Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)

1991-10-26 / 293. szám

1991. október 26., szombat aj Dunántúli napló 11 A télen sokán megfáznak az idegenforgalmi versenyben Biológiai óra A Neptun Tours utosainak kedvelt célpontja Görögországban a Meteorok Némi túlzás ugyan, de se szeri, se száma a közelmúltban létre­jött kicsi utazási irodáknak. Ezek természetesen nem kis kon­kurenciát jelentenek az évtizedes tapasztalatokkal és üzletkör­rel rendelkező nagy utazási cégeknek, no, és persze, egy­mással is keményen küzdenek ezen az „egyre szűkülő” piacon. A Stáb Travel a kicsik kö­zött is a legkisebbek közé tar­tozik, s igazán új vállalkozás: alig több mint két hónapja működik. Blaho Ildikó tulajdo­nos szerint jelenleg mélypon­ton van az utaztatás, így iga­zán nem nagy üzlet az ide­genforgalom, de reménykedik a gazdasági fellendülésben,-mely az irodája számára is jótékony hatással lesz. — A nagyokkal szemben min­denképpen előnyünk, hogy ke­vesebben vagyunk, kisebbek a fenntartási költségeink, így ol­csóbban tudjuk adni útjain­kat, amiket szerte Európába szervezünk. Ezek 1-10 napo­sak, igyekszünk pontosak len ni, de sajnos, előfordul rekla­máció. A legfontosabb, hogy átvészeljük ezt a telet. Sokan mondják: a mi szakmánkban ez vízválasztó lesz. * A kicsik egy része abból élt eddig, hogy főleq bevásárló- utókra specializálta magát Gazsó László, a Zeusz iroda tulajdonosa nem is tagadja nagy érdeklődés volt az ilyer típusú társasutazások iránt, de ennek az üzletágnak lemenő ben van a csillaga. — Persze, amíg igény van rá, továbbra is indítunk bevásár­lótokat, elsősorban Isztambul­ba, de eayre inkább a valódi turizmus felé tolódik el az iqény. így nem szabad lemon­danunk a minőségi utak szer­vezéséről, mint ahoqy arról sem, hogy olyan autóbusszal - nemrég vettem egy luxus Ika­ust —, olyan idegenvezetővel vagy csoportkísérővel induljunk el, hogy elégedettek legyenek az utasaink. Árban ugyanis már nemigen lehet lejjebb menni, az már csak a minő­ség rovására mehet. . . A Zeusz iroda tehát lépést váltott, s ehhez bizony egy na­gyobb partnert keresett, mely­nek segítségével bővítette a kínálatát, növelte a még meg­fizethető utak számát. Lehet, hogy ez az egyik járható út, azaz a kicsik összefonódnak a nagyokkal, s úgy képesek versenyben maradni. — Min­denki küzd az életéért - fo­galmazott Gazsó László, de vé­leménye szerint ez csak tisztes­séges módon lehetséges. * Bizony, a tisztesség! A kis irodák közül néhányon nem mindenben nyújtják azt a szolqóltatási színvonalat, amit ígérnek. Éppen ezért a becsü­letesen dolgozókat is hátrány­ba hozzák, ami érthető, meri a reklamációk őket is sújtiák lévén bizalmatlansáa alakul k1 általában is a kisebbekkel •szemben. — A bizalmatlanságot érez­zük is — erősíti mea vélekedé­semet Cipszer Miklós, a Nep­tun Tours vezetője. — Ez az eqyik ookoli nagy hátrány a nnavokkal kapcsolatban, a má­sik. hoav a külföldi Dartner szerződésben vállalt köteles- séaszeaését nagyon nehéz hely- 'ehozní. Mert ho Déldául egy olasz iroda kiadja a már le­kötött szállásokat a tengerpar­ton. akkor nem csak az utasok állnak befürödve a víz m?l­Mi lesz a kicsikkel? r- Érzik a bizalmatlanságot- Milyen buszokkal?- Azt add az utasnak, amit ígértél lett. . . Éppen ezért most mór csak olyan utakat hirdetünk, melyek során minimális a kül ső tényező miatti reklamáció esélye, mi pedig természete sen, amit ígérünk, azt be is tartjuk. Ennek megfelelően két dologra specializálódtunk: me netrend szerinti mikrobuszos utakra német városokba, va lamint görög társasutakra. Cipszer Miklós hozzátette gondot okoz valamennyi iro dónak — kicsinek, nagynak egyaránt —, ha akadnakolyan társaságok, melyek lestrapált buszokkal, rossz helyre viszik az utasokat ugyanannyi pén zért, mint mások korszerű busz- szal, jó helyre. * Hát igen, a buszok. A nem olyan szállást kaptam, mint amilyent ígértek mellett ez a második reklamációforrós. A harkányi Bonus Tourist azon irodák közé tartozik, amelyik folyamatos bérleti szerződést kötött luxusbuszokra, három Mercedes típusú, légkondicio­nált, emelt padozatosra -, azaz utasaik ezekkel vághat nak a nagyvilágnak.- Mi nem csak beszélünk a kényelmes utazásról, hanem tettünk is érte — mondja Moldván László tulajdonos. — Ezzel együtt olyan utakat in­dítunk. melyek megfizethetőek, például spanyol tengerparti nyaralásokat. Nekünk az a vé­leményünk, hogy a korrekt munka alapja: azt add az utasnak, amit ígértél. Szerinte a kis irodáknak a biztonságra kell törekedniük, s csak olyanra vállalkozni, ami­re képesek. Ö is azon a véle­ményen van, hogy a télen tisz­tázódnak az utazási vállalko­zások pozíciói, s nyilvánvalóan sokan tönkre mennek. A Bo­nus? Töretlenül tovább fejlődik - vélekedik Moldván László. — Igen, optimista vagyok. Anélkül, hogy üzleti titkot árulnék el, elmondhatom, mi szeretnénk a jövőben kihasz­nálni a vállalati üdültetések­ben rejlő lehetőséget, a diák­utaztatásokat. S olyan aprósá­gokra is figyelni, hogy az isz­tambuli útjainknál már előre megkérdezzük, vásárolni vagy turistáskodni szeretne a ked­ves utasunk. Roszprim Nándor Az északi városok, így többek között Koppenhága még a kisebb utazási irodák felfedezésére várnak Fotó: Läufer László Határtalan bűnözés Nem arról van szó, hogy a külföldiek inkább hajlamosak lennének a bűnözésre, mint az osztrákok — mentegetőzött Franz Löschnack osztrák bel­ügyminiszter, amikor a minap a Litschauban megrendezett biztonsági konferencián, külföld di kollégák jelenlétében sta­tisztikák is napvilágra kerültek. Statisztikák arról, hogy minden harmadik bűnelkövető külföldi állampolgár; hogy az osztrák börtönökben jelenleg 1500 kül­földit tartanak fogva — ami az összes bebörtönzöttek 22 szá­zaléka. A szovjet—csehszlovák—ma­gyar—szlovén körben megren­dezett tanácskozáson egyebek között az volt a cél, hogy va­lamiféle közös védekezést ala­kítsanak ki a növekvő bűnö­zéssel szemben, ami mellesleg láthatóan összefügg a nyitottá vált határokkal. Éppen a sza­bad utazás időszakában váltak Ausztriában riasztóvá az ada tok, és elsősorban a kisebb bűncselekmények száma nőtt meg ugrásszerűen — 85 szá­zalékkal több volt tavaly az autófeltörés, a zsebtolvajlás, a bolti lopás, a kisebb betörés, mint korábban. Nem az számít, ki milyen állampolgár, 'hanem a kö­rülmények, a létbizonytalan­ság szüli a bűnözést — foly­tatta a gondolatmenetet Löschnack. A külföldi vendé­gek országukból hasonló gon dókról számoltak be, és az sem nyugtatta meg az osztrák házigazdákat, ahogyan Anato- lij Olejnyikov, a KGB vezető­helyettese egyszerűen széttártc a karját: „Nem lehet őket fel­tartóztatni. Egy szép napor veszik a cókmókjukat, és men­nek, százezerszámra, menekül­nek a káosz, a bizonytalanság elől, szerencsét próbálnak va­lahol nyugaton, önöknél, Auszt­riában, de sokan meg se áll­nak Németországig”. És be­számolt arról is, hogy a szov­jet Biztonsági apparátus ösz- szeomlott; a köztársaságok most kezdik megteremteni a struktúrát. Ahol már megvan, ott a pénz hiányzik. A külföldi bűnelkövetők ará­nyáról és az okokról azért az osztrák szakembereknek meg­lehetősen árnyalt véleményük van. Ha például — mondják - arról is készülne elemzés, hányán követnek el törvénybe ütköző cselekményt azok közül, akik valamelyik tartományból kerültek föl Bécsbe, akkor ki­derülne: a döntő, vajon ott­hon vagy idegenben él-e az illető. És ugyanez vonatkozik a külföldön élő osztrákokra, akik szégyenteljesen veszik ki a részüket az ottani bűnözés­ből - mondja Wolfgang Zei- ner, a belügyminisztérium kri­minalisztikai osztályának veze­tője. Az igazságügyi miniszté­riumban viszont csoportokba osztották a külföldieket - igen tanulságos eredménnyel. Semmi baj nincs ugyanis azokkal a vendégmunkásokkal akik Ausztriában otthonra és munkára leltek. Kevésszer sze­repelnek a bűnözési hírekben a turisták, mármint az igaziak Baj inkább a menekültekké) a menedékjogra várókkal van, azokkal, akik tengnek-lengnek. A legveszélyesebb csoport vi­szont kétségkívül a nemzet­közi bűnbandákhoz tartozók akik mostanában fedezték fel Ausztriát és különösen Bécset. Míg más világvárosokat már régen felosztottak egymás kö: zött, az osztrák főváros éjsza­kai életének lefölözéséért csak mostanában indult meg a harc. Most éppen csönd van: a rendőrség nemrégiben tett ártalmatlanná két bandát. De senki sem ringatja magát illú­ziókba: kis idő múlva megje­lenik a harmadik és a negye­dik. Hacsak nem sikerül vala­mit tenni, mégpedig közösen, a szomszédos országokkal. Szászi Júlia A megöregedés erkölcsi kérdései: küzdelem a boldogságért, de kivel? Kedvet és komoly késztetést kaptam aira, hogy Hazafi fő­orvosnőnek a Biológiai óra c. igen hasznos sorozatához és Kóczán doktornak „A megöre­gedés lélektana” című írásá­hoz csatlakozva az idős kor erkölcsi dilemmáiról leírjam gondolataimat. Mindjárt azzal a kérdéssel kezdem: vajon lehetséges-e idős korunkban magányosan küzdenünk a boldogságunkért, az emberi méltóságunk meg­óvásáért, az egyre nehezebbé váló mindennapok elviselé­séért? Talán vannak kivételek, akik lélektani és orvosi isme­retek birtokában egyedül is képesek sikeres küzdelmet vív­ni a meglepetésszerűen ránk zúdult évek számával. A több­ség azonban, úgy vélem, csak segítséggel tud az idős korral járó fizikai, szellemi és egzisz­tenciális problémákkal meg küzdeni. A segítség elsősorban a szülők gyermekeitől várható. Bár a Bibliában „csak" a szülők tiszteletéről olvashatunk, arról azonban, hogy miben kell e tiszteletnek megnyilvá­nulnia, magunknak kell dön­tenünk. A döntést megkönnyí­ti, ha felismerjük és elfogad­juk, hogy a szülő—gyermek vi­szony erkölcsi ideálja a sze­retet, a kölcsönösség, a min­denki egyért, az egy minden­kiért elve. Az ilyen emberi viszony igen­csak megkérdőjelezi annak az eléggé elterjedt hiedelemnek az erkölcsi értékét, amely sze­rint csak egyirányú kötelesség létezik, amikor is a gyermek kötelessége „csak" saját gyer­mekeivel szemben áll fenn, függetlenül attól, hogy a szü­lők mit tettek érte. A kölcsö­nösséget kizáró emberi kap­csolat aligha nevezhető, iga­zán emberinek, igazságosnak, és még kevésbé a hála meg­nyilvánulásának. Az esetek többségében a családi kötelékek nem lehet­nek olyanok, amelyéket csak úgy, tetszés szerint, bármikor át lehetne vágni. Ezek bioló­giai és emocionális kötelékek, amelyek emberi mivoltunk alap­vető és elkerülhetetlen részét képezik. Az idős korral járó bizonytalanság, a növekvő gyengeség és tehetetlenség felismerése felerősíti az idős emberben azt a hitet — még ha magányosan meg is tudna küzdeni a problémákkal —, hogy létezik valaki e világon, aki igenis, törődik azzal, hogy mi történik vele. S ki más le­hetne ez a valaki, mint a szülő saját gyermeke. Az esetek többségében, legalábbis Ma­gyarországon aligha van más lehetőség (még viszonylag sze­rencsések azok, akiknek még él a házastársuk). Az önpusztítást nem tartom igazán lehetőségnek, már csak azért sem, mert az ember megfosztja magát önnön ere­jének végső próbájától, az életfolyamatok csodáinak köz­vetlen megfigyelésétől, sőt cse­lekedetével még megkönnyeb­bülést is hozhat azok számára, akik a „partvonalon" már na­gyon várják ezt a pillanatot. Egyébként a halál, mint tabu té­ma, vagyis kultúránk idegenkedé­se a halállal szembeni viszonyunk rendezésétől közömbössé tesz bennünket a halállal szemben. Nem sokat törődünk a nagy­számú öngyilkossal, s még ke­vésbé az idős emberekkel szembeni diszkriminációval. Találni lehet jeleket arra, miszerint a még csak ötven­éves ember értékesebb, mint az ötvenegy. A kor alapján megítélt társadalmi hasznosság fasisztoid elve, úgy látszik, to­vább él, és még a köznapi tudatba is befészkeli magát. Ha már azonban valóban a hasznosságot nézzük, akkor miért nem mérlegeljük a csa­lád összetartó erejének hosszú távú következményeit, például a társadalmi kohézió tekinte­tében? A társadalomnak per­sze, kutya kötelessége lenne olyan lehetőségeket teremteni, amelyek minimumra csökkentik a szülő-gyermek közötti konf­liktusokat, amelyek nem állít­ják olyan döntés elé a gyer­meket, hogy válasszon: saját gyermekeit, vagy idős szüleit támögatja-e. A fontossági sor­rend nem kérdőjelezhető meg. Elsőrendű kötelesség termé­szetesen az ember saját gyer­mekeivel szemben áll fenn. Ez azonban egyáltalán nem zár­hatja ki az idős szülők iránti érzékelhető módon megnyilvá­nuló szeretetet, az érzelmi tá­mogatást, az érdeklődést (a beszélgetést!), fontosságuk és hasznosságuk elismerését, sőt a takarításhoz, bevásárláshoz, az orvoshoz történő szállítás­hoz nyújtott segítséget. Köny- nyen belátható tehát, hogy az anyagi támogatás mellett vagy helyett a segítségnek más for­mái is vannak. Segítség már az is, ha meqértést tanúsítunk az idős szülőkkel szemben, ho legalább magunkat képzeljük helyükbe, és felismerjük, hogy csökkent fizikai és szellemi ké­pességük miatt gyakran idege­sek, valamint amiatt, hogy képtelenek már gyermekeik ha­tékony segítésére. Türelmetle­nek, „házsártosak", és tehetet­lenségükben mindennel elége­detlenek, s sajnos, gyakran pont azok iránt mutatkoznak „kiállhátatlanoknak”, akik tá­mogatják őket. De ezt is meg kell értenünk. Megérdemlik Legalábbis a szülők döntő többsége. Kétségtelen, hogy általában a gyermekek még a legjobb szándékkal sem tudnak olyan figyelmet szentelni idős szü­leiknek, amelyet azok elvárná­nak. Saját maguk is túlter­heltek, fizikai és érzelmi ener­giájuk korlátozott. A „kisnyugdíjas”, az „öre­gek napközi otthona”, a né­mely kórházban kialakult meg­szólítás: „ketteske” és a ha­sonló degradáló címkék vala­melyest jelzik, hogy nem csak etnikai, vallási, politikai és ne­jnek közötti diszkrimináció le­het, hanem a korral is.járhat. Szép, hogy az „öregek napját" megünnéplik, de emellett ra­dikális lépéseket is kellene tenni érdekükben, mindany- nyiunk érdekében. Mindenek­előtt a fizetéseket kellene vég­re tisztességes szintre emelni, és természetesen velük együtt a nyugdíjakat. Erre már az el­múlt 40 évben is lett volna lehetőség. A pazarlásból, a helytelen döntések, beruházá­sok sorozatából, a munkaszer­vezés hiányosságaiból, egy szűk elit gátlástalan költeke­zéséből bőven jutott volnc az éhbérek megszüntetésére is. Továbbá olyan intézményeket kellene létrehozni, amelyek biz­tonságot nyújtanak az idős kort elérő embereknek, amelyek kiemelik az idős embereket a másodosztályú állampolgári mi­voltukból, és visszaadják mél­tóságukat, amelynek megőrzé­séért egész életükben küz­döttek. Dr. Blasszauer Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom