélnie, míg klasszikus műveltségét megtagadva s megőrizve mégis az új, keresztény gondolat nagy alakjává vált. „Én szerencsétlen!” - kiált fel. „Böjtöltem, hogy utána Cicerót olvassam.” Remeteként elvonul a khalkhiszi sivatagba, de éjszaka álmában lányokkal táncol. Nehéz megtagadni a régi! S ahogy most szentekről írt életrajzait olvasom, látom, hogy nemcsak a Szentírást ismeri, aminek latin fordítását majd Bethlehemben készíti el, hanem az antik regényeket is sokat forgathatta egykor. (Helikon). Az Ókeresztény írók sorozatának XIII. köteteként látott napvilágot Szent Athanaszi- osz Művei-nek gyűjteménye, melyet Vanyó László rendezett sajtó alá s látott el magvas bevezető tanulmánnyal. Az „alexandriai pápa”-ként ismert egyházatya Ágoston és Jeromos korának harmadik kiemelkedő személyisége. Leginkább a „nikaiai dogma” teológusaként ismert. A „Ho- mousziosz” tana, az Atya és Fiú egylényesűgének kimondása azonban, úgy vélem, nemcsak vallástani szempontból fontos, hanem az emberi önmagáról alkotott felfogásának is jelentős mozzanata. Amikor ugyanis Athanasziosz azt tanítja, hogy a Fiú és Atya képe, s a „kép” kifejezést az azonosságig menő hasonlóság értelmében használja, egyben az embert is a Fiú képmásának tekinti, tehát az ember „isten- képiségét” is hirdeti. így lesz nála a földi halandó méltósággal felruházott lény. Megértjük hát, hogy ez a szenvedélyes pap miért is viselt oly megalkuvás nélküli, konok harcot nagy ellenfele, Arius, illetve annak követői, az arianusok ellen, akik szerint Krisztus nem Isten, csupán „isteni”,tehát nem kezdet nélküli, s volt idő, amikor nem volt. Jól tudta, hogy a vita tétje nemcsak a hit, de a hívő maga is. A „logikosz” szóval ugyanis az Ige részesévé lett embert minősítette. A könyv heves hangú s nem egyszer elfogult vitairatait és leveleit olvasva egyre nagyobb tisztelet ébred bennünk a hitvalló atya iránt, aki, ha kellett a császárral is szembe mert szállni. Öt ízben száműzték, gyakran megfenyegették s késztették menekülésre, de egyre nem tudták soha rávenni: hogy feladja nézeteit, ha egyszer meggyőződött azok igazáról. (Szent István Társulat). Az elfelejtett Arius juttatja eszembe Ernest Renan Jézus élete című könyvét, melyet Salgó Ernő gondos, de kissé már avultas fordítása után most Réz Pál új átültetésében olvashatunk. De miért Arius? Nem túlzottan merész ez az asszociáció? Bizonyára az, ám a pozitivizmus „nagy kételkedője” is csak embert lát Jézusban, bár a legnagyobbat. Babits azonban azt is észreveszi, hogy a tárgyilagos mondatok jelentése mögött meghúzódik valami más is. „A gondolat lehetett pozitív: a stílban megmaradt a rejtelem” - mondja. Ezúttal is igaza van, mert Renan fokról fokra közeledik hőséhez, s a megfeszítés drámájának bemutatásakor kifut a tolla alól a vallomás: Végső győzelmet arattál a halálon. Ügy látszik, titokban ő is kijárta a szív iskoláját. (Európa). Ezért a csillagszórók fényében e könyvek szavai még inkább felragyognak. Nagy Imre Tóparti csendélet. Horváth Olivér raj/.a
