Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)

1991-09-21 / 259. szám

19*1. szeptember 21., szombat

Németi Rudolf

Mil/en lehet

Aki lépett már úgy tenyérnyi széles pallóra, hogy nem tudta, átjut-e, s mire feléig ért, talpába gyűlt már testének egész súlya, s ottan állt ólomkolonckéntj merő egy lucsokba fagyva, mozdulni képtelen és aki végül mégis átjutott a túlsó partra, szinte öntudatlan, akárha gyermek vitte volna át az tudhatja, amit az angyalok tudnak csupán, lehet fogalma arról, milyen a súlytalanság, végre is hogyan szakadoznak fel landoláskor a könnyűség buborékjai, milyen fellélegezni szabadon.

Törő IsWán

Kimosódik

Kimosódik egyszer szemedből a sok belehintett por, megtisztulsz, kihullik belőled, mint a bojtorján ragadványa, de ott marad tüskéje, szúróágya, elbukók kövezeten koppanása agyadban; most potyognak a gesztenye-sőrétek, s a rozsdásodó sineken túl himnuszodat trombitálja az isten; elmosódik egyszer... mint kutyaürülék az aszfalton, mint a begyakorolt mozdulat, mint idegen zászlók színei kikopnak, s a hajnali hűvösségben még látod a szürke eget, melyet nem tisztítanak már esők, sem szelek, csupán a képzelet; kimosódik egyszer... a tekintet, hogy tisztán láthasd, mit alkottál, miközben elromboltad önmagad, s békésnek hitt világodból kiszakad egy teleirt lap.

Dúsa Lajos

Nagy, lelassított pillanat

Csak az álom száll föl velem, nő a Van lepkegyüjteménye.

Most tűzetek szükségletem újra leszegzö tűhegyére.

Nagy, lelassított pillanat ahogy a borda tompán roppan, s a lélek megint megszakad a hernyó-kínú fájdalomban.

A szabadság még villanás, míg itt vergödök megsebezve, s nagyon fáj a valami más, ami belőlem is lehetne.

lieues íróink ismeretlen lévőiéi

A 60 éves Janus Társaság

dokumentumai

Az írói levelek a pécsi Janus Pannonius Társaság keletkezésével kapcsolatosak. Az Üj Dunántúli Napló szept. 10-i számában Olasz István tollából szép emlékezést olvastunk „a vidék önállóságáért" 60 éve megalakult Janus Társaságról. Hadd egészítsem ki ezt a történeti visz- szatekintést saját kutatásaim során véletlenül előkerült ismeretlen dokumentumokkal, amelyek hitelesébbé és élet- hűbbé teszik a Társaság működését.

A Társaság 1931. június 10- én alakult meg a megyeháza dísztermében. Magyarország a 30-as években gazdasági téren a mélyponton volt, és az írók szükségét érezték annak, hogy szellemi ráhatásukkal az emlbereket lelki bénultságukból fölemeljék. Surányi Miklós elnöki megnyitó beszédében ezt hangsúlyozta: „A vidék steril és érintetlen, és nem burjánoztaik el rajta a kulturális szempontok hínárjai." A Társaság folyóirata, a Sorsunk hamarosan országos irodalmi fórummá nőtte ki magát, és felolvasó ülései rangos eseményekké váltak. Legelső tagjai közé tartoztak: Bárdosi Németh János, Csorba Győző, Csuka Zoltán, Illyés Gyula, Kardos Tibor, Keresztury Dezső, Kodolányi János, Kolozsvári Grandpierre Emil, Németh László, Sötér István, Ta- káts Gyula, Tatay Sándor, Weöres Sándor és még sokan, hiszen félszáz nevet lehetetlen itt felsorolni. A Társaság első elnöke, Surányi Miklós 1936-ban bekövetkezett halála után Fischer Béla alispán lett az utóda. A 40-es években a lelkiismeretükre hallgató írók elszánt ellenállásra törekedtek a náci befolyás ellen. A német megszállás után a Társaság több ülést nem tartott, a Sorsunk is 1945 közepéig szünetelt, majd 1948-ban végleg megszűnt. A háború után a szétszóródott íróik hiányát érezték tömörülésüknek, ezért 1945 végén megalakították a Batsányi János Társaságot. Elnöke Várkonyi Nándor, ügyvezető titkára pedig Csuka Zoltán lett, aki nem sokáig tudta előteremteni a folyóirat anyagi alapját a háború utáni nehéz időkben.

Pécs város tanácsa 1946- ban tavasszal egy közös irodát létesített a Kossuth Lajos utca 8. sz. ház I. emeletének kétszobás, üres lakásában. Ide telepedett „társbérlőként" a Batsányi Társaság, valamint o Pécs Városi Szabadművelődési Felügyelőség, amelynek vezetője voltam. A kétszobás helyiség belső szobája közös irodául szolgált, bár az írók nemigen jártak még akkor oda, Csuka Zoltán azonban mindennap megjelent, részint

a postát átvenni, másrészt a Társaság ügyeit telefonon intézni. A két intézmény feladatai akkor hasonlóak voltak. A Batsányi Társaság a háború alatt megdermedt irodalmi életet szervezte újjá, a Szabadművelődési Felügyelőség pedig a tetszhalálba süllyedt pécsi kulturális életet igyekezett támogatni erkölcsi és anyagi erejével. Nyilván hasonló okok miatt kaptunk egy irodában elhelyezést mindketten. Az első szoba két rozoga szekrénnyel előszobául szolgált. Itt és kint a folyosón hevertek a padozatra ömlesztve a Sorsunk háborút átvészelt példányai, és ott bújt meg a papirszemétben a Janus Pannonius Társaság kiszórt irattára. Ezek a papírkupacok, mint eltakarítandó, értéktelen dolgok várták elszállításukat. Én ott böngésztem a papírok között, a padlón térdelve, és így találtam rá a Janus Pannonius Társaság alakuló közgyűlésére meghívott néhány neves író levelére, amelyeket Fischer Béla alispánhoz címeztek. így leltem rá Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Bárd Miklós, Fülep Lajos, Vainovidh Géza és Harsányi Zsolt levelére.

A levelek megszólításai azonosak voltaik: „Méltóságos Alispán Úr!" Kivételt képez Babits és Harsányi akik Fischer Bélát „Mélyen Tisztelt Alispán Úr!” megszólítással köszöntik. A továbbiakban a megszólítások mellőzésével a levelek tartalmát ismertetem.

Babits Mihály pécsi kapcsolatai messzire nyúlnak vissza, hiszen édesapja pécsi tábla- biró volt, és Babits Mihály a ciszterciek gimnáziumába járt a század elején, Így meghívása személyes érzelmeket is fölkeltett benne. Babitsnak Fischerhez fekete tintával írt levele így szól:

,,Május hó 25-én kelt szives soraiból örömmel és meghatot- tan olvasom ki, hogy Pécsett még emlékeznek arra, mily erős fiatalkori emlékek és érzelmi kapcsok fűzik az én múltamat is ehhez a gyönyörű, ös magyar városhoz.

Hálásan köszönöm ezt az emlékezést, és megtiszteltetést, amellyel a megalakuló Janus Pannoniusról nevezett pécsi irodalmi társaság tiszteleti tagságát nekem szánták.

Surányi Miklós barátom már bizonnyal hirül adta, milyen szívesen vállalkoztam kérésére ezt az alkalmat fölhasználni, hogy ifjúkorom városát fölkeressem. Nagy öröm lesz számomra viszontlátni a kedves ismerős helyeket, melyektől oly régen elszakadtam.

Tehát a viszontlátásig; még- egyszer köszönve szives és kedves sorait maradok az Alispán urnák tisztelő híve Babits Mihály."

Kosztolányi Dezső levele lakonikusan rövid. Nevét és lakcímét egy kartonlapon olvashatjuk, amelyen je Heg re te s zöld tintájával, kézírással az alábbiakat tudatja:

,,Feladó Kosztolányi Dezső Budapest, I. Tábor-u. 12.

Köszönöm szives hívását. A Janus Pannonius Egyesület megnyitó ülésére lerándulok, s a Kisfaludy Társaságot és a Pen Clubot képviselem. Igaz tisztelettel híve Kosztolányi Dezső."

Bárd Mikiás költői név, ere- deti nevén Közmű Ferenc, testvérbátyjo Kozma Andor költőnek. Ö maga huszártiszt volt, s a méneslkartól ment nyugdíjba. Konzervatív felfogású, „régi vágású nemesúr" volt, Várkonyi Nándor szerint azonban „egyébként egyenes íelikű, férfias egyéniség, emberséges ember, merő ellentéte a Horthy-féle főtisztek átlagtípusának és jó költő." A' népies-nemzeti irány követőjeként kezdte pályáját, később azonban alkalmazta a Nyugat költőinek stílusbeli, formai eszközeit. Szerepel a „Hét évszázad magyar versei" c. antológiában is. Bárd nosztalgiával ir Baranyáról, ahol életének egy részét töltötte. Lila tintával, kézírással írt levele így szól:

,,A Janus Pannonius irodalmi társaságnak azon megtisztelő szándokát, hogy engem tagjává válasszon, igaz örömmel és köszönettel fogadom. Egy kötelékkel több, mely engem a feledhetetlen kedves szép Baranyához fűz, hol én időmnek legjavát, most már alkonyodó korom delelőjét töltöttem, hova emlékezésbe híven visszajárok. Vi- ritnak-e még a harkányi hár- sak?

Szíves elnézést kérek, amiért válaszom a megtisztelő felhívásra némi késéssel ér Méltóságod kezeihez, de levele három stáción át jutott hozzám. Fogadja Méltóságod kiváló tiszteletem, s meleg üdvözletem kifejezését, s kérem juttassa el azt szerencsekivánataimmal az alakuló Janus Pannonius Irodalmi Társaságnak, hivök: Bárd Miklós. Balatonföldvár, 1931.

V. 28."

Fülep Lajos, nagy magyar esztéta és művészetfilozófus ezekben az időikben Zengő- várkonyban lelkésrkedett belső emigrációban, és a Károlyi-kormányban viselt tisztsége miatt budaipesti egyetemi katedrájától megfosztva csak az egyetemi magántanárságig jutott el Pécsett, egészen a Háború végéig, Rövid levele, világoskék tintával írva így szól:

„Vettem f. hó 2-án kelt nb. sorait, s tisztelettel bejelentem, hogy ha valami váratlan körülmény meg nem akadályoz (pl. temetés), okvetlenül meg fogok jelenni a Janus Pannonius Irodalmi Társaság alakuló közgyűlésén. A legmélyebb tisztelettel Fülep Lajos. Zengövár- kony, 1931. VI. 5.”

Voinovich Géza akadémikus, esztéta, szerkesztő és szinte

Z'iy\-4 /w z-r. - -M. L< <7 fvL-o

ts-in *—.*•

fíJuA. ív

" °’r *- •

<1 a •- As U U,t u- 4A!» .

f-t-’cví ' Z**Lr-*/.i-Vé C-rU

re c> t .t « t L.-A-, «-Z y» /ijZj i‘

S"*'i-n.lt . J'v-yj 4-rC~. 4^ .* ’VJvk,, it^trrs «I

JcKaA 4 , <11 ZVrj,

ír H-Cy > /YZ*-. t i.erUr^ «S * /ou*A

Babits Mihály levele Fischer Bélához

valamennyi hazai irodalmi társaság tagja, a Magyar írók Egyesülete nevében jelentkezett. Már előre méltatja a Janus Társaság jelentőségét és várható hatását. írása lila tintával, kézzel írott levél, s így szól:

,,A Janus Pannonius Irodalmi Társaság alakuló ülésére való meghívást mind a Magyar írók Egyesülete, mind a magam részéről hálásan köszönöm. Ily irodalmi egyesülés létrejötte egyik egyetem oldalán nagyhatású lesz egész culturánkra; előreláthatólag gócpontjává fog az emelkedni a Dunántúl egész szellemi életének, s a kitűnő Minerva folyóirat útján is maradandó nyomokat fog hagyni tudományos és irodalmi fejlődésünkben, közművelődésünk minden vonalán. Tudom, s tudja mindenki, bogy ez egyesülés létrejöttében az oroszlánrész Méltóságodé. Hálával gondol erre a magyar szellemi élet minden munkása. Örömest mennék le az alakulásra, újra látni a szépséges Pécset, de én ezekben a napokban Szegeden leszek elfoglalva Passióm előkészületeivel. Surányi Miklós barátommal egyetértésben Egyesületünk főtitkárát, Pünkösdi Andor urat kértem föl képviseletünkre, aki örömmel vállalta részvételét az alakuló ülésen. Lakáscím: Bp. VI. Eötvös-u. 29. A nagy horderejű kezdeményezéshez teljes sikert kívánva

mély tisztelettel őszinte hive Méltóságodnak: Voinovich Géza."

Harsányi Zsolt, a két háború közötti .időszak népszerű írója írógéppel írt levélben jelentkezett, amelyben bejelenti, hogy a meghívásnak örömmel tesz eleget, és Surányi Miklóssal együtt utazik

Pécsre a megnyitóra.

Surányi Miklós, az első elnök levelét sajnos nem találtam meg, hiába kerestem napokig a papírok tömkelegében, elveszhetett, és ki tudja, hány értékes Írás, vagy levél semmisült meg az ide-oda

hurcolkodás alatt! így semmisült meg a Janus Pannonius Társaság irattára is.

A fent ismertetett leveleket tiz évvel ezelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeumnak adtam ót megőrzésre, ott megtalálhatók.

Dr. Szántó Károly

I £ lünk a katádfai kultúr- I házban egy pénteki es- w tén: az előcsarnokban a bálra váró fiatalok, a nézőtéren legalább hetvenen minden korosztályból. A szinpa1 dón „kultúrműsor" folyik. Az idézőjel indokolt. A két világháború közti kabaréirodalom tizedik vonalából vett jelenetek, „dramatizált” viccek tízen aluli gyerekek előadásában ; recsegő magnón klosz- szikus dallamok rá táncra alig emlékeztető mozdulatokot végeznek fiatalok. József Attila-, Petőfi-vers, csárdás, erdélyi magyar nóta és „modern tánc" váltakozik két hosszú árán át — alapvető rendezői hibákkal. A közönség egy része lesüti a szemét.

Más része viszont lelkesen tapsol. Mert mindezek ellenére van valami érdekes ebben az egészben. Alsó tagozatos kislányok, tizenéves fiúk, lányok, harmincas, negyvenes

apák, anyák állnak elénk a színpadra. Szövegtévesztésekkel bár, de hittel, belső tűzzel mondják, hogy Egy gondolat bánt engemet, kicsattanó jókedvvel játsszák el a megcsalt férj és feleség kabarébeli szerepét. Hiányzik ugyan a mesterségbeli tudás és az ízlésbeli kontroll, mely ezt a lelkesedést megfelelő formába önti, de megható a vállalkozókedv, a közös munkában való részvétel igyekezete, a produkcióra, a sikerre való elszánt törekvés — és a helyenként megcsillanó tehetség. Nemcsak a viszolygás fog el, hanem a remény is: ebből a csoportból lehet, lehetne valami — kár lenne nem kihasználni azt a ma Magyarországon már oly ritka adottságot, hogy felnőtt és gyerek együtt akar és tud játszani egy csoportban.

A műsor után a presszóba halászlére hív bennünket Wie- liczki Zoltánná, az együttes

vezetője és Benkő Lajos, a csoport tagja - Fetkó Jenőt, a megyei művelődési központ színjátszó referensét és e sorok íróját. Hívják a polgármestert is, de nem jön. A vacsora után a községházán ülünk egy kerékasztal köré a képvi se I ő-testü let ta g jatva I.

„Hogy tetszett a műsor, polgármester úr?'', kérdem. „Láttam én ezt már tavaly, akkor is ilyen volt — mondja Gellény János. — De ez itt nem kell senkinek. Csak azért csinálják,

hogy bevágódjanak a megyén."

„Tavaly nyáron gyönyörűen indultunk 17 gyerekkel — így Wieiiczkiné. — Hívtak bennünket a szomszéd lalvakba. De o helybeliek soha nem jöttek el megnézni a műsort." „Elmentünk utánuk, ahol szerepeltek, és érdeklődtünk, sehol se tetszett a műsoruk" — legyint Törzsök Emil képviselő. — Wieiiczkiné: „Sorra eltiltották a gyerekeimet a csoporttól!" Törzsök: „Iskolások ne

járjanak haza éjiéikor a szereplésről!" Benkő: „Azt mondták, lehetek kultúrigazgató, ha ott hagyom a csoportot." Gellény: „Az önkormányzat támogatja a kultúrát, az a dolga." Törzsök: „Kitiltották a pingpongozókat a kultúrház- ból, mert zavarták a próbát." Wieiiczkiné: „Nem igaz, végül házaknál próbáltunk, mert kinéztek bennünket onnan." Gellény: ,,Bevették a sok

pénzt, de nekünk nem számoltak el." Újságíró: „Támogatta az önkormányzat pénzzel a csoportot?" Gellény: Nem. De ingyen használták a fűtést a világítást. Ezt a műsort is titokban csináltáki minket nem tájékoztattak, nem is tudtunk róla." „Es hogy mentek be a házba? Ki adta nekik a kulcsot?" Polgármester: „Én."

És így tovább másfél órán át. Éjféltájban azt mondom: „Szeretném a tudósításomat optimistán befejezni. Megegyezhetnek abban, mennyivel támogatja az önkormányzat a csoportot, és ennek lejében hány előadást kér és mekkora bevételt?" Megegyezhetnek, mondják. Kifizetik Wieiiczkiné színjátszó tanfolyamának tandíját is.

Azt hiszem, itt a hepiend. Mielőtt búcsúzni kezdünk, Törzsök Emil figyelmeztet. „Mago újságíró? Tájékoztatom, hogy hogy az egész beszélgetést magnóra vettük. Csak azért, hogy ha nem azt Írja, ami elhangzott, és emiatt találkoznunk kell, tudja mihez tartani magát." Wieliczkinének pedig úgy, mellékesen: „Elzüllesztet- te a fiatalokat a kultúrháztól." Mire Wieiiczkiné: „Látják?

Ezeknek nem kellünk őszintén."

Egyébként szól a zene, tart a bál, csattognak a sörösüvegek és fiatalok csökolóz- nak az udvaron.

G. T.

Színe és visszája

Magyar ugar, 1991