Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-19 / 347. szám

1991. december 19., csütörtök aj Dunántúli napló 5 Hírek, információk, események Szabadáras tankönyvek A művelődési minisztérium támogatásával A kormánynak az a határo­zata, miszerint a tankönyvek és a zeneoktatást szolgáló kották 1992-től szabadárasak lesznek, nem jelenti azt, hogy a diá­koknak ezután több száz forin­tot kell fizetniük mindennapos munkaeszközeikért. Ennek köz­lésére Havasi János, a Művelő­dési és Közoktatási Miniszté­rium szóvivője kérte az MTI-t. Hozzátette: sok rémhír ter­jedt el a tankönyvék jövő évi árváltozásával kapcsolatban, pedig csupán az állami támo­gatás 'rendszerében következik be változás. Megszűnik a ki­adók ártámogatása, a dotáció 1992. január 1-jétől beépül a művelődési tárca költségveté­sébe. Tanévkezdéskor a szülők részletes tájékoztatást kapnak majd orról, mennyi a könyv tényleges ára, milyen mértékű az állami támogatás, és végül: hány forintot kell a tanulónak fizetnie. Ez az összeg - je­gyezte meg Havasi János ­várhatóan magasabb lesz ugyan az idei tankönyvek árai­nál, de az emelkedés semmi­képp nem nevezhető draszti­kusnak. Némiképpen más támogatási rendszer vonatkozik a zeneis­kolákra és a felsőoktatási in­tézményekre — tette hozzá a kultuszminisztérium szóvivője. A kották megvásárlásához nyúj­tott költségvetési hozzájárulást — már a következő tanévtől — közvetlenül a zeneiskolák kap­ják, a tanulók létszámának arányában. Erre az intézkedés­re azért volt szükség, mert a dotáció korábbi rendszere mel­lett tömegével vásárolták fel az üzletekben és vitték külföld­re a magyar kottákat. A felsőoktatás számára a minisztérium 1991-ben mérnem rendelt új tankönyveket. Az egyetemek és a főiskolák ma­guk döntik el, melyik kiadónál, mennyiért szerzik be tanköny­veiket. Lakossági devizaellátás További liberalizálás várható — A kormány a közeljövő­ben foglalkozik azzal a kér­déssel, hogy eltörölje a szer­vezett külföldi utazások alkal­mával az utazási irodák által fel ha szn ál ható devizaikeretek felső korlátját. Elképzelhető, ihogy a jövő év második felé­től további liberalizálás vár­ható a lakosság devizaellátá­sában. így 1992 végén, ha az ország devizatartalékainak nagysága, a folyó fizetési mér­leg, a külgazdasági helyzet, oz ország általános gazdasági helyzete megengedi, várható­an felemelik az egyéni turisták áltál igénybe vehető valutake- reíet, azaz a jelenleg évi 50 dollárt — mondotta az MTI- nek Czirják Sándor, az MNB a lel n őké. Az alelnök elmondta: időről időre elterjed annak a híre, hogy a kormányzat hamarosan felemeli az állampolgárok ál­tal hivatalosan beváltható de­vizakeret nagyságát. így leg­utóbb olyan hírek keltek szárnyra, hogy jövőre 50 he­lyett már 150 dollárt lehetne beváltani az egyéni turisták­nak. Czirják Sándor hangsúlyozta ezzel kapcsolatban, hogy a kormányzat egyelőre óvatos magatartást tanúsít az ügy­ben. A jegybank véleménye szerint először arra lesz lehe­tőség, hogy az utazási irodák számára a szervezett utak során felhasználható deviza- összegek felső határát eltöröl­jék. A jelenlegi szabályozás szerint az utazási irodák, az utaztatásra szakosodott gaz­dasági társaságök annyi valu­tát használhatnak fel szerve­zett külföldi útjaik során, amennyit a külföldiek beutaz­tatásával szereznek. Az ország devizatartalékai­nak nagysága (amely év vé­gén várhatóan 3-3,5 milliórd dollár körül alakul), a folyó fizetési" mérleg egyenlege re­ményt ad arra, hogy 1992 második felében újabb libe­ralizáló intézkedést hozzon e téren a kormányzat. Szó lehet arról, hogy az egyéni turis­ták által évente igénybe ve­hető 50 dollárt is felemelik valamekkora összeggel. Az alelnök egyébként hang­súlyozta, hogy a jelenlegi rendelkezések szerint jövőre már megkapják a pluszkere­tüket azok a magyar 'állam­polgárok az évi 50 dollárjukon felül, akik eddig egyáltalán nem használták fel ezt az összeget. Kifejtette: napjainlk- ;ban már az 50 dolláros ke­retet a lakosság nagyobb há­nyada kifejezetten turisztikai célból veszi