Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)

1991-10-26 / 293. szám

1991. október 26., szombat aj Dunán tüli napló 3 Taxisok Pécsi Kamaraja alakult Szabadverseny - versenyszabályok nélkül? Közel 1000 taxi a város utcáin Erkölcs, etika, szakmai ismeretek — Kettős érdekvédelem, az utazóközönség érdekében is A kontár szónak alapvetően két jelentése van. Leggyakoribban a mesterségéhez nem értő, rossz mun­kát végző kapja' e nem éppen di­cséretes jelzőt, ritkábban az en­gedély nélkül dolgozót, a céhen kívüli iparost nevezik igy. Szakma alig akad, ahol ne volna több­kevesebb ,.hozzá nem értő", vagy nagyonis értő, akik kimondva-ki- mondatlanul presztizsromboló tevé­kenységgel hívják föl magukra a fi­gyelmet. Ártanak. Mindazoknak, akik az adott hivatás megszállott­jai, elkötelezettjei, akik arra tették ÍÖI az életüket, hogy tisztes ipa­rukból teremtenek maguknak egzisz tenciát. A személyfuvarozás is szak­ma- a taxis megannyi etikai és erkölcsi belső szabállyal felvértezve áll ki a drosztra Tudja, holnap, holnapután is ott kell lennie. A közélet is­mert figurája, nap mint nap találkozunk vele, akár a keres­kedővel, postással vagy bár­mely közszolgálati alkalmazot­tal S így, mint oly sokan, ki van téve a könnyű általánosí­tás ítéletének. Elég, ha közü­lük egy nem végzi tisztessé­gesen vállalt kötelezettségét, máris mindannyiukról vonha­tunk le elmarasztaló következ­tetéseket, egy kalap alá véve őket. Jelen esetben a taxis társadalmat. S nem kell na­gyon bizonygatni, hogy ez mennyire közérzetromboló. A minap megalakult a Pécsi Taxisok Kamarája; az alap­szabály annyira friss, hogy alig száradt meg a tinta a pa­píron. Életrehívóik nem vélet­lenül döntöttek így. Ök is ér­zik azt, amivel nap mint nap mindannyian szembe találkoz­hatunk; Pécs taxis-társadalma fölhígult, a szabadáras vállal­kozás egyesek számára „ara­tómozgalom”, ott verik át a gyanútlan utast, ahol akar­ják. Minden minimális alapis­meret, erkölcsi szabályok nél­kül rombolják a szakma be­csületét, kocsijukban a tarifa és a taxióra-ketyegés elhan­golódott, egyre szembeöllőbb pimaszságuk már nem csak az utazni vágyót, hanem a kollégát is sérti. De vajon le­het-e őket kollégának nevezni? Ezen meditáltunk a minap né­pes társaságban, ahol részt vett a Volán Taxi Kft. ügyve­zető igazgatója, Molnár Ist­ván; a Taxi Tízezer és a Pé­csi Taxiskamara elnöke, Lip- pay György - aki az országos taxiskamara társelnöke is —; Simányi Zoltán, a Taxi Tízezer szakmai elnöke és a taxis­kamara etikai bizottságának elnöke; Kesztyűs Józsel, a Pi- ros-Sárgakockás Taxi elnöke, valamint egyéb funkciókat be­töltő kollégáik: Gyimesi László, Kovács Károly és Eg res Gábor. Hevenyészett kerek- as.tal-beszélgetésünket égető igény hívta életre, a huszon­negyedik órában. Mint az mondataikból kiszűrődött, egy­re áldatlanabb állapotok ural­kodtak Pécsett taxi-fronton. Nem elírás: lassan ezer taxis járja a város utcáit, lohol fu­var után, próbálva megélni, s élni a szabadverseny minden korláttól mentes keretei kö­zött. A szakma ismerete, az engedély vagy netán pálya- alkalmasság már régen nincs a taxizás feltételeinek sorá­ban, s ha ma úgy gondolom, magam is kitehetem négyajtós személygépkocsim tetejére a táblát, s beugorhatok közéjük fél órára, egy hétre vagy ameddig csak akarom. S ez látszólag így van jól, hisz a tisztelt utazóközönség érdeke, hogy akkor és ott álljon a szabad kocsi, amikor éppen kell. Versengenek értünk. S a felületesen szemlélődő már ki is mondhatja: kérem, ez a piacorientált világ. Majd a piac eldönti, hogy jelenleg Pécsett hány taxisra van igény, s aki nem bírja a versenyt, az más után néz. A taxizás azonban sajátos szakma, nehezen vethető ösz- sze mással. Nem kell bizony­gatni: e körben másként mű­ködnek a piac törvényei. Nyu­gat nagyvárosaiban és kisvá­rosaiban, ahol nem ma kezd­ték a magánszféra kiépítését, a polgármesteri hivatalok jo­ga az engedélyek kiadása, s azt korlátozott számba teszik. Feltételeket szabnak. Nem csak az esztétikus megjelenést, a jó karban tartott kocsit, ha­nem a pályaalkalmasságot is. Tudják, semmilyen verseny sem vezet jóra, minimális ver­senyszabályok nélkül. Tudják, mit jelent, ha elszabadul a pokol. S védik a vállalkozót: hisz a nyakló nélkül kiadott engedélyek a már drosztokon várakozók zsebébe vágnak, megélhetésükre, egzisztenciá­jukra csapás. Tönkretételükhöz vezető legrövidebb út. Csoda hát-e, hogy forrong a taxis-társadalom; nemcsak Pécsett, másutt is. S míg ők nap mint nap gyötrődnek, mélyen hallgatnak a városi önkormányzatok, hallgat a kormány. Egyesek tudni vélik, hogy talán éppen az egy év­vel ezelőtti, taxisblokád sajátos retorziója a kialakult hely­zet. (?) (Félreértés ne essék: nem elsősorban a taxisok ér­dekében emelek szót, maga- mért is, mindannyiunk közér­zetéért. Mint ahogyan nem csak a szakma, a taxisok vé­delmét szolgálják a sorra ala­kuló taxiskamarák, a sok fej­töréssel megfogalmazott eti­kai kódexek sem.) A Taxisok Pécsi Kamarája ma 145 főt számlál. Egyelőre a kisebbséget, de remélik — s remélhetjük mi is —, hogy ké­pesek lesznek tömöríteni min­den szakmáját szeretőt. Cél­Nemrég vette át megbízatá­sát dr. Molitor Ágota, akit Pécs város tiszti főorvosává neveztek ki. Ez alkalomból kér­tünk rövid interjút ennek az új tisztségnek a viselőjétől, hogy bemutassuk, kicsoda is dr. Molitor Ágota. — Pécsett, a Janus Gimná­ziumban érettségiztem. Az or­vosegyetemre származásom miatt nem vettek fel az érett­ségi után, csak két év múlva. Mivel engem mindig az egész­ségügyi pálya vonzott, ezalatt a két év alatt nővérként dol­goztam a Honvéd Kórházban. Az egyetemet végül 1965-ben végeztem el. — A végzés után a siklósi kórházba kerültem, ahol több osztályon végeztem gyakorla­tot, végül anesthesiológusként dolgoztam. Később adjunktus­ként vezettem a kórház anes- thesiológiai és intenzív terápiás tevékenységét. Mivel volt sebé­szeti gyakorlatom, az anesthe- siológiai mellett megszereztem a sebész szakvizsgát' is. Ami­kor a gyerekem megszületett, ón is arra a sorsra jutottam, mint a legtöbb orvosnő, aki­nek ott kell hagyni a sok ügye­letet kívánó szakmát és itt Pé­csett üzemorvosként helyezked­tem el, ezért megszereztem a harmadik szakvizsgát is, az üzemorvosit. Ezt a feladatot egészen a mostani kinevezé­semig láttam el. — Ennyi lenne az én nem túl érdekes, rövid pályafutá­som. Megmondom őszintén, én őzt hittem üzemorvosként fo­gok nyugdíjba menni, hiszen jaik között talán o legfőbb: együttműködve az önkormány zattal - kormánnyal -, befo­lyásolni az engedélyek kiadá­sának rendjét, szakmai szűrők­kel ügyelni a színvonalra. Föl vállalják tagjaik érdekvédel­mét, de követelnek is tőlük: hozzáértést, szakmcszeretetet, etikus magatartást. Fellépnek egyéb szakmai hatóságokkal a kontárok ellen. Kapcsolato­kat építenek ki a vállalkozó­kat tömörítő szakmai érdek- képviseleti tagszervezetekkel, egyeztetik tapasztalataikat. S végül, de nem utolsósorban, megszerettem ezt a munkát, azt hiszem sikerült a betegek­kel jó kapcsolatot kialakíta­nom. Tulajdonképpen biztatás­ra adtom be a pályázatot, egyáltalán nem számítva rá, hogy valóban meg is 'kapom. — Mégis sikerült elnyerni a tisztilöorvosi kinevezést és ez­zel merőben új leiadatoknak kell majd eleget tenni. Melyek ezek?- Az Állami Népegészség­ügyi Szolgálatnál most is meg­határozó a közegészségügyi és járványügyi feladatok ellátása. E téren pedig van tennivaló bő­ven, hiszen Pécs levegője, vi­zei és talaja jóval szennyezet- tebb az átlagnál. A közegész­ségügyi feladatok mellett a mi kondíciójuktól függően vállal­kozásokat hoznak létre, javít­ják tagjaik jobb eszköz- és infrastrukturális feltételeit. Mindehhez szélesre tárták a kamaraajtót: várják az érdek lődőket, leendő tagokat. Vélem, nem önmagában a taxiskamara fölállása, hanem a mögöttes szándék üdvözöl hető. Az, hogy nem is oly ke­vesen a szakma művelői közül szeretnék összehangolni érde­keiket az utazóközönség érdé keivel, s ezt kimondták. Sze­retnék kezükbe venni sorsu­kat, s véget vetni egy áldat­lan állapotnak, annak a rosz- szul értelmezett „versenynek", melyben győztes aligha lehet Reménykedve a józan észben, abban, hogy mihamarabb partnerre lelnek; törekvéseiket megértőre azt támogatóra. S ki is mondják: ez egyedül szűkebb pátriánkban, a pécsi önkormányzat lehet. Kozma Ferenc felaziatunk lesz a népegész­ségügy, egészségvédelem. S ez most, amikor ennyi sok elhasz­nálódott, beteg ember él kö­zöttünk, rendkívül összehangolt és hatékony munkát követel tőlünk. Egyre többen érzik ki­látástalannak a helyzetüket, nem találnak fogódzót, nincs biztos pontjuk és céljuk. Ilyen­kor jön az erős dohányzás, az italozás, a drog. Ezeket az embereket hiába akarjuk mi gyógyítani, ha ők nem tesznek ennek érdekében semmit. Rá kell döbbenteni őket, hogy egészségük további pusztításá­val fokozatosan még rosszabb helyzetbe kerülnek. Ám ehhez az egészségügy bármily nagy erőfeszítése sem elég, ez össz­társadalmi feladat kell, hogy legyen. Dr. Molitor Ágota Pécs város tiszti főorvosa „Egész valónk csak álmok szövete” Futnak a képek Louis Bunuel figyelte meg, hogy amikor beülünk egy mozi­ba, majd lassan elsötétedik a terem, és megkezdődik a vetí­tett képek áramlása, valami hasonló történik velünk, min.- ha elaludnánk s álmodni kez­denénk, tudatunk belső vász­nán pergő látomásokat szem­lélve. És a Mester minden film­jét át is lengi valami hol bi­zarr, hol méla ólomszerűség. A mozgókép, aminek mások in­kább tárgyilagosságát, sőt do­kumentumjellegét szokták hangsúlyozni, így lesz nála a fantasztikum lelőhelye és a ti­tok dús televénye. Különös álomvilága valójában egy lélek tobzódása erőinek kötetlen használatában. „Az álom vé­dőgát az élet szabályosságával és megszokottságával szemben, szabad felüdülése a megkötött képzeletnek; álmok nélkül bi­zonyára hamarabb öregednénk, és így az álmot adománynak kell tekintenünk, zarándokutunk barátságos kísérőjének a sír felé" — írta egykor Novalis, s íhasonláképpen vélekedik Bu­nuel is. Az 1970-ben készült Trista- na-ban az ébrenlét Don Lope, a szabadelvű hidalgó hiteles konnyezetrajzzal bemutatott vi­lágával azonos. Az idősödő férfi, akit a rendező egyik kedves színésze, Fernando Rey formál meg szándékosan avult, ironikusan pózoló stílusban, házába fogadja fiatal unoka­húgát, ám egyben prédájának is tekinti a lányt. „Apád va­gyok és férjed, s magam dön­töm el, mikor melyik" — mond­ja neki. Ezzel lerombolja azo­kat az eszményeket, amelyek­nek a megvédése lettjjojna a feladata. E- filmben az álmok a hősnő szabadulási kísérletei­vel kapcsolatosak. A szépséges Catherine Deneuve megrendítő játéka azt a folyamatot mutat­ja be, melynek során Tristana fokozatosan lemond vágyairól, majd testi leg -lel kileg eltorzulva előbb megszabadul kényurától, s végül maga válik a ház zsar­nokává. Vagyis az álmok el­vesztése erkölcsi leértékelődés­sel jár- együtt. A burzsoázia diszkrét bája című, 1972-ben forgatott film­ben még kibogozhatatlanabbul keveredik a józan realitás a képzelettel, a való világ a látszattal. A kertészről például megtudjuk, hogy igazából püs­pök, egy vendéglőben, ahová hőseink betérnek, halottsiratás folyik, egy másik alkalommal pedig vacsora közben hirtelen felmegy egy függöny, s kiderül, hogy a résztvevők színpadon ülnek, a közönség várakozva figyel, ám ők rémülten döb­bennek rá: nem tudják a sze­repet. Ez a lazán szerkesztett, epizódokból szövődő mű, mely­ben Fernando Rey mellett Mi­chel Piccoli és Delphine Seyrig groteszk tónusokból kevert já­téka sugallja leginkább a bu- nueli látomást, a mulatságos­nak tűnő fordulatok mélyén nyomasztó álmot rejteget. Mert ha egyszer ébren is elfelejte­nénk a szerepünket, félő, hogy önmagunkat is elvesztenénk. Amikor e filmet Oscar-díjra jelölték, egy újságíró megkér­dezte Bunuelt: Mit gondol, Don Louis, megkapja a díjat? Igen, felelte halálkomolyan, már lefizettem a huszonötezer dol­lárt, amit kértek. Erre termé­szetesen iszonyú botrány tört ki, a producer felháborodottan kérdezte a Mestert, mi a fene jött rá. Csak hülyéskedtem, hangzott a válasz. Rossz vicc volt, mert ezek után soha nem fogod e díjat elnyerni, mond­ták neki a barátai ... A film három hét múlva megkapta az Oscart. Nagy Imre — A feladatokat illetően nem akarok elébe vágni a dolgoknak, a közeljövőben fog­juk megbeszélni és tisztázni a megyei tisztifőorvossal, hogy mely feladatok tartoznak majd a városi hivatalhoz. — Tervei, elképzelései azért gondolom vannak. — Természetesen. Pécsi lévén elsősorban a város lakóit, azok egészségét szeretném szolgál­ni, a megfogant magzattól a halálos ágyon lévőkig. Én na­gyon hiszem, hogy sikerül vál­tozást elérnünk, hogy kilába­lunk a jelenlegi gazdasági mélypontról, s így az egész­ségügy mai nehéz helyzetéből is. Bízom abban, hogy az egészségügy reformja meg­hozza azt a változást, hogy az orvos megaláztatása és a be­teg kiszolgáltatottsága nélkül korrekt orvos-beteg kapcsolat alakul ki. Ez pedig, ha nem is közvetlenül, de közvetve min­denképp a lakosság egészség- ügyi állapotának javulását eredményezi hosszú távon. Na­gyon szeretném, ha Pécsett egészséges környezetet — jó le­vegőt, tiszta vizet — tudnánk biztosítani az embereknek. * ’ " S. Zs. Mégsem lesz „annyi”? Nekünk rettenetesen sok. a hőszolgáltatónak azon­ban még mindig kevés! Mármint az az összeg, amit a távfűtésért fizetünk. — Valóban, a drasztikus áremelés ellenére a beke­rülési ár és a maximált ár közötti különbség nálunk 100 millió forint egy fűtési szezonban, amit a vállalat­nak kell kigazdálkodnia — mondta Fenyvesi József, a Pécsi Távfűtő Vállalat igaz­gatója. — A FIDESZ-frakció ja­vasolta a közgyűlésnek, mérsékeljék a távfűtéses lakásokban élők terheit, mégpedig úgy, hogy az önkormányzat és a Pétáv is 50—50 millió forinttal támogassa az árcsökkenés­ből adódó árbevétel­kiesést. A közgyűlés az 50 milliót megszavazta . . . — A ránk „jutó" 50 mil­liót nagyon nehezen tudjuk felvállalni. A legnagyobb megtakarítás, ha megte­remtjük az egyedi mérés szerinti elszámolás feltéte­leit, mely jelenlegi árakon számolva, Pécsett 227 mil­lió forintba kerül. A mű­szaki megvalósítást elkezd­tük, amennyiben innen el­vonunk pénzt, úgy ez a munka nagyon lelassul. Pe­dig ezt tartanánk a leg­fontosabbnak! — Végül is hozzájárulnak a támogatáshoz? — Igen. Nem szegény- gondozásra van szükség Nehéz eldönteni, mennyire öröm, hogy tíz esztendeje dol­gozik a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szö­vetsége, mert sajnos csak tíz éve, de ugyanakkor ez az év­tized jelentős érdekvédő har­cokkal telt el a megváltozott munkaképességű emberekért. Szombati küldöttgyűlésük előtt a budapesti „MEOSZ Házban” tegnap a sajtó elé álltak, hogy nyomatékosan fel­hívják a közvélemény figyelmét a mozgáskorlátozottakat egyre jobban sújtó veszélyekre. Nem a kérés, a jótékonykodás fel­keltésének szándékával tették, ez sosem vezérelte őket. Dr. Chikán Csaba, a Szövet­ség elnöke tegnap pontosan ezért sorolta a rehabilitáltakat érintő veszélyeket: Bár csak tervezetekben isme­rik, de már látni, hogy a jövő évi közlekedési támogatás a növekvő infláció ellenére is kevesebb lesz még az idei ke- retriél is, tervezik megszüntetni a mozgáskorlátozottak adóked­vezményeit, nehezebb a gép­kocsihoz jutás, ezzel a mun­kavállalás, akkor, amikor a munkahelyekről az elsők között bocsátják el őket, és szinte le­hetetlen újra munkához jutniuk. A szociálpolitika pedig sze­génygondozást vállal, holott az így kiosztott pénzeket - a szö­vetség szerint is — jóval hasz­nosabban és ésszerűbben le­hetne elkölteni. Alig történt lépés a képzés, továbbképzés területén. És tragikus következ­ménye a pénztelenségnek, hogy az az országos egyesü­leti háló, amely a szövetséget alkotja, nem tud növekedni, az általa érintett — a csalá­dokon keresztül - mintegy másfél millió ember érdekében cselekedni, sőt a visszafejlődés fenyeget. G. M. L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom