Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-08 / 246. szám
Mörtel parádés gólt rúgott PMSC-Rába ETO 2-0 (1-0) Újmecsekaljo, 8000 néző. V.: Varga. PMSC: Bodnár - Kónya, Balog, Braun, Palaczky — Bódog, Jenei, Kocsis (Czér- na, a 74. percben) — Magyar (Mörtel, a 67. percben), Czéh, Belansky. Edző: Garami József. Rába ETO: Végh - Tóth, Bimbó, Bognár, Virág - Csikós, Rugovics, Szántó (Chirat- cu, az 53. percben) — Csertői (ördög, a 73. percben), Plo- tár, Parkas. Edző: Glázer Róbert. A 9. percben Belansky beadásával Palaczky robbant be a 16-oson belülre a mellette futó Bimbóval együtt, majd a lelátóról csak annyi látszott, hogy mindketten a földre kerültek. Varga játékvezető haÍgy látta a stuttgarti menedzser A díszpáholyban jeles vendégek foglaltak helyet. Most adták vissza a PMSC vezetőinek stuttgarti vendégeskedését a VfB vezetői. Közülük Dieter Hoeness menedzser és Lorenz-Günther Kästner másodedző nézte végig a Rába elleni 90 percet. Előbbi röviden így fogalmazta meg véleményét a lefújás utáni pillanatokban :- ' Téchnikailag jól felkészült csapatot ismerhettem meg a pécsiekben, négy-öt kiemelkedő képességű játékossal, akiknek a többiek jól játszanak alá. A kupameccsen kemény küzdelemre számítok, bár be kell vallanom, hogy a mi együttesünket tartom valamivel esélyesebbnek, persze tudva, hogy a futballban minden lehetséges. Gólratörőbb volt a vendégcsapat Vasas—Siófoki Bányász 1-2 (0-0) Fáy u„ 5000 néző. V.: Puhl. Vasas: Babócsy — Juhár — Turbék, Geress, Klink - Kecskés (Zvara 70.), Sirin- bekov, Coco Aires, Mészöly - Szilveszter (Pecha 51.), Claude. Edző: Gellei Imre. Siófok: Biró — Keszeg, Zare, Olajos, Wolf — Menze, Fodor, Meksz (Varsányi 74.), Duró (Kómán 70.), - Fischer, Gregor. Edző: Varga István. A szünetben Baráti Lajos, az utóbbi 30 év legsikeresebb magyar edzője megjegyezte:- Nagy a küzdelem, de amelyik csapat az első gólt rúgja, az nyer. A 48. percben Fodor szögletét Juhár Menze elé fejelte, aki 16 m-ről nagy gólt lőtt a jobb alsó sarokba. (0-1). Az 57. percben nagy kavarodás tározottan a 11-es-pontra mutatott, a büntetőt Balog a kapu jobb oldalába lőtte az ellenkező irányba vetődő Végh mellett (1-0). Az első igazán nagy lövést a vendégek közül a 27. percben Szántó eresztette meg úgy 30 méterre Bodnár kapujától, aki azonban biztos kézzel hárított. Újabb nagy pécsi helyzet maradt ki a 37. percben a győri kapu előtt. Belansky gyönyörű cselekkel húzott el a vendégvédelem mellett, majd középre ívelését Czéh bombázta egyből kapura. Végh kapus csak szögletre tudta tenyereim azt. Fordulós után a Balogtól érkező labdát Belansky előbb áttette a bal lábára, majd 15 méterről rászúrta, Virágnak csak másodszorra sikerült elcsípnie a labdát. Az 57. percben a Bódogtól kapott ajándéklabdával Plotár iramodott meg, Bodnárnak ismét bravúrra volt szüksége, hogy 20 méteres bombáját hárítsa. Három perc múlva ismét Belansky brillírozott. A kapu előtt sorban elfektetve a védőket, eljutott az ötös sarkáig, de beívelése ezúttal elveszett a lábak között. A 78. percben tovább növelte előnyét a PMSC: Braun tette Mörtel lábára a labdát, aki hatalmas lövést küldött kapura. A labda előbb a jobb alsó kapufára vágódott, majd onnan a hálóba pattant (2-0). Hét perccel a lefújás előtt újabb büntetőt Ítélt Varga játékvezető, ezúttal is amolyan ,,határeset" helyzetben. Braun és Rugovics együtt indult a labdáért, majd ütközés után a győri játékos ellenfelével együtt a földre esett. A 11-est azonban Rugovics elpuskázta, mivel a labda a jobb alsó kapufáról ezúttal kifelé vágódott. Beigazolódott, amit Garami József vezető edző a meccs előtt is sejtett már. Nevezetesen, hogy az idegek harca lesz a piros-feketék és a zöldfehérek összecsapása. A felfokozott hangulat a szabálytalanságok és sárga lapok sorozatán is jól mérhető volt (utóbbiból összesen hetet számolhattunk össze a találkozó alatt.) A hazaiak ezúttal sikeresen feledtették a közönséggel a múlt heti, gyengébb teljesitményt, és a játék színvonala is, de főként annak lendülete lényegesen felülmúlta a DVTK elleni mérkőzését. Az első perctől rohamoztak a pécsiek, folyamatosan munkát adva a vendégvédelemnek, amely azonban jól állta a sarat, sőt még viharos ellenakciókra is futotta erejéből. A hazai csapatot a gól kissé lassabb tempó diktálására késztette, és bár a kezdeményezés jogát továbbra is ritkán adták át a vendégeknek, láthatóan kényelmesebben és nyugodtabban kezdtek futballozni. A második játékrész ismét gyorsabb és lendületesebb akciókkal kezdődött, de a vendégek, minden igyekezetük ellenére, sem tudtak Bodnár kapujáig eljutni, néhány kivételtől eltekintve, a helyzetek viszont akkor is rendre kimaradtak. Mörtel bravúros gólja végképp megpecsételte Glázer Róbert legénységének a sorsát, az utolsó negyedóra a 11-es kivételével már amolyan levezetésszámba ment csak. A PMSC-ben Bodnár nem sokszor volt igazán veszélyes helyzetben, a számtalan beívelést és szögletet könnyedén csípte el. A védelem ezúttal pontosan teljesítette feladatát, négyük közül Braun és Balog játéka tetszett jobban, de Kónya és Palaczky is sokat mozgott, sőt utóbbi harcolta ki a vezető gólt érő liest. A középpályások sorából a lecserélt Kocsis emelkedett ki, Jenei nem sokat mutatott, Bódog rossz átadásaival tűnt ki. Elöl Belansky volt a sztár (a közönség szinte egyfolytában éltette), cselsorozataival és pontos labdáival rá is szolgált a dicséretre. A vendégek legjobbjai Bimbó, Végh és Rugovics voltok. Garami József: — Nagyon jó csapatot győztünk le. Glázer Róbert: - Egyenrangú ellenfelei voltunk a PMSC- nek, de a pécsiek jobban használták ki a helyzeteiket. Szűcs Zsolt További eredmények támadt a piros-kékek kapuja előtt, előbb Fodor lőtt kapufát, majd Gregor estében talált a hálóba (0-2). Két perccel a lefújás előtt a 16-os oldalvonaláról megítélt sokadik szabadrúgást Coco Aires a bal felső sarokba csavarta (1-2). A Vasas védelme gólké- pesebbnek bizonyult a csatároknál, a piros-kékeken meglátszott, hogy Sirinbekov sérülten vállalta a játékot. A Siófok megérdemelten törlesztett a tavaszi 0-3-ért, mert kevesebbszer, de határozottabban tört kapura. Jók: Claude, Coco Aires, illetve Wolf, Menze, Meksz, Fodor. BVSC-MÁVTRANSSPED-Fe- rencváros 0-0. Népstadion, 12 000 néző. V.: Molnár L. Váci Izzó-Diósgyőri VTK 5-1 (1-1). Vác, 3000 néző. V.: Vad. Gólszerzők: Szólói (41. p. - 11- esből), Danes (öngól, 48.), Orosz (58., 88.), Simon (60.), illetve Huszák (24.). Videoton-Waltham-Újpesti TE 1-1 (0-1). Székesfehérvár, 4000 néző. V.: Roxin. Gólszerzők: Földes (88), ill. Eszenyi (16). ZTE-Tatabányai Bányász 1-1 (0-1). Zalaegerszeg, 5000 néző. V.: Kiss G. Gólszerzők: Váczi (18.), ill. Fújsz (90.). Kispest-Honvéd-MTK VM 0-3 (0-2). Bozsik stadion, 10 000 néző. V.: Bay. Gólszerzők: Pölöskei (31., 66.), Horváth Cs. (6.). Haladás VSE-Veszprém 0-1 (0-1). Szombathely, 10 000 néző. V.: Nagy II. J. Gólszerző: Bánki (13). AZ NB I. állása: 1. Váci Izzó 3 2 1 — 83 5 2. Pécsi MSC 3 2 1 — 30 5 3. MTK-VM 3 2 — 1 63 4 4. Újpesti TE 3 1 2 — 53 4 Siófok 3 2 — 1 53 4 6. Haladás 3 2 — 1 42 4 7. BVSC—MÁV. 3 1 2 — 2 1 4 Ferencváros 3 1 2 — 21 4 9. Kispest-Honv. 3 1 1 1 45 3 10. Vasas 3 1 — 2 44 2 11. Rába ETO 3 1 — 2 34 2 12. Tatabánya 3 — 2 1 24 2 Veszprém 3 1 — 2 24 2 14. Zalaegerszeg 3 — 1 2 25 1 15. Videoton-Walt. 3 — 1 2 15 1 16. Diósgyőr 3 — 1 2 17 1 H 0 H O 1 . BVSC—Ferencváros 0-0 z 2. Kispest-HFC—MTK-VM 0-3 2 3. Zalaegerszeg—Tatabánya 1-1 z 4. Karlsruhe—Bremen 2-1 1 5. Bayern MünchenKaiserslautern 1-0 1 6. Nürnberg—Hamburg 1-1 z A többi mérkőzést vasárnap játsszák. vasárnapi UJ Dunántúl! napió Uj Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7623 Rákóczi út 34. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesrtő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 371orint, negyedévre 111 forint, félévre 222 forint, egy évre 444 forint ISSN 0865-9125 Labdarúgó NB III. MÁV Nagykanizsai TE-Bog- lárlelle 3-1 (1-0). Nagykanizsa, 200 néző. V.: Kelemen. MÁV NTE: Pfaff - Nagy, Szőke, Németh L. (Horváth), Kapus L. — Bernáth, Grabant, Zsigulics, Németh I. - Kéri (Kovács), Mózsi. Edző: Szalai Zoltán. Boglárlelle: Keserű - Brettner, Glatz, Sümegi, Kenéz - Hollósi (Czirbonók), György, Magyar, Ácsai — Koroknai (Toldi), Szilágyi. Edző: Kenéz István. A kilenc főre megfogyatkozott Balaton-partiak ellen biztosan született meg a kanizsai vasutasok első győzelme. Kiállítva: Ácsai az 54. és György a 75. percben. G.: Kéri (2), Nagy (11-esből), illetve Szilágyi. Megyebajnokság PPTSE-Zsolnay 2-0 (1-0). Postás-pálya, 200 néző. V.: Kulcsár. Közepes iramú mérkőzés, megérdemelt hazai győzelem. Góllövők: Göncz, Ábrahám. Pécsi Kinizsi—PBTC 0-0. Kovácstelep, 100 néző. V.: Keresztes. A végig nagy fölényben levő hazai csapat képtelen volt gólt lőni. Vasasi Bányász-Sellye 2-2 (1-1). Vasas-bányatelep, 200 néző. V.: Balajti. Nagy iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. G.: Horváth Zs., Ott, ill. Feifer (2). Kosárlabda nagyüzem Nagyüzem volt tegnap Kaposvárott a Vili. Balaton Fü- szért Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatorna második napján: 8 mérkőzést játszottak egymás után a városi sport- csarnokban, s bizony jó néhány találkozón- csak késhegyre menő küzdelemben alakultak ki a végeredmények. Két, döntőnek is beillő mérkőzés szolgáltatta a nap fénypontját. A Szolnok a tavalyi kupagyőztes Zágrábtól óriási csatában, o hajrára visszaesve szenvedett vereséget. A másik ágon a ZTE és a Kaposcukor vívott még ennél is ádázabb küzdelmet, s a múlt évi ezüstérmes egy pontos előnnyel harcolta ki a mai döntőbeni szereplés jogát a zágrábiak ellen. Ma először a bronzéremért a Szolnok a Koposcukor- ral mérkőzik 9 órakor, majd ez követi a döntő. Tegnapi eredmények: Szolnok—K. Honvéd 90-89 (40-49), O. Zagreb—Videoton 102-78 (53-43), Kaposcukor-Kloster- neuburg 98-96 (51-42), ZTE— Dombóvár 95-90 (48-45), Videoton—K.Honvéd 110-78 (52-49), O. Zagreb—Szolnok 81-74 (31-41), Klosterneuburg —Dombóvár 82-74 (46-30), ZTE —Kaposcukor 77-76 (40-40). * Kanizsa Kupa nemzetközi torna, Nagykanizsa. Eredmények: PVSK-MÁV NTE 83-73 (47-37), PVSK-Sabaria 74-63 (35-40), BEAC-GÉPSZEV-MÁV NTE 92-55 (46-33), SabariaMAV NTE 83-68 (38-35), BEAC-GÉPSZEV-PVSK 88-78 (49-351 MÁV NTE-TFSE 67-65 (40-30), BSE-PVSK 77-72 (38-39). Ma a helyosztókra kerül sor. A PVSK a bronzéremért, a MÁV NTE az 5. helyért játszik. Kézilabda Nagykanizsai Tungsrarry-Pi- lisvörösvár 36-19 (13-9). NB 1. B férfiak. Nagykanizsa, 250 néző. V,: Simon, Szabó. Nagykanizsa: Kálóczy - Szentes (3), Kovesnyikov (4), Tiba (7), Krichenbaum (10), Rodek (2), Kurusta (7). Csere: Bilicz (kapus), Ojtó (2), Shwarcz (1), Hungler (—), Pánczél (—). A kanizsai idénynyitón nagyszerűen mutatkozott be a bajnokjelölt hazai csapat, amely a második 30 percben látványos játékot nyújtott. PEAC-Segesd 25-23 (15-9). NB II. férfiak, Pécs. A pécsiek góldobói: Danyi (8), Kemenes (6), Mpnori (5), Horváth (3), Duga (2), Lipcsik (1). Mai sportműsor Labdarúgás. NB II. : BKV Előre- Mohácsi Új Barázda Tsz SE, Budapest, 16.30. NB III. : Kaposvár Építők—Komlói Bányász, Kaposvár 16.3C; Boly—PVSK, Boly, 16.30 Nagyatád—Barcs, Nagyatád, 16.30 PEAC—Siklós, Egyetemi stadion 16.30; Paksi SE—Kaposvári Honvéd Paks, 16.30; Bonyhád—Rákóczi FC Bonyhád, 16.30; Marcali— Kisdorog Marcali, 16.30. Megyebajnokság Bicsérd—Felsőszentmárton, Bicsérd 16.30; Sásd—Somberek, Sásd, 16.30 Szigetvár—Beremend, Szigetvár 16.30; Hidas-Újpetre, Hidas, 16.30 Szászvár—Szajk, Szászvár, 16.30 Töttös—Harkány, Töttös, 16.30. Modellezés. Autómodellező verseny, Újmecsekalja, 9.00. Kézilabda. NB I. B., nők: Magyar Kábel—PEAC-Babits, Budapest, 15.00. Tenisz. DEDÁSZ Kupa amatőr verseny, DÉDÁSZ-pálya, 7.00. Lovassport. Fogathajtó- és ugró- verseny, Siklós—Harkány közötti arborétum, 9.00. Tömegsport. Pécsi napok '91 tömegsportnapja, Tettye, 9.00. Kosárlabda. Előkészületi torna. Babits Gimnázium, 10.00: Bajai TK —Pécsi Postás; 11.30: Dombóvár II. -PEAC. , A PMSC-Győri Rába ETO mérkőzés eredményét eltaláló pályázóink közül a szerencse Tóth Balázs, 7626 Pécs, Vadász utca 19. szám alatti lakosnak kedvezett, aki a 200 forintos vásárlási utalványt postán kapja meg. Az e heti szelvények beérkezési határideje péntek déli 12 óra, pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, amelyet szerkesztőségünk címére (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) kell beküldeni, péntek délig. Fömérkőzés: Vác-PMSC ................................................................. Pótmérkőzés: Tatabánya-Kispest HFC ...................................... A pályázó neve: ................................................................................... Lakcíme: ................................................................................................ A kép csalóka, Magyar (jobbról) egyáltalán nem nőtt a mezőny fölé, a pécsi játékost le is cserélték. Szundi György felvétele