Új Dunántúli Napló, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-13 / 311. szám
ft aj Dunántúli naplő 1991. november 13., sierdo Hz Uj If Dili politikai vitafóruma Idegen előttem Válaszlevél Havasi Jánosnak, * a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium szóvivőjének TTisztelt Havasi Úr! Köztisztviselőként nem idegen előttem, hogy közérdeklődésre számottartó kérdésekre a .nyilvánosság előtt kell válaszolnom. Arra viszont nem emlékszem, hogy egy másik köztisztviselő - egyik minisztériumunk szóvivője - az újság hasábjain fogalmazott volna meg számomra olyan szakmai kérdéseket, amelyekre hasonló módon kell választ adnom. De hát, megszólittattam . . . Mindemellett úgy vélem, hogy az ilyenfajta viták miatt az olvasót kellene mindkettőnknek megkövetnünk. ön az „Új Dunántúli Napló" október 30-i számában, miint a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium szóvivője - ezt megelőzően pedig a „Pécsi Tér" című hetilap o'ktáber 25-i számában — fogalmazta meg a minisztérium álláspontját és kérdéseit o Pécsi Kisszínház pályázati támogatása ügyében. Bár az ön által kifejtett (és a kérdésekben is rejlő) állásponttal kapcsolatban nekem is lennének kérdéseim, de tudom, hogy kérdésre nem illik kérdéssel „válaszolni”. Emiatt most csak a válaszokra szorítkozom, mégha ezzel a magyarázkodás gyanújába is esem. Az önkormányzat nem mulasztotta el a pályázat benyújtását ... a „Nagyszínház” esetében — erről határozott is a május 30-i ülésén. De ezt is csak azért tudta megtenni, mert a Kulturális Bizottság előterjesztésében megtárgyalhatja az elkészített pályázatot. Ezt a döntést két héttel meg előzőén a Kisszínház (a minisztérium telefonon .történt fel hívására) a közgyűlés megkérdezése, illetve utólagos tájékoztatása nélkül közvetlenül .nyújtotta be hasonló pályázatát. A minisztérium tehát a Kisszínház részére megküldött pályázati felhívásáról a polgármester urat sem írásban, sem telefonon (?!) nem tájékoztatta. Miután tényekről — a legfőképpen egy kihirdetett törvény szövegéről (történetesen az 1991. évi állami költségvetésről 'szóló törvény 7. sz. mellékletében foglaltakról) — nem tartom érdemesnek vitatkozni, ezért annak megítélése sem lehet vita tárgya, hogy (az ön közbevetése ellenére) a Kisszínház pályázata a törvényben foglalt előírásoknak meg- felet-e. (A törvény egyébként a támogatás elnyerésének teltételéként jelöli meg a színházat fenntartó önkormányzat pályázatának benyújtását.) E kérdés megítélésében a minisztérium álláspontjának változását sem nehéz felfedezni. A „Pécsi Tér"-ben közzétett „MKM álláspont"arról tájékoztat bennünket, hogy a törvényben „a minisztérium szándékaival ellentétesen szerepel, hogy csak az önkormányzatokon keresztül pályázhatnak a színházak. „Ugyanakkor az ÚDN-ben megjelent cikkből e korábbi álláspont felülvizsgálata tűnik ki, amikor e törvényi kitétellel kapcsolatban azt a közbevetést teszi, hogy „egyébként nem egészen így igaz”. Mindemellett ahhoz már nem is érdemes megjegyzést fűzni, hogy egy hatályos törvény szövegével kapcsolatban annak végrehajtása (vagy végre' nem hajtása) során fejti ki ellenvéleményét. Ennek kapcsán nem tekinthető mellékesnek az az általános érvényű megjegyzés sem, hogy — miközben az illetékes minisztériumok az ugyanilyen jellegű központi céltámogatások és címzett támogatások elnyerésére benyújtott pályázatok befogadásának elsőszámú feltételeként kérik számon a közgyűlések (akár rendkívüli ülések összehívásával meghozott) határozatait — ezenközben egyes egyedi esetekben (és itt ilyenről van szó) éppen e döntési 'kompetenciájuk gyakorlásától fosztják meg az önkormányzatokat ugyanezen minisztériumok. Provokatívnak tartom a szóvivőnek azt a kérdését, hogy miért nem küldte vissro a pénzt a pénzügyi osztályvezető, mivel ez egyrészről közgyűlési döntés nélkül jogában sem állt volna, másrészről feltételezi, hogy ez a „megoldás" szóba került volna. Ezzel szemben, ami egyáltalában szábo- került, az nem kevesebb, mint az elnyert támogatás utólagos legalizálása a közgyűlés előtt. Az erre vonatkozó javaslatot o testület tagjaival is megismertettem. Ugyancsak furcsa csúsztatásnak tartom a gyorssegély etikus voltáno'k megítélésére vonatkozó kérdése mögött rejlő véleményét, illetve a „jelenlegi .kényes nemzetiségi helyzet”-re történő utalását. Egy nehéz pénzügyi helyzetbe ikerült intézmény támogatása - az én megítélésem szerint — csak akkor válthat ki etikai kérdéseket, ha ez a támogatás elmarad. Köztudomású, hogy ez esetben nem így történt, mivel az „önkormányzót fenntartói felelőssége" a segély folyósításában is megnyilvánult. Ami pedig a kérdés politikai aspektusát illeti, úgy gondolom. hogy az „apparátus" de politizálásának szándékával sem egyeztethető össze az, ha a szakmai, törvényalkai marói munkája során ilyen szempontokat kérnek számon rajta. V égezetül megvallom önnek, hogy az ez évi gyorssegélynek a Kisszínház jövő évi költségvetési támogatásából történő „levonása" — tudomásom szerint — a színházigazgatón kívül eddig senkiben nem merült fel. Üdvözlettel: Dr. Varga István Az emlekezes a szín öntisztulása Elhangzott 1991. október 22-én a ianus Pannonius Tudományegyetem aulájában. Tisztelt Kollégák! Kedves Barátaim! Az ünnep a szembesülés tükörvillanása. Irányváltás a Möbiusz-szalagon. Az emlékezés mélyáramainak felszínre kerülése: tengerben és emberben. Ami megtörtént, elmerül, majd visszatér: őszi zápor módjára itatja át a megszikkadt életminőséget; végigsöpör a meglódult utakon, mint o jó szél fuvallata. Feledésbe süllyedt szavak áldó visszafénye. Árnyak és tárgyak, arcélek és jeltelen sírok kavarognak a tisztuló ref lexió emlékképeiben: egy Batthyány-sorsú csillogó szemüveg: a Nagy Imréé, egy Tökölre csalt redivivus Török Bólint, o góliátverő Maiéter Pál. Távoznia kell a halál Jedikulájába. Mi pedig, túlélők és alig méltó utódaik most már mindenkor halottak vállán állunk. Olyanokén, akik nem o hitfosztotta közöny sodrásában távoztak, hanem szoborrá nemesülve, gyémántkeménységgel vállalták életük elsüllyedését: jó halált haltak. Múltunkban nem ér könnyen véget a halottak sora. Még föl sem száradt a könny a koncentrációs táborokban elhunytak fiai és leányai szemén, Radnóti megtöretett teste még ki sem hűlt, még te- metetlenek o holtok o Don- kanyarban, Kiss János altábornagy a vesztőhelyen végzi, Bajcsy-Zsilinszky Endre parlament előtti ravatalánál hangzik még Puskin nagykövet hazug mondata: „Nép, amelynek ilyen hősei voltak, megérdemli, hogy soha többé ne éljen szolgaságban". S ugyanő, talán még aznap raboltatja el a székely harangöntö dédunokáját, dr. Gábor Áront 20 éves rabságro az embertől Keletre. Újból árad o halál a Gyűjtő Fogház udvorán, a Margit körúti fegyhózban, Szegeden, a Csillag börtönben, és Úri kicsiny falujában, ahol filozófust fojtottak a tóba. Meg kínzott hercegprimás, püspök vértanúk, Godó páterek és Kiss Szalézek, háborús bűnösökké hazudott tisztviselők, olajmérnök, megfáradt paraszt és kiskatona; ludovikás tisztek és nyíregyházi ügyvéd, álmodozó orvos és esztergomi pincér, földesúr és zsellér, munkásifjú, egyetemi hallgató sóhajt föl a hurokban: „A hazáért mindhalálig!". Otthonokba be-beleső kísértetek járják be Európo eme szög letét. Kicsorbuit o mondatok igazságfénye, koronás fejét magasba emelte a bűn. Klió szobra megreszketett a nemzeti szocializmus világméretű bukásának éveiben, majd arccal zuhant a földre Sztálin itthoni csatlósai nyomán. Háromszoros kakasszó járta be a földeket, de az öntödék zúgásában alig lehetett hallani. Engem, mint e síri jégvilág 8 esztendős börtöneinek a túlélőjét, igaztalanul kitelepített tudós szülők fiát, miniszterek és örök koldusok fogolytársát, a nagy történések peremének statisztáját fölkértek. hogy emlékezzem. Megteszem. Az emlékezés a szív öntisztulása. Mert tükör által homályosan megláthattuk a jót is. Minden, ami 1956-ig történt, egy világméretű nemzeti dráma előjátéka volt. Görög sorsdrámák magyar nyelvű kórusai, antifónák ritmusa zeng- döng a színen. S a lucskos jelen végtelenül nehezen rázza le önmagáról o közelmúlt bilincseit. És most már újfajta halót tok állnak körül: fogságban elhaltak, betegségüket a sírig hurcolok. Öszhajú szociáldemokrata munkások - leg- jobbjaik Ábel serege sohasem vagy csak kényszerből egyesült Káin testvérölő hadával. Recrudescunt vulne- ra . . . Régi sebek szakadnak föl: Gogol, Dosztojevszkij, Jókai és Orwell keserű próféciáiban reinkarnálódott az ősi próféták jajgató jövendölése. És zengett az ének: Keresztények, sírjatok! És sírtak a nem keresztények is. Más anyaga van a diadal sugarának, ismét más a bánaténak, de a gyász kemény sugarai talpig körbefonnak. Óh, fájdalmas és dicsőséges magyar október! őszi szérüs- kertek színeváltozásának második hónapja! Annak is a 23. napja, és az a nem egészen két hét, amelyet november 4-én lepecsételt a sziklasírra görgetett kőhalom. 1956 megrázta Európo és o nagyvilág minden országát. A Gloria Victis verseskötete mindmáig hiányzik irodalmárok és történészek asztaláról. Úgy mondották: ellenforradalom, mint ahogyan o kivég zettek árváinak is más nevet adtak az állami lelencházban. Szomorú 35 év követte ezt a mindörökre világításra hivatott 12 napot. Börtönbe zárt kisdiákok várták nagykorúságuk eljöttét, hogy felnőttségük alfája a kivégzés legyen, írhatta volna egy akkori Pas- kievits: „Magyarország Fölsé- ged lábai előtt hever!”. A történelem attól kezdve két sínen szaladt tovább. Gyilkos gyilkolta a gyilkost is. Becsületét vesztette a tegnap áldozata. Egy világhatalom fölbomlásának ez volt a kezdete. A legkeményebb retorzió esztendői után már nem öldörték a testet, csak a gerincet akarták puhára őrölni. Három évtizedes lélekpusztítás indult meg olcsó sörrel, diszkóval, tömeg szexszel és egy- egv útlevéllel. Megszületett az atyai intézménymosoly, a paternalista önfelejtés. Egy egész nemzedék, talán több is, elfelejtett emlékezni. Ha vállalta a felejtést, karrier várta. Nem voltak már tömeges kivégzések, megszületett a kétfelé kacsintó bizantinizmus, a double talk, a nem transzparens előjogok birtokosait mosolygó farkasok vezették a rögös utakon. Római szín Madách remekéből : kereveteken fetreng o hajdani hős. Elnyomó és elnyomott kényszerölelkezésben találkoznak. Amint Hérodotosz irta: óregnek születtek a gyerekek, és ahhoz sem volt már erejük, hogy kétségbe essenek. Az a Lázár pedig, aki igazán feltámadt, zavarta penészillatával az újburzsoázia orrát. Emlékszórnyakon röpül az idő fölöttünk: roskatag, ócska torony kitört ablakain tódulnak ki az éjszaka emlék- moszatos fekete rovarai. Fölkavargó áramlásuk sodrában meg-megszületnek a jövő óvatos pici fényei. És igy látunk át a kitárult jelenbe. Rogqvant térdéről fölemelkedett a megvert magyar ember Mindent elfelejtett, talán még azt is, hogy a szenvedés semmire sem ad jogot, játszani az etikai börzén nem érdemes. Körülnézek és mosolygok is, könnyes is a szemem. Testvéreim vaqytok-e, vagy csak kellemes életre vágyó szomszédok. Gondoljatok a ravennai sétálóra! Megismerte az olvi- láq tájait. 1956 humanizmust is jelent, keqyetlen bukást és örök győzelmet. Dávid diadalmas harcát, Saulusz életváltó megvo kulcsát. Belső szózatot és patakzó elragadtatást. Hát ti nem érzitek? Szomorúak vagy tok? Mit tehet o pedagógus, aki akkor kezdte meg második életét? Mit tehet a tanár, aki önmagából vette tananyagát? Gyöngülő és csontos ujjaival kezet fog bárkivel, aki haj landó a vallomástételre. Lehet, o felejtés fog elévülni, s megváltozik a szégyen- és a büszkeségindexek aránya. Kötelességünk a jövö tervezése és az emlékezés. Legyen ez az ünnep a megtalált szeretet könnyoszlató mementója! Akik ma támadják egymást, emeljék a jelenbe azt a teg napot, amikor testvérek voltak o gumibotok erdejében. Felejtsétek el o gyűlölet obc- jét! Ne rohanjatok rá azokro. akik megtörtén lépnek elő meggyalázott kolostorok magányából. Újítsátok meg a kimondott és a leirt szó hitelét. „Ne szaggassátok szirmait a rózsafának, mely hóban virul...!”. Múljanak el a nyelvi-gondolati sémák, a lélektelen klisék! Engedjetek anya nyelvünk öntisztulásának! A lelkiismeret érzékeny irány tűjét valóságos mágneses tér vegye körül! Tanuljatok és nézzetek körül a világban! A média förgeteges viharában kapaszkodjatok abba a termékeny csöndbe, amely. ha jól figyelünk rá, tele van reménnyel és információval. A hiteles cselekedet és a kevés szót hordozó tartalmas csönd Anteusz erőt adó talaja. Be fog következni az em béri és a nemzeti érzések öntisztulása. Amikor nem hervadó virágtengerbe borul a 301 es parcella és a többi. Elhomályosodik majd a nemzethalál víziója. Az apák ei fogják tudni mondani gyermekeiknek a múltat, azok pedig meg foqják tudni érteni azt, hiszen Paul Claudel mondotta: „Az Úristen ferde vonalakon is egyenesen ir". Ezek az egyenes betühöm pölyak a múltba világító sorok fényei. 1956 fókuszában gyűlnek egybe. Tudni és érezni, ismerni és hinni fogja az is, aki akkor még nem élt. Fülei Szántó Endre egyetemi tanár, Janus Pannonius Tudományegyetem fii érti ezt? Megjegyzés az Új Dunántúli Napló 1991. október 31 -i számában megjelent PILLANTÁS A HÍDRÓL című Íráshoz Csak örülni lehet annak, ha mo Magyarországon valaki foglalkozik <i rendszerváltással járó problémák megoldásával, az objektivitás talaján, a jobbítás szándékával. Ezt a megállapításomat sajnos nem mondhatom el az MDF Komlói Szervezete által leírt cikk kapcsán. A város sportjának és közművelődésének együttes elemzése, a „két pillér” gondozása alapvetően ellentmondásos formában került az olvasó elé. Léteznek a városban egymástól független, önálló jogi személyként jól működő sport- létesítmények. Mi a teendő? Össze kell ezeket vonni, integrálni, mert ez így, ahogy van nem jó, nem felel meg a rendszerváltásnak — így szól az írás egyik fele. A másik: létezik a városban egy integrált közművelődési intézmény- hálózat Városi Művelődési Központ néven. Mi a teendő? Szét kell szedni, önállósítani valamennyit — még azokat is. amelyek eddig is azok voltak -, mert ez így nem jó, nem felel meg a rendszerváltásnak, sz „megalomániás konstrukció". Ki érti ezt? Szeretném elmondani, hogy az MDF Komlói Szervezete által felsorolt közművelődési intézmények között a Városi Könyvtár, a Természettudományi Gyűjtemény, a Komlói Újság soha nem tartozott a Városi Művelődési Központhoz. A Színház- és Hangversenyterem, az „Ifjúsági Centrum", pontos nevén Gyermek- és Ifjúsági Ház a művelődési központ intézményei, de önálló költséghelyen (szakfeladaton) és önálló költségvetéssel gazdálkodnak, jelentős autonómiával bírva. A Helytörténeti Múzeum a Május 1. Művelődési Házban működik — szerény megyei támogatással. Ebből a helyzetből adódóan teljes önállósodása célszerűtlen lett volna. Új helyre kerülésével, az nyilvánvalóan áj helyzetet teremt és az önállósodásnak semmi akadálya nem lehet, mint ahogy annak sem, hogy a színház, illetve a Gyermekes Ifjúsági Ház a jövőben önálló jogi személyként működ jön. Ami a közművelődési gondnokságot illeti: a felsorolt intézmények — kivétel a Termé szettudományi Gyűjtemény — a Városi Művelődési Központ gazdasági hivatalához tartoznak, ahol csak könyvelik, nyilvántartják, gondozzák .pénzügyi dolgaikat. A közművelődési gondnokság tehát létezik, csak nem úgy hívják. Befejezésül szeretném elmondani, hogy 1977-ben amikor létrehozták az integrált közművelődési intézményhálózatot Városi Művelődési Központ néven, nem a megalomania, az ipari kombinált jelleg stb. volt a motiváló erő, hanem a szellemi és anyagi erők egyesítése, a közművelődési munka koordinálása, a közművelődési tevékenység és szolgáltatás javítása volt a cél. Páll Lajos, a Városi Művelődési Központ igazgatója
