Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-15 / 343. szám
6000 km-ről jöttek a teremtornára Lewis a 9 métert vette célba Az év legjobb amerikai atlétájának felajánlott Jesse Owens-dij birtokosa, Carl Lewis a tervéiről nyilatkozott. A tokiói világbajnokság kétszeres aranyérmese (100 m, 4x100 im) elmondta: leghőbb vágya, hogy minden idők leggyorsabb 100 méterét fussa, valamint a tá- vol ugrásban „áttörje" a 9 méteres álomhatárt. Mint ismeretes, Lewis a tokiói világbajnokságon 9,86 mp-es világcsúccsal nyerte meg a klasszikus spríintszámot, ám ennél gyorsabban már több alkalommal is futott korábban a kanadai Ben Johnson. Az már más kérdés, hogy Johnson eredményeit doppingszer használata miatt utótag törölték (közte van a római vbJn elért 9,83 mp-es időeredmény is). Távolugrásban vi* *szont mindenki LeWistál várta 6db Beámon 23 éves rekordjának megdöntését. Ez a bravúr az atlétikai vb legnagyobb szenzációjaként mégis Miké Powéllnek sikerült. „Az évszázad ugrásának” tulajdonosa, az ex-v/ilágcsúcstar- tó Bob Beamon ennek ellenéire úgy véli, hogy Lewis lesz az első, aki túlrepül a 9 métert jélző ponton, de csak akkor, ha több figyelmet fordít az ugrószámra és erejét nem osztja meg annyira a sprint- számok és a távok között. VIDEOTÉKA Pécs-Mcs/.escn Korr in Otto ii. Élelmiszerbolt mellett. \\it\u: mindennap 10-20-ig. Szolid árak! Ilo' alas/tek. Videosláger lista 91.11.30. -91.12.14-ig. 1. (-) A Zsoldos visszatér 2. (1) A zsákmány 3. (-) Palimadár 4. (-) Kedvencek temetője 5. (-) Amerikai sas Videomalom Pécs, Jókai 6. Nyitva: nonstop Zenemalom Pécs, Kossuth 91. Nyitva: 8.30-21.00 óráig. Kellemes karácsonyt kívánunk minden kedves vásárlónknak. AC Maligán, Szelíd oroszlánok, Zárt osztály, Platán bombázók, Mezőnyfölény, Hamburger, Meggy, Macis FC. Találomra kiválasztott csapatnevek a Temaforg-Pannon Kupa nemzetközi teremlabdarúgó torna mezőnyéből. Erre a baranyai sportrendezvényre 128 együttes nevezett, de közülük csak 125 indult el, három különböző okok miatt egyszer sem léphetett pályára, pedig a nevezési díjat befizették. Egy csehszlovák csapatról nincs egyáltalán hír, nem tudni, hol akadtak el. A jugoszlávokat Tompánál nem enqedték át a honfitárs határőreik Magyar- országra, mert mind hadkötelesek. A legbalszerencsésebbek a Nyírségből érkezett csegöl- diek voltak. Komlóig eljutottak, ott azonban az egyik presszóban az autóbuszuk sofőrje szívinfarktusban meqhalt, ezért vissza kellett fordulniuk. A legtávolabbról a jekatyen- burgiak (volt Szverdlovszk) jötHogy mit vár a szakvezetés a 30 éves jobboldali középpályástól, a 32 éves befejező csatártól - 22 gólt lőtt a nemrég véget ért ukrán bajnokságban —, és a 28 éves baloldali középpályástól? Erre Bita József, a szakosztály technikai igazgatója válaszolt.- A három labdarúgó három napot töltött nálunk, ezalatt több edzésen és egy edzőmérkőzésen szerepeltek. A hidegre fordult idő miatt most visszautaztak, s majd január végén csatlakoznak ismét a kerethez.- Ezek szerint sikeres volt a próbajáték?- Végleges véleményt még nem tudok mondani, rövid időt töltöttek itt, s egyébként is már a téli pihenőt töltötték, hiszen Ukrajnában novemberben befejeződött a bajnokság. Január végén visszajönnek a fiúk, s majd akkor lesz döntés. tek, 6 ezer km-t te“ok meg azért, hogy nálunk futballozhassanak. Legnevesebb játékosuk a hatszoros válogatott Szidorov, de megérdemli a többi ismertebb labdarúgó is, hogy ha már ekkora utat megtettek, akkor leírjuk a nevüket: Prihozsanje, Glagyilin, Aljosin, Szamohvalov, Buldakov, Mi- nyazev, Krasznov. Persze, akadnak olyan magyarok is, akikről nem először tegnap hallottunk: Keresztúri, Bognár (mindkettő MTK-VM), Bücs, Rixer, az ex- pécsi Márton és Lehota, mindet ismerjük nagy pályáról. Itt van a teljes nyíregyházi NB lles gárda is. Pécsen kívül Szentlőrincen, Sellyén és Komlón voltak az előcsatározások során mécsesek, reggeltől éjfélig. Ma a legjobb 16 csapat beköltözik a pécsi városi sportcsarnokba, ahol a helyosztókat játsszák. A döntő 16.00-kor lesz ugyanott. H. L. — Ügy tűnik, a ZTE még nem adta lel, egyébként miért erősítene külföldről? ... — Tudjuk, hogy csak matematikai esélyünk van a bent maradásra, nem is ez motivált bennünket elsősorban. Nem titok, hogy változások lesznek a keretben, mert az edzésmorállal gondok vannak. A három játékos egyébként egy korábbi kapcsolat révén került hozzánk, vezető edzőnk, Mihalecz István még szombat- helyi ténykedése során tárgyalt egy ungvári közvetítővel. Az sem titok, hogy a három játékos költségei nem a ZTE-t terhelik, egy vállalat a szponzor. Ha a szakvezetés elégedett lesz az ukrán játékosokkal, s ha szerződtetésük nem jelent majd nagy megterhelést, akkor elképzelhető, hogy tavasszal már a ZTE színeiben szerepelnek. E. E. Furcsa olasz remények December 21-én Ciprus szigetén jótssza utolsó Európa- boj-noki selejtező-.m érkezését az olasz labdarúgó-válogatott. Arrigo Sacdhi, az itáliaiak új szövetségi kapitánya egészen bizonyos abban, hogy két .ponttal gazdagodik majd a vb- bronzénmes „Sguadra Azzurra”. Mindent megtesznek a győzelem kivívásáért, mert különleges elképzeléseik vannak a csoport végeredményét illetően ... Hírügynökségi jelentés szerint ugyanis az Olasz Labdarúgó Szövetség abban reménykedik, hogy a Nemzetközi (PIPA), illetve Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) gyors döntést hoz a „szovjet kérdésben”. Itáliai felfogás szerint a már csoportgyőztes Szovjetuniónak egyszerűen nincs joga részt venni a jövő júniusiban, Svédországban sorra kertilő nyolcas döntőben! Úgy vélik, hogy a Szovjetunió politikai értelemben vett megszűnésével labdarúgó-válogatottja is a múlté. És ha már nem létezik, akkor ne is indulhasson a kon- ti nensbajin oki fin á lé ba n. Az UPI jelentése nem emlékezik meg arról, hogy ebben az ügyben az olaszok hivatalosan meg is keresték volna a FIFA és UEFA legfelső vezetőit. Búcsú a KEK-től Szombaton a Vasas női csapatának pályára lépésével megkezdődött a kétnapos hétvégi röplabda-show: az európai kupákban még érdekelt négy magyar együttes szereplése. A piros-kékek a KEK- ben a román Rapid Bucures- titől idegenben elszenvedett 3-1-es vereséggel a „számlájukon", csaknem telt ház előtt játszottak a Folyondár utcában. A csapat nem hálálta meg a közönség biztatását, nem csak elbúcsúzott a további küzdelemtől, hanem úgy esett ki, hogy otthonában még játszmát sem tudott nyerni. Vasas-Rapid Bucuresti (román) 0-3 (-6, -13, -5). Kosárlabda Pécsi VSK-Szarvas 78-76 (45-39). NB I. nők, A-csoport. Szarvas, 200 néző. V.: dr. Va- lovics, Szabados. PVSK: Halász 10, Sztojkovics 37, Horváth 16/12, Veres 3, Vilutyte 10. Csere: Papp 2. Edző: Vertetics István. 1. Nürnberg—Schalke 04 0-1 2 2. Kaiserslautern— 1. FC Köln 2-1 1 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. Mai sportműsor Labdarúgás. Temaforg—Pannon Kupa teremtorna, Pécs, városi sport- csarnok, 8.00. Kosárlabda. NB !., férfiak: Pilar —PVSK, Budapest, 11.Ó0. Kézilabda. Minerva Lepke SE III. korcsoportos leánytornája, Szentlő- rinc, 7.45. Birkózás. Horváth Tibor emlékverseny, és országos húsos csb, Tüzér utca, 9.00. Á próbajáték már megvolt Három ukrán futballista a ZTE-ben ? Ügy tűnik, Zalaegerszegen még nem mondtak le az NB 1-ről, annak ellenére, hogy ősszel mindössze három pontot tudott csak gyűjteni a ZTE labdarúgócsapata. A napokban három ukrán fiú járt próbajátékon a zalai megyeszékhelyen. ÜJ FZreTITliTiTri Új Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja R Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ **'*-- '■ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető — _____ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.:134 Te lefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320.Telefax. 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a hlrtapkézbesltőknél, a posta hírlapüzletében és a Hír lapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dj egy hónapra 42 forint, negyedévre 126 forint, félévre 252 forint, egy évre 504 forint ISSN 0865-9125 Megérkezett Franciaországba az olimpiai láng Szombaton délután, az Air France légitársaság szuperszonikus Concorde repülőgépének fedélzetén megérkezett a Párizs melletti Roissy repülőtérre az olimpiai láng, hogy az országon belüli 5500 kilométeres út megtételével február 8-án délután 5 órakor Albertville városában fellobbantsa a téli játékok fáklyáját. Az athéni repülőtéren az előző nap Olümpiában lángra lobbantott fáklyával szombaton egy külön e célra készített kis bányászlámpát gyújtottak meg, ebben vitték fel a gép fedélzetén lévő állványra a lángot. A görög gár- datestőrség különleges, „szoknyás” díszruhába öltözött alakulata a Marseillaise hangjai mellett tiszteletadással búcsúzott a lángtól, amelyet a repülőgépen elkísért Frederique Bredin ifjúsági és sportminiszter, továbbá a téli olimpia szervező bizottságának két társelnöke, Jean-Claude Killy, az egykori olimpiai bajnok alpesi síversenyző és Michel Barnier. A repülőtéren Edith Cresson miniszterelnök és igen sok más személyiség, köztük több neves sportoló fogadta a lángot. A lámpáról ismét meggyújtották a fáklyát, s az elindult hosszú útjára, elsőnek Párizs elővárosain át. Az első futó Catherine Marsai, a múlt évi női kerékpáros világbajnok volt: ő emelte magasra a 41 centiméteres, 1,3 kilogrammos, rozsdamentes acélból készült fáklyát. Ebből egyébként száz példány készült, s egy-egy fáklya újratöltés nélkül negyven percen keresztül lángolhat. A francia fővárosban tízezrek sorakoztak fel az olimpiai váltó útvonala mentén és a főbb állomásokon. A futók egy rövid időre megálltqjc a város szélén lévő tudomány városában, ahol az olimpia tiszteletére ezzel nyílt meg egy sportkiállítás. * Fogadalmat tettek tegnap a téli olimpián, Albertville-ben részt vevő magyar sportolók. Mivel a kiutazók névsora még nem állt össze, a nevükben Engi Klára és Tóth Csaba mű- korcsolyázók mondták el az olimpiai eskü szövegét. Huszonöt magyar olimpikon lesz ott Albertville-ben, közülük 10 korcsolyázó, 15 pedig síző. A kijutásra esélye van a pécsi gyorskorcsolyázónak, Telegdi Attilának is, de hogy befér-e a csapatba, vagy sem, az csak később derül ki. A Magyar Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a választás a különböző variációk közül, illetve a tartalékversenyzőkkel kapcsolatos kérdések eldöntése a januári versenyek tapasztalatai alapján az illetékes szövetségek hatáskörébe kerül át. Fischer 5 millió dollárért sakkozna Borisz Szpasszkijtál, a volt szovjet, ma francia állampolgárságú sakkozótól származik a hír, miszerint Bobby Fischer, az egykori világhírű amerikai sakkfenomén hajlandó lenne játszani Kaszparovval, vagy Karpovval, persze nem ingyen, hanem 5 millió dollárért. Annak idején Fischer éppen Szpasszkijtól hódította el a világbajnoki címet, még 1972- ben. Később azonban kihívójával, Karpovval már nem volt hajlandó asztalhoz ülni, többek között azért nem, mert nem ígértek neki elég pénzt. Meg is fosztották a világbaj- rioki címétől e lépése miatt. Azóta a minden idők legjobb sakkozójának tartott Fischer az egyesült államokbeli Pasadé- nában, elvonultan él. Szpassz- kij ekként kommentálta Fischer esetleges visszatérését: — Már sokaknak Ígért páros meccset, de eddig még nem tartotta be a szavát. Most sem lógja . . . || Vállalkozók, mezőgazdasági boltok figyelem! MEQíHÍVÓ A TVK Miíanyagfeldolgozó Profit Center agrotermékeinek értékesítésére a TVK, az AGROKER Kecskemét és az EXCOM Kft. Szeged ORSZÁGOS MINTABOLT HÁLÓZAT KIÉPÍTÉSE CÉLJÁBÓL agrokonferenciát rendez, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és a téma iránt érdeklődő kollégáit. A konferencia helye: Agroker Kecskemét, Halasi út 29. Ideje: 1991.december 16., lOóra. A konferencia témái:- Megnyitó- ATVK termékismertetője, különös tekintettel az új 3 rétegű TERMOFOL agrofóliára.- Az országos mintabolthálózat kialakításának feltételei, az együttműködési megállapodás (szerződéstervezet) megvitatása. Kérjük, hogy a részvételi szándékát lehetőség szerint jelezze Faragóné Miskolczi Ildikónál telefonon a (76)20-485, telexen a 26-230, telefaxon a (76)22-311 számon, vagy táviratban a kecskeméti AGROKER címén. Reméljük, hogy konferenciánkat megtiszteli látogatásával. (07591 (Vv.) Ejjfelíg rúgta le a labdát