igénybe. A bevá­sárló turizmus lényegesen vissza szorult, tekintettel a ked­vező belső ellátásra. Személyi igazolvány helyett kártya Elkészült a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyil­vántartásáról szóló törvényja­vaslat. Mivel a tervezet tár­gyalása várhatóan hosszabb időt vesz majd igénybe, az előterjesztők szükségesnek tartják a népességnyilvántartás működésének átmeneti szabá­lyozását - jelentették be a Belügyminisztérium szerdai sa j tótájékoztató j ón. Mint elmondták: az átme­neti törvény meghatározza a nyilvántartási adatokat, szabá­lyozza a személyi szám hasz­nálatát, azt kizárólag az ál­lamigazgatás és az igazság­szolgáltatás (adózás, társada­lombiztosítás, honvédelem. szociális- és egészségügy) te­rületére korlátozza. Várhatóan 1995-ben szűnik meg a személyi szám és lép helyébe a „természetes sze­mélyazonosító jel". A személyi igazolvány helyett fényképes, műanyag kártyát kap minden­ki (kivéve a 14 évnél fiata­labbakat, az ő kártyájukon nem lesz fotó). A kártyán nem lesz feltüntetve a munkahely címe, a családi állapot, a szakképzettség és a katonai szolgálat adatai. A kártyát először az újszülöttek kapják majd meg, a többi igazolványt fokozatosan cserélik ki. A sze­mélyazonosságot igazoló kár­tyákat az önkormányzatok ál­lítják majd ki. Keserves utak Munkatársaink, Cseri László és Kozma Ferenc (szemben): Keserves utak című könyvét mutatták be az érdeklődőknek tegnap este Pécsett, a Lenau- házban. A magyarországi német­ség kitelepítéséről szóló riportkötetet, mely a Pátria Könyvek sorozatban jelent meg, a Pátria Nyomda és Könyvkiadó jelentette meg. Az est házigazdája Ba­ling József, az Új Dunán­túli Napló főszerkesztő- helyettese volt. Fotó: Läufer László Látványos jelenetekben is gazdag a bemutatás előtt álló opera Fotó: Läufer László Cosi fan tutte Általában a bemutató előtt szokott kiderülni, hogy kicsi a csizma, hiányzik egy kard vagy egy köpeny. Most is hasonló a helyzet, Félix László, a Cosi fan tutte rendezője kicsit ideges is emiatt, hiszen a Pécsi Nemzeti Színházban ma este nyilvános főpróba, pénteken pedig pre­mier Mozart vígoperájából. — Ma már ismert ez a kiváló mű, de a múlt században hát­térbe szorították. Nem tudtak mit kezdeni a sikamlós törté­nettel, amely akkoriban igen megbotránkoztató lehetett. Ha mai nyelven és nyersen akarok fogalmazni, akkor még csopor­tos szex-nek is titulálhatom, ám nem ez a lényeg, hanem az, hogy ez egy remekmű, s a mese felszíne alatt mély filozófiai, pszichológiai mondanivalót ta­lálunk. S a zene! Mozart azért volt zseni, mert olyan műveket komponált, amelyekben egyet­lenegy öncélú, felesleges hang sincsen. Ilyen ez a vígopera is, amely ugyancsak megdolgoz­tatja az énekeseket és a 'ren­dezőt is - mondja Félix László, de hozzáteszi, szívesen tett eleget a felkérésnek, amikor meghívták a vígopera rendezé­sére. Főállásban a Magyar Te­levíziónál dolgozik két évtizede, míg pályáját a kaposvári szín­házban kezdte. Rendezett szá­mos tévéjátékot, színdarabot, filmet. Az opera a szerelme, örül, ha találkozhat vele. — Ami kissé beárnyékolja a jókedvemet az az, hogy igen nehéz a vendégművészek egyez­tetése, nehéz az alkalmazko­dás a különböző elfoglaltsá­gokhoz. De akik itt voltak, azokkal igen jól tudtunk együtt­dolgozni, s remélem ez a víg­operán is meglátszik - nyújtja a kezét Félix László, s rohan is. kezdődik a próba. A vígoperában, több szerep- osztásban, Sajdy Júlia, Váradi Mariann, Benei Katalin, Lukin Márta, Szonda Éva, Egri László, Vághelyi Gábor, Tamás Endre, Derecskéi Zsolt, Laczó András, Márk László, Zalay Li­dia, Csáki Ágnes, Kuncz László, Gogolyák György játszanak. Vezényel Hirsch Bence és Ho­ward Williams. b. a. Folyószámla - az átutalási betétszámlák helyett Mintegy negyvenhétezer ba­ranyai lakosnak postázza a napokban az OTP az újonnan bevezetendő, s az eddigi, év­tizedek óta létező, átutalási betétszámlák helyébe lépő, la­kossági folyószámlák feltéte­leiről szóló útmutatót és szer­ződést. Az ügyfelek választhat­nak: vagy megválnak az OTP- től, vagy megújítják szerződé­süket, s ha az utóbbi mellett döntenek, az OTP szerint job­ban járnak mint eddig. Mint a negyvenhétezer bara­nyai számlájáért felelős, pé­csi, Bem utcai fiók vezetője, dr. Bognár Zoltán mondja, a f o I yószámla-konstrukció ja n uá r elsejétől életbe lép, az ügy­feleknek viszont nem kell köp­ködniük, április 30-ig levélben és bármely OTP-fióknál sze­mélyesen is nyilatkozhatnak, megnyerték-e tetszésüket az új feltételek. — Úgy véljük, ügyieleink döntő többsége továbbra is velünk marad - bizakodik a fiókvezető, majd azt is elárul­ja, miért. Mint mondja, a régi szol­gáltatás előnyeit megtartva, az új konstrukció sokkal ru­galmasabb lesz az eddiginél. A kamatokat ezentúl nem a hó végi egyenlegek alapján számítják — ami visszaélésekre is alkalmat adott —, hanem a napi forgalom után, s egy a jövő évben bevezetendő mágneses kártya segítségével automatákból is felvehetik pénzüket azok, akik számára („megbízhatóságuk" alapján) ezt engedélyezik. Mint meg­tudtuk, Baranyában öt ilyen automatát kíván az OTP fel­állítani, s tervek szerint ezek­ből kettő jutna a pécsieknek. Az OTP ügyfelei a folyószám­lával kapcsolatos további in­formációkat, a részükre postá­zott levélből tudják majd meg. — pauska ­Hadiipari Hivatal A működését január 1-jén megkezdő Hadiipari Hivatal önálló költségvetési szerv, gaz­dálkodása a Honvédelmi Mi­nisztérium költségvetési fejeze­tében elkülönítetten szerepel. A közzétett kormányrendelet szerint a hivatal feladata a ha­diipari termelés, értékesítés és beszerzés összhangjának meg­teremtése: a honvédelmi, az ipari, a műszaki-fejlesztési és kereskedelmi tevékenység koor­dinálása. Felügyeletét a kor­mány nevében a kijelölt mi­niszter - Für Lajos - gyako­rol ia. A Hadiipari Hivatal élén el­nök áll, akit a felügyeletet gyakorló miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. A Lenau-ház hétvégi ajánlata Babák nép­viseletben Vasárnap karácsonyi ünnepség a Belvárosi templomban Több mint 60 babát öltöztettek német népviseletbe a Lenau-ház felhívására. S ahány, annyiféle! Ekkora sikerre senki sem számí­tott! S mennyi műgonddal, hozzá­értéssel és szorgalommal öltöztették a lányokat, asszonyokat, sőt a férfiakat is. A babakiállítást csü­törtökön este 5 órakor nyitja meg dr. Wild Katalin egyetemi docens és újévig tekinthető meg. Vele egy időben Pfund Bálint pécsi (liptődi) rézműves munkáit mutatja be. Ez az első, a baranyai német iparosok sorozatban. A megnyitó ünnepségen a Lenau- ház gyermekkórusa énekei. A mű­sort a Pécsi Német Klub karácso­nyi ünnepsége követi. Vasárnap délután 3 órakor német nyelvű karácsonyi ünnepség lesz a Belvárosi templomban. A hetvehe- lyi iskolások a Christkindlspieliel jelentkeznek. Fellép a hetvehelyi gyermekkórus, a Belvárosi Általá­nos Iskola énekkara és a Lenau- gyermekkórus. Utána német nyelvű mise következik a Lenau-kórussal, és a végén felcsendül mind a négy kórus előadásában a Stille Nacht. Az ünnepségekre minden érdeklő­dőt szeretettel meghívnak. „Keresztények a holnapért” Alapítvány Az alapítvány ez év májusában alakult. Tevékenységének középpont­jában a keresztény életszemlélet is­mertetése és terjesztése áll. Az alapítvány számára nagy le­hetőség, hogy az Élet Kiadó ma­gyarországi képviseletével és az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Pé­csi Gyülekezetével karöltve részt vállalhat egy ismeretterjesztő prog­ramban. E program célja, hogy minden iskoláskorú gyermek kézbe vehesse az ÉLET KÖNYVE című ki­adványt. A közel kétszázoldalas könyv Jézus életét mutatja be ol­vasmányos formában, kronologikus sorrendben. A gyermekek az általános és kö­zépiskolákban fogják megkapni a könyvet ingyen. Ezekben a napok­ban az egész ország területén 170 ezer példány kerül kiosztásra. Az idő rövidsége és a véges pél­dányszám miatt, sajnos nem min­denki számára lesz karácsonyi ajándék a könyv. A hiány pótlására a jövő évben kerül sor. Vadon Gyula, az alapítvány elnöke Bemutató a színházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom