Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)

1991-09-11 / 249. szám

1991. szeptember 11., szerda aj Dunántúli napló 7 Padlón a Repülőgépes Szolgálat ntstartolös Közel ezer lóerő dübörög, cibálja a kétfedelű sárkányt, majd fékoldás után égnek tör „Ancsa", az öreg An—2-es me­zőgazdasági repülőgép. Apró pöttyé zsugorodik a távolban, emelkedik, fordul, s mint egy dühös sárga-fekete dongó, le­csap a cukorrépatábláro. Dü­hös, akárcsak pilótája, Bogár Imre, aki a felszállások közötti rövid szünetekben hevesen bí­rálta a Repülőgépes Szolgá­latot. Több milliós veszteség- Szabálytalanul, több mil­liós veszteséggel átalakultunk költségvetési üzemből állami vállalattá. Miért indultunk több tizmillió forintos mínusz- szál? Mert Ígéretet koptunk, hogy évente 6—6 amerikai MD—500-as helikoptert vásá­rolhatunk, darabját 30 mil­lióért, 5 éven át a MÉM fi­nanszírozásával, ám a minisz­térium időközben kiszállt az üzletből, s ezzel podlóro küld­te a céget.- Nem jöttek rá, hogy ek­kora tartozással elöbb-utóbb ellehetetlenülnek? Nem pró hálták átszervezni a szolgá­latot?- Dehogynem. Azzal kezd­ték, hogy levágták az arany­tojást tojó tyúkot, azaz visz- szafejlesztették az üzemeltető állományt. Felére csökkentet­ték alapbérünket, s megvál­toztatták az ösztönző rend­szert: addig a hektáronkénti teljesítmény, most a repülési órák alapján köpjük meg a bevétel egy csekély hányadát.- Akárhogy vesszük, mind­kettő rohamosan csökken. De tudomásom szerint változatlan a létszám, ami ez esetben tel­jesítményromláshoz vezethet . Mindenki szeretné megtartani a munkahelyét Élni kell valamiből- Feltételezem, azért is, mert o mezőgazdaság vissza­esésével egyidejűleg még a gazdagnak tartott tsz-ek is el­szegényednek Terményeik so kaságo eladhatatlan, a nö­vényvédő szerek ára csillogó szati magasságú, s ha jól tu­dom, a repülőgépes mütró gyázás is sok helyen elmaradt idén . . . ro is tartsók el. Vállalkozások alakulását szorgalmazzák, ame­lyekbe állóeszközeiket bevihet­iék apportként. S mivel esz- <özállomónyban gazdag a cég - ráadásul monopolhelyzetű -, senki sem tud annyi pénzt felmutatni egy esetleges tár­suláskor vele szemben, hogy egyenrangú partnerévé válhas­son. Vegyük alapul ócska, 18 éves gépemet. Tavaly 300 000 forintért, gyakorlatilag eszmei értékért megvette a szolgálat egy tsz-től a tulajdonjogot. Idén felértékeltette több mint 3 millióra, mondván, annyit ér, amennyit a piac elfogad, már­— Közrejátszik ez is lassú tönkremenetelünkben. Mivel a tsz-ek gépparkja adott, arra törekszenek, hogy embereiknek munkát adhassanak Ezért ki­találták az úgynevezett műve lőutas rendszert, csakhogy a táblákba vágott sávok kiesnek a termelésből, és meghatvá- lyozzák a növénybetegségek elterjedésének lehetőségét. Furcsa dilemmát okozhat tsz- vezetőknek az a tudat, hogy pedig a piacot — vetélytórs hiányában — keményen a markában tartja. Ráadásul, ha belemennék egy ilyen üzletbe, mondjuk 1 millióval, a haszon háromnegyede akkor is az övék . . . Ráadásul csak tőlük, helyesebben más vállalkozá­saiktól rendelhetnék pótalkat­részt, benzint és szerelőt, ez­zel is biztosítva tisztes hasz­nukat. Mindezt akkor, amikor mindenki tudja, végünk van . . . — Valaha 5 millió hektárt műveltek meg a szolgálat pi lótái. Ma o töredékét. Néhány éve már tavasszal túl voltunk 100—200 repült órán, most örülhetünk, ha évente van eny- nyi A létszám viszont maradt Érthető, hiszen mindenki sze retné megtortani munkahelyét De milyen áron? A szolgálat nól mindössze csak közel 200 ember dolgozik a mezőgazda ságban Hozzávetőleg ugyan ennyi a kiszolgáló személyzet létszámo is. Ugyanakkor 5— 600 fő adminisztratív foglal­kozású, okik alapbérét nem csökkentették a felére Ezért (is) veszteséges a cég olcsóbb a repülőgépes műve és, mint a saját emberekkel /égzett. mégis azt választják, mert mi nem szántunk, ve tünk, aratunk. „Eszi a vetés- fehérítő rovar a búzát" - mondtam nemrég egy tsz-el lökhelyettesnek, mire azt vó oszolta: Na és? Annak is él nie kell valamiből . . .” Mi is megpróbálunk.- Privatizáció - ez a mai .divathullám" — milyen átlő- 'ést hozhat? — Semmilyent, mivel a cég azt szeretné, ha egységei le­válnának, önállósulnának, de jgy, hogy a központot tovóbb­Felmérni a lehetőségeket — Az ismert repülögépmű- szer, a műhorizont milyen ál­lást mutat?- Dőlést. Ide vagy oda. Két lehetőségünk van. Az egyik: a tsz-ek bérelnék a gépeket o szolgálattól, miután a nevük­ben megszervezzük a munkát, gazdaságossá tesszük. bizo­nyítva, hogy így is tisztes nye­reség érhető el. A másik: be­adjuk a derekunkat — omi egyébként a pilóták szakmai betegségének fő forrása az állandó megterhelésektől -, s a szolgálattal együtt alakítunk ki vállalkozást. Persze, ehhez fel kellene mérni, milyen le­hetőségeik vannak a mező- gazdaságban, szükség van-e ennyi emberük látszatfoglal­koztatására, s főleg azt, ho­gyan tudnák megújítani gép­parkjukat. Bárhogy alakul, ne­héz ügy lesz, pedig szeretnék a szarvkormány mögül nyug­díjba menni . . . Ruzsinszky Tibor Fotó: Vígan Péter Ki veszi meg a nagyvállalatok romjait? Akár ingyen is... * — Közhellyé koptatott megállapítás, hogy a magyar gazdaság csak a privatizáció útján válhat valódi piacgazdasággá, vagyis igazi tulajdonosok kezébe kell adni az állami vállalatokat. Ám bármilyen sokszor beszélünk róla, bármilyen sok nyilatkozat, sőt kinyilatkoztatás hangzik el e témában, a privatizáció, különösen a nagy állami vállalatoké enyhén szólva döcög. Míg egy-másfél éve olyan félelmeket fogalmaztak meg egye­sek, hogy kiárusítjuk a vállalatainkat, azok nagy része külföldiek kezére kerül, ma úgy tűnik, épp az ellenkezője, a gyér kereslet, és a még kevesebb valóban megkötött üzlet az igazi gond. Ezek­ről a kérdésekről beszélgettünk Kopátsy Sándor közgazdásszal, aki az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának is tagja. Reménykedés a csodában- A magyar ipar egykori büszkeségei, azok a bizonyos szocialista nagyvállalatok, a jelek szerint alig-alig kellenek bárkinek is. Ennyire értékte­lenek lennének, vagy ennyire ügyetlenek lennénk az el­adásban?- Nemigen beszélünk róla, pedig napnál világosabb, hogy ha egy vállalatnak nagyob­bak a tartozásai, mint a le­hetséges értéke, akkor csak negatív lehet az az összeg, □ melyen el lehetne adni. Egy valódi piacgazdaságban az ilyen vállalat nem az államé, vagy akár egy vagyonügynök­ségé, hanem egyszerűen a hi­telezőié, a bankoké, a társa­dalombiztosításé, azoké, akik­nek tartozik. Nálunk ezt a ké­nyelmetlen helyzetet mindenki igyekszik elkerülni — konkré­tan azt, hogy bevallják, a cégnek nagyobbak a passzí­vumai. mint a lehetséges ösz- szes aktívuma. A vezetők és persze a dolgozók is remény­kednek, hogy valami csoda mégis történik, valaki meg­menti őket, hiszen effajta men­tőakciók sorozatban történtek az elmúlt évtizedekben, sőt még az utóbbi években is Ezeknek a nagyon rossz hely­zetű vállalatoknak az értéke sítése mindenképpen külön el­járást kívánna.- Külföldiek sokszor szóvá teszik, hogy képtelenek kiiga­zodni a hazai vállalatok szám­viteli rendszerében. Most meg­született az új számviteli tör­vény, amely állítólag szakmai­lag kiváló munka, csak ép­pen a bevezetését halasztották el évekkel.- A mai vállalati mérlegek nem csak a külföldinek, még a saját vezetőiknek sem mon­danak semmit a valóságos va­gyoni helyzetről. További prob­léma, és ez már nem pusztán technikai kérdés, hogy emiatt a múlt századi számviteli rendszer miatt a hazai válla­latok piaci értékének kéthar­mada elveszett az elmúlt öt évben. A még mindig érvény­ben lévő számviteli előírások ugyanis nem engedik, hogy □ pótlást, az amortizációt az inflációval együtt emeljék. En­nek az a gyakorlati következ­ménye, hogy a nagyvállalati szektorban az idén elszámolt amortizáció például már csak a valós értékcsökkenés legfel­jebb egyharmadát fedezi. A többit nyereségként kell kimu­tatni, és ezután természetesen adózni is kell. Vagyis a költ­ségvetés plusz bevételhez jut, miközben a vállalat nem tud­ja pótolni az állóeszközeit, folyamatosan romlik a műsza­ki színvonala. A most elfoga­dott számviteli törvény elvben rendezi ezt a problémát. De én is megdöbbenve tapasztal­tam, hogy 3—5 évig lényegé­ben semmi sem valósul meg ebből a fontos törvényből. Ez annál különösebb, hogy mi­közben a képviselők hosszasan tárqyalták magát a törvényt, szó nélkül tudomásul vették, hogy a bevezetés még hosszú évekig is eltarthat. Hár nem vonzóak a szovjet kapcsolatok- A pénzügyileg még oly gyönge lábakon is álló ma­gyar vállalatokat sokan a szovjet kapcsolataik miatt tar­tották értékesnek. Ám úgy tű­nik, ez sem elég vonzerő a külföldi befektetők számára. — A magyar ipar azon ré­szének, amelyet a külföld szá­mára valóban el lehet adni, □ z árát elsősorban a szovjet piaccal való kapcsolata hatá­rozta meg az elmúlt években. És sajnos, ez a kapcsolat ha­tározza meg ma is, most már egyre inkább negatív értelem­ben. Sajnos, a szovjet piac fizetőképessége rendkívül le­romlott, és ez rajtunk kívülálló módon, a mi vállalataink ér­tékét is tovább csökkenti. De tény, hogy az elmúlt egy-más­fél évben sem politikailag, sem gazdaságilag nem sikerült olyan viszonyt kialakítani a Szovjetunióval, ami ezt a rendkívül fontos ugródeszka- szerepet legalább részben megőrizte volna Magyarország számára. Betegesen féltünk a szovjet külkereskedelmi egyen­leg romlásától, és ezért olyan kapcsolatokat is megszakítot­tunk, amelyek most akárhogy s alakultak időközben a vi­szonyok, jól jönnének.- A privatizációhoz egyik 'eggyakrabban kapcsolódó jel­ző a „spontán". Ez ugye, lé­nyegében nem jelent mást, minthogy a vállalatok dönté­si helyzetben levő emberei, a vezetők a jogszabá­lyok adta lehetőségekkel élve, kimentették a vállalati vagyon egy részét különféle gazdasági társaságokba. Ezek­ben az új vállalkozásokban természetesen továbbra is ők a vezetők, részben-egészben tulajdonosok is. A spontán pri­vatizációt a lakosság egy ré­sze és a politikusok egy része elitéli, viszont a közgazdászok - köztük például Kupa Mihály pénzügyminiszter is - úgy nyi­latkoznak, hogy gazdasági szempontból ezek a legsikere­sebb privatizációk, önnek mi erről a véleménye? — Szerintem azokat a gaz­dasági eredményeket, amiket minden ellenkező híresztelés­sel szemben igenis, fel tud mutatni a magyar gazdaság, épp o spontán privatizáció miatt érte el. Tény ugyanak­kor, hogy azokat a vállalatré­szeket privatizálták ily módon, ahol például létszámot lehe­tett bújtatni, jövedelmező szol­gáltatásokat lehetett beindíta­ni, esetleg adót lehetett csal­ni. Azt privatizálták, ami meg­érte. így alakult ki az a mai helyzet, hogy nagyon sok vál­lalatnál már csak azt nem pri- wi*Í7<íltnk ilyen, úgymond spon­tán módon, amit nem volt érdemes. Mi lesz velük?- De mindezek után mégis­csak megmaradtak, ha már csak értékük romjaiban is, az egykori szocialista fellegvárak. Mi lesz velük ön szerint? — Én el tudnék képzelni ezekben az esetekben egy olyan privatizációt is, hogy bárkinek akár ingyen odaad­juk ezeket a csaknem teljesen elértéktelenedett vállalatmara­dékokat azzal a feltétellel, hogy az itt dolgozók túlnyomó többségét nem teszik ezután az utcára. A munkanélküliség ugyanis egy kritikus mértéken felül működésképtelenné tehe­ti az egész magyar gazda­ságot P. É. A Polgári Védelem új feladatai Gázálarcok és a katasztrófahelyzet Az elmúlt két évben meg­változott a Polgári Védelem funkciója hazánkban. Ko­rábban az esetleges háború okozta csapósok kellő vizs­gálata volt, illetve lett volna a teendő, az utóbbi időben pedig - hogy Pichler Sza­bolcs megyei törzsparancs­nok szavait idézzem -, bé­keidőszaki katasztrófák fel­számolásában való közremű­ködés a feladat. A régióban és más he­lyeken is megyénként 20—30 hivatásos ember feladata, az 1990 júniusától a belügy­minisztériumhoz tartozó pol­gári védelem megszervezé­se, a megyénként több ezer társadalmi munkás tevé­kenységének egyeztetése. A társadalmi segítők számáról annyit, hogy az országos keretnek megfelelő arányos elosztás szerint például Ba­ranyában a Polgári Védelem raktáraiban 12-18 ezer em­ber számára van gázálarc, megfelelő munkaruha és csizma. A jugoszláviai események­kel kapcsolatosan eleddig nem kaptak külön feladatot a Polgári Védelem emberei Ugyanakkor megemlíthetjük, hogy valamennyi, a hazáik­ba menekülőkkel vagy itt tartózkodókkal kapcsolatos adat naponként rendelkezé­sükre áll. Tudják tehát pél­dául azt is, hogy az első, Jugoszláviából érkezettek jú­lius 10-én jelentkeztek Ba ronyában, de egyébként mái májusban készen álltak tér veik az esetleges menekü­lők fogadósára. A legkü­lönbözőbb baranyai szállások berendezésének véglegesíté­sénél a Polgári Védelem igen hatékonya'n, mintegy ki­lencven százalékos arány­ban működik közre, aktivis­tái segítségével. Pichler Szabolcstól meg­tudtuk azt is, hogy a Pol­gári Védelemnél nem ren­deltek el fokozott készültsé­get, tehát ennél a szerve­zetnél a Jugoszláviából ér­kezők sokasága továbbra sem jelent, ahogy szakzsar­gonban mondják, „kataszt­rófahelyzetet”. (bozsik)

Next

/
Oldalképek
Tartalom