Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-18 / 346. szám

1991. december 18., szerda aj Dunántúli napló 3 Az olajkályha közelében is csak kabátban elviselhető a hő­mérséklet Fotó: Läufer László Hetszäs gyerekei küldtek haza Korán jött fagyszünet A lányok dideregve húzzák be a kezüket a kabátuk ujjá­ba. Mindössze néhány Celsius- nak kellene hiányoznia, hogy a nevetésük nyomán felcsapó lehelet is látsszon. A neveté­sük a váratlan, korán jött téli vakációnak szól, rövidesen megostromolhatják az öreg épület — az egykori kaszárnya — kijárati ajtaját. Az igazgató, Herold Gyula ugyanis tegnap kétségbeesésében úgy határo­zott. hazaküldi valamennyi diákját Pécsett, a Szigeti úti épületből. — Ó, már hetek óta ván­dorolunk az egyik teremből a másikba! Mindig oda, ahol melegebb van! - mondja a Ibogádmimd szenti Fridrich Lívia. Na g yka botban ülünk. Posta György, a Zsolnay Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakkö­zépiskola igazgatóhelyettese széttárja a karját. Mutatja a pislákoló, a besült, többnyire kisebb helyiségek fűtésére mé­retezett olajkályhákat, benyi­tunk néhány tanterembe, ahol egyáltalán nem működnek a kályhák. A ház előtt ott fut a hőtávvezeték, a környező épü­leteknek, az egyetemnek és persze a szomszédos illetékhi­vatalnak is központi fűtése van. De természetesen egy ilyen, a fáma szerint régóta már kaszárnyának se jó épü­letre pénzt fordítani se érde­mes. Persze az iskola vendég­látóipari tagozatának 1989-es költözését, majd az integrált képzést adó osztályok idete- lepülését is kényszer, a Rét utcai iskola elviselhetetlen zsú­foltsága, az estébe nyúló dél­utáni órák diktálták. Az isko­la vezetői azt mondják, még mindig lehetne segíteni a gondjukon előrelátó szerve­zéssel, hiszen a Rét utcai központúk szomszédságában „félházzal" működik az általá­nos iskola, az átcsoportosítás segíthetne. Másfelől most isz- szák meg a levét a korábbi évek hibásnak bizonyuló dön­téseinek és a városvezetés ha­logató taktikájának is. Ugyanis ha a Siklósi Úti Általános Is­kolába — amely ma már nyolc- osztályos gimnázium — a Rad­nóti Közgazdasági Szakközép- iskola az eredeti terveknek megfelelően kiköltözik, akkor ma a két testvérintézménynek, a Zsolnay Kereskedelmi és Vendéglátóipari, valamint a Zrínyi Miklós Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kolának ma természetes helye lenne egymás szomszédságá­ban. A baj persze nem jár egye­dül, a Húsos Kinizsitől bérelt tornatermük elvesztésétől is félnek, hiszen a csődbe került cégnek januártól egy osztrák vállalat nyúl a hóna alá. Az önkormányzat pedig csak a jövőheti, csütörtöki közgyűlé­sén tud tárgyalni, esetleg dön­teni sok száz diák, egy (vagy több?) iskola sorsáról is. Bóka Róbert Az év utolsó sztrájkja (Folytatás az 1. oldalról) részt a tiltakozó dkció'bam a dolgozók 80 százaléka, így vollt ez a vállalatból alakult lkft.-lk és nt.-lk esetében is. Ugyaincsaik sztrájkoltak a Tan­bányánál, a sziinftén a BDSZ- hez tartozó vájór -s zakolktalók és a síkondai éjjeli szanatóri­um dolgozói pedig íevéliben fejezték iki szolidaritásukat. Természetesen minden Olyan munkahelyen, ahol a bánya- biztonság megkövetelte, telje­sítették feladataikat a dolgo­zók. Az üzemék kapuiit lezár­ták, hogy semmi és senki ne zavarhassa meg a kormány­nak szánt figyelmeztetést. A pécsi Zsolnayban délelőtt 10 és 12 óra között állt le a termelés. Az 1300 munka­vállaló közül több, mint ezren tagjai a szakszervezetnek, s a tegnapi napon munkában lé­vők háromnegyede csatlako­zott is a sztrájkhoz. A szak­szervezetnek jutott az a fel­adat, hogy rögzítse, kik vesz­nek részt a tiltakozásiban, mert óik erre a két órára — ellentétben például a sopianá- sokkal — nem kapnák bért... A Mohácsi Farostlemezgyár dolgozói is egyetértettek a sztrájkfelhívással, s a kitűzött céloik elérésének szükségessé­géivel, de sztrájkolni tulajdon­képpen nem volt módjuk, hi­szen a gyár 700 dolgozója péntek óta nem termel. Mun­kahelyén ennék etle né re ter­mészetesen mindenki megje­lent. Az aktív dolgozókhoz ha­sonlóan a baranyai nyugdí­jasok is kifejezték az iMSZOSZ-szal való szolidaritá­sukat. Mint szerkesztőségünk­be eljuttatott — s a főváros­ba Is elküldött — közlemé­nyükben fogalmaznak: „Csat­lakozva és egyetértve az MSZOSZ ielhívásában foglal­takkal, és az Országos Nyug­díjas Kamara 1991. november 30-án megfogalmazott követe­léseivel, a megye közel 90 000 nyugdíjasa nevében tiltakozunk a kormány, nyugdíjasainkat is sújtó, megnyomorító intézke­dései ellen." A táviratot a baranyai nyugdíjasok egyéb­ként Nagy Sándornak, Antall Józsefnék és Szábad György­inek küldték el. Baranyában a fent említet­teken kívül egyébként még tizenhét nagyább üzemben és gyáregységiben állt le a ter­melés — mint már említettük, atrocitásákra, sztrájktörésre egyetlen esetben sem került sor. Mint a sztrájktörvény elő­írja, a figyelmeztető sztrájk után a kormánnyal kell, hogy leüljeniék a szakszervezetek, s ha az egyeztető tárgyalások isem hoznának eredményt, jo­gúikban áll újább, de dkkor már általános sztrájkot hirdet­ni. Utóbbira — remélhetőleg — nem kerül sor, hiszen az or­szág gazdaságánák jelen pil­lanatban sokmi ndenre szüksé­ge lenne, de egy totális sztrájkra semmiképpen sem ... (grünwald - pauska) Ne menjünk Európába! Képernyő előtt Mindenről tudomásunk vám. Balatonmáriánál goné ömlik a Balatonija, itt a tél, a fő­városi pályaudvarok megtel­nek hajléktalanokkal, az OVI- BER és a már megszűnt SZOT huzavonájának ékes eredmé­nyeként házaik-telkek kerülnék dögrovásra Zebegényben, s kerülnek majd januártól az Állami Vagyonügynökség haj­szálrepedéssel teli nagyítólen­cséje alá. Mire ezeket a soro­kat írom, már rég társult ta­gok vagyunk a Közös Piacban, a Hét összefoglalójában be­számolhat az első háború el le­nes tüntetésről Belgrádból, megkezdőbet a költségvetésről folyó vita, költséget vetni majd adót aratni sokkal egy­szerűbb, mint az idei. gyenge minőségű gabonamag elveté­sétől bőséges aratást várni. Egy képviselőnket talán már le is mondatták címei egyi­kéről, ha igazolódott, hogy valóban valaki más helyett nyomogatta szándékosan a gombot. Ez utóbbi, ismétlődő eset azért példaértékű, merít az il­letéktelen — jóhiszemű buz- góságból vagy csak udvarias­ságból fakadó — gombnyomo­gatás megelőzésének demok­ratikus ellenszerétimimd ez idáig vitatják. Azt a javaslatot pe­dig, hogy a gombra zárat kellene szerelni — s kinek - Ikinék ehhez a zárhoz egy saját, magánhasználatú kulcsa lenne — egyelőre elvetették a honatyák. Jó Okkal hivatkoztak arra, hogy a kulcsot a fele­dékenyebb [képviselők elveszt­hetik. így valamennyien várjuk a módosító indítványt, amely javasolja az országgyűlésnek a kulcsok nyákban hordásáról való rendelkezés meghozatala napirendre tűzését. Bárhogyan is alakul, mire ezeket a sorokat írom, a tele­vízióban ismét beszélni fog­nak. Kizárólag csak beszélni — a játékfilmeket nem számol­va a tiszta adásidő elég nagy hányadában. Különösen hét­végén, még különösebben hétfőn, amikor látjuk, a Par­lamentben is próbál szóból érteni az ember. Majd követ­keznek az esti rábeszélések, hogyan menjünk Európáiba, hogyan ne. A szándéknyilatko­zatoktól immunis néző inem érti. Nem dkarmenni. Kényelmes is, [hiszen visznék is bennünket. Vezető pártunk egyik vezető képviselője kissé megtört szív­vel éppen befejezi megtört hangú beszámolóját az egyik csatornán, máris átkapcsolha­tunk a másik csatornára, ahol ketten is képviselik vezető pártunkat, és ugyancsak be­szélnek. De a kimondott szó fájdalmas stációit sorakoztatja Vitézy László dokumentumíilm- je is még vacsoratájban, s a Losonczy Gézáról szóló portré is mi másból kerekedhetne ki. Igaz, a beszéd ősi, elemi vívmányunk, nembeliségünk titka. Aligha létezik hatható­sabb esZköz gondolataink köz­lésére és orra, hogy ember­mádra jussunk közel egymás­hoz. Példát erre a félékhez szeretettel hajló személyközi- ségre talán csak Fodor