Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-18 / 346. szám
Tegnap délelőtt felállították a Mindenki Karácsonyfáját Pécsett, a Széchenyi téren Fotó: Läufer László Korán jött fagyszünet (3. old.) KÖZÉLETI NAPILAP tü Dunántúli napló II. évfolyam, 346. szám 1991. december 18., szerda Ara: 9,60 Ft Elnézést kérünk! Az év utolsó sztrájkja Félmillió schilling értékű szállítmány Pécsett az előfizetőik töredéke kapta meg az Új Dunántúli Naplót. Tegnap hajnalban a Pécsi Szikra Nyomdában a rotációs nyomógép meghibásodott. Addig — sajnos — csőik annyi példány készült el, amit a távolság miatt elsőként vidékre szállított a posta. A pécsi olvasók csak ma kapják meg a tegnapi lapot a maival együtt. Az eltört két fogaskerék legyártását a Sopiana Gépgyár vállalta, a munkát tegnap azonnal megkezdte. Remélhetőleg a pécsi előfizetőkhöz és az utcai árusokhoz is ma már időben eljut a lapunk. A késésért elnézést kérünk olvasóinktól. Gy őrire/ László, a nyomda főmérnöke elmondta, hogy a ■nyomdászok mindent megtesznek, hogy ismét zavartalan legyen a lapelőállítás. Cs. J. Meghalt Tamási Eszter Tamási Eszter, a Magyar Televízió népszerű bemondója és műsorvezetője hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Szinte a hazai televíziózás kezdeteitől ott láthattuk a képernyőn. Egyszerűsége, a nézők millióira áradó kedvessége egy egész ország kedvencévé tette. Amikor eltűnt a képernyőről és megtudtuk, hogy beteg, szurkoltunk neki: mihamarabb gyógyuljon meg és töltse ismét velünk az estéit. Napokkal ezelőtt - legnépszerűbb bemondók körében — Berkes Zsuzsa vele is interjút készített. — Én boldog vagyok — mondta „Eszter", mert azt csinálhatom, amit szeretek. Hittük, végre meggyógyult és sikerült legyőznie a halált. Nem így történt. A halál győzött. Tamási Esztert már Csák felvételről láthatjuk. Renault-hálózat Baranyában A Renault gépkocsik értékesítésére és szervizelésére hálózatot alakít ki Baranyában az Origó Betéti Társaság, e típus kizárólagos megyei forgalmazója. Terveik szerint a jövő év elejétől Mohácson, Mecsekná- dasdon, Sásdon, Sellyén, Siklóson és Szigetváron létesítenek magánvállalkozókkal márkakereskedést, melyre pályázatot hirdetnek. A követelmények közé tartozik, hogy a jelentkezőknek rendelkezni kell kétbe- óllásos műhellyel és alkatrész- raktárral. Ez lesz az első szervezett autókereskedői hálózat a megyében. Tiltakozó demonstrációk Baranyában is Baranya alig több, mint (kilencvenezer munkavállalója közül (két éve ez a szám még meghaladta a 180 ezret...) tegnap tízezren tényleges figyelmeztető sztrájkot tartottak, tízezren röpgyűléseken fejezték ki egyetértésüket, mig mintegy harmincezren levélben, táviratban álltak az MSZOSZ felhívása mellé. A fentiekből is kiderül, hogy a megyében mintegy negyvenezren egyetlen szakszervezethez sem tartoznak, munkástanácsoknak, illetve a Ligának ugyanis együttvéve is csupán mintegy ötezer tagja van. Steiermarki segítség a Baranyába menekülteknek Mint a szakszervezeti szövetség pécsi központjában tegnap lapunk kérdésére elmondták, csendben, méltóságteljesen demonstrálták a baranyai dolgozók. Ahol (ilyenolyan okok miatt) a munkabeszüntetésre nem 'került sor, de MSZOSZ-tag szervezet működik, kék szalagokkal és zászlókkal fejezték ki a dolgozók szolidaritásukat. A Mecseki Szénbányáknál mind három műszakban ifcét órával később kezdődött meg a termelés. Persze nemcsak a termelő munkahelyeken vett (Folytatás a 3. oldalon) Gorbacsov az atomfegyverekről „Amennyiben o legfelsőbb tanácsok küldöttei a független államok szövetsége mellett voksolnak, tiszteletben fogom tartani döntésüket" - jelentette ki Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke egy kedden végétért nemzetA Megyei Kórház udvarán rakták át, illetve indították útnak tegnap a Megyei Közgyűlés által biztosított teherautókon azt a félmillió schilling értékű segélyszállítmányt, amelyet Baranya kapott ausztriai testvérterületétől, Steier- marktól a megyébe menekültek megsegítésére. A szállítmány hétfőn éjszaka érkezett egy teherautókból, mikrobu- szokból és személygépkocsikból álló konvojjal. A zömmel tartós élelmiszerekből és a gyermekeknek szánt karácsonyi ajándékcsomagokból álló segélyt a Volkshilfe nevű osztrák karitatív szervezet küldte. A mintegy ezernégyszóz gyereknek küldött szállítmányt Volkshilfe és a megyei önkormányzat munkatársai osztották szét a menekülteket befogadó településeken, többek között Pécsett, Mohácson, Siklóson, Harkányban, Szigetváron és a környékbeli falvakban. Dr. Szűcs József, a Megyei Közgyűlés elnöke tájékoztatta a menekültek befogadásáról a Volkshilfe vezetőit, akik biztosították a megyei önkormányzatot. hogy a továbbiakban is számíthat Baranya az osztrák segélyszervezet támogatására. Steierország tartományi kormánya már küldött egy másfél millió forint értékű segélyszállítmányt Baranyába. Sz. J. Szerdán, szombaton, vasárnap és hétfőn egésznapos plenáris ülés Kárpótlási jegy: életjáradék? Még több, mint ötven képviselő szólal fel a költségvetési vitában Lemondott a lengyel miniszterelnök Az Országgyűlés kedden délelőtt kilenc órakor megkezdte munkáját. Az első jelenlétei len őrzésnél a Ház nem bizonyult határozatképesnek, így az elnöklő Szabad György beszólította a folyosón tartózkodó képviselőiket is. Rövid szünet után részben megteltek a parlamenti padsorok és az Országgyűlés határozatképessé vált. Elsőként arról döntöttek: sürgősséggel napirendre tűzik azt a törvényjavaslatot, amely a Társadalombiztosítási Alá p jövő évi költségvetésének hatályba lépéséig az egyes szükséges rendelkezéseket tartalmazza. Egyetértettek azzal is, hogy sürgősséggel megtárgyalják a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásával kapcsolatos törvényjavaslatot. Jóváhagyták azt is, hogy sürgősséggel napirendre kerül az a törvénymódosítás, amely az áraik megállapításáról rendelkező múlt évi törvényt kívánja megváltoztatni. (Folytatás a 2. oldalon) közi konferencia résztvevői előtt. A nukleáris fegyverek jövőjét illetően Gorbacsov annak a reményének adott hangot, hogy e kérdés megoldása a jelenleginél nem lesz rosszabb. Továbbá leszögezte: nem szabad engedni, hogy veszendőbe menjenek az elmúlt hat esztendő demokratikus vívmányai. Kedden visszaadta kormányalakítási megbízását Jan Olszewski, az új lengyel miniszterelnök. E döntést mindössze két órával azelőtt hozta, hogy sor került volna parlamenti székfoglalójára és kormányjavaslatának a szejm elé terjesztésére. Olszewski javaslatát kormányának összetételére sem a kormánykoalíció pártjai, sem a köztársasági elnök nem támogatta, s gyakorlatilag nem volt esélye arra, hogy a parlamentben el tudja fogadtatni, ezért nem tehetett mást, mint hogy lemond a miniszterelnökségről. Az őrültek játéka: a petárda (5. oldol) A pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékei a napokban tartják gyakorlati vizsgáikat a Pécsi Nemzeti Színház balett-termében. Tegnap a II. éves hallgatók vizsgáztak, képünk a vidám hangulatú bemelegítés közben készült. Fotó: Läufer László Jeszenszky Géza Bonnba utazik Külügyi szóvivői tájékoztató A magyar Külügyminisztérium üdvözli az Európai Közösség maastrichti tanácskozásának eredményeit. A történelmi jelentőségű esemény mérföldkő az új demokratikus Európa megteremtésében, egyben minőségileg új szakaszt nyit az európai integrációs folyamatokban - hangoztatta Herman János külügyi szóvivő, szokásos keddi sajtókonferenciáján. Diplomáciai látogatások menetrendjét ismertetve a szóvivő bejelentette: Genscher német külügyminiszter meghívására december 18-19-én Bonnba látogat Jeszenszky Géza külügyminiszter. A látogatás alkalmával parafálják a magyar-német alapszerződést. Az egyezményt várhatóan Kohl kancellár budapesti útjához igazítva írják alá. A látogatás időpontját később egyeztetik. A magyar külügyminisztert németországi útján fogadja Weizsäcker államfő. Jeszenszky Géza Bonnból Brüsszelbe utazik, ahol részt vesz az Észak-Atlanti Együttműködési Tanács alakuló ülésén. Január 6-án Budapest vendége lesz Thorvald Stoltenberg norvég külügyminiszter. A skandináv ország diplomáciájának irányítója egynapos hivatalos látogatásra érkezik a magyar fővárosba. A Megyei Kórház udvarán dr. Szűcs József, a megyei közgyűlés elnöke (balról) fogadta a segélyszállítmányt Fotó: Läufer László