Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)

1991-09-02 / 240. szám

1991. szeptember 2., hétfő uj Dunántúli napló 5 Hírek, információk, események Az épületben helyet kapott óvodát a megnyitó napján birtokba vehették a kicsik Läufer László felvételei Az iskola már elkészült, a tervek szerint p templom felújítása kö­vetkezik Marácsán Iskolaavatás Marócsán, Pogányban Összefogással teremtették meg a helyi oktatás feltételeit Marócsán tegnap délután felavatták a nemzetközi össze­fogással helyreállított iskolát. Az ünnepségre összegyűlt a falu apraja-nagyja. A sellyei iskola tanulói műsorral köszön­tötték a megjelenteket. A fehérre meszelt, tornácos épületben húsz évvel ezelőtt tartották meg az utolsó órát. A több mint egy évtizedig bezárt es pusztulásra ítélt épületet Derdák Tibor és dr. Heim Ti­bor kezdeményezésére állítot­ták helyre. A helyi önkormány­zat is támogatta a két fiatal pedagógus javaslatát. Az isko­lát és a tanítói lakást a Pro Cultura Hungáriáé Alapítvány, a Művelődési Minisztérium, a Putney Student Travel, a FIDESZ, az SZDSZ. Fii Cu Női Egyesület, a Műemlékvédelmi Felügyelőség, a Baranya Me­gyei Közgyűlési Hivatal segít­ségével hozták' helyre. A ma­gyar-amerikai Lauder Alapít­vány — amely a hátrányos helyzetű térségek fejlesztéséhez nyújt segítséget — közvetítésé­vel 15 amerikai diák is dolgo­zott az ormánsági falu iskolá­jának felújításán. Jelentős tár­sadalmi munkát végeztek a helybeliek és a környékbeli iparosok, vállalatok is. A hely­reállítási munkák Pálosi Erzsé­bet tervei alapján folytak. Az iskolát, a közelében található templomot, és a gazdasági épületeket a Műemlékvédelmi Felügyelőség a közeljövőben védetté nyilvánítja. A három hónap alatt helyreállított isko­lában szeptemberben már meg­kezdődhetett volna a tanítás, de a meghirdetett tanítói ál­lásra eddig nem volt jelent­kező. Pogányban tegnaptól ismét van iskola és óvoda. Az új te­lepen megépült oktatási intéz­Tájékoztatás Fogyasztóink a közeljövőben közvetlen tájékoztatást kapnak a höfogyasztás mérés szerinti elszámolására való áttérés le­hetőségeiről, illetve a meleg­víz dijának épületenkénti mé­résre alapozott számlázásáról a 17/1991. (V. 30.) IKM sz. rendelet felhatalmazása alap­ján. Átmenetileg — az épüle tenkénti (hőfogadói) hő- és vizmennyiségmérők felszerelé­séig - is lehetőség van a me­legvíz diját a lakásokban fel­szerelt melegvízmérők által mért mennyiségek alapján számlázni. Aki korábban felszereltetett lakásában melegvizmérőt és ményben két tanterem, egy óvodai foglalkoztató, egy 100 adagos konyha és egy ebédlő kapott helyet. A padlástérben a későbbiekben két szolgálati lakást alakítanak ki. Az első tanévben 50 gyerek jár majd az új óvodába, iskolába. 1—2. osztályban indul meg a taní­tás. Az óvodai csoportba 30 gyerek jelentkezett. 1990 áprili­sában kezdődött meg az épít­kezés. A helybeliek jelentős társadalmi munkát végeztek. A kisiparosok ingyen húzták fel o falakat, vezették be a vizet, a villanyt, szerelték be a fűtést. augusztus hónap végéig válla­latunknál bejelentette, annak augusztus 1-jétöl a bejelentett vízmennyiség felmelegítési dí­ját számláztuk. A mérésen ala­puló díj és az átalánydíj kü­lönbözeiét a bejelentést követő hó l-jétől jóváírjuk. Aki már 1991. június 1. előtt bejelentést tett, számláját június 1-jéig (a rendelet hatályba lépésének időpontjáig) korrigáljuk. Kérjük, hogy amennyiben la kásáikban melegvizmérőket sze reltettek fel, az épület összes fogyasztójának aláírásával szí veskedjenek a lakásonkénti várható havi vízfogyasztást (m'/hó) és az induló (beszere lést követő hó 1-jei) mérőállást A helyi parkettaüzem a par­kettával és annak lerakásával járult hozzá a költségekhez. Az épület terveit a pécsi Manu­faktúra Gmk készítette, a kivi­telező az Űj Élet Tsz volt. Az egész napos iskolába és óvo­dába a szülők már reggel há­romnegyed hatkor bevihetik a gyerekeiket, ahol 17.20-ig vi­gyáznak rájuk. Siklóson a Kossuth Téri Ka­tolikus Általános Iskola és Spe­ciális Szakiskola tegnap meg­tartott tanévnyitó ünnepélye szentmisével kezdődött. Ezt kö­vetően tájékoztató hangzott el az iskola törekvéseiről, célkitű­zéseiről és jellegéről. Sz. K. (m ) tartalmazó bejelentést tenni. Félév, év végén, árválto­záskor, vagy az elszámolás módjának változtatásakor kér­jük a mérőállásokat hasonló módon bejelenteni, ezen idő­szakok végén elszámoljuk a tényleges fogyasztás díját. Ahol az épületben (hőköz- pontban vagy hőfogadóban) mérni tudjuk az épület összes melegvíz felhasználását, meg­állapodás megkötését kezde­ményezzük, amelyben vállal­juk, hogy a mért melegvíz díját a fogyasztók összességének megállapodása alapján osztjuk fel. Pécsi Távfűtő Vállalat a hőfogyasztás méréséről Szépeit, magyarul Most, hogy már a ma­gyar lapok is kezdik közöl­ni az idei hazai szépségki- rálynö és első udvarhölgye korábban a nyugati maga­zinokban megjelent képeit, kezdek rájönni, tényleg szé­pek ezek a szépségkirály- nök. Aztán olvasom is, hogy megfosztották mind­kettőjüket a királynői és vi- cekirálynöi címtől, mert­hogy korábban aktfotókat készítettek róluk. Olvasom,* hogy ezek nem is aktfoták voltak, hanem mit tudom én, milyenek. Mindenesetre ebben az évben hosszú napokig nem volt hivatalos szépségkirály­nője Magyarországnak. Az­tán szombaton este későn, Békéscsabán Michna Or­solya, a korábbi harmadik helyezett lépett elő Magyar- ország szépévé, megválasz­totta őt az ottani zsűri. Bánatomban ki is nézek az utcára, megállapítom, hogy ősz van, és igenis lé­tezik más magyar szépség­királynő is. Például az, amelyik ott megy a busz­megálló felé, és rám sem néz. Hosszú, szép haja van és tudja magáról, hogy nem nevezett semmilyen verseny­re, no és tudja magáról, hogy szép. Igen, ő lehet az igazi magyar szépségkirály­nő. Lehet, hogy róla is ké­szült aktkép egy sikolyos vagy éppen sikolymentes éj­szakán, de ö erre nem is gondol, mert nem akart szépségkirálynő lenni. Csu­pán elmenni egy boltba, ott vásárolni, közben többször megigazítva a haját, több­ször regisztrálva a férfi pil­lantásokat és a női mustrá­kat. aztán kész. És itt van ez a két lány közben, akiket megfosztottak a magyar szépségkirálynői címtől. Adhatják vissza, amit 'kaptak. Az autót, a pénzt és más ajándékokat, adhatják vissza az elődön­tők izgalmát, a lecsorgó sminket és a fotósok le- gyintö derűjét. Adhatják vissza az életreszóló él­ményt. Lányok, továbbra is szé­pek vagytok, ha mindent visszaadtok, gondoljatok egy valamire: ebben, a szép or­szágban hosszú évek óta mindig a szépek és a go­noszok csatája zajlik — vál­takozó sikerrel. A szépség- versenyt szervező kft. veze­tői, beleértve a magyaror­szági rock- és más könnyű­zenei koncertek elmaradá­sa. ide-odajátszatása miatt állandóan publicitást kapó vezetőt, Hegedűs Lászlót is. most hallgatnak. Ä csend is lehet zene, a szépség vi­szont megváltoztathatatlan. Bozsik László Felhívás A Munkástanácsok Baranya Megyei Szövetsége átérezve a jugoszláviai menekültek tra­gédiáját, azzal a kéréssel for­dul tagságához, hogy minden munkástanács anyagi erőfor­rásához mérten 2—3 havi tag- díjösszeggel támogassa a ba­ranyai menekülttábor lakóit. A felajánlásokat a Pécs, Rákó czi út 44., OTP 581-011878-9 számlára kérjük befizetni, vagy személyesen eljuttatni a Mun­kástanácsok Baranya Megyei Elnökségéhez. Köszöni az eddigi segítsé­get, ruhákat, meleg holmit, anyagi támogatást az SZDSZ helyi szervezete és továbbra is várja a segíteni szándéko­zókat hétközben 9^-17 óra, hét végén 10—17 óra között Pécsett, a Felsőmalom utca 13. szám alatt. Érdeklődni a 25-355-ös, illetve 25-344-es te­lefonszámokon lehet. Ugyan­csak a Vöröskereszt segélyké­relméhez csatlakozva fordul tagjaihoz a Független Kisgaz­da Földmunkás és Polgári Pjrt helyi vezetősége is. Megkezdődtek a Pécsi napok Fellbachi kiállítása müuesz a Galériában ünnepélyes keretek kötött került sor vasárnap délben Georg Kari Pfohler fellbachi festőművész kiállításának meg­nyitására a Pécsi Galériában, mely egyben a Pécsi napok rendezvénysorozat egyik fő eseménye. Pfohler a 60-as évek elején indult művészi pólyáján, 1963 óto él Feli - bachban. Ö is azokhoz o lá­zadó, új utakat kereső fes­tőkhöz tartozik, akiknek elő­ször a stuttgarti Müller Ga­léria adott otthont, s már eb­ben az időszakban kapcso­latba került olyan neves ma­gyar művésszel, mint Victor Vasarely. A kiállítás megnyitóján elő­ször dr. Krippl Zoltán polgár­mester szólt o szép számú egybegyűltekhez, és rövid kö­szöntőjében azt emelte ki. hogy Pécs számára mennyire fontos Fellbach-hol való tradi­cionálisan szoros, jó viszony, és Pécsett, ahol a polgárok mindig is büszkék voltak a város kulturális, egyetemi ha­gyományaira, egy ilyen kiál­lítás o legjobb példa, hogy kapcsolataink élőek. Ezek után Fellbach polgár- mestere, Friedrich Wilhelm Kiel kért szót. Röviden emlé­keztetett arra, hogy Georg Pfohler .jnindig is intenzív kapcsolatokat ápolt magyar kollégáival, és ő is afeletti örömét fejezte ki. hogy Va­sarely. a Zsolnay-múzeum és Bencsik István fellbachi kiál­lításait követően Pécsett is bemutatkozhat egy izig-vérig fellbachi művész. Rövid szakmai bevezetőt tartott még Néray Katalin, a budapesti Műcsarnok igazga­tója, majd Achim Zadek szaxofonista külön ez alka­lomra komponált művét ját­szotta el. A nap eseményeihez tartó zott még. hogy délután a Széchenyi téren, a Mecseki Ércbánya Vállalat Koncert Fú vószenekara adott jó hangú latú műsort, este pedig a Nemzeti Színházban tartottak gálaműsort, melyen olyan je les művészek léptek föl mint Csóky Agnes, Mester István, N, Szabó Sándor és sokan mások; az előadásra a belé­pés ingyenes volt. Ugyanezen időben az Apáczai Nevelési Központban heavy metal együt tesek rajongói adtak egymás­nak randevút, több hazai bando lépett a közönség elé. Méhes A hétfői és keddi program Ma délelőtt 9.30 órától a város­háza dísztermében Történeti konfe­renciával folytatódik a Pécsi na­pok *91 ünnepi rendezvénysorozata. Délután 5 órakor várostörténeti fotókiállítás nyílik az Ifjúsági Ház galériájában, megnyitóbeszédet dr. Vonyó József, a Janus Pannonius Múzeum Várostörténeti Múzeumá­nak vezetője mond. Este 6 órától a Hild-udvarban a Szélkiáltó együt­tes ad koncertet. Holnap a program a Boldogság Házában 10 órakor nyíló ünnepi tanácskozással folytatódik, amelyet a Janus Pannonius Társaság meg­alakulásának 60. évfordulója tisz­teletére hívnak össze, majd 13 óra­kor a Társaság történetét bemuta­Friedrich Wilhelm Kiel, Fellbach város polgármestere nyitja meg Georg Karl Pfahler festőművész (jobbról) kiállítását Fotó: Läufer László tó dokumentumkiállitás nyílik a Várostörténeti Múzeum tetőtéri ga­lériájában. Este 6 órától a Hild- udvarban a Mecsek Fúvósötös ad koncertet, míg a Művészetek Háza nagytermében Denke Gábor nagy­bőgőn játszó művész előadóestjére kerül sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom