Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-26 / 293. szám
1991. október 26., szombat aj Dunántúli napló 11 A télen sokán megfáznak az idegenforgalmi versenyben Biológiai óra A Neptun Tours utosainak kedvelt célpontja Görögországban a Meteorok Némi túlzás ugyan, de se szeri, se száma a közelmúltban létrejött kicsi utazási irodáknak. Ezek természetesen nem kis konkurenciát jelentenek az évtizedes tapasztalatokkal és üzletkörrel rendelkező nagy utazási cégeknek, no, és persze, egymással is keményen küzdenek ezen az „egyre szűkülő” piacon. A Stáb Travel a kicsik között is a legkisebbek közé tartozik, s igazán új vállalkozás: alig több mint két hónapja működik. Blaho Ildikó tulajdonos szerint jelenleg mélyponton van az utaztatás, így igazán nem nagy üzlet az idegenforgalom, de reménykedik a gazdasági fellendülésben,-mely az irodája számára is jótékony hatással lesz. — A nagyokkal szemben mindenképpen előnyünk, hogy kevesebben vagyunk, kisebbek a fenntartási költségeink, így olcsóbban tudjuk adni útjainkat, amiket szerte Európába szervezünk. Ezek 1-10 naposak, igyekszünk pontosak len ni, de sajnos, előfordul reklamáció. A legfontosabb, hogy átvészeljük ezt a telet. Sokan mondják: a mi szakmánkban ez vízválasztó lesz. * A kicsik egy része abból élt eddig, hogy főleq bevásárló- utókra specializálta magát Gazsó László, a Zeusz iroda tulajdonosa nem is tagadja nagy érdeklődés volt az ilyer típusú társasutazások iránt, de ennek az üzletágnak lemenő ben van a csillaga. — Persze, amíg igény van rá, továbbra is indítunk bevásárlótokat, elsősorban Isztambulba, de eayre inkább a valódi turizmus felé tolódik el az iqény. így nem szabad lemondanunk a minőségi utak szervezéséről, mint ahoqy arról sem, hogy olyan autóbusszal - nemrég vettem egy luxus Ikaust —, olyan idegenvezetővel vagy csoportkísérővel induljunk el, hogy elégedettek legyenek az utasaink. Árban ugyanis már nemigen lehet lejjebb menni, az már csak a minőség rovására mehet. . . A Zeusz iroda tehát lépést váltott, s ehhez bizony egy nagyobb partnert keresett, melynek segítségével bővítette a kínálatát, növelte a még megfizethető utak számát. Lehet, hogy ez az egyik járható út, azaz a kicsik összefonódnak a nagyokkal, s úgy képesek versenyben maradni. — Mindenki küzd az életéért - fogalmazott Gazsó László, de véleménye szerint ez csak tisztességes módon lehetséges. * Bizony, a tisztesség! A kis irodák közül néhányon nem mindenben nyújtják azt a szolqóltatási színvonalat, amit ígérnek. Éppen ezért a becsületesen dolgozókat is hátrányba hozzák, ami érthető, meri a reklamációk őket is sújtiák lévén bizalmatlansáa alakul k1 általában is a kisebbekkel •szemben. — A bizalmatlanságot érezzük is — erősíti mea vélekedésemet Cipszer Miklós, a Neptun Tours vezetője. — Ez az eqyik ookoli nagy hátrány a nnavokkal kapcsolatban, a másik. hoav a külföldi Dartner szerződésben vállalt köteles- séaszeaését nagyon nehéz hely- 'ehozní. Mert ho Déldául egy olasz iroda kiadja a már lekötött szállásokat a tengerparton. akkor nem csak az utasok állnak befürödve a víz m?lMi lesz a kicsikkel? r- Érzik a bizalmatlanságot- Milyen buszokkal?- Azt add az utasnak, amit ígértél lett. . . Éppen ezért most mór csak olyan utakat hirdetünk, melyek során minimális a kül ső tényező miatti reklamáció esélye, mi pedig természete sen, amit ígérünk, azt be is tartjuk. Ennek megfelelően két dologra specializálódtunk: me netrend szerinti mikrobuszos utakra német városokba, va lamint görög társasutakra. Cipszer Miklós hozzátette gondot okoz valamennyi iro dónak — kicsinek, nagynak egyaránt —, ha akadnakolyan társaságok, melyek lestrapált buszokkal, rossz helyre viszik az utasokat ugyanannyi pén zért, mint mások korszerű busz- szal, jó helyre. * Hát igen, a buszok. A nem olyan szállást kaptam, mint amilyent ígértek mellett ez a második reklamációforrós. A harkányi Bonus Tourist azon irodák közé tartozik, amelyik folyamatos bérleti szerződést kötött luxusbuszokra, három Mercedes típusú, légkondicionált, emelt padozatosra -, azaz utasaik ezekkel vághat nak a nagyvilágnak.- Mi nem csak beszélünk a kényelmes utazásról, hanem tettünk is érte — mondja Moldván László tulajdonos. — Ezzel együtt olyan utakat indítunk. melyek megfizethetőek, például spanyol tengerparti nyaralásokat. Nekünk az a véleményünk, hogy a korrekt munka alapja: azt add az utasnak, amit ígértél. Szerinte a kis irodáknak a biztonságra kell törekedniük, s csak olyanra vállalkozni, amire képesek. Ö is azon a véleményen van, hogy a télen tisztázódnak az utazási vállalkozások pozíciói, s nyilvánvalóan sokan tönkre mennek. A Bonus? Töretlenül tovább fejlődik - vélekedik Moldván László. — Igen, optimista vagyok. Anélkül, hogy üzleti titkot árulnék el, elmondhatom, mi szeretnénk a jövőben kihasználni a vállalati üdültetésekben rejlő lehetőséget, a diákutaztatásokat. S olyan apróságokra is figyelni, hogy az isztambuli útjainknál már előre megkérdezzük, vásárolni vagy turistáskodni szeretne a kedves utasunk. Roszprim Nándor Az északi városok, így többek között Koppenhága még a kisebb utazási irodák felfedezésére várnak Fotó: Läufer László Határtalan bűnözés Nem arról van szó, hogy a külföldiek inkább hajlamosak lennének a bűnözésre, mint az osztrákok — mentegetőzött Franz Löschnack osztrák belügyminiszter, amikor a minap a Litschauban megrendezett biztonsági konferencián, külföld di kollégák jelenlétében statisztikák is napvilágra kerültek. Statisztikák arról, hogy minden harmadik bűnelkövető külföldi állampolgár; hogy az osztrák börtönökben jelenleg 1500 külföldit tartanak fogva — ami az összes bebörtönzöttek 22 százaléka. A szovjet—csehszlovák—magyar—szlovén körben megrendezett tanácskozáson egyebek között az volt a cél, hogy valamiféle közös védekezést alakítsanak ki a növekvő bűnözéssel szemben, ami mellesleg láthatóan összefügg a nyitottá vált határokkal. Éppen a szabad utazás időszakában váltak Ausztriában riasztóvá az ada tok, és elsősorban a kisebb bűncselekmények száma nőtt meg ugrásszerűen — 85 százalékkal több volt tavaly az autófeltörés, a zsebtolvajlás, a bolti lopás, a kisebb betörés, mint korábban. Nem az számít, ki milyen állampolgár, 'hanem a körülmények, a létbizonytalanság szüli a bűnözést — folytatta a gondolatmenetet Löschnack. A külföldi vendégek országukból hasonló gon dókról számoltak be, és az sem nyugtatta meg az osztrák házigazdákat, ahogyan Anato- lij Olejnyikov, a KGB vezetőhelyettese egyszerűen széttártc a karját: „Nem lehet őket feltartóztatni. Egy szép napor veszik a cókmókjukat, és mennek, százezerszámra, menekülnek a káosz, a bizonytalanság elől, szerencsét próbálnak valahol nyugaton, önöknél, Ausztriában, de sokan meg se állnak Németországig”. És beszámolt arról is, hogy a szovjet Biztonsági apparátus ösz- szeomlott; a köztársaságok most kezdik megteremteni a struktúrát. Ahol már megvan, ott a pénz hiányzik. A külföldi bűnelkövetők arányáról és az okokról azért az osztrák szakembereknek meglehetősen árnyalt véleményük van. Ha például — mondják - arról is készülne elemzés, hányán követnek el törvénybe ütköző cselekményt azok közül, akik valamelyik tartományból kerültek föl Bécsbe, akkor kiderülne: a döntő, vajon otthon vagy idegenben él-e az illető. És ugyanez vonatkozik a külföldön élő osztrákokra, akik szégyenteljesen veszik ki a részüket az ottani bűnözésből - mondja Wolfgang Zei- ner, a belügyminisztérium kriminalisztikai osztályának vezetője. Az igazságügyi minisztériumban viszont csoportokba osztották a külföldieket - igen tanulságos eredménnyel. Semmi baj nincs ugyanis azokkal a vendégmunkásokkal akik Ausztriában otthonra és munkára leltek. Kevésszer szerepelnek a bűnözési hírekben a turisták, mármint az igaziak Baj inkább a menekültekké) a menedékjogra várókkal van, azokkal, akik tengnek-lengnek. A legveszélyesebb csoport viszont kétségkívül a nemzetközi bűnbandákhoz tartozók akik mostanában fedezték fel Ausztriát és különösen Bécset. Míg más világvárosokat már régen felosztottak egymás kö: zött, az osztrák főváros éjszakai életének lefölözéséért csak mostanában indult meg a harc. Most éppen csönd van: a rendőrség nemrégiben tett ártalmatlanná két bandát. De senki sem ringatja magát illúziókba: kis idő múlva megjelenik a harmadik és a negyedik. Hacsak nem sikerül valamit tenni, mégpedig közösen, a szomszédos országokkal. Szászi Júlia A megöregedés erkölcsi kérdései: küzdelem a boldogságért, de kivel? Kedvet és komoly késztetést kaptam aira, hogy Hazafi főorvosnőnek a Biológiai óra c. igen hasznos sorozatához és Kóczán doktornak „A megöregedés lélektana” című írásához csatlakozva az idős kor erkölcsi dilemmáiról leírjam gondolataimat. Mindjárt azzal a kérdéssel kezdem: vajon lehetséges-e idős korunkban magányosan küzdenünk a boldogságunkért, az emberi méltóságunk megóvásáért, az egyre nehezebbé váló mindennapok elviseléséért? Talán vannak kivételek, akik lélektani és orvosi ismeretek birtokában egyedül is képesek sikeres küzdelmet vívni a meglepetésszerűen ránk zúdult évek számával. A többség azonban, úgy vélem, csak segítséggel tud az idős korral járó fizikai, szellemi és egzisztenciális problémákkal meg küzdeni. A segítség elsősorban a szülők gyermekeitől várható. Bár a Bibliában „csak" a szülők tiszteletéről olvashatunk, arról azonban, hogy miben kell e tiszteletnek megnyilvánulnia, magunknak kell döntenünk. A döntést megkönnyíti, ha felismerjük és elfogadjuk, hogy a szülő—gyermek viszony erkölcsi ideálja a szeretet, a kölcsönösség, a mindenki egyért, az egy mindenkiért elve. Az ilyen emberi viszony igencsak megkérdőjelezi annak az eléggé elterjedt hiedelemnek az erkölcsi értékét, amely szerint csak egyirányú kötelesség létezik, amikor is a gyermek kötelessége „csak" saját gyermekeivel szemben áll fenn, függetlenül attól, hogy a szülők mit tettek érte. A kölcsönösséget kizáró emberi kapcsolat aligha nevezhető, igazán emberinek, igazságosnak, és még kevésbé a hála megnyilvánulásának. Az esetek többségében a családi kötelékek nem lehetnek olyanok, amelyéket csak úgy, tetszés szerint, bármikor át lehetne vágni. Ezek biológiai és emocionális kötelékek, amelyek emberi mivoltunk alapvető és elkerülhetetlen részét képezik. Az idős korral járó bizonytalanság, a növekvő gyengeség és tehetetlenség felismerése felerősíti az idős emberben azt a hitet — még ha magányosan meg is tudna küzdeni a problémákkal —, hogy létezik valaki e világon, aki igenis, törődik azzal, hogy mi történik vele. S ki más lehetne ez a valaki, mint a szülő saját gyermeke. Az esetek többségében, legalábbis Magyarországon aligha van más lehetőség (még viszonylag szerencsések azok, akiknek még él a házastársuk). Az önpusztítást nem tartom igazán lehetőségnek, már csak azért sem, mert az ember megfosztja magát önnön erejének végső próbájától, az életfolyamatok csodáinak közvetlen megfigyelésétől, sőt cselekedetével még megkönnyebbülést is hozhat azok számára, akik a „partvonalon" már nagyon várják ezt a pillanatot. Egyébként a halál, mint tabu téma, vagyis kultúránk idegenkedése a halállal szembeni viszonyunk rendezésétől közömbössé tesz bennünket a halállal szemben. Nem sokat törődünk a nagyszámú öngyilkossal, s még kevésbé az idős emberekkel szembeni diszkriminációval. Találni lehet jeleket arra, miszerint a még csak ötvenéves ember értékesebb, mint az ötvenegy. A kor alapján megítélt társadalmi hasznosság fasisztoid elve, úgy látszik, tovább él, és még a köznapi tudatba is befészkeli magát. Ha már azonban valóban a hasznosságot nézzük, akkor miért nem mérlegeljük a család összetartó erejének hosszú távú következményeit, például a társadalmi kohézió tekintetében? A társadalomnak persze, kutya kötelessége lenne olyan lehetőségeket teremteni, amelyek minimumra csökkentik a szülő-gyermek közötti konfliktusokat, amelyek nem állítják olyan döntés elé a gyermeket, hogy válasszon: saját gyermekeit, vagy idős szüleit támögatja-e. A fontossági sorrend nem kérdőjelezhető meg. Elsőrendű kötelesség természetesen az ember saját gyermekeivel szemben áll fenn. Ez azonban egyáltalán nem zárhatja ki az idős szülők iránti érzékelhető módon megnyilvánuló szeretetet, az érzelmi támogatást, az érdeklődést (a beszélgetést!), fontosságuk és hasznosságuk elismerését, sőt a takarításhoz, bevásárláshoz, az orvoshoz történő szállításhoz nyújtott segítséget. Köny- nyen belátható tehát, hogy az anyagi támogatás mellett vagy helyett a segítségnek más formái is vannak. Segítség már az is, ha meqértést tanúsítunk az idős szülőkkel szemben, ho legalább magunkat képzeljük helyükbe, és felismerjük, hogy csökkent fizikai és szellemi képességük miatt gyakran idegesek, valamint amiatt, hogy képtelenek már gyermekeik hatékony segítésére. Türelmetlenek, „házsártosak", és tehetetlenségükben mindennel elégedetlenek, s sajnos, gyakran pont azok iránt mutatkoznak „kiállhátatlanoknak”, akik támogatják őket. De ezt is meg kell értenünk. Megérdemlik Legalábbis a szülők döntő többsége. Kétségtelen, hogy általában a gyermekek még a legjobb szándékkal sem tudnak olyan figyelmet szentelni idős szüleiknek, amelyet azok elvárnának. Saját maguk is túlterheltek, fizikai és érzelmi energiájuk korlátozott. A „kisnyugdíjas”, az „öregek napközi otthona”, a némely kórházban kialakult megszólítás: „ketteske” és a hasonló degradáló címkék valamelyest jelzik, hogy nem csak etnikai, vallási, politikai és nejnek közötti diszkrimináció lehet, hanem a korral is.járhat. Szép, hogy az „öregek napját" megünnéplik, de emellett radikális lépéseket is kellene tenni érdekükben, mindany- nyiunk érdekében. Mindenekelőtt a fizetéseket kellene végre tisztességes szintre emelni, és természetesen velük együtt a nyugdíjakat. Erre már az elmúlt 40 évben is lett volna lehetőség. A pazarlásból, a helytelen döntések, beruházások sorozatából, a munkaszervezés hiányosságaiból, egy szűk elit gátlástalan költekezéséből bőven jutott volnc az éhbérek megszüntetésére is. Továbbá olyan intézményeket kellene létrehozni, amelyek biztonságot nyújtanak az idős kort elérő embereknek, amelyek kiemelik az idős embereket a másodosztályú állampolgári mivoltukból, és visszaadják méltóságukat, amelynek megőrzéséért egész életükben küzdöttek. Dr. Blasszauer Béla