Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)

1991-09-09 / 247. szám

uj Dunántúli napló 1991. szeptember 9., hétfő 14 A Pécsi Spartacus OB l-be jutott férfi tenisz csapata. Álló sor: Spitl, Koncz Zsolt játékos- edző, Petrovics József szakosztályvezetőségi tag, a Magyar Tenisz Szövetség alelnöke, dr. Sárdy, Gyenis A. Guggolnak: Gyenis Sz., Simon, Petrovics. A képről hiányzik: Borsitzky B., Solti. Nagy csapat lesz a Pécsi Spartacas? Új férfi játékosokat igazolnak Utoljára a nyolcvanas évek közepén volt OB l-es a Pécsi Spartacus férfi teniszcsopata. Alokor onnan kiesett, ami az­zal járt, hogy utána sokáig nem indult a csapatbajnok­ságon a klub. Aztán később mégis visszatért a csib-hez, most pedig feljutott az első osztályba, annak is az alsó ágára. Ott nyolc együttesből áll a mezőny. Tavaly mind­össze egy labdán múlott a felikerülés; idén viszont sike­rült. Ezen felbuzdulva, máris nagy terveket szövögetnek a szövetkezetiek, a felső ágat célozzák meg. Ehhez persze meg kelj, erősíteniük a gárdát és úgy tűnik, ez menni is fog. Leigazolják a nagy tehetség­nek tartott Fülét Nagykani­zsáról, és tárgyalnak két bje- lorusz teniszező szerződtetésé­ről is. Egyikük döntős volt ta­valy a szovjet bajnokságban, s mindketten a 20—22. hely körül vannak az ottani rang­listán. Őket csak a bajnokság idejére „fogadják fel", öröm és erősítés lenne a szakosz­tály számára, ha az egyéb­ként pécsi, de az Építők SC színeiben versenyző Nagy Z.-t Csaknem tragédiával vég­ződött az a szábárbaj, ame­lyet Brazíliában vívtak ismert futballsza'kemberek két kong­resszusi képviselő társaságá­ban, egy élő rádióadás kere­tében. A Radio Clubé de Per­nambuco nevű adó kerékasz­tal-'beszélgetésre hívta meg Marcio B ragót, a Flame ngo- klub elnökét, Carlos Alberto Oliveirát, a Brazil Labdarú­gó Szövetség (CBF) igazgató­ját, továbbá Silvio Güumö- raest, á riói állami futball - szövetség a lel nőkét. A sport­ághoz igazán értő vendégek főként orról cseréltek eszmét, vajon a brazil szövetségi kor­mányzat'milyen segítséget ké­pes nyújtani a dél-ameri kai ország válogatottja — egykor varázsos — futbolieredményei- nek javításához? A mindvégig élvezetesen nyílt, szókimondó stílusú esz­mecsere akkor fajult el, vált igazán forró hangneművé, amikor a f útba I It ám oga tás módjáról esett szó. A szak­emberek szerint a brazil kor­mányzat beavatkozni igyek­szik a CBF belügyerbe, meg­megtudnák nyerni arra, hogy ismét a Pécsi Spartacusban teniszezzen. — Nyolcán játszották végig a bajnokságot az OB ll/A- ban, de az a csapat abban a felállásban nem alkalmas az OB l-re, még az alsó ágra sem. Ezért is akarunk igazolni új játékosokat. A ma­gasabb osztályban több ed­zésre van szükség, midennap kell gyakorolni, sőt, a felké­szülési időszakban naponta kétszer is. Hiába, ott márna- gyobbak a követelmények — mondja Lengyel Tamás, a fér­fi csapat kapitánya, a tenisz szakosztály vezetőségi tagja, aki tavaly még játszott csb- mérkőzésen a Pécsi Sparta­cusban. Tőle tudjuk, hogy a felju­tásban oroszlánrészt vállalt Petrovics, Gyenis A. és Koncz (ő vo|t az edző is), sokat fej­lődött Simon, csók . fizikailag erősödnie kellene. Lengyel Ta­más szerint nagyon jól jártak az Erdélyből átjött edzővel, Huszár Károllyal, akit Magyar­próbálja munkamódszere