Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-20 / 348. szám
1991. december 20., péntek uj Dunántúli napló 13 7 üirelc. információk, események Minőségi kakaós tej, koleszterinmentes vaj, kalciumdús sajt Pécsi világszenzációatejtermékek között A napokban készültek az új kakaós tej összeállításával a kutatóintézet munkatársai A vásárlók védelmében Felfordulás a Kárrendezési Hivatalban Felfordulás volt az elmúlt napodban a Baranya Megyei Kárrendezési Hivataliban. A kárpótlási csomagok utolsó két leadási napján 2100 és 2400 borítékkal csöngetett a hivatalban a postás, illetve a postásaik, mivel ez a mennyiség 8-10 zsákban fért csak el. A hivatal 11 fős létszámálból három ember csak azzal foglalkozott, hogy a napi 800—1000 embertől, akik személyesen vitték be, átvegyék a kárpótlási csomagot. Az utolsó napokban több mint tizertkétezer boríték érkezett a Kárrendezési Hivataliba. Az elmúlt és az e hét végéjén is dolgoztak illetve dolgoznak a hivataliban, de ügyfélfogadás már osaik hétfőn és szerdán van, nyolc órától tizenkettőig a hiánypótlási ügyekkel kapcsolatosan. Január 15-ig az összes kérvényt iktatják és számitógép- ibe viszik, közel harmincezret. Az ügyfelek január első napjaitól kapják meg az értesítéseiket, valamint ékkor kérik be a hiányzó adatokat, amennyiben vannak. Február végétől augusztus 15-ig pedig ütemszerűen és szakaszosan hozza meg a kérvényék elbírálásáról szóló döntéseket a Kárrendezési Hivatal. A próbaképpen elbírált ötven igény jogosultja december huszankettedilkétől átvéteti a kárpótlási jegyeit a Budapest Banktól. Szijártó J. Koleszterinmentes vaj, nem ülepedő kakaós tej, ideális zsírtartalmú tejtermékek — ezék a fogalmaik a mai ember számára szinte hihetetlennek tűnnek. A televízióban, újságókban, az orvosnál naponta bombáznak bennünket, magyarokat az egészséges táplálkozás tudnivalóival — jogosan. Legtöbben éppen a tejtermékektől óvnak miniket, pedig (talán meglepő módon) ezek egészségesebbek lehetnek bármilyen tápláléknál. A pécsi Tejgazdasági Kísérleti Intézet több éves kutatásainak köszönhetően rövidesen a fent említett, a világon elsőként előállított termékek a boltokba kerülhetnek. Az intézet kutatói a következő évtizedek tejtermékeit kísérletezték ki. Dr. Szakoly Sándor, a Tej- gazdasági Kísérleti Intézet vezetője, egyben a Tejgazdasági Világszövetség elnökhelyettese elmondta, hogy kutatásaikban a magas minőségű termékek előállítására törekedtek, amelyek minden piacon eladhatóak és kielégítik a táplálkozásbiológusok által megszabott igényeket is. Bár a magyar tejipar nincs könnyű 'helyzetben, a Pécsett kikísérletezett tejtermékeket a világon elsőként fogyaszthatják a magyar vásárlók. Első szabadalmuk a világban már régóta meglévő problémát old meg: a nem ülepedő kakaós tej előállítását. Senkinek sem tetszik az eddig gyártott kakós tej állaga. A zacskót, a poharat percékig kell rázni és sokszor még így sem oldódik fel a leülepedett kakaó. Az újítás eredményeként Magyarországon és ezen belül Pécsett oldották meg először, Ihogy a kakaós tej egyáltalán nem ülepedik le, még a három hónapig eltartható változatban sem. Az intézet megkapta az Országos Élelmezéstudományi Intézet és a Népjóléti Minisztérium engedélyét. Így a szabványmódosítás és a vállalatok technológiaigazítása után dr. Szakoly Sándor szerint a jövő év közepére a boltokban láthatjuk e terméket. Mivel az új eljáráshoz kevesebb kakaót és cukrot kell felhasználni, a drágább technológia ellenére változatlan áron kapható majd a kakaós tej. Kutatásaink másik területe a tejzsírral kapcsolatos. Nyolcéves munka eredményeképp, a POTE orvosainak bevonásával sikerült előállítaniuk az ideális zsirösszetételt a tejtermékekben. A HIF (szintetikusan ideális zsír angol rövidítése) néven forgalomba hozandó termékek soréban elsőként a HIF Túró Rudival jelennek majd meg, de ezt HIF-vaj, HIF-margarin, HIF-vajkrém, HIF-tejszín és egyebek is követik majd. Ezeket 1992 második felében várhatjuk a boltokba. A zsírral kapcsolatos kutatások másik iránya a koleszterinmentes vaj előállítása. Szintén nagy gondot okozott számos ország kutatói számára a szervezet számára nélkülözhetetlen kalcium pótlása. A tejtermékek kalciummal való dúsítása eddig elérhetetlennek látszott, ám a pécsiek erre is találtak megoldást. Az általuk kidolgozott technológiával előállított sajtcsaládból akár már öt dekagramm is fedezi a napi kalciumszükségletet. A Calci sajtok másfél hónapon belül már megjelennek a piacon, kenhető, kocka-, és szeletelhető sajt formájában. A pécsi kísérleti intézet újdonságai már ismertek a magyar vállalatok előtt is. Szerdán például hat vaj'krémgyártó vállalatot ismertettek meg Pécsett a fejlesztési irányvonalakkal és az új termékekkel. A szabadalmak iránt azonban várhatóan külföldön is igen nagy lesz az érdeklődés. Pataki Veronika örvendetes, hogy a vásárló- kait egy újabb intézmény védi, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Báránya Megyei Felügyelősége, amely Pécsett, a Rákóczi út 30-bon nyújt tanácsadó és felvilágosító szolgáltatást, a 10-604-es telefonja hétköznap naponta 8.30—16 óráig hívható. Mit is tanácsol az ünnepi vásárlási lázban a felügyelőség? A szabadpiacon, az al- ktaíimü árusoktól is kérjék a vásárlók a minőségi tanúsítványt, a használati, kezelési útmutatót, a jótállást, mert sók az érintésvédelmi szempontból be nem vizsgált, tehát baleset-, sőt életveszélyes Cikk. Most nagy divat a fű- szerpaprikát hamisítani, vagyis felszaporítani hasonló színű anyagokkal, amelyek károsaik lehetnek a szervezetre. Körültekintően kell igényelni a csomagküldő szolgálatókat, minden kérés írásban is rögzítendő, ugyanis előfordul a késés, a minőségi hiba. (Egyébként egyik figyelmeztetést sem szánják a gyártóval vagy a kereskedővel szembeni hitelrontásnak.) Az üzletekben történő vásárlás utón ajánlatos megőrizni a nyugtát, számlát, h isz fel m uta tó sukka l jogosan reklamálhatunk. Ezzel kapcsolatban így int a felügyelőség: „Ne felejtsék, az üzlet köteles a vásári őrstől számított 8 napon beliül a terméket minőségi kifogás nélkül is kicserélni, amennyiben az áru hibátlan és azt a fogyasztó még nem használta. Egy önmagára adó cég az ünnepek előtt hosszabb határidőt is biztosít a vásárlók megtartása végett.” Csuti J. A tárgyalóteremből: Szándékos emberölés Az enyhítő körülmények domináltak Élettársának huszonkét hónapos kislányának a megölésével vádolt Orsós Lászlót tegnap a Baranya Megyei Bíróság dr. Oltai László vezette tanácsa három év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte, és mellékbüntetésül három évre a közügyektől eltiltotta. A bíróság a váddal nagyjából megegyezőleg megállapította a szándékos emberölés bűntettét. A vádlott, mint arról az első tárgyalás uátn beszámoltunk, csaknem teljesen értelmetlen válaszokat adott a neki feltett kérdésekre. A bíróság ezért elrendelte ideg- és elmeállapotának megvizsgálását. Az újabb igazságügyi orvosszakértői vélemény megerősítette a korábbit: a vádlott enyhe fokban gyengeelméjű, és ez kis mértékben korlátozhatja cselekményei következményeinek a felismerését. A bíróság ezt enyhítő körülményként értékelte, terhére csak azt rótta, hogy egy védtelen kisgyermek sérelmére követte el tettét. A kislányt egy délelőttre a vádlottra bízták, aki nem bírta elviselni a gyermek állandó sírását, ezért befogta a száját és az orrát, csupán akkor engedte el, amikor a test már rángatózni kezdett. A bíróság további enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott fiatal felnőtt, alig múlott tizennyolc éves, büntetlen előéletű, illetve magatartásával korábban nem volt probléma. Ezenkívül nyomatékosan értékelte, mint enyhítő körülményt, az őszinte megbánást és a beismerést, valamint, hogy a vádlott végül is feltáró jellegű vallomást tett. Az ítéletet a vád, a védelem és a vádlott is tudomásul vette, így az jogerős. Sz. J. HIPERMARKET Makói hagyma 10 kg-os 130 Ft Héjas mogyoró 100 Ft/kg Diszkont áruk - diszkont áron Ben Quick kakaó 400 gr 132 Ft - 2 db vásárlása esetén 108 Ft/db, liszt 36 Ft/2 kg - 3 csomag vásárlásakor 32,40 Ft/2 kg, 1 karton sertésmájkrém (10 dkg - 70 db) 1470 Ft helyett 1078 Ft, étolaj 74 Ft/I - 5 db vásárlásakor 65 Ft/I. A FEMA Bevásárlóközpont és az autóbuszpályaudvar között a 64-es számú autóbusz közlekedik DIGITAL Pécs, Citrom u. (várfal alatt) Tel.: 35-747, 36-133 Pécs, Sallai u. 29. Tel.: 28-906. Most érkezett SONI center, deck, CD erősítő, walkman, tuner. Technics rádióerősítő, deck CD árengedménnyel. Goldstar 37 cm tv CIE 37 cm tv Kamacrown 37 cm tv Sharp 37 cm tv 23.900 Ft 25.900 Ft 26.700 Ft 29.900 Ft Philips video Goldstar video Sharp video Samsung video 29.900 Ft 29.900 Ft 33.900 Ft 27.900 Ft 1 5 5 Samsung 37 cm tv 27.900 Ft Elekta video 27.900 Ft H BEKI 51 cm tv 29.900 Ft Hitachi video 29.900 Ft s ti Kamacrown 51 cm tv 34.900 Ft Panasonic 4 fejes 49.900 Ft jj Elekta 51 cm tv 30.900 Ft Panasonic 3 fejes 42.900 Ft jj Goldstar 51 cm tv 31.900 Ft Hitachi 4 fejes 42.900 Ft a Elekta 55 cm tv 35.900 Ft Aiwa video 31.900 Ft Goldstar 55 cm tv 34.900 Ft ITT Nokia video 29.900 Ft a a Waltham 65 cm tv 45.990 Ft Samsung CD center 29.900 Ft Philips 55 cm tv OSD 44.900 Ft Sony discman 20.500 Ft Sharp 55 cm tv 44.900 Ft Goldstar 23 I mikro 20.900 Ft a Samsung 55 cm tv 35.900 Ft Goldstar 17 I mikro 18.890 Ft a ITT Nokia 66 cm tv 49.900 Ft Goldstar 28 I digit 25.990 Ft a ITT Nokia 66 cm teletex 54.900 Ft Goldstar 2 kazettás 3.990 Ft k Panasonic 66 cm 69.900 Ft Goldstar videolejátszó 19.900 Ft k K Commodore 64+játék+joystick 14.990 Ft Philips CD center 43.900 Ft jf Joystick mikrokapcsolós 799 Ft Philips center 25.990 Ft R Commodore datasett 2.699 Ft Sony két normás tuner 13.900 Ft a Funai műholdvevő 110 cm 31.900 Ft AKAI video 29.990 Ft k Panasonic 66 cm tv 69.900 Ft Videokazetta 190 perces 250 Ft a Panasonic 55 cm tv 48.900 Ft valamint Sony, deck, erősítő, video, HIFI, CD. a Pécsi lakosoknak hitelt a Mohácsi Takarékszövetkezet biztosítja. Vasárnap is nyitva tartunk 9-13 óráig. a 3 2 KERITESFONAT! 2 Szuperajánlat! Szuperakció! Nem csak az idén, de az új évben is az alábbi árakon vásárolhat termékeinkből, ha még az évében megrendeli! 1,5 m széles 435 125 Ft/fm 1,25 m széles 445 105 Ft 1,0 m széles 400 85 Ft/fm Termékeink 2,2 m átmérőjű horganyzott huzalból készülnek. Sudár Drótfono es Kereskedő Kozármisleny, Munkácsy M. u. 69. Tel.: (72)71-684 L3 AUDITOTON & SHERWOOD ENGEDMÉNYES VÁSÁR! RRDD 6016 2 kaz. r.magnó TCR 28 2 kaz. r.magnó RRDD 6007 2 kaz r.magnó RRDD 6012 2 kaz r.magnó CCR autórádió magnó CCR 600 autórádió magnó CCR 2551 autórádió magnó CCR 550/2 autórádió magnó CD 830/2 CD lejátszó CCLS 150 autóhangszóró Mikro Kossuth L. u. 56. Tel.: 11-724 Szliven-Mikró Rókus u. 1. Tel.: 27-855 fei9d 4490 Ft 5990 3990 Ft 5990 3990 Ft 8990 5990 Ft 6990 4400 Ft 13.,990 8990 Ft 69^0 4400 Ft 99Ú0 7500 Ft 13.900 9900 Ft 1890 1290 Ft C\J °0 V (9635) A Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat értesíti tisztelt vásárlóit, hogy Baranya-Somogy-Tolna megyei telepeit és Fészek Áruházait 1991. december 23-tól 1991. december 31 -ig leltár miatt zárva tartja. Felhívjók a lakosság és az intézmények figyelmét, hogy az esetleges tüzelőanyag szükségleteikről szíveskedjenek gondoskodni, mert a leltár ideje alatt nem állhatunk rendelkezésükre. Január 2-án felfrissített árukészlettel várjuk Önöket. (9460) NÉZZE MEG AZ EMBER! LAMBÉRIÁT KÍNÁL A BAYER CENTER. Ez év december 23-ig MÉG engedményes CSAK 620 Ft + ÁFA/m2 áron. Osztrák csomagolt lambéria. AMÍG A KÉSZLET TART! Üzletünk: Pécs, Cserkút-Plató (26-os buszvégállomás) hétfő-péntek 7-16 óráig, szombat 7-12 óráig. Tel.: 26-888, 26-899. Fax: 26-227.