János Csevegése adott az elmúlt hét során. Pedig Kern András ki­kerülte a számára kényes kér­déséket, mindazokat, amelyek a politikai változásokkal kap­csolatos véleményét firtatták. Éppen mert mélyen érinthet­ték, s mert a szűkre sza'bott idő is érzéseinek parancsolt, hogy véleményével ne keve­redjen a kiüresedő politikai szólamok közé. Bóka Róbert Zsolnay József előadása a PÁB-on Milyen legyen a pedagógus? Tegnap délután a Pécsi Akadémiai Bizottság székházá­ban Zsolnay József, az Orszá­gos Közoktatási Intézet igaz­gatója tartott előadást a pe­dagógus felkészültségének tar­talmi kérdéseiről a régió ne­veléstudományi szakemberei számára. Külön kitért a taná­rok mára elsatnyulni látszó „lélekvezetői" hivatására, és azokra a problémákra, ame­lyek a túlspeciólizálódás ve­szélyét hordozó egyszakos kép­zéssel járnak. Az MTA Pécsi Bizottsága és a Janus Pannonius Tudomány­egyetem Neveléstudományi Tanszéke az alkalommal kö­tött szerződést az Országos Közoktatási Intézettel, amely- lyel a szakmai munkakapcso­latot kívánják rendszeressé tenni. A következő éviben az OKI Iskolakultúra című kiad­ványában megjelenő tanul­mány vitájára kerül sor, a ta­nulmány a magyar közoktatás megújulásának Zsolnay József által képviselt programját foglalja össze. B. R. Először együtt az IH-ban Karácsonyi tánc - közösen Első alkalommal lépnek fel Pécs neves néptáncegyüttesei közösen december 19-én, csü­törtökön este 7 órai kez­dettel az Ifjúsági Házban. A hat együttes magyar, délszláv és sváb táncokat mutat be, majd az ünnepi összeállítást éjszakába nyúló táncházas ka­rácsonyi vigadalom követi. Az ünnepi est alkalmat ad a kö­zönségnek arra is, hogy a tán­cok közül ki-ki a kedvére va­lót megtanulhassa. Az esten Pollack Mihály Fő­iskola Gyöngyén Néptánc­együttese, a Janus Pannonius Tudományegyetem Kamara Táncegyüttese, a Mecsek Tánc- együttes, valamint a KISZÖV Pannónia Táncegyüttese a magyar táncokból, míg a Ta- nac Táncegyüttes délszláv, a Leőwey Gimnázium együttese pedig német táncokat mutat Ellenőrzik a munkanélküli járadék jogosságát Több, mint 8 millió o hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatására A megváltozott munkaképes­ségű munkanélküliek újraelhe- lyezkedése, valamint a társa­dalmi, gazdasági szempontból elmaradott térségben élő hát­rányos helyzetű rétegek — ci­gány etnikum — foglalkozta­tása céljából meghirdetett pályázat ügyében hozott dön­tést tegnap a Baranya Me­gyei Munkaügyi Tanács. A [beérkezett 16 pályamunka kö­zül a szakértői vizsgálat után hetet módosítás nélkül, hár­mat kisebb módosításokkal fo­gadott el a háromoldalú ér­dekegyeztető testület, öt pá­lyázatot elutasítottak, egy pá­lyázó pedig visszalépett. A ké­relmek értékelésénél elsősor­ban nem a közgazdasági szempontok érvényesültek, a szakértők sokkal inkább ma­gát a foglalkoztatás tényét, illetve magát a tevékenységet vették figyelembe. Ilyen módon 8 millió 640 ezer forint oda­ítélésével 100 hátrányos hely­zetű munkanélküli foglalkoz­tatása oldódhat meg a me­gyében. A tanács tagjai tegnap be­számolót hallgattak meg a munkahelyteremtő beruházáso­kat támogató juttatások szer­ződéskötéseiről. Az 52 pályá­zó közül egy visszalépett, ket­tőtől megvonták a támogatást. Negyvenegy szerződést aláír­tak, illetve néhány közülük közvetlenül aláírás előtt áll, nyolc szerződés megkötése hiánypótlás miatt késik. Az ülésen elhangzott beje­lentés szerint a jövőben a Szolidaritási Alap kímélése cél iából jelentősen megszigo­rítják a muhkanélküli járadék megállapítását és ellenőrzését. A visszaélésék felderítésére külön ellenőrzési csoport ala­kult a Baranya Megyei Mun­kaügyi Központban Idei utolsó döntése értelmé­ben a munkaügyi tanács teg­nap a decentralizált Foglal­koztatási Alap felosztását vé­leményező állásfoglalást jut­tatott el a Munkaerőpiaci Bi­zottsághoz. K. E. Vasas-bánya föld alatti dolgozói is csatlakoztak a sztrájkfelhíváshoz Fotó: Läufer László

Next

/
Oldalképek
Tartalom