meg­változtatására ösztökélni a CBF vezérkarát. A vehemens Oliviera és Braga a vita hevében köl­csönösen veréssel fenyegette meg egymást, majd Guima- raes Brag óhoz vágta a szé­két, (A kongresszusi képvise­lők bölcs módon nem avat­koztak közbe, inkább félrehú­zódtak.) Guimaraes fenyítési módszere kelendő ötletnek bi­zonyult. Oliveira és Braga is fegyverül használta fel ülőal­kalmatosságát. Utóbb Olivei­ra azzal fenyegetőzött, hogy kirohan a kocsijához, behoz­za a pisztolyát, és lelövi Bra­got. Ennél a pontnál lépett köz­be a stúdió dolgozói állomá­nya. Szétválasztották a ka- kaskodókat, s valahogyan helyreállt a rend. Az élő adást természetesen nem folytatták. Amikor Oliveira a pisztolyá­ról tett említést, a kerékasz- tal-beszélgetés kezdeményező­je, egy bizonyos Ralph de Cal- valho arra utasította az adás rendezőjét, hogy azonnal „ke­verjen be” egy reklámot. ország egyik legjobb szak­vezetőjének tartanok, önzet­len, lelkes, keménykezű — egyszóval olyan, akire nagy szükség van a Baiokányliget- ben. Ott, ahol idővel országos hírű teniszközpontot akarnak kialakítani. A pályák — most 10 van belőlük — nemcsak az OB l-re alkalmasak, hanem nemzetközi tornákra is. Szó van arról, hogy közülük ket­tőt befednének, erre a klub­nál látnak is esélyt, ősztől kezdik el majd igazából szer­vezni mindazt, omi ehhez kell. (Tavaly szponzorálásból 1,5 millió forint jött össze, leg­alább ennyi lesz az idén is. Maga az OB I. 500 e.zer fo­rint pluszköltséget jelent majd.) A tornák arra is jók, hogy a hazai menők megismerjék Ba- lokányligetet, szívesen jöjje­nek ide játszani és vigyék el a létesítmény jó hírét szerte az országban. És ha így lesz, akkor már nem tevékenyked­tek hiába a Pécsi Spartacus- nál. H. L. Beamon könnyeset« Poiiwellft látván Az atlétika két heroikus ame­rikai egyénisége találkozott egymással szerdán az Egye­sült Államokban. Bob Bea­mon, az előd, aki 1968-ban 890 centis repüléssel világ­csúcsot ért el távolban, • az „utód" Miké Powell-lef be­szélgetett el erről és arról. Először történt ez meg, amióta Powell Tokióban 895 cm-re módosította a távolugrás vi­lágrekordját. Powell nyúlfark­nyi nyilatkozata: — Nem mondhatnám, hogy „szentként” beszélt velem, de érződött: Bob mindent tud ró­lam, a versenyzőről. Vélhetően az első szótól az utolsóig el­olvasta valamennyi, velem kap­csolatos interjút, riportot, ami a csúcsjavításom kapcsán megjelent. Azt viszont érzé­keltem: alig alkotott eddig ké­pet rólam - emberként. Most ezen is „túlvagyunk". A be­szélgetés egy ' szakaszában könnyezett. Azt emlegette, mennyire jó érzés számára, hogy én döntöttem meg a re­kordját. Mondhatom, egy kü­lönleges barátság szövődött közöttünk - így Povyell. Ökölpárbaj, halálos fenyegetés, repültek a székek is Bagyula a jövő embere nemsokára Jön a Hét méter? A Pécsi Bázis SC atlétái közül néhány tízprábázónak és rúdugrással barátkozó fiatal­nak bizonyára sokáig megma­rad emlékezetében múlt csü­törtöki és pénteki edzésük. Ezeken ugyanis, ha csak rö­vid időre is, de olyan segí­tőjük volt, akinek „titkát" a világ legjobb rúdugrói is biz­tosan szívesen lesnék el. Gagyi Endre neve a sportág­gal csak felületesen foglal­kozók számára talán első hal­lásra nem ugrik be rögtön, de ha hozzátesszük, hogy ő a múlt heti atlétikai vb-n ezüstérmet szerző Bagyula Ist­ván edzője, már biztosan is­merősebben cseng. A sport- pályafutását a PVSK-ban kez­dő, majd Budapesten folytató, jelenleg svéd állampolgársá­gú és Amerikában dolgozó, most Pécsett élő szüleit meg­látogató sportembert először természetesen a legfrissebb sikerről faggattuk.- Ha egy sportoló annyival áll a világ fölött, mint most Szergej Bubka, joggal merül föl sokakban a sportágmódositás vagy abbaha­gyás gondolata belátva, hogy úgy­sincs esélyük a győzelemre, az ezüstérem pedig nem mindenki szá­mára csillog elég fényesen. Ba­gyula most rohamléptekben vetette magát Bubka után, és sokak sze­rint ő a jövö embere, aki majd képes lesz a trónfosztásra. — Valóban ma Bubkát nem lehet megverni, legföljebb ő veszíthetne el egy versenyt, bár az utóbbi időben erre sem volt példa. Ma még István sem képes legyőzni, de ren­delkezik mindazokkal a fizi­kai és szellemi adottságokkal, amelyek szükségesek ehhez. Magasabb és nehezebb, mint Bubka. — Ahogy a vb-n láthattuk, már eléggé megközelítette . . . Kívülálló­ként sokakban megfogalmazódott a kérdés, látva a tv-közvetitést, hogy nem lett volna-e jobb taktika ki­hagyni egy ugrást, újból Bubkának átengedve a kezdeményezést, amely­ben talán a rontás lehetősége is benne lett volna. — Ezt már többen kérdez­ték, sőt, támadtak is érte, de most is ugyanazt tudom mon­dani, -mint korábban: mi ed­dig is és ezután is egy ala­posan megtervezett menetrend szerint készülünk és verseny­zőnk, amit most is követtünk. Bárki bármit mond, én biztos vagyok benne, Bubka van olyan rutinos versenyző, hogy maximálisan kihasználta vol­na az akkor rendelkezésre ál­ló 6 perc felkészülési időt, és még sérült bakóval is vette volna az akadályt. Ezen a magasságon őt még így sem lehet megfogni. — A fejlődés az utóbbi évtize­dekben rúdugrásban is óriás« volt. Az élmezőny már 6 méter körül, vagyis jó két emeletnyi magasság­Pécsi beszélgetés Gagyi Endrével a vb-eziistérmes rúduoró edzőiével ban jár. Mint edző, milyen ma­gasságban látja a közeljövőben teljesíthető szintet, vagy az elkép­zelhető fölső határt? — Az eredmények még jó ideig biztosan fokozatosan ja­vulhatnak és nem tartom el­képzelhetetlennek a 7 méter körüli ugrásokat. Ehhez persze legalább 2 méteres, kitűnő technikájú és a 100 métert 10,3—10,4 mp körül futó em­berek kellenek.- Kél tanítványa van a világ legjobb 10 rúdugrójo között (a másik Salbert Ferenc), egyikük vi­lágbajnoki ezüstérmes. Mint edző milyen sikerre vágyhat még, és milyen további tervei vannak? — Az igazi az lenne, ha egy olimpián három verseny­zőm állna a dobogó három fokán . . . Félretéve a tréfát, jelenleg valóban egy nagy­szabású ötlet megvalósításán dolgozom. Szeretnék egy olyan atlétikai központot létrehozni, amelyben a gyerekek már egé­szen fiatal korúktól — persze teljesen biztonságos körülmé­nyek között — ismerkedhetné­nek a sportág, sőt, más sport­ágak alapjaival, ahol napon­ta legalább ötszázan fejleszt­hetnék tudásukat a legkorsze­rűbb felszerelések között. Szűcs Zsolt Asztalitenisz Tovább kíván lépni a PEAC-Zöldért Iskolákra épülő utánpótlásbázis Csak kevesen gondolták vol­na a pécsi asztaliteniszsport kedvelői közül, hogy az NB I. ,,B” csoportjában az előző évi bajnokságban bronzérmet szerzett PEAC-Zöldért együtte­se vereséggel . kezdi az .idei idényt. A nem várt fiaskó már csak azért is meglepő, mert azt a mostani bajnokság ha­zai nyitányán az osztályba fel­került Balatonszárszótól szen­vedték el. Mindez nagyon egy­szerűen hangzik, csakhogy azt is el kell mondani, hogy az osztály újonca tehetséges, fia­tal fővárosiakkal van megtűz­delve, vagyis sokkal inkább Budapest—Pécs találkozó zaj­lott az Egyetemi tornacsarnok­ban, mint PEAC-Zöldért—Bala­tonszárszó találkozó. A szak­osztályban ezt nagyon is jól tudták, éppen ezért volt iz­gatott Diólási Tamás játékos- edző a mérkőzés előtt. A baj­nokság ozonbanmem egy mér­kőzésből áll, szerencsére Így vélekedtek a szakosztálynál is. — A tavalyi NB I. „B'Vben 11 csapat indult és abban a mezőnyben szereztük meg a csapat fennállása óta a leg­jobb eredményt, mert harma­dikok lettünk úgy, hogy után­pótláscsapatunk az NB Ill- ban a 6. helyen végzett. — kezdte a tájékoztatót Diólási Tamás edző. — Az idei baj­nokságra — éppen azért, mert szeretnénk előrébb lépni — alapos, körültekintő munkával készült a keret. Különösen dr. Szita László mutatott jó for­mát, s mivel az alapozó mun­kában is az élen járt, példa­képe lehet a többi csapat­tagnak, Gyén Lászlónak, Bocz Attilának, dr. Davidovrcs Sán­dornak és az ifjúsági Túri Ákosnak. — Úgy tudjuk, hogy az új bajnokságban változott az NB-s mérkőzések lebonyolitá- si rendje. — Igen, az eddigi öt fős csapa tok körmérkőzését felvál­totta a négy egyesnék a kör­mérkőzése, viszont kiegészült a mérkőzés két páros talál­kozóval. Vagyis az idei baj­nokságtól az NB l-től az NB lll-ig a két páros nyitja a ta­lálkozókat. — Melyik csapatok alkotják az idei NB I. B-t? — A rendező szövetségnek komoly gondot okozott, hogy több szakosztály ' megszűnt, néhány fuzionált, s a már kész sorsoláson js módosíta­ni kellett. így alakult ki az idei 10-es mezőny, amely­ben Balatonszárszó és Nagy- kálló az újonc, míg mehettünk ott vannak még a Nagybá- töny, a Kecskemét, a KSI, a Székesfehérvár, a Budaörs, az Eger és a BVSC H. — Ismeretes, hogy minden szakosztály anyagi gondokkal küzd, kik „táplálják" a pécsi együttest? — Elsősorban természetesen o Zöldért és a PEAC asztali­tenisz-alapítvány, de soka t se­gít a Nemzeti Barik is. — Az NB l-es kerettel már név szerint is megismerked­tünk, azonban arról is hallot­tunk, hogy nagyon jó utánpót­lással rendelkezik a szakosz­tály. — Szerencsére így van és nagyon nagy segítséget je­lent, hogy olyan tehetséges játékosok alkotják az után- pótláscsaipatunkat, akikre hosszabb távon is építhetünk. A fiatal együttest olyan tehet­séges játékosok alkotják, mint az országos ranglistán is jó névnek számító Varga László, s mellette Sulyok Zsolt, Van- csik Péter, Csányi Tamás. Ne­mes Szilárd és á Székesfehér­várról igazolt Vorsik Tibor. Ök képviselnek bennünket az NB lll-iban ja felnőtték között. Ami pedig a távolabbi jövőt illeti: eddig is jó kapcsola­tot alakítottunk ki az általá­nos és középiskolákkal, az ősztől azonban tovább kíván­juk bővíteni o nevelő iskolák számát . Csakis így biztosít­hatjuk a sportág erősödését, népszerűsítését — fejezte be Diófási Tamás. K. L. A PEAC-Zöldért két kiválósága (balról jobbra): Gyén László és dr. Szita László, mint a . csapat első számú párosa. Fotó: Läufer László

Next

/
Oldalképek
Tartalom