Új Dunántúli Napló, 1991. október (2. évfolyam, 269-298. szám)
1991-10-19 / 287. szám
8 aj Dunántúli napló 1991. október 19., szombat A Jelenkor októberi száma A Pécsett szerkesztett JELENKOR októberi száma London Dezső Szabadiskola című esszésorozatának legelső darabjával indul, amely Ottlik Gézáról szól. Tandori ebben a sorozatában azokról a „mestereiről" ír, akikhez pályája során a legközelebb került, akiktől irodalom és élet ..szabadiskolájában" a legtöbbet tanulta. Az októberi szám szépirodalmi anyagában az olvasó emellett Takács Zsuzso, Takáls Gyula, Bállá Zsófia, Méhes Károly, Bisztray Adóm és Gatambosi László verseivel, Szijj Ferenc és Csíki László elbeszéléseivel, Esterházy Péter a Jelenkorban közölt regényrészletének negyedik, befejező darabjával találkozik, valamint egy Milorad Pov/'c-elbeszéléssel, mely érdeklődést telkeltő mutatvány a szerző novellóskötetéből. A Szélatlasz cimű könyv a közeljövőben jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában. Az októberi szám tanulmányai között kapott helyet Zó gonyi Ervin, a Pécsett élő irodalomtörténész Kosztolányi Dezső cseh, lengyel és délszláv fordításait bemutató írása. A Dr, Horváth Putyi álnevet viselő író Pauer Gyula szobrászművész munkáit mutatja be - ezekről a munkákról készültek a szám illusztrációi is. Takáts Józsel tanulmánya Mészöly Miklós Merre a csillag jár című elbeszélésének alapmotívumait elemzi, megismertetve így az olvasót a novella egy sajátos értelmezésével. Az októberi számban folytatódik a két, egyenként is olvasható kritikasorozat: Thomka Beáta ezúttal Mészöly Miklós legutóbb megjelent kötetét mutatja be. A másik sorozat, a rádió irodalmi műsoraiból ismert Kritika két hangra e darabjaiban a műsor szerkesztője, Varga Lajos Márton Balassa Péterrel Polcz Alaine második világháborús emlékezéseiről, Kulcsár Szabó Ernővel pedig Juhász Ferenc verseskötetéről beszélget. Ágoston Zoltán Szabó Lőrinc naplójáról ír, Hárs György Péter pedig Szajbély Mihály Csáth Gézáról szóló monogáfióját bírálja. *■; ._ . Takát-s Gyula Csak így egész Pincém előtt a fáról levettem ... Ö szólított a zöld közül s kezemben tartva hamvas testét, akár egy élő poharat, pincémbe léptem, köszöntve boromat. A bor $ a hamvastestű telt barack között soha, de úgy tágult a tér, hogy egyre közelebb fénylett a szó, hogy igy egész a van és benne a további A hordó, akár egy régi isten és ő, a zöldből való,- kezemben tartva együtt hallgatták velem, hogyan és mért csak igy egész a van s a közös pince-mélyben a tiszta szó velük együtt még sosem fénylett igy nekem .. . Takács Zsuzsa Viszonyok könnye A könyörület gesztusára számított- akárha filmen látná -, arra a mozdulatra, ahogyan megáll előtte és az övét megoldja lassan, hogy követelőző vágyára ilyen készségesen felel. - Ragyogjon a pohár gondolta később - amelyből ivott! Ragyogjon ez a júniusi este a hóban és a ködben. Hogy arca helyébe más arcot képzelhettem, és ö tudta. Ragyogjon majd a számkivettetésben ez az óra! Méhes Károly Apokalipszis mermár lassan mindennek vége a halottidézők nem győzik a munkát fölidézni minden höscincért dinoszauruszt gesztenyefalevelet s a szénatomokat miként vonultak Szókratészból az agyagföldön a füvön a birkán át Hitler Adolfba több a múlt amiről tudnunk kéne mint a jövendő miről semmit se tudhatunk attól félek hogy a vég nem is pusztulás lesz hanem minden holt egyszerre megelevenedik a rég beígért hivó szóra visszakövetelik testüket és lelkűket: s ülünk majd a semmiben mert elfogynak a szárazföldek és a tengerek - imádkozunk majd halálért könyörgünk Kincskereső Orbán Balázsok a Várakozás Hegyén Filmesszé készül a Székelyföldről „A szép Székelyföld az,, mely legkevésbé van ismerve, melyről önmagunk is legkevesebbet tudunk. Égető szükséggé vált tehát annak felkutatása és ismerete" - így fogalmazott 1868-ban Lengyelfalván Orbán Balázs A Székelyföld előszavában. Hat év kitartó szorgalmával és szent törekvésével gyűjtött, majd helyezte a haza oltárára történeti, népéleti, régészeti leírásait és tájrajzót. Bejárta Székelyföld majd' félezer faI- vát, többnyire gyalogosan. Útjai valódi fölfedező utak voi- tak: várakról, templomokról, más történeti emlékhelyekről, szokásokról ő . irt érdemlegesen először, és sok vonatkozásban máig utoljára. Fo- togrdfált is, egyik úttörője a tudományos célokot szolgáló fényképezésnek. „Az erdélyi ember készebb, mint akár a nyugati, akár a déli, vagy a keleti. Készebb, vagyis befejezet tebb, kiműveltebb, határol- tabb, egyénibb, kristályosabb és lelismerhetóbb." Az ő szellemében kívánják végigjárni a Székelyföldet a 20. századvég Orbán Balázsai a kor technikai eszközével: magnókkal, kamerákkal, hogy újabb híradást készítsenek arról a földről, ahol azóta nem sokan jártak a leltárkészítés, a szellemi feltérképezés nemes szándékával. Embereket faggatnak, vallatnak, zsenge ifjak, bölcs öregek mesélnek, fiatal nők és vénséges vének kacagnak, sírnak, kántálnak életről, halálról, Istenről, természetről, háborúságról, sze- retetről és gyűlölködésről. Deák Péter úgy járt Erdélybe, mint szomjas férfi a jóízű kútra. Lelkét, eszét fürösztötte az emberi jóságban, egyenességben, kápéságban és fur- fangban, szemét pedig a gyönyörűséges emberi arcokban, no meg a fenséges tájban. Egyre érlelődött benne a konok szándék: mozgóképre menteni a menthetőt, a kultúra páratlan kincseit. A romániai történelmi forduló tájékán kalandos módon, a veszélyt is vállalva hoztak át dokumentumokat, video-peti- c iákat, székely módra csellel, furfanggal. leleménnyel. Egy archaikus, de működő világról gyűjtenek mozgó képeket. Olyon világról, amely nem az Isten háta mögött van, hanem itt Európában, egy karnyújtásnyira tőlünk, ahova mindenünnen csak földutak vezetnek. Dolgos, serény nép él ott, összetartó közösség. Éles eszűek, józanok, tréfára, leleményre mindig készek, büszkék, önérzetesek, de a fölfuvalkodottságot nem tűrik. „Erdély az ország többi részénél archaikusabb, merevebb és a nyugati hatásokat csak alig vette fel, ha igen, azokat is teljesen a maga képére formálta''. Később Deák Péter mellé szegődött az Erdélyből Székesfehérvárra települt, gyökereiben székely Elekes András. Egymásra találásuk szinte mesébe illő. A stáb tagjai még az ugyancsak fehérvári Tóth István és a budapesti Zalka Imre. a fotózás művészei. Mindegyikben jelen van Orbán Balázs szabadságot bálványozó lelke, jogfosztást nem tűrő haragja. Nincs bennük viszont elődük romantikus nemzeti történelemszemlélete, ök józanabbak, realistábbak, de hál' Istennek, meg tudnak részegülni a szépségtől, a tisztaságtól, a hűségtől. Mert ha csak józanok, nem vállalkoznak erre a hatalmas — ráadásul non profit — feladatra. Ezt a történelmi léptékű küldetést eddig nem kísérte méltó erkölcsi és anyagi támogatás. Csak a Fejér Megyei Művelődési Központ és a Király Kft. méltányolta anyagiakkal is vállalkozásuk fontosságát, dokumentáló erejét, morális hasznát. A hit és az elkötelezettség olyan hőfokon van jelen ebben az alkotó közösségben, amely garancia arra, hogy kellő finanszírozással filmesszé készüljön a Székelyföldről, amely méltó folytatása, kiegészítője lehet az Orbán Balázs-i életműnek. „Az erdélyinek egyszerre több véleménye van és ezek, ha egymásnak ellent is mondanak, ö maga ezekben a tekervényes ellentmondásokban igen otthonosan mozog . . . egyszerre igen is meg nem is . . . A túlfino- mult és ragyogó kastély tövében a viskó nyílt tűzhely- lyel. Erdély nem provincia, a magas civilizáció és o vadember feszültsége." (Az idézetek Hamvas Béla Az öt géniusz című esszéjéből valók.) Az eddig felvett, forgatott anyag még korántsem teljes, de ami elkészült, katartikus élmény. Mítoszt keres és teremt, egy szebb, emberibb, mélyebb és igazibb világról tudósít. Amíg hallgattam, néztem az énlakai öregek bölcsességét az élet és a hit megszámlálhatatlan bogairól, vagy Zsuzsi néni csiklandós történeteit hajdan volt szeretőiről, amíg imádsá- gos szavak szóltak a szegénységben is jelen lévő életerőről és örömről, az volt az érzésem, hogy nem elsősorban nekik fontos kincseik összegyűjtése és megőrzése, hanem a mi lelki föltópászkodásunkhoz kell ez a filmvallomás. Rólunk is szól, a mi hajdan volt hiteinkről, amikor még jóval kevesebb vámszedő meg haszonleső ólálkodott körülöttünk, amikor még a szomorúság mellé derű is jutott. A mi méltóságunkhoz, mindennapi egyenes tartásunkhoz szükséges ez a lírai dokumentum. E századvég Orbán Balázsaival visszatérhetünk egy ősi valláshoz, filozófiához, egy minden korban érvényes kiindulási ponthoz, egy egyetemes emberi alaphelyzethez. A szüntelenül keletkező, elmúló, ösz- szeomló életrendek csüggesztő példatárai mellett olyan örökérvényű örökség ez, amelyet őrizetlenül hagyni, elfelejteni a lélek halálát jelentené. Az alkotók a Hargitán, a Várakozás Hegyén, már nem a lábánál, hanem a tengerszint felett több száz méterrel, talán a térdén megtelepedetve várnak a támogatókra, akik föl - tarisznyázzák a Kincskereső Balázsokat. Ne gondolják, hogy csupa örömóda lesz útjuk filmes krónikája. Súlyos gondok szikláit is elénk fogják görgetni. A Maros, az Olt, meg a két Küküllő hordalékában sok van, ami fájdalmas. Szél mozgatta fenyvesek tengermoraját, leguruló sziklák bérceket visszhangoztató dördüléseit hallhatjuk a balladás vallomásokban. De nincs megismerés, megértés, testvériség, szeretet, lelkiismeretfurdalósok, aggodalmak, kétségbeesések nélkül. Zágoni Erzsébet Székelyföldi képek Tóth István felvételei ■ E lőször magam csináltam hegedűt; vékony fenyődeszkából összeesziká- báltam egy tokot, finomra- csiszoltam dörzspapírral, majd egy lécet szegeztem rá, ez lett a hegedű nyaka. Egy szál drót feszült rajta, és még hangot is adott. Egészen be- lázasodtam. Fabrikáltam én már állatokat, először csutkából, gyufaszálakból, majd fehér fenyőfából; csináltam csatahajót szegekkel kiverve, azok voltak az ágyúk; sőt valódi, mozgó hernyótalpast is, fa-cérnaorsóból, kerekeit bugyiival kifogaztam, gumival lehet felhúzni, futott a földön. De soha ilyen lázat, mintamikor hegedűt, amely hangokot is adott. Aztán megtudtam, hogy az uctánkban Krucleréknak van egy valódi, eladó hegedűjük, s erős vágy támadt bennem, hogy megszerezzem. Ősz volt, először elmentem kőműveseknek segédkezni vagy három napig — nem mentünk még iskolába; kevertem a maltert, hordtam a téglát, és mindig csak a hegedűre gondoltam. Akkor már elvégeztem az első önálló munkámat; téglajárdát csináltam a házunk előtt, egyedül, vagy kéthetes munkával. s olyan simára, egyenletesre sikerült, mintha valódi mesterek rakták volna. Járda: vízszintesre lerakott fal, csillogott az esőben, s lefolyt róla a víz az árokba. Ha elkopogott valaki az ablakunk alatt, már nem cuppogott lába a sárban, mint régen — mindig elfogott a büszkeség, hogy ezt én csináltam —, s elégedetten könyveltem el szófukar bátyám dicsérő szavait. De pénzem nem volt. A járda, a piros tégla súgta a cu- lógerságot; esténként nyakig maszatosan értem haza, s megkerestem pár nap alatt a Kruclerék hegedűjének feleárát. A másik fele még hiányzott, s égetett a vágy, hogy azt is megszerezzem. így indultunk el egy szép napon Gemmel Lacival — az ő apja is suszter volt, akárcsak a bátyám, csak ők a falu másik végén laktak —, így indultunk el Bogárdpusztára kukoricát morzsolni. Reggel mentünk, este jöttünk napokig — Bogárd hat kilométerre volt tőlünk, s mindennap esett az eső, s átnedvesedett ruhánkban egész nap egy homályos pajtában morzsoltuk a kukoricát, én hajtottam a morzsoló nagy vaskerekét, Laci dobálta bele a lófogú csöveket. A morzsoló egyhangú morgásából hegedűhangokat éreztem kiszűrődni, a határ egy nagy hegedűtök volt, annak mélyén talpaltunk mi ketten mindennap Bogárára és vissza. A hat árvizes volt, el volt ázva, mint a részegek, a mélyen beborult ég lilaszürke, szűrte, csak szűrte lefelé az őszeleji esőt, s az eső monoton dobajából hegedűhangokat véltem kihallani, amint talpaltunk a kövesúton, topogtunk a pajtában, melynek gerendáin galambok fészkeltek, s hallgatták ők is a monoton esőt. Minden ment, mint a karikacsapás. Hogy Laci mire költötte a keresetét, nem tudom, én megvettem a hegedűt, vonóval együtt, de tokja nem volt; játszani kezdtem az ismert dalokat, hogy az utcára is kihallatszott, s amikor a mély hangokat reszeltem, nagyanyám a fülére szorított kézzel mondta: „Istenem, úgy nyikorogsz, akár egy morzsológép!" Csanády János Hajtjuk a morzsolót
