Új Dunántúli Napló, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)

1991-12-09 / 337. szám

Kónya: újabb változások küszöbén Kónya Imre, az MDF frakci­óvezetője vasárnap este Mohá­cson, a városháza dísztermében tartott előadásán aktuális politi­kai témákról szólt a hallgató­sághoz. Az országnak ezen a ré­szén mi más jelenthette volna a témát, mint szomszédaink bel- háborúja. Kónya Imre szembe­állította ezt azzal, hogy nálunk az elmúlt másfél év a rendszer- váltással együtt tekintélyt nyújtó stabilitást hozott. Újabb változások küszöbén állunk azonban, mondta, amelyet a po­litikai stabilizáció kell, hogy jel­lemezzen, beleértve a törté­nelmi igazságtételt is. Ugyanakkor a határozottság nem jelenthet konfrontációt, a különböző csoportok folyama­tos érdekegyeztetése mellett fo­lyik az átalakítás, amely a kor­mánypárt érdeme, emelte ki beszédében Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője. A legna­gyobb ellenzéki pártban, az SZDSZ-ben bekövetkezett vál­tozást kedvezőnek ítélte. Ezután kérdésekre válaszolt. Göncz Árpád Ecuadorban Szombaton - közép-európai idő szerint röviddel este nyolc után - latin-amerikai kőrútjá­nak második állomására, Ecua­dorba érkezett Göncz Árpád köztársasági elnök. A magyar államfőt vendéglá­tója Rodrigo Borja Ceballos ecuadori elnök fogadta ünnepé­lyes külsőségek között a quitoi katonai repülőtéren. Göncz Árpád a hétvégét pi­henéssel tölti Ecuadorban, majd hétfőn megkezdődnek a hivata­los tárgyalások. A Szovjetunió nem létezik többé Oroszország, Ukrajna és Be­lorusszia vasárnapi közös nyi­latkozatukban megállapították, hogy a Szovjetunió megszűnt létezni. Ezt az AFP jelentette a TASZSZ-ra hivatkozva.- Mi, a belorusz, orosz és uk­rán köztársaságok, tehát a Szov­jetuniót alkotó, az 1922-es szovjet államszerződést aláíró államok, megállapítjuk, hogy a Szovjetunió mint a nemzetközi jog alanya és mint geopolitikai valóság, nem létezik többé - ol­vasható a breszti hármas csúcs által elfogadott dokumentum bevezetőjében. Alapítvány Alsómocsoládért A múlt hónap végén alapít­vány létrehozásáról döntött az 1990 óta önálló Alsómocsolád. Társadalmi összefogással 200 ezer forintos alaptőkével indul az alapítvány, amelynek a fel- használásáról kuratórium dönt. A kuratórium elnöke Sterner Pálné nyugalmazott tanárnő. A község elsősorban felsőfokú ta­nulmányokat végző fiatalokat kíván támogatni az alapítvány kamataiból. Ukrán határőrök lengyel turistákra támadtak Egy hónapon belül másod­szor bántalmaztak ukrán határő­rök Lengyelországba vissza­térni kívánó lengyel turistákat. A PAP hírügynökség beszámo­lója szerint a Medyka/Szeginie határállomáson várakozó len­gyeleket csütörtökön ukrán rendőrök és-civil ruhás szemé­lyek gumibotokkal támadták meg. Mint az MTI tudósítója, Barabás T. János emlékeztet, az ukrán-lengyel határon a hivata­losan megállapított, az autóbu­szok átkeléséhez szükséges idő 86, a személyautóké 100 óra! A hatóságok attól tartanak, hogy a rettenetes körülmények között járványok is kitörhetnek a határon várakozók között. Az utazók szerint az ukrán határő­rök és vámosok kenőpénzt vár­nak el a gyorsabb átjutásért. Ezek között a Zétényi-Ta- kács-féle törvény, a rádió, tele­vízió és sajtó kerültek szóba, majd a Nemzeti Bank elnöké­nek leváltása. Volt, aki Kónya Imrétől csak azt kérdezte: mi a véleménye Göncz Árpádról. Egy idős tanár a privatizációt kérte számon, majd szociális kérdésekről szólva leszögezte: ma az emberek munkaerejének egyszerű újratermelésére sincs mód, nemhogy a bővített újra­termelésére. A fórum a késő esti órákban ért véget. B. M. Ráday Mihály Pécsett forgatott. írásunk a 3. oldalon. Foto: Kóródi Gábor December 16-ig nyújthatók be a kártalanítás iránti igények Mi lesz a legelőkkel? Több száz ember jelenlétében tegnap szentelte fel Mayer Mihály pécsi megyés püspök az új pogányi templomot. Foto: Proksza A Springer elnöke a sajtó jövőjéről Koncentráció - de sokszínű médiapiac Mintha a kártalanítási igé­nyek benyújtásakor a volt tulaj­donosok elfelejtkeztek volna az erdő-, illetve legelőbírtokossági területekről. Úgy tűnik, felfi­gyeltek erre a parlamenti képvi­selők is: Nagy Varga Dezső, az Országgyűlés gazdasági bizott­ságának tagja tájékoztatta la­punk olvasóit.-A kárpótlási igény benyúj­tásának határideje december Az utóbbi hónapokban egyre több a tanácstalan ember. Sokan új vállalkozásba fognának - többen év végéig szeretnék ezt megoldani —, de nem tudják a hivatalos intéznivalók menetét. Ezért megkérdeztük a Pécs Me­gyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal igazgatási osztályveze­tőjét, dr. Somorjai Miklósáét, hogy mi a tennivalója annak, aki új vállalkozásba szeretne kezdeni. Elmondta, hogy az in­dítás egyszerű: kilencven nap­nál nem régebbi erkölcsi bizo­nyítvány kell hozzá. Ezzel együtt lehet vállalkozói igazol­ványt kérni. /Ezt csak magyar állampolgár vagy letelepedési, munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár A kelet-szlavóniai Eszék el­len vasárnapra virradóra újabb súlyos tüzérségi támadást inté­zett a szerb befolyás alatt álló jugoszláv szövetségi hadsereg. Bár az ágyúzás a reggeli órákra megszűnt, a városhoz közeli Valpo helység vált a to­vábbi támadások célpontjává. A városi rendőrkapitányság napi jelentése szerint a városban je­lenleg nyugalom van, halottak­ról, sebesültekről nincs hír. Éj­szaka azonban fél egytől folya­matosan nehéztüzérséggel és sorozatvetőkkel lőtték a város­16-án jár le. Miként látja: felké­szült a parasztság?- Abban reménykedem, hogy már a tavaszi idényben műve­lésbe kerül a visszaadandó föld egynegyede-egyharmada. Per­sze, még sok tényező zavaró le­het, például egy hosszú tél is. Ezzel együtt reálisnak érzem az előbb említett arányt. Úgy lá­tom ugyanis, hogy a parasztság vásárolja az erőgépeket, a ve­igényelheti./ Feltétel még a cse­lekvőképesség, és, hogy a ké­relmező 18. életévet betöltött vagy házasságkötése alapján nagykorúságot elért legyen, il­letve állandó lakhellyel rendel­kezzen. A vállalkozói igazolványhoz szükséges adatlap beszerezhető a nyomtatványboltokban és a pécsi Kossuth-téri ügyfélszol­gálati irodában. Ennek mindhá­rom oldalát ki kell tölteni, és há­romszáz forintos illetékbélyeg­gel ellátni. Ha a vállalkozáshoz üzlet vagy büfékocsi szükséges - üzletbejelentő lapot is ki kell állítani. Ézeket a valós adatokat tartalmazó iratokat személyi igazolvánnyal együtt személye- (Folytatás a 2. oldalon) központot, sok épület megron­gálódott. A dpa hírügynökség jelentése szerint az ostromlott Dubrovnik kikötőváros nyugodt éjszakát élt át. A magát függetlenné nyilvánító köztársaság más terü­letein sem voltak nagyobb ösz- szecsapások. Vasárnap délre tervezik egy olyan megállapodás aláírását, amelynek értelmében hadifog­lyokat cserélnek, lehetővé te­szik Dubrovnik ellátását és megszüntetik a város tengeri blokádját. tőmagot, készül a tavaszra.- Önnek gondot okoz: a kár­pótlás lehetőségével élő gazdák a legelő- és erdó'bírtokossági területekről elfeledkeztek.- Igen, mert . nem kaptak megfelelő tájékoztatást: úgy hi­szik, csak természetes szemé­lyek kaphatnak kárpótlást. Hol­ott az említett erdők, legelők magántulajdonban voltak. (Folytatás a 2. oldalon) Richard Cheney Budapesten Richard Cheney, az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere Für Lajos honvé­delmi miniszter meghívására vasárnap délután hivatalos lá­togatásra Budapestre érkezett - tájékoztatta az MTI munka­társát Keleti György ezredes, a HM szóvivője. Richard Cheneyt magyaror­szági útjára elkísérte az ameri­kai védelmi minisztérium több vezető beosztású tisztviselője, valamint katonai szakértője is. Az amerikai küldöttséget Raf- fay Ernő, a HM politikai ál­lamtitkára fogadta a Ferihegyi repülőtéren. A delegáció két­napos programja során tárgya­lásokat folytat Für Lajos hon­védelmi miniszterrel, a honvé­delmi tárca és a Magyar Hon­védség Parancsnokságának vezetőivel a két országot érintő védelmi és biztonságpolitikai kérdésekről. Richard Cheneyt a tervek szerint fogadja Antall József miniszterelnök, találkozik Je­szenszky Géza külügyminisz­terrel és Kádár Bélával, a nemzetközi gazdasági kapcso­latok miniszterével. Az európai egyesülési folya­mattal párhuzamosan elkerülhe­tetlen a sajtó fokozódó koncent- ! rációja, ami azonban nem sért­heti a médiapiac sokszínűségét, : s nem jár együtt szükségszerűen a vélemény monopóliumával - fejtette ki a sajtó jövőjéről val­lott elképzeléseit Günter Wille, a Berlinben székelő Axel Springer Kiadó konszern idén megválasztott új elnöke. — A műszaki forradalom és ! az ezzel együttjáró költségrob- ! bánás már ma is szorongatja a kis kiadókat. A legmodernebb nyomó­technika beruházási költségei roppant nagyok. Ezt csak nagy, pénzügyileg erős kiadóvállala­tok képesek vállalni. Ez az irányzat még inkább felgyorsul és kiéleződik, amikor a konku­renciaharc a határokat átlépve teljes lendületet vesz - véleke­dik a német sajtócézár, aki úgy értékelte, hogy maga a Sprin- ger-vállalkozás úton van afelé, hogy világcég legyen. Günter Wille szerint az emelkedő költségek és a reklá­mok megszerzéséért vívott mind keményebb versengés hamarosan nemzeti határokon átnyúló szövetségek kialakítá­sát követeli az európai tv-pia- con, s legkésőbb 3-5 éven belül létrejönnek az európai háló­zatok, mivel „a nyelvi korlátok a televizióban sokkal kiseb­bek, mint a nyomtatott sajtó te­rületén”. A német média-vezér óvott attól, hogy az integrálódó Euró­pában új bürokratikus akadá­lyokat állítsanak a sajtó elé, s „médiapolitikusok visszaélhes­senek az Európai Közösséggel”. Ellenezte azok elgondolásait, akik például „átfogó európai média-jog” szükségességét em­legetik, mivel az „nem hogy szabad teret adna, hanem a sajtó pórázon tartását idézné elő.” Megkérdőjelezi a médiák nem­zetközi fúziójának ellenőrzését és kiáll a kiadási-publicisztikai alapmagatartás kialakításának tulajdonosi joga mellett. Ferenczy Europress Új vállalkozások Tudnivalók, információk, reklamációk Törékeny fegyvernyugvás Új műtéti eljárás a pécsi klinikán Egy betegség, amiről a nők nem beszélnek (Tudósítás a 3. oldalon) KÖZÉLETI NAPILAP tu Dunántúlt napló II. évfolyam, 337. szám 1991. december 9„ hétfő Ára: 9,60 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom