Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-26 / 324. szám
A pálya széléről Egy pont és egy negatív rekord Fekete hétvégéjük volt az NB I-es baranyai kézilabda-csapatoknak. A három közül ugyanis csak a Komlói Bányásznak sikerült pontot szereznie. Igaz, hogy a Rába ETO ellen, s az is igaz, hogy hazai pályán. A többszörös magyar bajnokot hajtotta az indulat, hiszen az előző bajnokságban vereséggel volt kénytelen elhagyni az akkor újonc kék-fehérek pályáját, most tehát visszavágásról álmodoztak a győri zöld-fehérek. Sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, ám a szünet után a vendégeknek sikerült a robbantás. A hajrát is ők kezdték jobban, hiszen már az utolsó 10 percben járt az óra mutatója, amikor háromgólos hátrányból kezdte a hajrát a Komló. A lépést addig is jobb védekező munkájukkal tartó hazaiak ekkor Sevcov nagyszerű védéseit Keszthelyi és Papp G. gólerős támadójátékával egészítették ki, így az utolsó percben sikerült befogni Iváncsikékat. Kellemetlen és nem veszélytelen közjátékkal ért véget a nap a győrieknek. Az öltözőbe vonuló győri játékosok közül ugyanis a világválogatott Iváncsikot az erkélyről levonuló szurkolók közül egy széles hátú férfi arcul ütötte. Vajon mit szól majd a magáról megfeledkezett férfi, ha kedvenc csapatát ősszel többé nem láthatja hazai pályán? Gondolt erre, amikor cselekedetét elkövette a sportszerű játékossal szemben? A PMSC-s lányok hozták a papírformát, s ha nagy küzdelemben is, de egygólos vereséget szenvedtek Jászberényben. Annál nagyobb csalódást okoztak a fiúk. A pécsi piros-feketék 11-8-ra vezettek a félidőben a tavalyi bajnok Elektromos otthonában. Igaz, a Tromost az első körben csak nekik sikerült legyőzniük. Szünet után aztán ismét olyant produkáltak a vendégek, amire történetükben még nem volt példa. „Kártyázni” kezdtek, s bár 21-et húztak, csakhogy nem ők, hanem az ellenfél részéről.- A Tromos az első félidei nyolc góljával szemben majdnem háromszorosát hintette a pécsi kapuba. Valószínű, hogy hasonló eredmény még nem került a PMSC férfi kézilabdázóinak rekordkönyvébe. Csakhogy negatív rekordként. K. L. A Rákóczi FC az őszi bajnok A legmagasabb és a legalacsonyabb osztályokban e hét végén zárul a bajnokság, így sok helyen még nyitott az őszi elsőség kérdése. A labdarúgó NB III. Dráva-csoportjában azonban egy korábbi hétközi forduló miatt már lezárult az idei pontvadászat. Ebben a csoportban a papírformának megfelelően a Kaposvári Rákóczi FC az évad legkiegyensúlyozottabb teljesítményével végzett az élen, jócskán maga mögé utasítva még a dobogósokat is. A másik két helyezésért az utolsó pillanatig nyitott volt a küzdelem, és nem kis meglepetésre a Komlói Bányász megtette azt a szívességet a PVSK-nak, hogy ha csak gólkülönbséggel is, de maga elé engedte a tabellán. Az egyetemisták ellen vívott vasárnapi komlói teljesítmény alapján meg is érdemelték ezt a vasutasok, ugyanis a bányászoknak csak az utolsó negyedórában jutott eszükbe, hogy támadni is kellene. A PVSK a kezdeti néhány botlás után fokozatosan javuló játékkal küzdötte föl magát az ezüstérmes helyre. A középmezőnyben a legkellemesebb meglepetést az egyetemisták okozták, a tavaly még megyebajnokságban játszó együttes pontosan ötvenszázalékos teljesítménnyel biztos középcsapatnak számít. A sereghajtók között a korábban majdnem megszűnő és menet közben edzőt is cserélő, valamint néhány volt NB I-es játékossal erősítő Boglárlelle az idény végére kissé összeszedte magát, és a hajrában maga mögé utasította a mindössze két-két győzelmet begyűjtő Kaposvári Honvédőt és Siklóst, így most a tavaszi második sorozat kezdetéig ez a két együttes tanyázik az utolsó helyen. Sz. Zs. Labdarúgó Kupaszerda Évadzáró az európai focipályákon Bár már latyakosak a pályák szinte mindenütt Európában, hideg is van nézőként két órát a lelátón eltölteni, azért aki szereti a jó futballt, szurkolóként lehet benne része. Persze, nem nálunk, hanem azokban a stadionokban, ahol szerdán nemzetközi labdarúgó kupamérkőzéseket rendeznek. Az idén már csak a BEK-ben és az UEFA Kupában lesz forduló. A BEK-ben új a lebonyolítás, most csoportmérkőzések következnek, mindenki játszik mindenkivel oda-visszavágó alapon. Az A-ban szerdán a következő lesz a párosítás: Ander- lecht - Panathinaikosz, Samp■ doria - Crvena Zvezda, a B-ben: Dinamo Kijev - Ben- fica, Barcelona - Sparta Praga. December 11-én a BEK-ben még egy idei fordulót iktatnak be a programba. Az UEFA Kupában még 16 együttes áll. Itt a nyolcaddön- tőknél tartanak, most ezek a meccsek lesznek: BK Koppenhága - Trabzon, Gent - Dinamo Moszkva, Hamburg - Olomouc, Tirol - Liverpool, Osasuna - Ajax, Steaua - Genoa, Torino - AEK Athén, Neuchatel - Real Madrid. Ezek visszavágóit december 11-én rendezik. A különféle műholdas tv-csa- tomákon csemegézhetünk. SPORT Sakk Tenkes Kupa A hajrához érkezett a nemzetközi sakkverseny mezőnye Harkányban. A 7. forduló után Cseszkovszkij szovjet nemzetközi nagymester 6 ponttal áll a mezőny élén. A mögötte 5,5 pontos üldözők között öt szovjet versenyző társaságában találhatjuk a magyar válogatott két tagját. Tolnai Tibort és Horváth Csabát is. A befejező két forduló még különösen izgalmakat tartogat. A B-versenyen öt forduló után szintén szovjet versenyző, Gyabbárov vezet 4,5 ponttal. A három főből álló négypontos üldözők között két azerbaj- dzsáni szovjet versenyző társaságában van Kőning Balázs, a Komló ifjúsági játékosa is. Békefutás Veszprémből és Székesfehérvárról indul november 30-án az Eszéki Békefutás. Rápolti Gyula triatlon versenyző Székesfehérvárról 7 órakor, Méreg József 6.30-kor indul Veszprémből. Kocsikaraván élén haladva teherautókon segélyt visznek. Bárki, aki elég erősnek érzi magát, együtt tarthat velük, vagy egy rövidebb útvonalra csatlakozhat hozzájuk. Pécsre december 1-jén 3.10-kor érkeznek a futók, innen Drávaszabol- cson keresztül tartanak Eszékre. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 47. játékhetére 3 402 729 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 41 darab, nyereményük egyenként 168 314 forint, 13 találatos szelvény 25 darab, nyereményük egyenként 90 871 forint, 12 találatos szelvény 2162 darab, nyereményük egyenként 1849 forint, 11 találatos szelvény 21 702 darab, nyereményük egyenként 184 forint, 10 találatos szelvény 117 850 darab, nyereményük egyenként 51 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Mai sportműsor SAKK. Tenkes Kupa nemzetközi verseny, Harkány, Platán Szálló, 14.00. Eredmények röviden Modellezés A hét végén a Babits Gimnázium tornatermében rendezték meg a Kaszinó Kupa rádióirányítású autómodell-versenyt, melyen 44 modell állt rajthoz hat kategóriában. Baranyai eredmények. Serdülők. 1. Kel- bert (Ércbányász Modellező Klub). Ifjúságiak. 2. Harsányi (ÉMK). Homokfutó kategória. Serdülők. I. Kiss (Komló), 2. Tabányi (ÉMK), 3. Jankó (Szivárvány Gyermekház). Kétke- rék meghajtásúak. 1. Kun (ÉMK).. .3. Csermák (Komló). . Teke Pécsi Gázmű - Baross Hungária 7-1. NB II. férfiak, Pécs. A Gázmű váratlanul nagy különbséggel győzött nagynevű elenfelével szemben. A mezőnyből kiemelkedett az ifjúsági Pados magabiztos játéka. Pécsi pontfogók: Pados 427, Koncsecskó 423, Berta '418, Kismihály 412, Körmöczi 411. Győr - Pécsi BTC 5-3. NB II. nők, Győr. Pécsi pontszerzők: Rubinszki 387, Horváthné 383, - Engelsbachné 377. Rajt a buggy kategóriában. Fotó: Läufer László Kosárlabda PEAC - Kaposvári Gazdász 93-79. NB II. férfiak, Pécs. A PEAC legjobb dobói: Bodrogi 25, Vida 23, Molnár 22, Bölcsföldi 21. A pécsi Körmöczi István gurít. Fotó: Läufer László Elmúlt a vész A labdarúgók megkapták a támogatást Az Új Barázda Tsz SE kétmillió forint támogatást kért Mohács képviselő-testületétől. Amolyan előlegként szeretnék a pénzt hasznosítani a jövő évi kötlségvetés terhére. Tulajdonképpen a tegnap tartott önkormányzati ülésen nem derült ki, hogy mi van akkor, ha ezt az összeget a képviselők megtagadják. Nem tudnának az év végéig több meccset játszani? Esetleg a játékosok járandósága kerül veszélybe? A gazdálkodásukról semmilyen tájékoztatást nem tártak az ülésen résztvevők elé, s amint azt többen szóvá is tették, a tsz elnöke sem vett részt a tanácskozáson. Pedig amint elhangzott ennyi pénzért már megtehette volna... Az ülésen részt vett tizennyolc testületi tag többségi szavazattal megadta a kért összeget, de garanciát várnak, ha netán megszűnne a város NB Il-es csapata, akkor a kölcsönt kérik vissza. Idén egyébként a városi költségvetésből már hárommillió forinttal támogatták a labdarúgókat. A csapat felbomlását a testületi tagok nagyobb része láthatóan nem venné a vállára, csupán ketten szavaztak a kölcsön megadása ellen, ketten pedig tartózkodtak. B. M. KÖZÉLETI NAPILAP Oj Dunántúli nupió Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, félévre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9133 Kosárlabda Magyar Kupa Továbbjutott a Postás PPTSE-Soproni KC 85-78 (38-40) Férfimérkőzés a 16 közé jutásért, Pécs, városi sportcsarnok, 50 néző. V.:Szabó, Major. PPTSE: Dinnyés 4, Richter 18/12, Priger 6/6, Kövecses 6, Rab 18/18. Cs.: Béki 8/3, No- vák-,Ilcsik 9/3, Varasdi 10/6, Vojtek 6. Edző: Rabb József. Talán túlzottan lebecsülték alacsonyabb osztályban játszó ellenfelüket a soproniak, így forduláskor mindössze 2 pontnyi volt az előnyük. Szünet után Rab és Richter a térfél közepéről szórt triplákkal kápráztatta el a szurkolókat és az ellenfeleket, igy a Postás 11 pontnyi vezetéshez is jutott. Azonban csaknem sikerült ezt elherdálni, mert a játékrész közepén néhány pontatlan átadás miatt hamar fölzárkózott a vendégegyüttes, ekkor veszélyben forgott a győzelem. Az előző esti táncverseny miatt irreálisan csúszós talaj eleve gátat szabott a gyors letámadásoknak, és a látványos akcióknak. A pécsiek így különösen sikeresen alkalmazhatták bevált módszerüket, a távolról történő dobásokat, és nem kevesebb mint 14 hárompontos kosarat értek el. Ettől az ellenfél is összezavarodott, ám nem ők voltak az egyetlenek akivel ez történt: néha a bírói párossal nem csak a játékosok vitáztak, mint az szokás, de ők maguk sem értettek egyet a másik ítéletével. A Sopron legjobb dobói Ivars (29), Dobrovics (17/3) és Ster- benz (17) voltak RABB JÓZSEF: A Sopron nem diktált nagy iramot, ez nekünk kedvezett, de győzelemre én sem számítottam. Sz. Zs. MA: RONCHETTI KUPA Holnap (szerdán) délután 17 órakor Pécsett, a városi sport- csarnokban a PVSK Co-Order női kosarasai Ronchetti Kupa mérkőzést játszanak a svéd Scania Södertalje együttesével. MEG MINDIG TART A CUKOR VÁSÁR A PÉCSI ÁFÉSZ-NÉL Zsákos (50 kg-os) 36 Ft/kg 1 kg-os (10 kg/zsák) 37,50 Ft/kg Fizetési mód: készpénzben Kiszolgálás zsákos tételben! Várjuk Önt a Pécs, Nagyárpádi út 13/c. (Szuperett Áruház mellett) alatt üzemelő raktárbázisunkban ! Telefon: 13-780 Nyitva tartás: hétfőtől-csütörtökig: 8-15 óráig, pénteken: 8-12 óráig.