Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-06 / 304. szám
IO aj Dunöntüli napló 1991. november 6., szerda Aktuális munkák A fagyok beköszöntésével a házikertekben, kiskertekben még nem fejeződött be a növényvédelmi munka. A kémiai anyagok használatát felváltja a mechanikai-fizikai védekezési mód, mely több károsítanál lényegesen eredményesebb, mint a permetezés. A mechanikai-fizikai védekezések közül a legfontosabb ebben az időszakban a fertőzött növények, növényi maradványok megsemmisítése, valamint a beteg, pusztuló fák, szőlőtőkék kiásása, elégetése. A pajzstetvek elleni védekezés is aktuális. Az erősen fertőzött törzsekről és vázágakról kéregkaparással (drótkefé- zéssel) eltávolítjuk a kártevőt, ezzel egyidőben a kéregrepedésekbe telelőre vonult kárositóktól (pl. almamoly) is mentesítjük növényeinket. A lehullott lomb összegyűjtésével, talajba forgatásával (min. 40 cm mélységbe) védekezhetünk az áttelelő gombabetegségek ellen. A káro- sítóktól mentes növényi maradványokat komposztálhatjuk. Ebben az esetben ajánlatos 10% ammonitrát vagy 5%-os karbamidoldattal beöntözni a komposztsilót. Nagyon sokan érdeklődnek a Cofuna kiszórásával kapcsolatban. A Cofunát csag önmagában szórhatjuk ki a területre, műtrágyával nem keverhető. Műtráqvázott vaay őszi műtrágyázandó területre ne juttassuk ki, mivel a műtrágya elpusztítja a Cofunában lévő baktériumokat. A bogyósok közül a málnánál távolítsuk el a beteg (di- dimellás, elzinoés és egyéb vesszőfoltosságok) vesszőket, hajtásokat. E betegségek könnyen felismerhetők a kéreg felrepedéséről vagy szín- változásról. Ezt a munkát csak fagymentes napokon végezzük. A korábban betárolt gyümölcs (alma, körte) átválogatása is időszerűvé vált. A rothadt gyümölcsök komposztálásra felhasználhatók. A burgonya betárolás utáni válogatása is időszerű. A nem teljesen beérett, a gumó felületén nem egyenletesen pará- sodott gumókat külön tároljuk, először ezt használjuk fel, Az esetleges sérült vagy foltosodó (száraz vagy rothadó) gumókat szintén külön rakjuk. A tárolás optimális hőmérséklete -j-2, -j-5 Cn között van. Ennél a hőmérsékletnél a csíraképződés nem indul meg. Hidegebb helyen a gumó fagykárt szenved (üvegesedik). A vörös és fokhagyma, valamint a dughagyma átválogatása is időszerű. A rothadó hagymák komposztkészí- tésre nem használhatók fel. A tárolási hőmérséklet megegyezik a burgonyáéval, de szárazabb (alacsonyabb páratartalmú) helyet igényel. A fel nem használt, vagy a következő évre vásárolt növényvédő szerek csak fagymentes helyen tárolhatók károsodás nélkül! Czigány Csaba Horgásiboltal A közkedvelt, agyon látogatott Pécsi-tó pontyigényét négy saját halnevelő tóból biztosítja a Baranya Megyei Intéző Bizottság. Száz tonna háromnyaras (fogható méretű) pontyot és felényi mennyiségű balatoni dévérkeszeget telepítenek — az 50 mázsa ponty- tyal együtt, amit még nyáron helyeztek el —, 200 tonna hal kerül a tóba. Ez kilós halakkal számolva annyit jelent, hogy a tó minden négyzet- méterére nagyjából - három darab kerül. A halkihelyezés miatt október 21-től december végéig a békés halakra nem lehet horgászni, megengedett viszont a ragadozó 'halak horgászata, reggel 5-től este 8 óráig, élő- és műcsalival egyaránt. Rövidesen, ha hűl ismét néhány fokot a víz, kezdetét vehetné a Dráva menti csuika- és süllőszezon. Sajnos, úgy tűnik, ebben az évben a határ menti események miatt kimarad ez a ragyogó szórakozás. Dunaszekcső környékén mesterhármast sikerült elérnie Szatsz Géza pécsi harcsa- specialistának, aki egy éjszaka partról pergetve, villantó- val három harcsát akasztott meg, egy 27, egy 20 és egy ,,aprócska" 8 kilogrammosat. Baranyai horgászok is átruccannak a szomszédos Bács megye horgászvizeire. Bizonyára érdekli őket, hogy október 16-án kezdték telepíteni a kunsági és a fűzvölgyi öntöző csatornákat és a szikoroi Holt-Tiszát (Tőserdő). A halkihelyezés miatt nincs horgászati tilalom, mert ezek a pontyok kétnyarasak, nem érik el a kifogható méretet. A fogható nagyságú pontyokat október végén helyezik ki, ezért november 1. és december vége között békés halakra nem lehet ezeken a vizeken horgászni. Kihelyeznek 3— 4 vagon fiatal amúrt is, ezeknek sok „dolguk” lesz a túlszaporodott hínár kiirtásában. Az olyan vizekbe, melyeknek mélysége — hosszú távon, hónapokig — nem haladja meg az egy métert, halat tartani nem lehet. Különösen nem, ha az állománynak a sekély, „besűrűsödött”, algával túlnépesült vizekben kellene áttelelnie. A több éves aszály következményeként az ország sok horgászvizénél, főként amelyeknek nincs természetes vízutánpótlásuk, sajnos, ez a helyzet. Ezeken a vizeiken, hogy az újonnan telepített halak őszi vagy téli pusztulását elkerüljék, csak az eredetileg tervezett halmennyiség kisebb részét helyezik ki, a többit most lekötik, s majd csak tavasszal, jégveszte után fogják kitelepíteni. M. E. A negyedik magyar falu Szlavóniában Magyarrétfalu A Dráva túlsó oldalán, Szlavónia területén mindössze négy község magyarsága tudta átvészelni a történelem viharait. Közülük Haraszti (Hrastin), Kórógy (Korog), Szentlászló (Laslovo) nevét mély együttérzéssel keressük a haditudósitások lapjain. A negyedikre, Magyarrétfalura (Retfala) azonban nem gondol senki, mert rég elnyelte Eszék, amelynek már csak egyik kerülete. Híres átkelőhely A középkori századokban Révfalu néven emlegetett település sorsa kezdettől megegyezett az 1196-ban már forgalmas kikötőjéről és vásárairól nevezett szomszédjával. A 13. századtól ismert birtokosai Mohács koráig a Kóró- gyiak, Rozgonyiak, vingárti Gerében voltak. A híres átkelőhelyen, majd a többször is újjáépített hadihidon magyar, török, szerb, német csapatok keltek át a céljuknak megfelelő irányban. Településük pusztulása után a drávai ártér egy járhatatlannak gondolt pontján találjuk maradékaikat, összebújva az elpusztult szlavóniai falvak (Oroszi, Betzenc, Jakafalva, Györgyfalva, Dolmány, Lanka, Mosony, Bajafalva, Újfalu, Nebosza, Szőcs, Szőllőske, Hölgyes, Tamási, Szerőcze) bújdosó magyarjaival. Ez a közös falu lenne Magyarrétfalu, amelynek népe árvíz és ellenség elől tovóbbmenekül- ve, előbb a Dráva partján fekvő Faluhelyre, onnan a nagyobb biztonságot ígérő Szigetbe költözött. 1680 táján telepedtek meg az akkor Pet- resnek nevezett helyen, és csak „az tsendesség helyre állván" merték birtokba venni a néhai Révfalut. A település az 1739. évi pestisig „mindig nevelkedett”, és helyi krónikása szerint, egy ideig Eszék nél is nagyobb volt. 1697-ben a Királyi Kamara vagyonösszeírást rendelt el, s a hatóság által feltett 16 kérdésre 39, név szerint felsorolt családfő válaszolt. Napjainkig élő neveik a pusztulás ellenére is nagyszerű folytonosságról beszélnek. Itt tudjuk meg azt is, hogy a török alatt nem adóztak, kilencedet, tizedet nem szolgáltattak, csak a hídnál adtak munkát és őrszolgálatot. Ekkor vallják meg a rétfalusi családfők, hogy szeretik a falut, amelyben születtek, s ha nem háborgatnák őket munkával szerzett vagyonúkban, soha nem keresnének más lakóhelyet. Kukorica és gyümölcs Rétfalu népe földművelésből, kertészetből, állattartásból, erdei és kikötői napszámosmunkákból élt. Terményeik sorában megtaláljuk a hagyományos gabonaféléket, a kásának való hajdinát és kölest, de fő növény a kukorica. Az utóbbi tárolása és értékesítése könnyű, szívesen fogyasztja ember, állat és sorai között megtermelhető a bab, borsó, lencse és csicsóka is. A sokféle gyümölcs sorából kiemelkedik a szilva. ,,a köznép mannája, amelyből az országszerte elhíresült nektár pörköltetik". Ha jó a termés, „a kazán verejtékezik a gazda helyett", az pedig minden baját, gondját elfelejti, hacsak gyilkos haragra nem gerjeszti az égetés közben megivott túl sok pálinka. Földesuraik, a Pejachevich grófok bolgárkesztészeitől eltanulták a melegágyak használatát, és azokban mindenféle zöldséget, spárgát, virágot, korai epret, uborkát termeltek „idején kívül", azaz a tömeges áruk megjelenése előtt. Ezeket árulták a távolabbról is érkezett, tiszta fehérbe öltözött magyar asszonyokkal együtt a gazdag eszéki piacon. A favágáshoz-faragáshoz értő férfiak eszéki, péterváradi és újvidéki megrendelők számára hatalmas mennyiségben készítettek épületfát, hordónak való dongát, feneket, sőt szállítóhajót, dereglyét is. Mások szép pénzt kereshettek a Dráván, Dunán, Száván járó hajók megrakásával. Telkeik aprózódtak, ősfoglalkozásból származó jövedelmeik zsugorodtak, maguk pedig bekerültek a civilizációjukat fokozatosan felmorzsoló város légkörébe. Rétfalu átalakulása korábban kezdődött. s gyorsabb is volt. mint a többi magyar faulé, de ma gyarságtudatuk oltalmazásában nekik is sokat segített o kálvini egyházszervezet. Őket is a Dráva-völgy keleti felének reformátora, Sztárai Mihály ismertette meg az új hittel, aki 1551-ben kelt levele szerint éppen ezen a tájon, Valpó és Vukovár között vívta utolsó csatáját „a pápa papjaival”. Verőce vármegye reformkori monogrófusától, Hob- lik Mártontól tudjuk, hogy „Magyar Kálvinistaság maradi Révfalun, az többi . . . Török járáskor vonta magát a Pa lacsai posványság közé, Haraszti és Szent László falukba”. A bújdosó kálvinisták bárhol időzhettek hosszabb ideig, mindenütt felépítették a maguk fatemplomait. 1752—1756 között földesurak, gróf Pejachevich Márk Sándor kezdeményezésére építették „tégló- ból-fából" az új templomot, amelynek aljzatát később többször is emelték, felső része pedig „Asztalos Botos János keze munkája" 1774-ből. 1811-ben a falát a végleges magasságra emelték, tetejét cseréppel borították, menyezete pedig ......az régi tzifra d eszkázat helyett stukatúrra vétetett". Igen nagy szerencse, hogy a csodálatos kazetták nem hányódtak el, hanem ott ragyognak most is a két karzat és az első padok díszes mellvédjén. Hét színnel festett virágaik kazettánként váltakozva töltik ki a teret. A szószék felett pedig a közösség oltalmazó szerepére figyelmeztet a gyermekeit vérével tápláló, díszes pelikán madár. Nemes hagyaték Ez a kis írás egy bővebb történeti vázlat adataiból táplálkozik, amellyel a Horvátországi Magyarok Szövetsége kívánt emléket állítani a szlavóniai magyarság egykori menedékének. Csak arra szeretném még kérni az olvasót: időzzön el velem egy pillanatra a rétfalusi utca fényképe előtt. Habsburg törvény szerint nem utcára, hanem kert közepére, a Dráva- völgyön még szokatlan téglafalaikra emeltetve építtette egy katolikus horvát főúr, a hagyományainkat őrző fatemplomot. Anyagát rétfalusi jobbágyok teremtették elő és formálták falakká, barokksisakos toronnyá, menyezetét pedig magyar asztalosmester hányta tele olasz és török virágokkal, indákkal, szirmokkal . . . Nemes hagyatéka ez a bújdosó társaikat befogadó magyarrétfalusiaknak. Kiss Z. Géza kandidátus Utcarészlet Rétf aluban, Loboda Gábor felvétele Virág Benedek M écsvilág mellett, szervái és tollal küszködve, arról a jobb emberségről álmodott, amelyben az értelem világossága fénylik. Budán, tabáni lakásán éjszakákat áldozott arra, hogy kora ifjúsága minél hatékonyab ban munkálkodhasson a haza holnapján. Igaz ember volt, mély erkölcsi tartalommal, forró nemzeti érzéssel. Lefordította Horatius valamennyi ódáját, s ő is ódái lendülettel, a kemény költői szemlélet rendíthetetlen szilárdságával, az eszmék elegáns és arányos megformálásával alkotta műveit. Témaköre igen változatos, ir fogságba jutott barátainak sorsáról, a cenzúra szigoráról, az „érdem"-röl, mint az ember egyedüli ér- tékjelrőjóről, a munka erényeinek, a „serénység" gyarapításának fontosságáról. írói tevékenységére nagy hatással voltak pécsi évei, hisz’ diákként, majd paulinus (pálos) szerzetesként Pécsett találta meg azokat az életideálokat, amelyeket az ember belső erkölcsi, lelki világa felé fordulva keresett. Pécs után Székesfehérvár következik, ahol már tanárként működik, majd a pálos rend feloszlatása után Pestre, rövid idő múltával Budára került, ahol szerény nyugdíjból tengette életét. Beöthy Zsolf szerint: „Soha segedelmet nem kért, nem bízelgett, és tollát nem adta bérbe a hatalmasoknak.” Azt is feljegyezték, hogy tabáni lakószobájának egész bútorzata: egy fenyőfaágy, könyvespolc, asztal és három szalmaszék volt. íróvendégei nem sokáig tartózkodtak nála székhiány, télen pedig a szoba fűtetlensége miatt. Nevét elsősorban Haratius- fordításai, lelkesítő versei, nagy történelmi munkája, a hazafias szellemű Magyar századok őrzi. Igen jelentős volt az a hatás is, amelyet kortársaira gyakorolt, főleg Csokonai, Berzsenyi és Vörösmarty költészetére. A mikor (1830. január 30- ón, 76 éves korában teljesen magára hagyatva budai lakásán meghalt, annyi pénz sem maradt utána, amennyiből eltemethették volna. Egy jótékonykodó özvegyasszony költségén temették el a századvégi ódaköltészet nagy alakját, akiről Kosztolányi Dezső szép versében, az Ének Virág Benedekről így ir: Zsinóros, régi atillát viselt még, Ráncos kezű és prédikáló bölcs volt . . . Én lehajoltam volna, hogy megáldjon. Dr. Tóth István Mouenyuedelmitanácsadó
